Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-07-08 / 53. szám

1925. julius 8. Békés 3 Egy derék gyulai polgár halála. Id Linden­berger Antal kerékgyártó-mester, a gyulai régi iparosgárdának egyik senior tagja, életének 86-ik évében Gyulán csendesen elhunyt. Mintaképe volt az igazi iparospolgárnak és feje a Gyuláéi megtörzsökösödött Lindenberger patrícius család nak. Halála gyászba borította fiait: dr. Linden- berger János nagyváradi apostoli adminisztrátori helynök, prelátus-kanonok. debreceni prépost­plébánost és Lindenberger Antal előkelő gyulai polgárt Az elhunytért az engesztelő szent mise­áldozat julius 7 én volt az anyatemplomban, hol a szentmisét az elhunyt fia pontifikálta a gyulai papság teljes segédletével. A szentmisén nagyszámú közönség, köztük városunk előkelő­sége is jelen volt. Temetése ugyanaznap dél után fél 5 órakor történt óriási részvét mellett. A temetést Szirmay L. Árpád pápai házi főpap, kanonok, kerekei apát végezte fényes papi se­gédlettel. Az érdemes gyulai polgár halála feletti mély részvéthez mi is őszinte szívvel csatla­kozunk. Dr. Oláh főorvos gyásza. Részvéttel érte­sültünk, hogy dr. Oláh Emil kórházi szemész- főorvos édesatyja megszállott területen folyó hó '2-án elhunyt. Ügyvédgyülés Gyopároson. A szegedi ügy­védi kamara kerületéhez tartozó ügyvédek a múlt szombaton Gyopároson vándorgyűlésre gyűltek össze, hol a kamara egész vezetősége és a vidéki ügyvédek szép számmal jelentek meg. Dr. Széli Gyula elnök fesztelen beszélgetés keretében ismer­tette az ügyvédeket érintő adó és egyéb fontos kérdéseket. Majd vacsorára gyűltek össze a ven­dégek, hol számos felköszöntő hangzott el. Az ősz folyamán Gyulán lesz gyűlés, melynek előké­szítésére külön bizottság küldetett ki. A gyulai Rakéta. Oroszlány Gábor társa­dalmi, kritikai és hnmorisztikus riportlapja augusz­tus 1-én jelenik meg. Szerkesztik : Horváth Rezső, Jászai Horváth Elemér, dr. Boross István és dr. Gyarmathy Béla. Latabár helyett Endrődl. A társulat kitűnő táncos komikusa Latabár a múlt esték egyikén, előadás és tánc közben bokafícamodást szenvedett. Szerepkörét ideiglenesen Endrödi Miklós vette át, ki az Árvácska cimü darabban épp oly kedves és mulatságos volt, mint minden más, egyéniségéhez illő szerepben. Halálozás. Papp László nyug. vizmester folyó hó 7-ikén életének 54-ik évében elhunyt. Temetése folyó hó 8-án délután 5 órakor lesz a Szent László-ntca 25 számn gyászházból. Papválasztás. Szabó János megüresedett he­lyét vasárnap töltötte be a köröstarcsai református egyház. Huszonöt pályázó közül titkos szavazással lelkészszé választotta Lörincz Andrást, aki 6 év óta működött ott, mint lelkész-tanító. Tizenhárom éves menyecske. Kecskeméten egy tizenhárom éves leány belügyminiszteri enge­déllyel házasságot kötött egy 35 éves férfivel. Hétfőn délután minden üzlet zárva volt Gyulán. Amint már jelentettük, az ország összes kereskedői a forgalmiadó rendelet ellen tiltakozó gyűlést tartottak tegnap délután. A gyűlés idő­pontján a kereskedők azzal demonstráltak, hogy üzleteiket egy órán át zárva tartottak. Gyulán tegnap délután 4 órától 6 óráig minden üzlet zárva volt. A Kúria kimondotta a balesetbiztosítások kötelező valorizálását. Budapestről jelentik : A Kúria egy uj döntvényében kimondotta azt, hogy a baleset folytán megítélt járadék számszerű ősz- szege a sérült személyén kívül