Békés, 1926. (58. évfolyam, 1-104. szám)
1926-04-10 / 28. szám
LTIII. évfolyam 28. szám. Szombat Gyula, 1926. április ÍO Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 20.000 K Vidékre . . . 40.000 K KÉS Hirdetési dij el#p.fizetendő. POLITIKAI, TAkÜAUALMl ÉS KÜZfiAZDÁSZATI HETILAP. •Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek imézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára I960 korosa. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Magánember? 1 Budapestre érkezett egy ur, ezúttal magánemberi minőségben. Bécs- ben elraktározta a „pécs-baranyai köztársaság“ eimü politikai vállalkozás emlékeit, valamint a „Jövő“ cimü nyomtatvány köteteit. És haza jött. Reverzálissal,- vagy reverzáiis nélkül? Nem fontos. A lényeges az, hogy haza jött, vagy ami még jellemzőbb : haza, jöhetett. Most itthon van Lovászy Márton és saját szemeivel győződhetik meg arról, hogy Budapest utcáin nincsenek holttesthalmok, mint azt a „Bécsi Magyar Újság“ irta, de nem virrad a Linder Bélával súlyosbított uj októbernek, mint azt a Jövő állította. Ne próbálkozzanak a radikális lapok és a mögöttük ágáló politikusok Lovászy Mártonból mintahazafit faragni. Lovászy Márton soha sem lesz a magyar hazafiság élő lovasszobra. Letört, elfeledett, a politikai lombtárba dobott ember még lehet belőle. Csöndesen eléldegélhet magányában, visszavonultan és halkan. De abban a pillanatban, amikor aktiv szerepet játszó barátai megkísérelnék becsempészni Lovászy Mártont a politika küzdőterére, tudomásul veheti mindenki, akit illet, hogy többé nem számíthat a magyar társadalom elnéző türelmére. Lovászy Márton hazatérésére már is nyugtalanul figyel fel a társadalom. Provokálá- sok tehát nem ajánlatosak. És nem ajánlatos felkelteni azt a gyanút, hogy megindult az „emigráció“ vissza- szivárgása, mert csak olajat öntene a hamu alatt izzó parázsra, a szenvedélyek nehezen elfojtott tüzére. Az ország, az állam, a társadalom ezer bajai között a nehezen fenntartható konszolidációt veszélyeztetik, akik most Lovászy Márton körül „régi politikus“, a „jó hazafi“ jelszavait furulyázzák s a ravaszul beállított szentimentálizmus hazug meghatottságának könnyeit produkálják, a a bécsi „emigráció“ egyik vezérének mentségére. Hazafi ? Szolgálatot tett a nemzeti eszmének? Hát ne tessék vitát provokálni. Nem arról van most szó, hogy boncolgassuk a bécsi „Jövő“ hazafi- ságát s a pécs-baranyai köztársaság nemzeti ügyben teljesített szolgálatát. Arról van szó, hogy magánember-e? Akkor nincs szükség politikai mentségekre, álkuruckodó aktiv politikusoknak a hazatért egyén körül kifejtett buzgó tevékenységére. Ha nem magánember, akkor nyíltan kell beszélni s a leszámolással szembe kell nézni. Fel kell tennünk, mert az ellenkezőre nincs okunk, hogy a kormány változatlanul állja azt az egyedül elfogadható álláspontot, hogy mindenki hazajöhet, aki a bíróság elé akar állani. De túl minden bíróságon, rendőri intézkedésen, kormányengedélyen van egy tilalom, a társadalom tiltószava a nemzettel szemben bűnös emigránsok ellen, amely tilalommal — akár tetszik, akár nem — de jó lesz számolni. A társadalom nem állíthat fel tilalomfát az ország határán, de a közéletben való szereplés határán útját áll- liatja az emigrációnak, az emigráció beszivárgásának, a politikában való részvételének, a magánemberi minőség áthágásának. Nem lesz halálos ítélet Gyulán. Ma ítélkezik a statáriális bíróság. A Békés elsőnek jelentette, hogy Vas István lakatos-segéd felett, ki Vargha La- josnét Szeghalmon éjnek idején a lakásában megtámadta, pénzt követelt tőle, majd revolverével reálőtt és ennek következtében Vargha Lajosné a gyulai kórházban nagy szenvedések között elhalt — statáriális bíróság fog ítélkezni, miután az árvízkatasztrófa óta a gyilkosság bűntettére statárium áll főn. A főtárgyalást ma, péntek délelőtt 9 órára tűzte ki a bíróság. Az ötös tanács tagjai voltak: a főtárgyalás elnöke: Tóth Ferenc kir. törvényszéki tanácselnök, tagjai: Sinka Endre tanácselnök, Ungvári] János, Csatáry László és gróf Botsa Alfonz törvényszéki bírák. A vádat dr. Zöldy Miklós kir. ügyész képviselte, a vádlott0 védője dr. Major Simon ügyvéd volt. Vas István, a szeghalmi rendőrbiztos fia, mindössze 22 éves. Izgága fiatalember, a kiről a községben úgy beszélnek, mint a falu réméről. A rablógyilkosság a múlt hó derekán történt s a részletek már ismeretesek, mert annak idején részletesen beszámoltunk az elkövetett bűncselekményről. Mig Yargbánó a gyulai kórházban súlyos sérülésével feküdt — és életben volt — nem lehetett a vádbeli cselekményt fixirozni, miután azonban Vargháné sérülésébe belehalt, a kir. ügyészség rablógyilkosság miatt adott be vádinditványt. A bíróság a délelőtt folyamán a rovott múltú vádlottat hallgatta ki, ki cinikusan viselkedett; és tagadta, hogy elhatározott szándékkal lőtte volna le Yarghánót. Azt állítja, hogy revolvere az asszony férjével való dulakodás közben sült el. A bíróság kihallgatta ezután a beidézett tanukat, az orvos és fegyverszakértőket. Délután került sor a vád- és rédőbeszédre. Véleményünk szerint, a bíróság a bűn* pört át fogja tenni a rendes b íróság hős. Heil és mennyiért kaphat vizűméit? A szigorú utlevélrendszer és vízumkényszer még mindig nehézkessé teszi az utazást. Európa egyes államai között részben már megszűnt ugyan a vízumkényszer, más államok pedig, igy Németország és Ausztria még tárgyalnak arról, hogy a kölcsönös forgalomban a vizűm kötöttséget megszüntessék. Sajnos, az évekkel ezelőtt megtartott portorosei konferencia hiába határozta el, hogy az utódállamok az egymás közötti forgalomban könnyítéseket fognak tenni az útlevél- és vizumügy terén, ezek eddig alig érezhetők és igy ma is mindenkinek tudni kell, hogy hol és mennyiért szerezheti be a külföldi utazásoknál nélkülözhetetlen vizumot. Anglia i A vizűm dija 10 shilling. Konzulátus: Ver- bőczy-utca 1. Ausztria t A vizűm azonnal készül el. semmiféle iga zolás nem szükséges. A vizűm dija 85.000 ko róna, állandó vizűm 170 000 korona, átutazáshoz 17.000 korona. Követség: Akadémia utca 17. Jugoszlávia ■ Délelőtt fél 10 és 10 óra között kell az útlevelet benyújtani, egy a konzulátusnál kapott kitöltött kérdőív kíséretében. A vizűm dija 160000 korona, egy hóra. Követség útlevél osztálya : Veres Pálné-utca 17. Csehszlovákia ■ A vizűm aznap elkészül Ára az egyszeri utazáshoz 75.000 korona, egyéves vizűm dija 190.000 korona. A követség utlevélosztálya: Vili., Kun-utca 3. szám alatt van. Dánia i A vizűm dija 6 dán korona, ami egyenlő körülbelül 90 000 koronával. Főkonzulátus: V., Nádor-utca 28 Franciaország i Az egyszeri utazásra jogosító vizűm dija 152 000 korona. Személyes megjelenés szükséges. Követség útlevél osztálya : IV., Ferenc Jó- zsef-rakpart 22 Hollandia i A konzulátuson ajánlati ivet kell kitölteni. A vizűm dija 6 holland forint. Konzulátus: Ba- ross-utca 52. Románia i A vizűm dija 187 000 korona Konzulátus : Rock Szilárd-utca 8.