Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-03-27 / 25. szám

1927. március 27. Békés 3 M I R £ fi. Az alispán a vármegyében. Dr. Daimel Sándor alispán a napokban több időt töltött knl- szolgálatban, mely alkalommal a Tótkomlós—Oros­háza—Békéssámson környéki és ezekkel össze­függő viszonylatban álló állami és várnagyéi utak ügyében a helyszínén tájékozódott. Ugyan- esak látogatásokat tett Tótkomlóson és Orosházán az ottan indítandó községi és vármegyei építkezé­sekre nézve is, előbbi helyeken hivatalvizsgálatot is tartott. Névmagyarosítás. Dr. Maczák András békés­csabai születésű, gyulai orvos családi nevét bel­ügyminiszteri engedéllyel »Méltó«-ra változtatta. Eljegyzés. Dr. Sárkány Ernő gyulai m. kir. pénzügyigazgatósági titkár eljegyezte Zalán Ilma nrleányt Szarvason. Az Urleáoyok Márfakongregáelójának pén­teki előadásáról szóló tudósításunkat szerdai szá­munkban közöljük. KépkiállltáS és Vásár nyílott meg Gyulán a Polgári Kör termében, mely március 24—31-ig megtekinthető. A kiállításon jónevü fővárosi és vidéki művészek képei kerülnek bemutatásra. A megtekintés dijmentes. Park az ártézi kot körül. A messze kör­nyéken hireB és elismert, jóvizü belvárosi ártézi kút környékén nagy csinositási munkálat folyik, mely az eddig látható kezdésből Ítélve, egy szép parkot fog eredményezni, amit városunk eme leg­szebb helyén örömmel vesszük tudomásul. Az Urleányak Kongregációjának előadása. A gyulai Urleányok Mária Kongregációja Ár­pádházi Boldog Margit védőszsntje tiszteletére f. hó 27 én, vasárnap délután 5 órai kezdettel elő­adást rendez a következő műsorral: 1. Tordai Ányos: Énekek szent Margitról, előadja a kongre­gáció énekkara. 2. Knrbélyi Vince: Legenda Sza­valja Nickmann Magda. 3. Alkalmi beszédet mord Űrmössy Ilonka. 4. Tordai: Szent Margit ének, előadja a kongregác ó énekkara. 6. Melodráma Szavalja: Somogyi Mária, zongorán kiséri: So­mogyi Irén. 6 Mária ének, énekli a kongregáció énekkara. 7. Az Ur Jézus szenvedése. Vetitett- képea előadás, magyarázza báró Apor Vilmos dr. plébános. Az előadás a tóm. kath. reálgimnázium tornatermében lesz. Belépődíj nincs. Az orosházi (enyészállatklállltás, melyet ott a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara rendezett, nagy sikerrel folyt le. Nagyszáma és kiválóan jó minőségű állat lett bemutatva. A kiállítást dr. Kállay József, a Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara elnöke nyitotta meg. A kormány részéről dr. PIobz Béla miniszteri államtitkár, a vármegye részéről dr. Kovaosics Dezső főispán és Mattiasita Sándor vármegyei gazd. felügyelő jelentek meg. Képviselve voltak a békésmegyei és környékbeli kisgazdasági alakulatok, és mezőgazdasági kama­rák is. A kiállítás alkalmából több dij és elismerő oklevél osztatott szét. Megszüntetett, de ólból megnyitandó iskola. Nagy meglepetést és megütközést keltett annak idején, hogy egy békésmegyei nagy uradalom a gyoma-nagylaposi majorbeli uradalmi iskolát a tanitó nyugdíjazása alkalmával vógkép-n beszün­tette. Ez ügyben most leérkezett a kultuszminisz­ter döntése, mely szerint az uradalom az iskolát újból visszaállítani tartozik. A „Békésmegyei Egyetemi Ifjak köre« folyó hó 21- én este ünnepelte Budapesten a Turul Cíub külön termében dr. Melich János egyetemi tanárt tanárelnökké való választása alkatmából. A száz terítékes banketten az ifjúság nevében Dározi Fe­renc üdvözölte a tanárelnököt, aki meghatva mondott köszönetét az ünnepeltetésért, majd ma gas szárnyalása beszédben megjelölte azt az utat, melyen a mai magyar ifjúságnak haladni kell. A dlrektkoesl njra beállítva. A Máv. igaz­gatósága által a békeévekben állandósított Buda­pest—Gyula között közlekedő közvetlen vasúti kocsi a háború óta már többizben viasza lett ál­lítva és gyulai szempontból ennek nagy jelentő­sége volt. Ezt a direktkocsit a Máv. igazgatósága most újból életbeléptette. Március 23-tól fogva Budapest keleti pályaudvarról már elindult a Budapest—Kötegyán jelzésű kocsi, mely az aradi szerelvényhez van sorozva. Nagy kár és a gyulai utasok szempontjából igen hátrányos, sőt mond­hatjuk költséges is, hogy ezen vonatnak Kőte- gyánból—Gyulán át, tehát felfelé Budapestre, nincs ell8cvonata s a Gyulán igen tekintélyes számú utazóközönségnek a Bnd pestre felutazás­kor Békéscsabán át kell szállania és sokszor igen kellemetlen időben a csabai — váróteremnek nem nevezhető — zugolyban, vagy a belső perionokon hosszabb időn át ácsorognia. Halálozás. Mély részvéttel értesülünk, hogy városunk egyik jóemlékü polgárának Schneider János építőmesternek neje, özvegy Schneider Já- nosné született Geszuer Erzsébet életének 64-ik évében rövid szenvedés után váratlanul elhunyt. A derék nő temetése március 23-án történt nagy részvét mellett. Halálát igen nagyszámú és kiter­jedt rokonság szerető szívből gyászolja. Épül Gyula város Is. Csabáról vesszük a hirt, hogy ott e tavaszra 105 uj építkezésre tettek bejelentést a városi tanácsnál, Csaknem minden utcára esik ott egy-egy uj építkezés. Ugyanerről értesülünk Gyula várost illetőleg is, ahol szintén nagy lendülettel indul meg az építkezés. A na­gyobb középületek tervezésén kívül a magánépit- kezés is megindul. így Hirmann József dr. a Megyeház-utcán, Pfaff Fereno építész pedig az Erdélyi Sándor- és Jókay Mór-utca sarkán áliott régi Szigetby féle ház helyén épit modern eme­letes épületet. A most megnyitott józsefvárosi uj Sugárúton psdig már három telken folynak nj épületek előmunkálatai. Sajnos, hogy a gyulai tisztviselőtelep további fejlesztése és építkezése az építkezési kölcsönök drágasága és késedelmes kiutalása miatt csak lassan halad előre. Felhívás a méhészekhez. A méhészegyesület felhívja tagjait, hogy az április havi összejövetel méhészkirándulással lesz egybekötve. Értesíti a tagokat és a méhészet iráut érdeklődőket, bogy április hó 3 án déluián 2 órakor a Göndőcs-nép- kert parillonjában a »Méhészasztalc-nál lesz a találkozás. 135 1927. szám. A Gyulai Általános Iparlostttlet. Meghívó. A Gyulai általános IparlestOlet 1937. évi április hó lö-én, vaáárnap délelőtt 9 érakor, határozatképtelenség ese­tén április hó 18-án, husvét másodnapján délelőtt 9 órakor az Ipartestület nagytermében tartja XIV. ÉVI RENDES KÖZGYŰLÉSÉT, melyre az ipartestület tagjait tisztelettel meghívja „ az ELÖLJÁRÓSÁG. Tárgysorozati 1. Évi jelentés az ipartestület 1926. évi működéséről. 2. Számvizsgálók jelentése. 3. Az 1926. évi zárszámadások jóváhagyása és a fel­mentvény megadása. 4. Az / 927. évi költségelőirányzat megállapítása. 5. Tagdijhátralékok bejelentése és azoknak köz adók módjára való behajtása iránt elöljárósági javaslat 6. Tanoncvizsgáló-. szak- és mestervizsgáló bizottsági tagok választása 3 évre. 7. Kereskedelemügyi m. kir. miniszteri leirat válasz­tási idők meghosszabbítása tárgyában elöljárősági javaslat. 8. Elnök, elöljárősági tagok, számvevők, pénztárnok és ügyész választása 1 évre. 9. Jegyző választása 3 évre. 10. Az elöljáróság javaslata székház építésének meg­valósítása tárgyában. 11. Esetleges inditváuyok. (Pfaff ur által az elöljárósági ülésen tett indítványának tárgyalása.) Kéretnek a t. testületi tagok a pontos és tömeges megjelenésre. Indítványok alapszabályaink 11. §-a alapján csakis ab­ban az esetben tárgyalhatok,“ ha azok tíz tag aláírásával el­látva legalább 3 nappal a közgyűlés előtt az elöljáróságnak beadatnak. Gyulán, 1927. évi március hó 17-én tartott elöljáró­sági ülésből: Burányik lynáoz sk., Sohneider Mátyás sk., ipartestületi jegyző. alelnök, ipartestületi elnök-helyettes. Automobil alkatrészek STÉBERL és VÁGÓ-nat Józas Miklós QRltftrlDS püspöki vikárius Gyulán. Jósán Miklós unitárius püspöki vikárius március 