eső, a gazdasági viszonyokban beállott ama körülmény alapján is felemelhető vagy leszállítható, ha a marasz­talásban megítélt pénznem összege lényegesen megváltozott. Nagyjelentőségű lépés ez, nemcsak azért, mert annyi e-zer embert érint, hanem azért is, mert ismét egy lépéssel előbbre viszi az ál­talános valorizáció ügyét. A polgári fiúiskola igazgatóságához zászló­szegmegváltás címén a következő összegek érkez­tek he : kerékgyártó, kovács, pintér, kosaras stb. szakosztályok együtt 666000, Cipész szakosztály 555000, Általános ipartestület 500000, Barthoss Józsefné, Máró Gyuláné, Városi tisztikar és tanács 300000—300000, dr. Daimel Sándor és Békés­vármegye tisztikara, Bakancsgyár 250000—250000, Békésvármegyei Takarékpénztári Egyesület, Reis- ner gyufagyár, Téglagyár Szövetkezet, szabó szak­osztály 200000—200000, fazekas szakosztály 170000, Marossy Aranka 150000, Asztalos szak­csoport, Iparos tanonciskola 105000—105000, Allamépitószeti hivatal, dr. báró Apor Vilmos, Balogh Eadre, Békéscsabai polg. fiúiskola, Békés Dezső, dr. Csete József, Góg András, Goldmann Mihály, Gurgulits Antal, GyMTE., GyTE., Gyula­városi Takarékpénztár, Gyulavidéki Takarékpénz­tár, Implom János, iparos összmunkásság, Kátai Ferenc, Képkeretlécgyár, Kereskedők és Keres- kedőifjak Köre, dr. Kovacsics Dszső, Kötött és Szövött Iparárngyár R. T., dr. Márky JáDOs, Mezőberényi polg. fiúiskola, M. bir. 10. honvéd gy. e. III. zászlóalj tisztikara, Nagymagyatvárosi Olvasókör, dr. Pallmann Péter, Pfaff Ferenc, Práger Frigyes, Rácz és Király, Református egy­ház, Református el. iskola, Róm. kath. Olvasókör, Sál Fém és Lemezárugyár, Schneider Mátyás, Vendéglős szakosztály, Villamossági R. T., Wie­land Dénes, Winkler Lajos 100000—100000, Postai altisztikar 85000, Városi számvevőség, 60000, dr. Adler Ignác, Ag. ev. egyház, All. el. iskola, Bakó György, Békéscsabai polg. leány­iskola, Békésmegyei Casino, Diessl Károly, Eleki polg. fiúiskola, Erdős Gyula, Folyammérnöki hi­vatal, Gör. kel. egyház, Gyulai óvónők, Heilinger Károly, dr. Hoffmann Károly, Kér. Munkásbizto- sitó pénztár, Kierománvárosi Olvasókör, Közmű­velődési Egyesület, Krizsán Béla, K. Sckriffert József, Kukla István, Lakos Jenő, Lőwy és Läu­fer, Nagy Olga, Nagyrománvárosi Olvasókör, Népgondozó hivatal, Orosházi polg fiúiskola, Pé- czely József, Péter Jenő, Polgári leányiskola, Cserkészcsapat, Reálgimnáziumi Önképzőkör, R°sch- ner Győző, Reschnerné Bartha Margit, Ruff Fe­renc, Sárossy Gyula, Schultzné Laky Mária, Sziv- gárda, Szociális Missziótársulat, Tanczik Lajos, dr. Tauffer Vilmos, Ujházy László, Újvárosi Olvasó­kör, Urleányok kongregációja, Városi adóhivatal, Városi mérnöki hivatal, dr. Zöldy János 50000— 50000, gyermekmenhely 45000, Németi József 35000, Horti Béla, Kemény Gábor, Polónyi Ká­roly, Szentkereszty Tivadar 30000—30000, József­városi róm. kath. elemi iskola, Kádas Ferenc, Polgári leányiskola tanulóifjúsága, Szikes István 25000—25000, Járásbíróság, Nagy Kálmán, Szak­szón Mihály 20000—20000, Domokos János 10060 korona. Midőn hálás köszönetünket fejez­zük ki mindazoknak, kik jószivü adományaikkal a zászló beszerzésével és felavatásával járó költ­ségek fedezéséhez hozzájárultak, tisztelettel kér­jük azokat, kik zászlószegüket még megváltani szándékoznak, hogy az erre szánt összeget az igazgatóság címére megküldeni