Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-12-23 / 99. szám
\ 1925. december 24 A. Gyulai Múzeumról. Isten megadta érnem azt az időt, hogy 28 esztendei türelmes munkálkodásom befejezéséül hozzáfoghatok a „Gyulai Museum“ tartalomjegyzékének megírásához avégböl, hogy nyomtatásban megjelenve, a látogató közönség kezébe kerüljön, mint útmutató, magyarázó és tanító. Biztat a reménység, hogy a tartalomjegyzék meg fogja szüntetni azt a közönyt, mely edd igeié a Muzeum irányában nyilvánult. Ennek a közönynek a forrását ugyanis abban vélem föltalálni, hogy a közönség nagyrésze sem a Múzeummal sem annak céljával nem ismerős, vagy, ha ismerős, tanító és nevelő hatását nem értékeli ügy, mint az azt megérdemli. Szeretünk kultur fölényünkre hivatkozni. Mohát, a Múzeummal is tanúskodhatunk erről, mert már .a legrégibb kortól fogva a jelenig bírunk benne olyan dolgokkaf, melyeket csak a magyarság hozott létre s melyek még mi előttünk is csodálatosak, melyekkel az emberiség történetében kiváló helyet foglalunk. Mi is hát a Muzeum ? A Muzeum tárgyaknak gyűjteménye, lerakóhelye és bemutatója. Nevét rendesen ama tárgyaktól nyeri, amelyeket benne elhelyeztek. Minekutánna a földön levő tárgyak kétfélék, t. i természetesek és készítmények, a Múzeumok is eredetileg csak kétfélék lehetnek, t. i. Természetrajzi- és Ipari-Muzeumok. Mind a természetrajzi, mind az ipari tárgyak sokfélék, eszerint a Múzeumok nevei a bennöK felhalmozott tárgyak szerint többfélék lehetnek. A természetes tárgyak múzeumai lehetnek: „Áilat-tani Muzeum“, „Növénytani Muzeum“, „Ásvány-tani Muzeum“, „Föld-tani Muzeum“, Öslény-tani Muzeum.“ A készítmények múzeumai lehetnek: „Régészeti Muzeum“, vagy görögösen nevezve: „Archaeologiai Muzeum“. „Kézmü-ipari Muzeum“, „Szépművészeti Muzeum“, azután a kézmüvek és művészi tárgyak csoportosítása szerint megfelelő nevű múzeumok. Van olyan muzeum is, melyben valamely nemsetnek olyan készítményei vannak, amelyeknek anyaga onnét való, ahol a nemzet él, szabásuk, összeillesztésük, alakjok, ékitésök, más nemzetek ugyanolyan célra szolgáló tárgyaitól egészen elütök, vagy amelyek más nemzeteknél nem is találhatók, mert hasznavehetöségük csak az azokat készítő nemzet életmódjához, foglalkozásához illeszkedik. Ez a „Néprajzi Muzeum“, vagy görögösen Ethnog- raphiai, Etimológiai Muzeum. A mi múzeumunkban, fájdalom! ilyen tárgyakból alig van valami, azért, mert a gyűjtők nem a körülöttük levő életet figyelték, nem vették észre a divat és politika átalakító hatását és igy azok a tárgyak, melyekre a magyarság sajátos bélyegét rásütötte, elkallódtak, elvesztek; ma már nagy fáradtsággal lehet itt.-ott, egyet-egyet fölfedezni. Elveszett a tulipános láda, a tálas, az almáriom, a tornyos-ágy, a hátulját előre fordítható lóca, hogy éjjel ágyul szolgáljon, a zsámoly, a fogas, a konyhából a polc, a tálassal bővített konyha-szekrény, a tornácról a kisebb-nagyobb hombár, a kézi mángorló, a sulyok, a mángorlóhenger, az ülő-rokka, a kerekes rokka, az orsó, a sótartó, a tojástartó kábák, a tök-lopó, a must- szűrő, a kenyérkosár, a lud-lelke, a nyárs, a nyársat tartó szarvas vasak, t i. a vasmacskák, a mécsesek, a gyertyaöntők és gyertyatartók, a kop- pantók, a cinedények, cintányérok, cinpoharak, a kos-tökök, a szűrök, a bekecsek, a süvegek, a bor- juszájas ingek, a bodros ingvállak, a száz ráncú szoknyák, a rózsa-szoknyák, pendelyek, háromrétű gyolcs gatyák, a kajlakalapok, a spencerek, a pruszlikok, a bujbelék, a párták, a fökötök, a haj- fésük, a tarajos sarkantyúk; a rovások, a borjú- és bárányjegyek, a tillinkók, az önkézzel faragott pásztorbotok, a tülök, a csobánok, a kulacsok, az árvatölgyfa botok, az ólmos botok; a szekerek, a taligák, a jármok, az ekék, kapa-, kaszanyelek, kendertörök, tilók, gerebenek, halász-eszközök stb. stb. a falusi élet és pásztor-élet sajátos eszközei, melyeket maga a nép gondolt ki és készített a maga számára. Azért írtam ide ezeket, hogy az olvasók közül azok, akiknél található még e tárgyakból csak egy is, tartsa hasaflas kötelességének beadni a Miiseumba, hogy tanulja meg belőlük a későbbi nemzedék, milyen igénytelenek voltak nagyapáik, nagyanyáik akkor, amikor boldognak vallották magukat, amikor a szivet-lelket örömbe vagy búba ringató dalokat énekelték a kendertörés, kukoricahántás közben, szüretkor, tollfosztási kalákában, fonókákban, disznótorokban, lakodalmakban ; amikor a lányok kizárták volna körükből azt, aki kendövei kötötte be a fejét, vagy azt, aki az „Unczili- Munczilit“ dúdolta volna a „Peng a kasza, mikor fenik“ helyett. A természetes tárgyak gyűjteménye tanítja a szemlélőt a Természetrajz ismeretére; bemutatja neki a hasznos és kártékony állatokat, az Békés A nyelv. A Békés-nek irta: BOROSS SÁNDOR. Itt a tőszomszédban, itt a fületekben, Itt szól majd a nyelv, itt fog szólni ő, A nagy per nyelve, a megölhetetlen: Százkép kiirtják — százkép is kinő. Vágják ki a testből, hol puha hús volt, Szabdalják bosszuló izekre fel: Ő él, magányos számkivetve úgy bolyg; Mint kísérő rém vádol, követel. Tépjék ki harangokból, mint ütőket: Ő meg nem olvad, katlanból kiront, Végig ver a világon minden ércet, Álmotokba riasztón belekong. Űzzék el a földről bőszült elemként: Égen üt táboit, mint kelő vihar, Cikázó lángvilláma éjjelenként Eget hasítva belétek nyilai. Fojtsátok földbe, — gödi öt neki mélyet, Hol eltemetve tán hiába szól: Kitör, mint láva mohogva közétek, Tűzhányót túrva fel, a föld alól. Bújjatok földbe, szökjetek világgá, Nincs menekvéstek sem fönt, sem alant: Ébren és alva lelketekbe váddá Dübörög fel, mint tépő szörnyű hang. Fületeket szava ős igazától El nem torlasztja semmi hatalom, Mig megfosztva testétől: igy magától Bujdosnia kell árván, cudaron. Itt zug, itt bolyg, hangot ver mindenekben, Mig föl nem lázad ég, föld keble, mind S a tőle elvett ép egykori testben, Melyben ő nyelv volt, nyelv nem lesz megint. élelemre szolgáló növényeket; beszél neki az ásványok nyelvén a föld alatti és föld feletti csoda dolgokról; megtanulja itt ismerni a nemcsak látó, de gondolkodó ember a föld alkotójának minden tudását, bölcseségét, szépségét, erejét, mindenhatóságát, megmásithatlan céltudatosságát, az emberi nem iránti gondoskodását és meghálálhatatlan jóságát. Az emberi kézzel a természetes tárgyak átalakítása által készített tárgyakból az emberi ész, a szellem gondolkozását és ítélőképességét tanuljuk meg. Megtanuljuk, hogy az emberi ész is fejlődött a gyakorlatban, a tapasztalat által, még pedig aszerint, amint az ember eszközeinek készítésére célszerűbb anyagokat ismert meg s ezen anyagokkal való bánásmódot sajátította el. Évezredekig, talán év milliókig, mint üldözött vad élt az ember a földön, egy széltörte faágnál, egy levált szikladarabnál egyéb fegyverhez nem juthatott, a másik éhes ember vagy vadállat támadása elleni védelemre vagy elűzésére, megsemmisítésére. Legelső, valódi fegyvere a himszarvas agancsa volt, melynek törzsszárát megmarkolhatta, hegyes ágaival pedig halálos sebeket osztogathatott ellenségére vagy zsákmányára Csodálatos, hogy a tudósok a kőkor előtt meg nem állapítottak eddigelé egy csontkorszakot, pedig annak a dolog természetéből folyólag kellett lennie. Az emberi ész fejlődése következtében jött rá az ember, hogy a szarvas agancsokat éles kővel használati céljához képest átalakítsa, idomítsa. Sokat kellett tapasztalnia addig, mig a kova pat- tintgatásának titkát megismerte, mig a kőcsiszolás által annak különféle alakot tudott csinálni. A termékréz föltalálása után tűzben való megömleszt- hetése, eszközzé alakítása, később ónnal, ólommal, cinnel, dárdannyal való vegyítése, illetve össze- ömlesztése, amikor ismeretévé vált az embernek, akkor már esze a fejlődésnek magas fokára emelkedett, de még nem tette föltétien urává a földnek. A földnek urává az embert a vas tette. Amint a vasat megismerte az ember, eszének találékonysága elérte a legmagasabb fokot és hogy az folyton növekszik, tanúsítják a XIX-ik század végén és a XX-ik század legelején föltalált és alkotott különféle gépek, vas szörnyetegek, melyek már majdnem öntudatosan működnek. Az ember készítményei között vannak olyanok is, amelyek segítségével a földnek és égnek legelr ej tettebb 5 titkaiba pillantott be. Mindezek készítményei ismerete az Isten iránt tartozó hálára, az Ő imádá- sára vezet. A féltudósok — akik hallották, hogy harangoznak, de nem tudják hol — azt mondják, miszerint a tudomány Isten-tagadóvá változtatja az embert, de ez nem igaz, mert ellenkezőleg, minél tudósabb valaki, annál jobban elmélyedhet az Isten bölcseségének mindent okra alapitó magasságában. A Muzeum, tehát midőn elénk tárja a természetes és készített tárgyak sokféleségét, nemcsak tanít, hanem nevel is es igy válik a kultúra forrásává, terjesztőjévé. A „Gyulai Muzeum“ bővelkedik természetes: tárgyakkal is, az emberi kéz készítményeivel is. A természetes tárgyakból van benne sok ásvány. növény- és állat-kövület, emlős állat, madár, csigahéj. A készítményekből az ös-ember, csont-, agyag- és kőeszközeitől kezdve az iparművészet és szép- miivészet tárgyaiig sokféle. Legtöbb tárgy van benne az ös-ember, t. i. a kőkori és bronzkori ember müveiből, nevezhetnek tehát „Régészeti Muzeum“-nak, de mivel a fentebb elősorolt tárgyakból is van benne elég sok: ráillik az „Egyetemes Muzeum“ név is. Ráragadt azonban már az általános név, maradjon tehát a neve egyszerűen: „Muzeum“ * * Bizonyosan mindenkit érdekel az a felelet, melyet arra a kérdésre tud adni valaki, hogy kik laktak itt a legrégibb időben, amelyre az ember emlékezni tud, kik jöttek azután sorban ide és kik maradtak rövidebb-hosszabb ideig lakói ennek a vidéknek, illetve az Alföld ezen részének, ahol Gyula és a szomszéd helységek vannak. A „Gyulai Muzeum“ az ő tárgyaival több korra tud rámutatni. A „Laposhalom“ tárgyai az emberiség legrégibb korából valók, t. i. a kökorból, de mivel a bronzkor kezdetéről és fejlett idejéből valók és vannak közöttök, melyeket vegyesen talált e sorok írója a kőkorszakiakkal, bizonyos, hogy sokáig élt a halom helyén ugyanazon néptörzs, mig az öt méter magas halmot lerakta, réteget hordva rétegre ; végül azonban az ős-magyarok is tanyáztak rajta, sátraikat a „ Vezér halmon'-'- lakó vezér sátraihoz nem messze állítva fel, hogy annak parancsait mihamarább végrehajthassák. (A Vezér-halom, melyet a varsándi oláhok „Olmu Vezeristye“ névvel neveznek, a Laposhalomtól é zakkeletre a Fehér-Körösön túl, körülbelül 4 kilométer távolra van. Ugyancsak a bronzkorban élt az a törzs, melyről a „Szeregyházi dűlőben“ levő halmocskán talált edénykék beszélnek, úgyszintén az „Ajtósfoki“ szőllők edénycserepei is a bronzkorból valók. A „Homokbánya“ edényei a kőkorból valók. A „Sándorhegyi“ edények már a Keltákról tanúskodnak. Az „Erdélyi-utón“ a Homokbánya és a Németváros közötti szöllőkben, továbbá a Gyula és Doboz közötti országúton talált római edények azt hirdetik, hogy a rómaiaknak itt bizonyosan katonai telepük volt. A „Kálvária-domb“ közelében kiaknázott homokbánya területén a Krisztus születése előtt 400 évvel lovastól együtt eltemetett csontvázakat találtak ; ugyanezen a helyen Krisztus utáni 3-ik, 4-ik századi sírok voltak, melyekben torzított ko- ponyáju emberek csontvázai feküdtek fegyvereikkel és velük eltemetett edénykéikkel. A „Biczerei dűlőben“ csontvázak mellett konstantinápolyi eredetre való disz-korongokat, szij-végeket és sisak-végeket, továbbá opálból készült som alakú és gömbölyű „Amuletteket“ találtak, melyek szintén a Krisztus utáni 4-ik századból valók. A gyulai határban id. Hogyóróssy János, a muzeum alapitója által meg nem jelölt helyen talált üveg-gyöngyök, az ösmagyarok sírjaiból valók. Mindezen elősorolt tárgyak azt bizonyítják, hogy Gyula helyén és környékén attól az időtől fogva, amikor az Alföld helyén levő tó vagy kis tenger a Vaskapu nyílásán kifolyt, egészen mos- tanig, mindig éltek emberek. Domonkos János. Pepiül, söoiort* p%íta»á$t elnimlnsKt, az arc üde és bársonysisna lesz az „1 M arckenöcs használata által. 80s 21-* Prager Frigyes Szent József gyógyszertára (Józsefváros).
