Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-06-06 / 44. szám

1925. junius 6. B éfk é s 3 Dús maláta tartalmú Szent István Porter sör is fiiszer- és csemegekereskedéséban. SOI 5 § Ily men.. Szabó Mariskát eljegyezte Dobó Sáűdor, Budapest. (Minden külön értesítés helyett.) Elítélték a sikkasztó végrehajtót. Varga Géza volt békéscsabai városi adóvégrehajtó külön­böző manipulációk segítségével mintegy nyolc millió korona hivatalos pénzt sikkasztott. Bűn­ügyét most tárgyalta le a gyulai törvényszék, amely sikkasztás miatt bűnösnek mondotta ki a volt végrehajtót és ezért félévi fogházbüntetéssel sújtotta. A volt végrehajtó felebbezett az ítélet ellen. Meghívó. A gyulai rk. reálgimnázium 23 6. sz. »Maróthy* cserkészcsapata 1925. junius 7-én délután 6 órakor az intézet udvarán tábori ünnepélyt tart Sátorlapok és felszerelés be­szerzésére szívesen felajánlott önkéntes adományo­kat hálás köszönettel fogad a csapat. Németi József 8. k., reálgimn. igazgató, a szerv, testület eköke. á Közművelődési Egyesület estélyéről szóló kritikánkat lapunk zártakor kaptuk s azt csak jövő számunkban van módunkban közölni. Nagykörös 500 éves. Nagykörös városa az idén ünnepli fennállásának 500 éves jubileumát. Az ünnepségek szeptember 13-tól 20-ig fognak lezajlani a kővetkező főprogrammpontokkal. Az 500 éves Nagykörös történelmi és etnográfiai ki­állítása, gazdasági, ipari és kulturális kiállítás, országos képzőművészeti kiállítás, a nagykőrösi hősök emlékére készített monumentális emlékmű leleplezése, a magyar városok országos kongresz 8zusának ülése, az alispánok értekezlete, a nagy­kőrösi Arany János társaság diszgyülése. Eljegyzés. Schröder Emmuskát eljegyezte Szabó Janos fodrász. Minden külön értesítés helyett. A gyulai órvaház, mint luternátus. A gyu­lai árvaház vezetősége 1925. évi szeptember 1-től fogva az árva gyermekek eddigi ellátása mellett külön leányinternátust szervez, melybe teljes el­látás, nevelés és a gyulai összes iskolák (elemi, polgári, főgimnázium) végezhetés8 céljából, benn­lakó leánynövendékeket vesz fel, úgy Cionka- magyarország, mint a megszállott területekről is Az internátusba való felvétel módozatai és fel­tételei az árvaház vezetőségénél már most meg­tudhatók. A József klr. Szanatórium Egyesület gyulai fiókja, mint velünk közük, f. hó 11-én, csütör­tökön, Űrnapján este 6 órakor a Békésvármegyei Esszinóban tartja évi közgyűlését, melyre a tagok és érdeklődők minél nagyobb számban való meg­jelenését kéri a vezetőség. Tekintettel arra, hogy a Józsefszanatórium egyesület sok békésmegyei szenvedő embernek adta vissza életét s városunk polgársága közül is igen sokan élvezik az egyesület jótéteményeit — hisszük, hogy közönségünk a gyulai fiókot humánus céljaiban készségesen fogja támogatni. Külföldieknek nem kell a rendőrségen Jelentkezni- A belügyminiszter országos rendelet­ben szabályozta az idegenek ellenőrzését, A kül­földiek, akik 2 hónapnál rövidebb ideig tartóz­kodnak Magyarországon — a jövőben nem köte­lesek jelentkezni a rendőrségen, cmk szállásadójuk­nak kell őket b9 és kijelenteni. A polgári fiúiskola rendes éfvégi torna­vizsgáját f. hó 21-én d. u. tartja a sporttéren. Ugyanaznap délelőtt szenteli ünnepélyes keretek közt zászlóját. Az iskola ifjúsági őnképző- és sportköre Űrnapján d. u 4 órakor diszgyülést tart, melyre az érdeklődőket és szülőket ezúton hívja meg az igazgatóság. (Belépődíj nine.) Szemorvosok gyűlése A pünkösdi ünnepek alatt az ország szemorvosai közgyűlést és tudomá­nyos nagygyűlést tartottak a szemklinikán 60 tag részvételével. A nagygyűlésen előadást tartott dr. Oláh Emil gyulai kórházi főorvos. A tudo­mányos üléseken dr. Orosz Emil, az európai hirü magyar szemorvos és professzor elnökölt. Ma eMe malacvacsora Onzuizky János 569 l—i kerthelyiségében. Huszonhét pályázó a köröstaresal refor­mátus papságra. A Szabó János halálával meg­üresedett köröstarcsai ref. papságra most telt le a hirdetett pályázat, összesen huszonhét pályázati kérvényt adtak be. A választás idejét julius 5-iké- ben állapították meg s vezetésével Koppányi Gyula békéscsabai ref. lelkész tanácsbirót bíz­ták meg. A Király mozgószlnház műsora. Vasárnap nagy burüxque attrakció „A három korszak.* A főszerepben Buster Keatonnal az „Isten hozta“ c. nagysikerű film közkedvelt főszereplőjével. A mulatságos történet a régi megállapítást akarja igazolni, hogy a világ teremtése óta csak egy dolog nem változott — a szerelem. A darab meséje, a szerelem komédiáját mutatja be, három egymástól időben távoli korszakban; a kőkorszak­ban, a régi Kómában ás napjainkban, ezer kacag­tató episod, szatirikus ötlet felhasználásával. Tlzenötéves kislány a Pünkösd királynője. A pünkösdi választásról és a koronázásról izgal­mas riport és gyönyörű kép jelent meg a Szín­házi Elet uj számában, melynek rendkívüli gaz­dag tartalmából kiemeljük Krúdy Gyula, Hajó Sándor cikkeit, Tersáuszky Józsi Jenő illusztrált novelláját, két teljes vicclapot, valamint szenzációs ziportok egész seregét. Kottamelléklet a Régi jó Budapest egyik slagere, míg a Névtelen hajó tel­jes szövege, mint darabmelléklet és az érdekesebb­nél érdekesebb rovatok teszik változatossá Incze Sándor népszerű hetilapját, melynek ára 8000 korona, negyedévi előfizetés 80000 korona. Kiadó- hivatal Budapest, Erzsébet-körut 29. Magyar Lányok. Tutsek Anna kitűnő lap­jának e heti számában két érdekes regény folyik. Az egyik Tatsek Anna »Jázminvirág«, a másik J. Golomb »Évi néni*. E regényeken kívül mula- tató, tanulságos és érdekes olvasmányok, szebb- nél-szebb képek egész kircsesbázát találja meg az olvasó e lapban. Előfizetési ára negyedévre 30000 korona. Minden előfizető, aki 50000 koro­nával fizet elő negyed évre, a Magyar Lányokon kívül, bárom kiváló szép kiállítású ifjúsági regényt kap. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. sz. — Helyes, mondották a szaktanácskozás tagjai s én már kopogtattam az uj szakériők ajtaján. — Jó napot Lővvy ur! A közművelődési egyesület nevében jövök. Adjon tanácsot, hogy milyen nagy tölcsér szükséges Gyulán a rádió­hoz. Lőwy nagyot nézett. — Bocsánat, ehhez nem értek Talán Läufer. — Jó napot Läufer ur! Adjon tanácsot, hogy a gyulai rádióhoz milyen tölcsér kell ? Läufer nagyot nézett. — Bocsánat, ehhez én nem értek, Talán Lőwy. Miután láttam, hogy itt nem érek célt, eszeveszetten szaladtam Hász és Kovácshoz. — Jó napot, Hász ur! Legyen jó, kölcsö­nözze ide a nagy tölcsérjét. — Ki kéri ? — kérdezte gyanús szem hunyorgatással — Ne féljen, nem Kéri kéri — szólottám. Ideadhatja bátran. Ide adta, de sok köszönet nem volt benne. Elől kicsi volt, hátul nagy volt. Nem lehetett használni. — Jól nézünk ki! — sóhajtottam. — Ez aztán igazi blamázs !! A háztetején büszkélkedő antenna a nyári napfényben nem érez olyan forróságot, mint amilyen láz gyötörte egész va­lómat Homlokomon a verejték gyöngyszemeit éreztem. A szivem hangosan vert Az ereim ki dagadtak, a kompromittáció, mint hűséges ár­nyék kisért minden fele. Amerre mentem, amerre néztem, mindenütt egy kiáltó