27-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a gyulai református templomban istentiszteletet tart és hiveinek úrvacsorát oszt. Felkéretnek az uni­táriusok, hogy a megjelölt időben a helybeli ref. templomban jelenjenek meg. Úgyszintén a szép egyházi beszédek iránt fogékonylelkü érdeklődők vallásfelekezeti különbség nélkül szeretettel meg­hivatnak. Meghívó. A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák nemzeti szövetségének gyulai csoportja 1927. évi április hó 10-én délelőtt fél 10 órakor a Göndöcs-népkerti pavillonban tartja YlI-ik évi rendes közgyűlését, melyre a t. tagokat ezúton is meghívja az Elnökség. Automobil képviselet Gyulán. Értesülésünk szerint Stéberl és Vágó cég alatt Gyulán auto­mobil szaküzlet nyílott. A cég agilis tulajdonosai megszerezték a világhírű Renault automobilok képviseletét és úgy személy, mint teherautók, valamint automobil alkatrészek eladásával is fog­lalkoznak. Az autó- és traktortulajdonosok régi vágya teljesült azzal, hogy városunkban egy ko­moly antomobil-szaküzlet létesült, ahol az autó* tulajdonos mindent megtalál, amire szüksége van. Örömmel registráljak ezen üzletágnak városunk­ban való bevezetését annál is inkább, mert a vi­lághírű Benault automobilok, melyek tízezer- számra futnak a világ minden részében, egy darab nyugati kultúrát is hoznak magukkal — és az automobilok terjedésében városunk modern fejlő­désének egyik mérföldkövét látjuk. A Vitézi Rend gazdaképző iskolájába Békés- vármegye évi 550 pengő hozzájárnlással alapít­ványt tett. Az alapítványi hely az idén az idő előbaladottsága miatt már nem tölthető be és a Vitézi Bend most arról értesíti a vármegyét, hogy az 1927—28. tanévben két hely áll az Örkény­ben nevezett gazdaképző iskolában a vármegye rendelkezésére. A Békésfármegyel vendéglősök ipartársulata Békéscsabán, 1927, évi március hó 29-én délután 4 órakor a ipartestület helyiségében rendes köz­gyűlést tart, melynek tárgysorozata: Elnöki je­lentés, tisztujitás és indítványok. A mezóberényl országos vásár állatfelhaj­tással egybekötve folyó évi április hó 1, 2. és 3 napján tartatik meg. Népegészségügyi előadás. A gyulai Kerü­leti Munkásbiztositó Pénztár folyó hó 22-én dél­után a Királymozgószinházban rendezett filmes előadása nagy közönséget vonzott. Takácsy Lajos dr. városi ügyvezető tiszti orvos a »tuberculózisc- ról tartott nagy figyelemmel hallgatott szakszerű tanulmányt. Az ilyen előadások igen értékesek és nagymértékben közrehatnak a közegészségügy nép­szerűségére és javítására. Egyidejűleg Orosházán is volt hasonló előadás, melyet dr. Hazay Samu orvos tartott. Háztelkek és vlllatelkek. Az aranyági szöllő- földek házhelyekre felparcellázása serényen előre haladt. Újabban az I, Gyulavárosi Takarékpénztár is hirdetményt tett közé, mely szerint a Braun- féle telektömbnek az Erdélyi Sándor, D.ószeghy és az uj Ajtós-utca nyitás közötti rész házhe­lyekké való kiosztására március 31-i előjegyzé­seket elfogad. Az erre vonatkozó bővebb tájékoz­tatás lapunk kiadóhivatalának üzleti kirakatában olvasható. Gyulai gazdák átköltözése Az alföldi mezei gazdák századok óta nevezetesen voltak azon mi- radiságról, bogy megszokott földjükről nem sze­rettek kimozdulni. Nem szerettek távolabbi föl­deket bérelni, Bem vásárolni és szerencsét próbálni uj területeken. Ellentétben a békéscsabaiakkal, akik már a vármegye minden részében, sőt a szomszéd vármegyében is széltében uj bonfogla­lásra indultak és sikerrel működnek messze ide­genben is. Újabban arról veszünk hirt, hogy eddig már öt gyulai, köztük két józsefvárosi és három nagymagyarvárosi jómódú gszdac-aläd cseréit uj otthont a részint Eger, részint Yerpelót vidékén vásárolt nagyobb földterülete gazdasagot, hová már át is költözött. Szerencsét és Isten ál­dását kívánjuk uj vállalkozásukhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom