Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-07-14 / 55. szám
2 Békés 1926. julius 14. A tüdőbeteggondozó intézet, a panama, az embervédelmi kiállítás és Újságcikket nem szokás bocsánatkórós - sei kezdeni. Én mégis igy kezdem, mert bocsánatot kell kérnem a nyájas olvasótól, hogy ilyen hosszú, furcsa címmel fárasztom már az első pillanatban, azután talán hosszabbra nyúlik ki ez a cikk, mintsem magam is szeretném és végül, mert kénytelen ieszek saját személyemmel is foglalkozni, ami pedig nem felel meg Ízlésemnek. Régi felebarátom a vitatkozásban dr. Cs. Varga ur kényszerít azonban megint arra, hogy a Bókósmegyei Hírlap néhány nem egészen lényegtelen tévedésére válaszoljak. A Csaba—Gyula kérdésről most nem írok, hisz már sokszor megállapítottuk, hogy Csabának a szerencsétlen csonka országban szerencsés vasút földrajzi fekvése van, hogy közópitkezós terén eddig elmaradt Gyula mögött, amit most kénytelen ő is, az állam is behozni, azután ami a leglényegesebb, Csaba felvette a külföldi kölcsönt, Gyula nem és ezért építkezhet Csaba gyorsabb tempóban. Arról sem Írok hosszasabban, hogy a csabai építkezések egy része is csak tervben van még, arról sem, hogy komoly, nagyobb építkezések már megindultak Gyulán is és kétségtelenül, sor kerül rövidesen a többire is. A polgári iskolára, a rendőrségi palotára is. Rendőrségi palotát még csak egy városban kezdtek el építeni. Gyula volt a második város — kívüle még csak Salgótarjánnal tárgyaltak — amellyel egyáltalán komoly tár gyalásokba bocsájtkozott a belügyminisztérium az építkezés ügyében. Arra is csak rámutatok, hogy Gyulán a kórházi, a szanatóriumi építést és bizonyára az ágostai hitvallásuak templomát is gyulai vállalkozók építik. A terveket pedig a csabai építkezések túlnyomó nagy részénél nem csabaiak, hanem országos pályázat vagy miniszteri megbízás alapján a megfelelő épület-fajta tervezésében már jártas, többnyire fővárosi építészek készítették el. A csabai és gyulai ipart és iparosokat amúgy sem a tervek elkészítése, hanem a sokkal több és hosszabb munkaalkalmat jelentő felépítés érdekli és érinti komolyan. Amire azon ban a fentiekkel szemben kissé hosszasab ban vagyok kénytelen kitérni, az a Cs. Varga ur által is legrészletesebben tárgyalt tüdőbeteggondozó intézet (dispensaire) sorsa Elég alaposan ismerem ezt a kérdést, azután azért merek részletesebben hozzászokni, mert hisz az a formája, amelyben most közeleg a megvalósulás felé — az én gondolatom volt. Lukács György, az alföldi tüdővósz ellen küzdelem megteremtője, már régen foglalkozott azzal a tervvel, hogy amint Gyulán megalapozta a nagyszabású szanatórium, Csabán a kisebbméretü gondozó intézet létesítését, Gyulán is életre segítsen egy gondozó intézetet. A háború, a forradalom, a gazdasági leromlás keresztül húzták tervez- getósét. — Németországi tanulmányutamon nyert tapasztalataim alapján terjesztettem, mogoldást keresve, részint Lukács György, részint az Országos Munkásbiztositó Pénztár kiváló igazgatója dr. Rodé János elé azt a javaslatomat, hogy német mintára munkaközösség formájában a gyulai munkásbizto sitó pénztár és a József kir. herceg S.zana tórium Egyesület közösen létesítsenek egy tüdőbeteggondozó intézetet. Mindketten hozzá járultak e gondolathoz s miután a megállapodás lényege az volt, hogy az épületet saját telkén a gyulai pénztár, a berendezést a szanatórium egyesület adja, a terv kivitelre lekerült az itteni, de más pénztárhoz is Itt is nagy örömmel fogadták a munka- közösség gondolatát, javaslataim alapján az Országos Munkáspónztár budapesti építésze elkészítette a gondozóintézet tervét E terv kivitele kb. 4—500 millióba került volna Az itteni pénztár igazgatósága ez alkalommal elérkezettnek találta az időt, hogy a pénztár épületét is átalakítsa, parkettel ellássa, amely munkálatok 6—700 milliónyi költséget jelentettek. A pályázatot mindkettőre kiírták, gyulai vállalkozók el is nyerték s ekkor jóváha gyás végett az egész az Országos Pénztárhoz és a Népjóléti minisztériumhoz került. Amikor a gondolat igy nyilvános lett, nem egy, de több gyulai háztulajdonos felajánlotta házát, telkét erre a célra. Engem hivatalosan felszólítottak, hogy mondjak véleményt és nyíltan bevallhatom, feladatom nem volt könnyű. Ma, ha lehet, a tüdőbeteggondozó intézeteket, amelyek tulajdonkép a tüdőbetegeknek útmutatásokat, segélyt adnak és szükség esetén őket intóze tekben helyezik el, fekvő csarnokokkal is egybekapcsolják. A munkaképes, könnyebb betegek napi munkájuk végeztével, az esti órákban itt végzik a szükséges szabadlevegő- kurát és nyáron a többnyire nedves, túlzsúfolt lakás helyett itt is alhatnak. Vasárnap mulatozás helyett itt pihenhetnek. Erre a célra a munkásbiztositó pénztár telke nem alkalmas, ha tehát valaki, akiről beszélhetnek ugyan, de akiről senki sem tudja bizonyosan, hogy ki, esetleg más, erre a célra alkalmasabb ajánlatot pártolt, ez az ismeretlen ezzel panamát nem követett el. Ennek dacára hangsúlyoznom kell, hogy ón és szakvéleményem alapján a szanatórium egyesület elnöksége, mégis a pénztári telek mellett és a többi ajánlat, igy a kérdéses igen szép kér tes ház megvétele ellen voltunk. Egyrészt féltem attól, hogy az átalakítások hozzákapcsolásával már úgy is megdrágított tervnél ez még költségesebb lesz, másrészt tudtam azt, hogy Gyulán a helyzet elég kedvező ahhoz, hogy a fekvő csarnokok létesítésével még vár hatunk A gyulai és környéki betegek, erre reászoruló, túlnyomó része ugyanis részint a munkásbiztositó utján, részint mint ingyenes beteg a Lukács György által összegyűjtött alapokból és az ő beutalása alapján, végül pedig a Bákésmegyei Tüdővósz elleni küzdő egyesület elnökének, dr. Konkoly vármegyei főjegyzőnek és dr. Zöldy főorvosnak ügybuz- góságából úgy is bekerül a szanatóriumba. Marad ugyan — sajnos — még sok, aki nem kerülhet be a szanatóriumba és a kórház tüdőbeteg osztályára, de ép ezeknek érdekeit nem akartam veszélyeztetni anyagilag nehezen megvalósítható tervekkel. Arra gondoltam, hogy idővel ezeket a fekvő csarnokokat m ijd a város más, megfelelő pontjain létesíthetjük. Ha mások azt gondolták, hogy keresztül tudnak vinni tökéletesebb megoldást, ezért még nem panamisták, hanem jóhiszemű álmodozók. Végre, hogy az eladónak haszna lesz az eladásból, az még nem akadálya, hogy egy közhasznú intézmény létesüljön. Ez csak akkor bűn, hogy ha a magánérdek a közérdek rovására nyer kielégítést. Hogy igazam volt, azt az események igazolták. A népjóléti minisztériumban az ügyet sürgető Lukács György - nek, az országos munkáspánztár igazgatósá gánál nekem mondották meg. hogy az az alap, amelyet az építkezésre és átalakításokra az itteni pénztár megjelölt, véleményük sze rint nem fogadható el fedezetnek. Ezt közöltük is az itteni igazgatósággal, amely most már megfelelt a fedezet megjelölését illető kívánságoknak és a terv rövidesen megvalósul. Nem „panama“ hiúsította meg eddig is, nem is annyira jobb gondolatok latolgatása, de az országos munkáspánztárnak a viszonyok adta nehéz gazdasági helyzete az, amely az olcsóbb terv megvalósítását is hátráltatta. Amilyen szomorú szívvel olvastam Cs. Varga urnák ott is panamát sejtő cikkét, ahol annak nyoma sincs, olyan nagy örömmel láttam cikke alatt nagy betűkkel e címeket: „Az embervédelmi kiállítás orvosi szemüvegén nézve“ „Egy orvosi lap kritikája“. íme — gondoltam nagy örömmel — haladunk. Eddig csak az angol és talán a német hírlapok vették át az orvosi szaklapok cikkeit, de most a magyar sajtó is erre az útra tér. Örömömet azonban mindjárt lehütötte az a körülmény, hogy nem egy orvostudományi lap, de egy egyébként tiszteletreméltó orvos-társadalmi lap cikkét vette át a Békésmegyei Hírlap. Ez a lap a M, 0. N. E,, amint azt minden orvos tudja, a magyar orvosok fajvédő csoportjának lapja. Kifejezett politikai irányt követ és mint ilyen teljes joga van az elfő gultságra- De ha már a Bókósmegyei Hirlap az embervódelmi kiállításról orvosi kritikát akar közölni, akkor azt hiszem, sokkal helyesebb lenne, ha a kiváló magyar orvostudományi lapokból idézne. Ilyenekért nem is kell vasútra ülni, sem messzire elhajózni. Megtalálja azokat a szerkesztőség a gyulai kór házban, a szanatóriumban és csaknem mina newbury-i csata. den gyulai orvos dolgozó szobájában. Ha előveszi a legtekintélyesebbet: az Orvosi Hetilapot, amelyet a magyar egyetemek orvos tanárai szerkesztenek, sbban is talál igen bőkét lapszámra kiterjedő kritikát az embervédelmi kiállításról. Ezt a kritikát békés megyei származású ember, dr. Pfeiffer Miklós fővárosi tiszti orvos, a kitűnő szociál hygieni- kus irta akinek politikai állásfoglalása mellett tudtommal sokkal közelebb áll a M.,,0. N. E. felfogásához, mint az enyémhez. O is talál kifogásolni valót. Elképzelhető-e, hogy egy ilyen hatalmas, Magyarországon úttörő kiállításon nem volna kifogásolni való ? Emberek munkája és igy tökéletes nem lehet. De olvassuk csak el Pfeiffer dr. tanulmányának bevezető sorait, amelyekben foglalkozik az ilyen népszerűsítő kiállítások elleni, még a megnyitás előtt felhangzott tudó mányos érvekkel és ezeket Írja: „a kiállítás azonban mégis létre jött, valljuk meg: jóleső csalódást okozva, misem volna tehát indoko- látlanabb, mint annak csak hibáit meglátó elfogult kritikával belülről is gyöngíteni sikerét“. A drezdai anyagról a Bókósmegyei Hir- lep idézeteivel szemben igy ir: „mindenütt tökéleteset találunk, anélkül, hogy a felesleges rószletismeretek közlésével, halmozásával túllőne a célon az anyagot ogybeállitó szakember“. Azután igy folytatja a hazai tudományos intézetek csoportjáról: „azt kell mondanunk, hogy amit itt gyütt találunk, az minden kritikának fölötte áll. Nincs az a legapróbb tárgy, mely ne járulna hozzá a látogatók ismereteinek hatékony gyarapításához“. A kereskedelmi részt a Mone közönséges zsibvásárnak nevezi, az Orvosi Hetilap kritikusa ellenben ezeket mondja: „A gazdasági helyzet letagadhatatlan nehézségei okozzák, hogy a kereskedelmi rósz soványabb, mint ahogyan azt némelyek várták, de ezzel végül is a kiállítás csak nyert értékben. Ha lehet ezt a kifejezést használnunk : előkelőbb tónusu lett, mint ahogyan azt pl. a tavalyi bécsi kiállításon érezhető tultengóse a commercialis résznek lehetővé tette volna. Egyúttal itt a rendezésnek egy erényét is ki kell dombo ritanunk; a két rósz összekeverése megmenti a látogatót az egyoldalú kifárasztástól. Végül ezekben a szavakban foglalja össze Pfeiffer dr. kritikáját a kiállításról : Értékes munka és nagyot mulaszt, aki nem nézi meg“. Talán objektivebb lett volna ezt a kritikát közölni, még akkor is, amikor Pfeiffer dr. cikke kiemeli, hogy Gyula város anyaga, amelynek fáradságos összegyűjtése, tanúságom szerint, dr Csete polgármester nagyszerű munkája, egyik legérdekesebb része a városok kiállítási anyagának ? A másik előkelő orvos- tudományi lap a „Gyógyászat“ szigorú bírálatában, szemben a M. Ö. N. E. véleményével, a kiállítás látogatottságáról ezeket említi meg : „a kiállítás jegypénztárai elé a célirányos propaganda tevékenység elég nagy tömegeket vonz.“ Reámutat, hogy a kiállításnak van része amely miatt „örülünk, hogy azt a magyar nép kevósbbé tehetős, külföldre utazni nem tudó egyedei is láthatják. Ez az első ilyen typusu lépés a tömegeknek az egészségvédelem iránt való megmozgatása érdekében.“ A népjóléti minisztérium hivatalos orvos tudományi lapjának a „Népegészségügynek bírálata igy szól: „A kiállítás, melynek megrendezésében a legkiválóbb szakférfiak vettek részt és amely a legnagyobb egészségügyi kiállítás, amely valaha Magyarországon volt, a közegészségügy és a szociális gondozás minden kérdését igen szemléltető és technikailag is kiváló formában tárja a publikum elé. Megtekintését a legmelegebben ajánljuk olvasóink figyelmébe.“ Elhiszi most már a Bókósmegyei Hírlap, hogy nemcsak gáncsolni való van azon a ki - állításon és megteremtése érdemes cselekedet volt? 1643-ban Angliában az angolok — király- hüek és a parlament hívei — egymást ölték. A véres csaták egyikében, a newbury-i csatában elesett Falkland lord, a királyhü csapatok legkiválóbbja. A nemes lord, amikor alá- hanyatlott lováról, nem bosszúért kiáltott, „békét, békét“ suttogtak elhaló ajkai. Mi e megrablott ország szegény fiai mind elesünk és elpusztulunk, ha folyton-folyvást egymás