kérdőjellel talál­koztam. Jöttek elegáns urak, csinos asszonyok, fiatal és még fiatalabb leányok, ifjak, gyerme kék, pólyásbabák és nem volt más kérdésük, csak az, hogy mikor hallják már a gyulai rádiót ? Mikor lehet hallani Párist, Londont, Rómát ? Egy mentőgondolatom támadt. Gyorsan össze kell hivm a Közművelődési Egylet nagy tanácsát a Kiskondába. Ott voltunk mindnyájan : Gyár mattig Béla, trull és ultimó referens, Czé gényi István, rakettkirály, dr. Kovalszky, a „nőt len“ ditigens Varr igazgató két rr rel, Sál igaz­gató egy 1-lel, a „nagyu Szilágyi, Kádas Jo- nathán gyógypedagógus, Démusz tűzrendészed tábornok, Jároly, az Árnyhalász, Karcsi, a ci gányprimás és én. a pirómanikus. A tanácskozás eleinte simán ment. Akinek volt egy ötlete, egy mentő eszméje, az hozatott egy litert bort. Miután e tekintetben még nem szanálták Magyarországot, mindenkinek volt ne­hány frappáns gondolata. Már tiz liter rizling kínálkozott az asztalon. A beszéd folyt, a bor is folyt. A pezsgő habzott. A hangulat mind ki tünőbb, emelkedettebb és zajosabb lett Karcsi húzta. Kovalszky dirigálta, Gyarmathy Liszt­áriákat énekelt, Szilágyi filharmonizált. A bor szakadatlanul jött A fehér, a siller, a burgondi. A pompás hangulatban már senki sem gondolt többé a rádióra, hanem inkább arra, hogy oda haza mit mondjon az asszonynak, ha megkérdi : — Hol töltötte az éjszakát, maga javit hatatlan. — Rádiógyülésen, édes anyukám. — Nekem ugyan beszélhet, mesélhet, amit akar! Éjjel három óra van és maga rádiógyülé sekkel áll elő ? Nekem ilyeneket nem lehet beadni — Már pedig, ami igaz az igaz — vála szóltam az asszonynak és olyanokat kurjongat­tam, hogy a gyerek ijedtében felébredt — Anyuka, apuka . . . — No látja, mennyi bajt csinál! ? Mondha­tom, szép ember, — rivált rám a feleségem. Nem fél az Istentől ? Két hét óta minden éjjel kimarad Minden nap rádiógyülés Minden nap rádióértekezlet. Meglátja, addig rádiózik, mig B. listára kerül Mi szegény asszonyok egész héten otthon ülünk, dolgozunk, spórolunk, vesződünk, nélkülözünk, maguk férfiak mindig kitalálnak valami újat, amin pénzt pocsékolhatnak Mi a fenét bajlódik maga azzal a rádióval ? Mi az, ki az ? Rokonság, sógorság ? Az első én vagyok : a feleség. Azután jön a gyerek, azután a házbér, a boltos, a szabó, a suszter Kicsoda magának az a rádió, hogy úgy bele van bolondulva ? (Kinos csend.) (Halálos csend) — Most meg már mit csinál ? — kiáltotta a feleségem és szeméből villámokat szórt felém. Éjnek idején miért nyitja ki az összes ablakokat ? Talán rosszul van a lumpolástól ? Azonnal tegye be az ablakokat, mert a gyerek meghűl ! — Nem lehet! — feleltem röviden, komo­lyan és szigorúan. — Tegye be az ablakokat, ha mondom — fenyegetett a feleségem Lump! Korhely ! Rádió­hiéna ! — Drágám ! — súgtam szelíden és titok­zatosan élettársamnak — ez egyszer nem lehet A rádió antennák most működnek a legtökéle­tesebben Ej van, gyönyörű éj Csönd van, drága csönd. Csak a maga veszekedő hangja háromszázötvenezer hullámhosszban terjed a vi­lág négy tájéka felé. Már hallják Londonban, Parisban, Rómában, hogy az én drága asszony­kámnak hogy pereg a nyelve Az asszony megdöbbent, szemrehányólag rámnézett és elhallgatott. Azóta a perlekedésnek se hire, se hamva Uraim! Quod erat demonstrandum. Ha másra nem, erre bizonyára jó lesz a rádió. Vasárnap a Komló Kereskedelmi helyiségében nagy zeneestély. Rendezi Stern Jenő 571 i—l oki. tánctanitó. Xagj váradi-ut 73. szám alatt levő füüzerü%let eladó. fi 66 1-1

Next

/
Oldalképek
Tartalom