Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-10-30 / 86. szám
1926. október 30. Békés 5 Még egy levél. Ma a következő sorokat vettük : Mélyen Tisztelt Szerkesztő ur! Hálátlanság volna részemről ha a folyó hó 20 és 27 iki becses lapjában megjelent s a belvárosi tűzzel kapcsolatos levélváltást szó nélkül hagynám, azért tisztelettel kérem, szivesked jék leközölni alábbi soraimat: Végtelen sajnálattal és megütközéssel látom, hogy azokat az urakat, akik tiszta önzetlenségből és önfeláldozással siettek megszorult és kétségbeesett embertársaiknak segítségére, mily kellemetlen tamadas érte A tény az, hogy — midőn a Rázel utcai oldalon kezdetben egyedül és tehetetlenül álltam szemben a félelmetes és rohamosan terjedő tűzzel — legelőször Nagy Ferenc ur és barátai jöttek kik nemes igyekezettel oltották az udvarunkba hulló zsarátnokot és a tető alól fel-felcsapó tüzet. Mint, aki jól ismerem ezen az oldalon a terepet és helyzetet, a legborzasztóbb eshetőségre lehettem elkészülve s hogy ez be nem következett, feltétlenül része van az említett urak által nyújtott első és gyors segítségnek, azért köteles hálával és nagy elismeréssel mondtam az illető uraknak köszönetét, de indítva érzem magam arra is, hogy ezt a nagy nyilvánosság előtt is megismételjem és fájlaljam, hogy (valószínűleg szándékosság nélkül) oly meg nem érdemelt -támadásban részesültek Dundler Ferenc, tanító. SPOUT. GyTE-BTE 4 s O. Vasárnap, 24 én szakadó esőben játszotta le bajnoki mérkőzését a GyTE csapata a Békési Torna Egylet együttesével Békésen. A rossz idő ellenére is sokan autókkal mentek át Gyuláról a csapat lelkes hívei közül és nem hiába, mert a csapat minden egyes tagja kitett magáért, különösen a csatársor volt elemében s egy egy szebb akciónak gool lett az ultima srációja. A kezdésnél Huszár mindjárt jó helyzetbe kerül, de a sárban megcsúszik és a labda hátra jut. Ezután percenként csikarják ki az ellenféltől a cornert, de ez mind eredménytelen marad. A 7 ik percben óriási eső jön, úgy, hogy a mérkőzést félbe kell szakítani s emiatt szünetel is vagy húsz percig. A kényszerszünet után a GyTE fokozva a megkezdett tempót s ennek eredményeként Tárnái lövéséből Huszár, majd gyönyörű összjáték után Török érnek el goolokat .Félidő 2:0. Szünet után a GyTE mindjárt frontba jön és a csatársor a különben nagyszerűen funkcionáló halfsortól állandóan támogatva, a 3 ik percben Licska, a 7 ik percben Török révén szerzik a 3 ik és 4 -ik goolt. A goolok után egy-egy békési játékos elhagyja a pályát s igy a 12 ik percben, midőn a jól bíráskodó Fülöp egy BTE játékost kiállít, •s csak hat emberül marad a pályán, ennélfogva a mérkőzést tovább folytatni nem lehetett Bajnoki mérkőzés. Vasárnap, október hó 31 énjaz Épitőmun- kások Testedző Körével játszik bajnokit a GyTE délután 3 órakor. Az épitők csapata az utóbbi időben nagyon feljavult (mutatja ezt a GyAC al elért 2 : 2 és a GyTE ellen elért 1 :0 ás eredménye). mégsem hisszük, hogy megbirnák akadályozni a Testedzők győzelmét. Szerkesztő: OROSZLÁNY GÁBOR Eladó vályog Nagy Ferencnél, Kálvária 4 szám alatt. 80S 7—8 „KIRÁLY“ MOZGÓSZINHÁZ Telelőn 82. GYULA. Telefon 82. 1926. évi október ho 30-an, szombaton délután i/47 és este y29 órakor „SICC“ filmszínész lesz rajzburleszk 1 felvonásban. Busier nyaral amerikai burleszk 2 felvonásban, Főszereplő : Buster Keaton. Világattrakciő! Világattrakció! Világégés Egy nagy szerelem története és a világ háború 7 felvonásban. Főszereplő: Blanche Sweet és Ben Lyon 1926. évi október 31-én, vasárnap délután 3/44, i/47 és este i;29 órakor Magyar híradó honi aktualitások 1 felvonásban FOUX JOUKXAL aktualitások a világ minden részéből 1 felv. Fox-filmek! Fox-filmek! MEGKERGÜLT LIFT amerikai burleszk 2 felvonásban. A ROHANÚ ÁRADAT történet az amerikai nagy árvízkatasztrófa idejéből 6 felvonábban. Főszereplő : George O’brien. a __________________m Eg y csinosan bútorozott szoba november 1 éré kiadó Hatvan-utca 4. sz. alatt. 908 1—1 Egy szoba, konyha, speiz november bó 1-re kiadó Novák utca 23. szám. • 9i3 t-l Buzakorpa 150.000 K 150.000 K 350.000 K 300.000 K Borsódara Árpadara Teng-erídara métermázsánkint. Kenyér 5000 K Marna Sándor terménykereskedőnél, 76, 7-§ Gyula, Városház-utca 8, szám. Vásárol búzát, tengerit, lucernát, tökmagot legmagasabb napi árbau. Koszorúk -■-* Mindszentre élővirággal megrendelhetők a virágüzletben és kertészeti telepen. Kegyes József kertészete Telep: Kertész n 40. Virágüzlet: Haracker tér 4 Felhívás. A Gyulavári község tulajdonát képező úgynevezett II. számú vadászterület a folyó évi november hó 7 én délelőtt 10 órakor a község tanácstermében tartandó nyilvános árverésen az 1927 óv február 1 tői 1933 óv január hó 31 ig terjedő 6 évre 150 pengő kikiáltási ár mellett bérbe fog adatni. Bánatpénzül az árverés megkezdése előtt 200 pengő teendő le. A község képviselőtestülete fenntartj a magának azon jogot, hogy a bérleti jog odaítélése felett a tett ajánlatokra való tekintet .nélkül szabadon döntsön 9.1 l—2 Gyulavári, 1926. október 26. Erdőd! Lajos bíró. Vertén Emil főjegyző. Ismét kaphatók a dohánynagyárudában postai és pénzügyi értékcikkek Forgalmi, okmány, törvénykezési, postai bélyegek, utalványok és váltók. 905 j—1 Parkettes szobák, báltermek szép világos színnel való beeresztését és azok f'ónyesitósét vállalom. — Cimem a kiadó- hivatalban. 907 x—2 909 1(f • „1 imi uw, i .1 nor K1. Angol Biztositó Társaságok Magyarországi Fiókigazgatósága, BÉKÉSCSABAI FŐÜGYNÖKSÉGE. A fent nevezett Angol Biztositó Társaságok Békéscsabai Főügynök - sége Békésen jutalékos alapon \ ÜGYNÖKSÉGET akar létesíteni. Ezúttal felhívjuk mindazon agilis urakat, kiknek a biztosítási szakmában már nagy jártasságuk van, kik esetleg megfelelő iroda- helyiséggel is rendelkeznek, — ajánlataikat az alábbi címre mielőbb adják be. t Ilw lf!l miliary, a 1 Emit is a Proitial anyai biztosító táisasijit iikstsaki fóiyynisi. Békéscsaba, Kiss Ernő-utca 2. Telefon 12.