szíveskedjenek. Herczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának az Uj Időknek 27-ik számában veszi kezdetét Beczássy Judit uj, érdekes regénye: A bestia és folytatódik Ciathó Kálmán regénye. Közli a lsp azonkívül az Uj Idők uj, 160 milliós sorsjátéká­nak tervezetét, Falu Tamás. Bónyi Adorján és Pásztor József elbeszéléseit, Rákosi Jenő, Scáöp- flin Aladár és Posonvi László cikkeit, Eadrödi Béla versét, számos művészi és időszerű képet és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők elő­fizetési ára negyedévre 80 korona. Mutatvány­számot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. A KirAlymozgőszInh&z misora. Csütörtökön a legújabb Harry Piel attrakció „A titokzatos Mr. Senki“ egy ördögös fickó furcsa kalandjai 10 felvonásban kerül bemutatásra. Fordulatos mindvégig lebilincselő történet keretében, pazarul kiállított jégünnepély s ennek fénypontja Karnevál Herczeg bevonulása fokozza a film kiváló össz­hatását és a bámulatos bravúrjairól hires főszereplő Harrg Pielnek ez alkalommal is meglepő alakí­tását. Bevezetésül Az okos bolond amerikai bur­lesque 2 felvonásban. A 12 felvonásos óriási mű­sorra való tekintettel az előadások pontosan kez­dődnek. Jegyek már kaphatók és előjegyezhetők. Krúdy Gyula megkezdte uj regényének a Jockey Clubnak közlését a Szinházy Elet uj szá­mában. Ezenkívül Jerome K. Joroma elbeszélését, Török Rezső novelláját hozza a tartalmas uj szám, mely írásban és gyönyörű fotográfiában számol be a fővárosi színházak eseményeiről: Nóta vége és Kis huncut premierjeiről. A vidék korzó szépe szépségversenyre már gyűlnek a szavazatok. Sze­nes Béla, Szép Ernő érdekes cikkeit, kereszt- rejtvényt, és külföldi vicclapot, pesti, párisi, lon­doni és kolozsvári riportokat közöl az nj Színházi Elet. Egy szám ára 8000 korona, negyedévi elő­fizetés 80000 korona. Kiadóhivatal Budapest, Er- zsébet-körut 29. Dr. KERESZTES GYŰLI kir. közjegyző működését megkezdve irodáját Városház- utea 3. szám (I. Gyulavárosi takarékpénz­tárra! szemben) 1925. évi jnlius hő 7-ik napján megnyitotta. 6721-2 Goldstein Számi szerdán és csütörtökön -------- a színházban ■ WS Kl^ÉiXGT. Faludi Kálmán és Fenyő Irma szerdán és csütörtökön lépnek fel Goldstein Számi cimü régi, kedves, énekes bohózatban A burieszk- operett főszerepét fogják alakítani Rajtuk kívül a darab többi szerepeiben a szintársulat operett­együttesének legjobb erői lépnek fel. A színház műsora. Kedden : Gyönggössg Märy felléptével Lili operett (Bérlet) Szerdán és csütörtökön: Fenyő Irma és Faludy Kálmán vendégszereplésével Goldstein Számi énekes bohózat. Pénteken: Vannay Éva első felléptével : Szybill operett 3 felvonásban. (Bérlet.) Szerkesztő: OROSZLÁNY GÁBOR % IYTILT-TÉB. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen drága jó fiam és kedves testvérünk temetésén reszt­vettek és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, ezúton mondiunk hálás köszönetét. Gyula, 1925 julius hó 7 én. 679 í—i Özv Bránya Pálnó és családja. tSolfőri állást keresek. Szakképzett soffőr vagyok, önállóan sze­relek és javítok. Jelenleg gróf Forgách Balázs ur soffőrje vagyok Gyulán születtem s szeret­nék a szüleim környezetében lenni Gyulán vagy környékén. 33 éves vagyok és nős. Cim: Szabó Lajos soffőr Gyula, Bárdos-utca 27. sz. 680 1—2 Papagáj ruhafesték, papagáj kékitő mindenütt kapható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom