Békés, 1927. (59. évfolyam, 1-105. szám)

1927-03-12 / 21. szám

1927. március 12. Békés 3 U 1 ft £ fi. Kinevezés. Varga István dr. Békés városi ügyészt, váimegyénk főispánja tiszteletbeli vár­megyei főügyésszé nevezte ki. Békésvármegye közigazgatási blzettsága rendes havi ülését március 14 én délelőtt 9 óra­kor kezdődőiig tartja dr. Kovsesics Dezső főispán elnöklete alatt. A Szociális Misszió Társnlat folyó hó 10-én tartotta ierdes havi gyűlését Kaufmann Ödönné alelnök elnöklete alatt. A beivarosi, jó­zsefvárosi és nagyin« gyárvárosi szervezetek titkári és pénztárnoki jelentései eznttal is igazolták a Szociális Misszió nagyszerű karitativ tevékeny­ségét, a hitélet terén végzett elsőrendű munkás­ságát. Örömmel hallgatta a gyűlés a fogházinisz szió nemes lelket sugárzó jelentését is. Kaufmann Ödönné alelnök felhívta a figyelmet a vasárnap rendezendő, kitűnő programú első nagybőjti elő­adásra s egyben jelezte, hogy folyó hó 25 én — Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén — szintén nagyérdekességü előadásban lesz része a gyulai kaloliknsoknak, amikor Weinmann Sándor dr. budapesti paptanár a lpurdesi csodákról beszél. JS határozták egyúttal, hogy junius 19-én, a gyu­lai Misszió 10 éves jubileumán nagyszabású ün­nepet rendeznek, amelynek ünnepi szónokául a magyar katolie zmus egyik vezérét kérik fel. Ellopott és visszalopott búza. A gyulai kir. törvényszék egy tanácsa szerdán Békéscsabára át- átázott, hogy 12 ügyben ott ítélkezzék és ne kelljen a peresfelek sbkaságának és a tanuknak a Gyulára beutazás miatt sok időt és költséget vesztegetniük. Az fgyik ügyben egy ifjú tanyai legény volt a vádlott, aki egy szomszéd, szintén tanyán lakó haragosának földjéről egy éjjel 10 kereszt búzát ellopott és saját földjükre kocsival átszállította. A meglopott gazda reggel észrevette kárát, lármát csapott, mire a fiú a rákövetkező éjjel ismét visszavitte a lopott kereszteket hara­gosának földjére. A törvényszék lopás bűntettével vádolta a kislorn fiút és esak 7 napi fogházbün­tetésre Ítélte. Tekintetbevette fiatal korát és azt, hogy a lopásból a panaszosnak kára nem szár­mazott. Szerencsétlen leesés. Szabó László gépész Gyulaváriban tengeri felhordás közben a felső padláslépcsőn megcsúszott s lezuhant a meredek lépcsőről. Súlyos belső sérüléseket szenvedett és beszállították a gyulai állami kórházba. Államsegély ártézlkntfnráshoz. A népjóléti miniszter Bccsatelep és Kondoros békésmegyei községek részére ártéziknt furatásához előbbinek 3200 pengőt, utóbbinak 2000 pengő államsegélyt engedélyezett. De előzőleg ki kell kérniök a kút­fúrásra vonatkozólag a minisztérium műszaki kö­zegeinek véleményét. Földbiriokrendezés Doboson Doboz községre vonatkozóan a fóldmegváltási ügyekben hozott Ítéletek ellen felmerült panaszok és kérelmek megvizsgálása végett Lánczy Lajos törvényszéki biró március 18-án és 19 én délelőtt 8 órakor Doboz község házánál tartandó tárgyalásra az érdekelteket megidézte. Solfőr-lskola Gyulán. Értesítem az eddig már beiratkozott tanulóimat, hogy az elméleti oktatás folyó hó 12 én veszi kezdetét. Úrveze­tőknek délután 4-től 6 ig, rendes tanulóknak 6 tói 8 ig. A rendes időben kérem az urak pon­tos megjelenését. A beiratkozások továbbra is folynak, melyre fölvilágositást az ipartestületi jegyző ad. Tanítok : urakat és hölgyeket, autó traktor és motorkerékpár vezetésre. A vizsga sikerére a jó hírnevemen kívül Írásbeli garanciát adok Az előadásra egy vastagabb füzet is ho zandó. 157 2—2 Leventék mindenül! az egész országban. Az utóbbi hetek két vasárnapján egy-egy utazást kellett tennünk Gyuláról Budtpestre, egyik eset­ben Szí gi der, másik estben Szolnokon át. Egy- egy szép látványnak voltunk tanúi azon helye­ken, hol a leventék a vasútvonal közelében tart­ják gyakorlataikat. Sok ezerre menő ifjú sorako­zott, vagy ctoportOEult a gyakorlótereken. Kato­nás rendekbe osztva, majd rendszeres tornagya­korlatokat végezve szórakoztak felügyelőik veze­tése alatt. Csupa ifjúság, egészség, jókedv, vidám hangulat sugárzott a csoportokból. Különösen jó alakulatok voltak a mezőtúri, szolnoki, ujszászi, nagykátai, mendei, rákosi, ceglédi, kecskeméti, abonyi, szegedi, orosházi leventék. A többiek való­színűleg a vasútvonaltól távolibb helyeken végzik testedző gyakorlataikat. No ! Nemde helyesebb ez igy, mintha cél és irány nőikül és fegyelmezet­lenül, szétszéledve züllenének, bolyonganának a községek és városok utcáin, vagy a korcsmák környékén ? Népegészségügyi előadás. A gyulai kerületi munkásbiztositó pénztár folyó bó 22 én délután 6 órai kezdettel a Király Mozgószinházban filmes előadást tart a »tuberkulózisról«. As előadás in­gyenes, amelyen úgy a munkásbiztositó pénztár tagjai és ezek családtagjai, val&mint Gyula város közönsége résztvehetnek. Az előadást dr. Takácsy Lajos városi ügyvezető tiszti orvos tartja. Épül a csabai leánygimnázium Szomszé­dunk, Békéscsaba város kultmalis fejlődésének újabb mozzanatához érkezett. Szerdán délelőtt történt ott az uj, díszes leánygimnázium épületé­nek alapkőletétele kedves ünnepség keretében. A leánygimnázium tanárai és tanulói délelőtt 11 órakor kivonnltak az épület helyére, hol a Him­nusz eléneklése után Gajda Béla igazgató mon­dott szép alkalmi beszédet, megemlékezvén azok­ról, kikuek a gimnázium létesítése körül nagy érdemeik vannak. Ekkor egy ércdobozba helyez­ték az alapitó oklevelet s ebbe a jelenlegi érc- pénzekból tettek darabokat. A kis szekrényt a kő­művesek által készített üregbe helyezte dr. Ber- thóty István polgármester, aki az üregre fektetett téglára egy kalspácsütést mért, mialatt az ének­kar a Szózatot énekelte. Aztán tovább folyt a falazás munkája. Az ünnepségen nsgy közönség vett részt. Tűz a (anyán. Szerdán este rémes tüzfény festette vörösre az égboltot Gyula felett, mely nagy tűz kitörését jelezte. Ezúttal azonban nem ház égett, hanem Góg József gyula-sióréti gaz­dának 20 kocsi szalma és mintegy 10 kocsi törek és pelyvája. A tűzhöz kivonult a gyulai tüzőrség, sőt a négy fény a csabaiakat is beavatkozásra késztette, kik szintén megjelentek. A takarmány­féléket megmenteni nem sikerült. Orvosok közgyűlése. Az Országos Orvos­szövetség Békésmegyei Fiókja március 20 án, dél­után 4 órakor tartja folyó évi rendes közgyűlé­sét Békéiesabán. A közgyűlés részletes tárgysoro zatát lapunk mait számában közöltük. Március 15-én este 8 árakor társasvacsora lesz az OTTHON kávéházban. A mélelykór Béhésmegyében Is fellépett. Az országszerte veszi delmes mértékben terjedő mételykor a gazdaközönség legnagyobb figyelmét kell, bogy felébressze, mert arnak következméDyp, ahol már fellépett, az állatok nagymérvű pusz­tulása volt. BékéBmegyében is előfordul már, de eddig csak szórványosan, valószinüleg más vidék­ről behozott állatok utján. A vármegyei főállat- onos azonban legutóbb már azt jelenti az al- ispáni hivatalnak, hogy tömegesen is fellépett a mételykór a íüzesgyarmati és szeghalmi járásban. Az utóbbiban Tordspusztán bárom nap alatt 70 darab marhát támadott meg a mételykór s ebből 6 darab már elhullott. Az óvintézkedések folya­matban vannak. Nem lép éleibe a sonkaadó A pénzügy- miniszter a napokban kelt egyik rendeletével, máicius 7. napjától kezdődőleg a prágai sonkát és a prágai módra elkésitett egyéb sonkákat fény-( űzési, vagyis lnxnszadó alá vetette. Hamarosan kiderült azonban, bogy a rendelet kivihetetlen, mert gyakorlatilag nem ellenőrizhető. Ennekfoly- tán a rendelet oda módosult, bogy a 13 százalékos lnxusadó csupán a külföldről érkező prágai son­kára vetettik ki, melyet a vámhatóságok a kül­földi sonkák beérkezésekor nyomban megadóztat­hatnak. Esküvő Steigerwald Tériké és Petik Ferenc e bó 5-én tartottak esküvőjüket a róm. kath. anyatemplomban. NagybőJH előadás. A gyulai Szociális Misz- szió Taisuiat első nagybőjti előadása folyó hó 13-án (vasárui p) délután 5 órakor lesz a róm. kát. reálgimnázium tornatermében. Műsora a kö­vetkező : 1. Megnyitó beszédet mond Steib János 8. lelkész. 2. Die Ehre Gottes, (Beethoven) zon­gorán 6 kézre előadják: Armandola Ellnka, Tar Mária és Postás K'árika. 3 Magyar feltámadás, Az árva fohásza, Prasnovssky Yilmos költemé­nyei. E mondja a szorzó 4. Üdvözlégy Mária (dnett). Éneklik; Wagenhoffer Józsefoé és Angyal Mária. Zongorán kisen Lindl E'a. 5. Vetített ké­pes előadás az Ó és Uj szövetségből. Magyarázza báró Apor V.luos dr. plébános. Amikor erre a rendkívül értékes és nívós előadásra különösen felhívjuk a figyelmet, megjegyezzük, hogy az elő­adáson belépődíj nincs. Hárelns hő 15 én az ünnepi szentmise d. e. 9 órakor lesz az anyatemplomban. Főglmnázlnml magántanulók figyelmébe! A gyulai róm. kalb, reálgimnázium igazgatósága értesíti mindazokat, akik a folyó tanév junius ha­vában magánvizsgálatra állanak, hogy tanulmányi értesítővel felszerelt folyamodványukat március bó végéig a tanintézet igazgatóságánál nyújt­sák be. Halálozás. Schröder János — gyulai szüle­tésű, de Gyuláról reg elszármazott — gyomai tekintélyes polgár Gyomán, február hó 7-éu éle­tének 63-ik évében elhunyt. Féláron lehet utazni. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület március 24—28 ig rendezi Budapesten az idei tenyész- és haszonállat kiálli- tást. A Máv féláru vasúti jegyet engedélyezett, amely e hó 13 tói vehető igénybe, mig a vissza­utazásra ápriliB 6-ig érvényes. A kedvezményes utazásra jogosító igazolvány darabonként 1 P 20 fillér. Anyakönyvi hírek. Születtek: P. Szász Jó­zsef Lajos, Puskás Boza, Szilágyi Erzsébet, Valach Márta, Mcrosán Péter, Balogh Erzsébet, Melnik László, Breuer Anika, Japport Erzsébet, Tarkó Mária. Birakker Józsi f Sándor. — Házasságot kötöttek: Iilich Márton—Szikes Magdolna, Petik Ferenc—Steigervald Teréz. — Elhaltak: Hollóai Jánosné Gréczi Erzsébet 27, Dávid Mátyásáé Bozs08 Erzsébet 61 éves, Polonyi Zita 3 napos, 0 áh LajOB 60 éves, Jordán Antal 5 hónapos, P. Szász József 7 napos, özv, Patkás Balázsné Má­zsái Eszter 26 Cserenyicz Franciska 17, Tar Gábor 67, Sánta I-tvánné Tarkó Katalin 64, Zsigmond Mihályné Bacz Bozália 70 éves borá­ban elhalt. FooibaHmérkőzés. A Gyulai Építő Munkások lestedzö Köre és a Gyulai Testedző Egyesület első csapatai 1927. évi március 13-án, vasárnap délután 3 órai kezdettel barátságos football- mérkőzést tartanak. Városi közgyűlés. Gyula város képviselő­testülete hétfőn, március 14-én reggel 9 órakor rendkívüli közgyűlést tart, amelyen több közér­dekű tárgy között az uszodai részvényjegyzés is szerepel. JMáicius 15-én este társas vacsora az OTTHOJST-ban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom