Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-12-19 / 98. szám
liTII. évfolyam 98. szám Szombat Gyula, 1995. december 19, Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben , . . 2#.0#0 K Fidékre . . . 48.00# K Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TAKSAMLM1 ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők, Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ár» 1500 korosa. Felelős szerkesztő: DOBAT FÉRÉSIG Megjelenik szerdán és szombaton. V JLLKÓ. A költségvetés általános vitájának kiemelkedő eseménye volt Valkó Lajos kereskedelmi miniszter beszéde, mely a tárcája ügykörébe eső feladatok és eredmények felől tájékoztatta a közvéleményt. A nemzetgyűlés szokatlan figyelemmel hallgatta a miniszter fejtegetéseit és azzal a tisztelettel adózott az expozénak, amellyel az igazán komoly törekvéseket szokták elismerni. Valkó Lajos nem nagyhangú szólamokkal, hanem a gazdasági politika terén folytatott céltudatos munkával vonza maga felé a köz- érdeklődést. Csendes munkája, erőfeszítései azon a téren, melyen a háború és forradalmak utáni viszonyok legnehezebbé tették a haladást olyan értékűek, hogy nem tagadható meg tőlük a legteljesebb méltánylás és elismerés, iparvédelem dolgában — mondotta — azt kellett tennünk, amire a többi államokat terelte az uj állapotok következtében előállott általános európai helyzet: ipari Önállóságunk megteremtése és megszilárdítása s az ezzel járó áldozatok következtében fokozódó munkanélküliség leküzdése. Magyarország, a miniszter felvilágosításai szerint, a többi országokhoz viszonyítva aránylag kevés tőkével tudta ezt az ipari politikát keresztülvinni. Már-már a magyar textiliparban négyszer akkora a termelésünk, mint a múltban, a szén- kitermelésben pedig szemmellátható haladást mutatunk fel. Es nagyban hozzájárni a munkanélküliség csökken- téséhea, e tekintetben ma már jobb viszonyok között vagyunk, mint igen sok külföldi állam. Legnagyobb problémánk, hogy mezőgazdasági terményeink számára piacot találjunk. Ha ez megtörténik, sor fog kerülni a tarifa- szerződések alkalmazására. Előbb azonban a kormánynak megfelelő elhelyezést kell találnia a mezőgazdaság produktumai számára és csak akkor jöhetnek a szerződések, amelyeknek elsietése egyértelmű volna érdekeink feláldozásával. Itthon mindenképen törekednünk kell a termelés fokozására, amely természetesen csak a folytatólagos beruházások által érhető el. Erre meg van minden remény s ma már az idegen tőkeis szívesen helyezkedik el Magyar- országon. Igaz ugyan, hogy földművelő államban meg kell fontolni, hogy drága kamat mellett igénybe vegyiik-e a tőkét. Beszélt még a kereskedelmi miniszter a kormány építőipari és útépítő programmjáról, mely tövényi- leg nyer rendezést s a teherautózás kérdéséről, amelyek mind szervesen kapcsolódnak a termelés és termény- értékesítés intenzivitásának megvalósításába. Igen biztató mementurn a kereskedelmi expozénák az az igéA kormány felemelte a rokkantak illetmé nyeit, de most gondoskodnia kell megfelelő fedezetről. Egy törvényjavaslat került a nemzetgyűlés elé, amely szerint minden adófisető január 1- töl kesdve rokkantellátási adót is fisét Csak azok nem fizetik az uj adót, akik semmiféle adót sem fizetnek, továbbá maguk a rokkantak, a hadiözvegyek és árvák. Sajnálatos, hogy a kormány csak uj adó bevezetésével tud a rokkantakon segíteni, de ha már más mód nincs, ez lesz az az adónem, amelyet még legszívesebben fognak megfizetni az emberek, mert adófilléreiket azok kapják, akik véreztek a háborúban s keresetképtelenek lettek és akiket többé nem szabad kitenni annak, hogy az utcán koldulva tengessék siralmas életüket. A javaslat szerint rokkantellátási adót tartoznak fizetni a földadó, házadó, társulati adó, tantjéin adó, kereseti adó, jövedelem- és vagyonA gyulai Kereskedelmi Csarnok minden évben — az év elején egy nagyobb szabású estélyt szokott rendezni hazafias, vagy jótékony célra. A jövő 1926. évben — január közepére tervezik a nagyszabású estélyüket, melynek programmja valósággal szenzáció számba megy. Az estélyen, amint tervbe van véve — közre fog működni Móra Ferenc, az ismert kiváló iró és költő, JRóssahegyi Kálmán a Nemzeti Színház elsőrendű művésze, a kit csak a napokban váA háború kitörése után egyik legelső intézkedése volt a pénzügyminiszternek a moratorium kihirdetése. 'A forradalmak után megindult gazdasági konsolidáció lehetővé reíe is, amely a kisipari hitel összegének felemelését helyezte kilátásba. Megtudtuk azt is, hogy a központi kézműves szervezet igen előrehaladott stádiumban van. A tanonckér- dést pedig a jövő költségvetésben még fokozottabb támogatásban kívánja részesíteni a kormány. Yalkó Lajos hangulatoktól mentes, de annál mélyebbre nyúló munkája, kereskedelmi politikájának szolidsága igen kedvező benyomást vált ki mindazokból, akik az ország haladását lépésről-lépésre óhajtják előrehaladva látni a forradalmi újítások és ugrásszerű produkciók veszélyétől pedig féltik. fizetésére kötelezett személyek. Ha az alapadók együttes összege aranykorona értékben nem ér el a 10 koronát, akkor a rokkantellátási adó tétele aranykorona értékben 0 10 korona. 10 koronán felül 20 koronáig 0 25 korona, 30 ig 0 40, 40-ig 0'55, 50 ig 0 70, 60 ig 1 korona, 70-ig 2 korona, 80-ig 3 korona, 90 ig 4 korona, 100 koronáig 5 korona, 100 koronán felül a rokkantellátási adó 5 százalék. Külön skála vonatkozik a közszolgálatban vagy magánszolgálatban alkalmazottakra, akikné a kereseti adót veszik alapul A tisztviselők pa pirkoronában fizetik az adót heti 3000 korona kereseti adóig 30 koronát, 30000 korona kereseti adóig 1200 koronát, minden további 10000 korona után 400 koronát Havi 12000 korona adóig 4800 koronát, minden további 40000 korona után 1000 koronát lasztott díszpolgárává a békésmegyai Endrőd község, a művész születési helyének közönsége. Ugyancsak ez alkalomra megnyerték vendég- szereplésre Kócsé Antalt, a közismert budapesti cigányprímást, ki már egy Ízben szerepelt Gyulán — nagy tetszés és felejthetetlen siker mellett. A részletes műsort és az estély megtartásának pontos idejét egyik legközelebbi számunkban fogjuk közzé tenni. A tiszta jövedelmet a gyulai hősök emlékoszlopára szánták tette a moratorium felfüggesztését és a váltók óvási határidejét átmenetileg 14 napban állapították meg. Gazdasági életünk állandó és ma már biztosítottnak mondható javulása Január t-étöl mindenki rokkantadót fizet. Móra Ferenc, Rózsahegyi Kálmán Gyulán. A váltókat 48 óra után óvatoiják.