Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-03-03 / 17. szám
2 Békés 1926. március B. Viharos közgyűlés a Polgári Bőrben. Csige-lfarga minden vonalon kibukott. Vasárnap délután szokatlan nagy érdeklődés mellett tartották meg a Polgári Kör — Gyula város legrégibb és legnagyobb egyesületének évi közgyűlését A Polgári Kör nagyterme már a kora délutáni órákban zsúfolásig megtelt és a megjelent tagok szenvedélyesen és élénken vitatták meg a Kör belső életében előforduló sajnálatos mozzanatokat. Különösen a tisztujitásra voltak felkészülve. Dr. Csete József elnök éljenzéssel fogadott megnyitó beszéde, a jelentések megtétele után Scherer Benedek korelnök elrendelte a tisztujitást Miután 85 tag titkos szavazást kért, az elnöki tisztségen kívül, melyre Csete József dr. polgármestert közfelkiáltással választották meg. a többi tisztségre elrendelték a választást. Két szavazó küldöttség működött, mely a késő esti órákban összegezte az eredményt. Megválasztották abszolút többséggel: Elnöknek : (egyhangúlag) Dr Csete Józsefet, alelnökinek : Becker Endrét, igazgatónak: Antalóczy Nándort, aligazgatónak: Czégényi Istvánt, pénztárnoknak : Papp Endrét, könyvtárnoknak : Gyöngyösy Sándort, jegyzőnek : Enyedi Bélát, ügyésznek : dr. Major Simont, ellenőrnek: Fodor Emilt. A választmányba beválasztott tagok : Barát István, Balogh János, Balogh Endre, Faulhaber József, Garay János, Heilinger Károly, Kátay Ferenc, Kovalszky József, Mazurek Ferenc, Mi sitz János, Németi József, Papp Gyula, Pfaff Ferenc, Pribék Mihály, Révész Pál, Sál József, Örömmel értesülünk, hogy a régen óhajtott terv, a gyulai tüdőbeteggondozó intézet a megvalósulás stádiumába jutott A Kerületi Munkás- biztositó Pénztár és a József-Szanatórium karöltve Gyulán tüdőbeteggondozó intézetet létesít, melynek uj épületére már kiírták a pályázatot. 320.000 koronáért A tőzsde elmúlt hete meglehetősen ese ménytelen volt. Az árnivó körül nem áldottak be nagyobb eltolódások, az üzletmenet még mindig csendes. Olasz számlára állandóan vásároltak és vásárolnak magyar gabonát, mert még mindig a mi búzánk fekszik a legolcsóbban. Mint az elmúlt években, ilyentájban, úgy most is megjelentek már a gazdák az árutőzsdei cégeknél és uj termésükre kértek előleget. Az Csipkerózsa. A polgári leányiskola által rendezendő ifjúsági előadás programmját a következőkben közük velünk. 1. Poldini: Csipkerózsa, daljáték. Szereplők: Csipkerózsa: Sonkovics Magda. Herceg: Biszak Ilona. Nemes hölgyek: Koch Margit, Migend Magda, Pfaff Margit, Pócza Jolán. Vadászok: Adler Erzsébet, Feldmann Magda, Geist Mária, Ila Tóth Erzsébet, Szabó Mária, Szász Berta. Udvarhölgyek: Dubányi Sarolta, Erdős Emilia, Szénásy Ibolya. Testőrök: Kalas Ibolya, Pécsi Mária. Apródok: Némedy Ida, Révész Ilona. Kukta : Szász Erzsi. 2. A kotnyeles, monólog. Előadja Képes Gabriella. 3. A Mili néni játékosboltja, irredenta színjáték 1 felvonásban. Schreiber Ottó, Schmidt Gyula, Scheibert Jakab, K. Schriffert József, Sinka Endre, Schneider Mátyás, Szabó József, Szepesy István, Zuzmann János. Uj választmányi tagok: Paksy Sándor, Kri- zsán Béla, Kovács Albert, Gáspár János. Póttagok : Csutak Imre, Szabó Géza, Becsy Sándor, Hegedűs István, Player Ernő, Scheibert József. Számvizsgáló-bizottság : elnök : Werner József, tagok: Evva Andor ás Hegyi András. Az aligazgatói állásra kisebbségben maradt Czégényi Istvánnal szemben Csige Varga Antal, akit választmányi tagságából is kibuktattak. Legtöbb szavazatot kaptak : K. Schriffert József, Antalóczy Nándor és dr. Major Simon. Egy szavazatot kaptak: Kotzó Emil, Bagi Sándor, Molnár András, Neumann György. Kimaradt a vezetőségből: Csige Varga Antal, Góg András Kállay Gábor, M. Kempf József, Implom János. Az ellenőri állásra 76 szavazatot kapott Fodor Emil (ellenjelölt nélkül) azonban megválasztását nem enunciálía a választás elnöke. Itt valószínűleg tévedés történhetett. A tagok nagy megelégedéssel vették tudomásul az eredményt. Megállapíthatjuk, hogy a sárgalista nagy veszedelemben forgott, mert baloldalról exponált egyének csak 4—5 szavazattal jutottak be a választmányba. A fehér lista győzelme a városban osztatlan örömet keltett Az építkezés egy milliárd koronába kerül. Az építkezésre három gyulai vállalkozó adta be pályázatát. Értesülésünk szerin — az építkezéshez a jövő hó-folyamán már hozzá kezdenek. kötöttek újbúzát. elmúlt esztendők szomorú tapasztalatai alapján azonban a zöldhitelüzletek nem fejlődtek ki és ha kap is pénzt a gazda, egészen más feltételek mellett, mint tavaly. Az első ujbuzaüzlet a napokban jött létre 320000 koronás bázison, júliusi szállításra. A 320.000 koronás júliusi búzaár tehát azt jelenti, hogy nagy kilengéseket a búzaár körül nem várnak a gabonatőzsdén. Szereplők: Mili néni, játékkereskedőné : Bállá Erzséhet. Feri bácsi, Tóni bácsi, bolti szolgák : Csiszka Mária, Gergely Mária. Magyar babák: Biszak Emilia, Nagy Bo- riska, Kertes Ilona, Lichter Margit. Francia babák: Dubányi Sarolta, Békés Sári, Szénásy Ibolya, Hász Ella, Bagoly Irén, Békefi Anna. Néger baba : Ángyán Kató. Japán baba: Vidó Ilona. Törpék: Kovács Julia, Gyebnár Mária, Tulkán Ilona, Szabó Teréz, Lauffer Éva, Knei- fel Julia, Mány Lukrécia. Mackó: Dávid Teréz. Két pojáca: Fried Margit, Leopold Ágnes. Hóember: Megele Zsófi. Kéményseprő: Galbács Mária. Zsuzsika, Matyi testvérek: Török Mária, Kocsics Julianna. Bűvész: Tatár Ilona. Boszorkány: Alcser Klára. Rákosi levele. A magyar irók fejedelme, Rákosi Jenő, akit nemrégen tisztelhettünk körünkben, ma meleghangú levelet intézett dr. Major Simon ügyvédhez, aki az aranytoliu irót és publicistát énekkel és hegedüszóval köszöntötte. A cinkotai kántor rigmusára (melyet annak idején Székely (Nuszbek) Sándor irt és Szabó Emil zenésitett meg) irta meg a maga szive szerint azt a hangulatos pohárköszöntőt, melyet azután Rákosinak ajánlott A díszes kiállítású szerzeményt a napokban küldték meg Rákosinak, ki most az alább közölt költői finomságú levélben köszöni meg a figyelmet és a kedves megemlékezést. A köszöntő igy hangzik: ‘JKöszöntő. Irta: dr. Major Simon. Gyerünk haza dakotáról Gyula városába, Öntsük a bort itce helyett Gyöngyöző pohárba . . . Nemes Urunk, hű Rákosink, Köszöntlek dalolva, Örök hálánk koszorúját Nyújtom Neked dalomba'. Igaz látónk, harsona sunk, Szavad: vigasztalódásunk. Téged, Dicső, Mindnyájan szivünkbe zártunk. Hajdinába vót regöse Urnák, lakomának — Mért ne vóna hegedőse Ilyen uraságnak? Mért ne zengeném el dalban Mit szőttem imába, Amikor ma egybeforrott, Szivünk-lelkünk világa : „ ígéret föld: Nagymagyarhon Még éltedben feltámadjon — Téged, nagy Ur, Isten igy megjutalmazzon /“ Rákosi Jenő ievelében a következőket válaszolja : Igen tisztelt Doktor nr, Kedves Barátom, a jókedv, az öröm, a lelkesedés pillanatában fölharsan a dal, szól a muzsika, az emberek ölelkeznek és elcsattan a csók. Azután jön a záróóra és az emberek elpihennek kialudni a jókedvet, örömet és lelkesedést. Ez a múlandóság és a kedves perceknek csak emléke marad meg. Ha pedig az emberi élet egy-egy ilyen ideális pillanatát valaki megrögziti, aki a perc felejthetetlen mámorának egyik forrása volt: az már nem a percet, nem az örömek pillanatait dicséri, hanem a forrást magát, amelyből az öröm született. A tiszta szivet, az istenáldotta jó kedvet, az önzetlenséget, mely nem áll meg magánál, hanem átöleli a világot, a nemesebb és vonzóbb érzelmeket, amelyek mind nem múlnak el, mint a dal hangja s a muzsika varázsa, hanem élnek és munkálnak tovább és szövik, fonják amaz értékeket, melyek mint barátság, szeretet, tisztelet megaranyozzák a küzdő ember napjait. Meleg kézszoritással, baráti öle léssel köszönöm a felejthetetlen cinkotai nóta kiadásának megküldését. Szeretettel, barátsággal hive : Rákosi Jenő. Egy 14—15 éve« Uh HETESNEK FELVÉTETIK 9 „BÉKÉS“ liüllljlMállüB. Tüdőgondozó épül Gyulán.