Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-12-16 / 97. szám
1925 december 16. Békés 3 toltak, melyen Maréit János kántortanitó kitűnő vezetése alatt álló kongregációi énekkar művészi éneke után Karai/ Elly, a LeánykODgregáció pre- fektája remek megnyitó beszédében bájos közvetlenséggel és szivet megkapó mélységes érzéssel mutatott reá az őrömünnep jelentőségére, amikor a kongregációi álmok és vágyak teljesedése után kitűzhetik azt a fehér zászlót, amely fenséges némaságával is ékesen hirdeti a kongregánista eszményeket 7óth Manci szavalta ezután bensőséges érzéssel, ünom árnyalással és pompás lendülettel Mindszenti/ Gedeon »A szentek unokáihoz* e. versét. Mindkettőjük előadását őszinte elismerés, kivételes nagy siker kisérte. Az ünnep szónoka Domanek Pál dr. volt, aki gyönyörű, gondolatgazdag beszédben fejtegette a kongregánistáknak a lelkek megújhodásáért és a nemzeti eszmék diadaláért folytatott csöndes és értékes munkásságát. Ezután a zászlószögek beverése következett. A kitűnő énekkar után Gáspár Litván szentszéki t. ülnök, mezöbirényi plébános keresetlen szavakkal köszönte meg az áldozatos lelkek szives adományait, melyek lehetővé tették a zászló beszerzését. A tágas iskolatermet zsúfolásig megtöltötte a közönség, amely egy ritkaszép ünnep emlékét vitte magával. A zászlót, melynek egyik oldalán az Immaculata s a másikon Árpádhází Boldog Margit remekül himzett képe van, a budapesti Hermina-uti apácák himzőmüintézete készítette s úgy a képek elgondolása, mint a kivitel finom szépsége tekintetében az egyházi művészet remek alkotása. (v. i) HIKE K. Szülői értekezlet a reálgimnáziumban. A reálgimnáziumban e tanévben az első szülői értekezlet f. hó 16 án, szerdán délután fél négykor lesz. A tanuló ifjak szüleit ezúton is meghívja a tanintézet igazgatósága. Karácsonyi szünet a középiskolákban. A közoktatásügyi miniszternek, a mai hivatalos lapban megjelent rendelete szerint a középfokú iskolákban és ezzel egyenrangú tanintézetekben a karácsonyi szünidő december 20-tól bezárólag 1926 január 3-ig tart. A klr. adóhivatali tisztviselők országos egyesülete december 20-án, vasárnap délelőtt 10 órakor Békéscsabán, a városháza közgyűlési termében országos választmányi gyűlést tart, amelyen Bráz János, a pénzügyminisztériumba beosztott állampénztári igazgató, egyesületi elnök fog elnökölni. Az országos egyesület időnként az ország más-más vidékén hívja össze választmányát, hogy az illető környéken lakó kartársakkai az összetartás és érintkezés minél szorosabbra főzessék. Ez alkalommal azért esett a választás Békéscsabára, mert egyidejűleg aláknl meg az országos egyesület kiegészítő szervét képező békésmegyei helyi szervezet, aminek megalakítását a gynlai kir. adóhivatal tisztviselői kezdeményezték. A helyi szervezet tisztán a kartársi összetartást, gazdasági és társadalmi célokat kíván ápolni. A gyűlésen a megyebeli kir. adóhivatalok tisztviselői teljes számban megjelennek s az ország távolabbi vidékéről is sok kiküldött vesz részt. A közgyűlést társas ebéd fejezi be. (Beküldve.) A gyulai izraelita nőegylet estélye, melyet í. bő 19-én, a jövő szombaton tartanak meg a Komló- ban — fényes sikerűnek Ígérkezik. A bállal összekötött hangverseny szereplői biztosítják az elmaradhatatlan sikert. Dr. Vajda Zaig- mondné fővárosi Írónő fog felolvasni, kinek társadalomtudományi értekezését a napokban hallottuk Budapesten, a Vigadóban nagy tetszés mellett. Véghelyiné Vakots Margit operaénekes- nőt már ismeri a gyulai közönség. Két év előtt szerepelt Gyulán maradandó siker mellett s a közönség valósággal körülrajongta. Most —- a gyulaiakért — felvidéki körútját szakította meg, hogy legszebb áriáit elénekelje közönségünknek. Mellemé, Gyulai Mariannet szintén ismeri közönségünk. A szavalómüvésznők közül messze kiemelkedik. Hajós Magda az egész fiatal, hírneves hegedümüvésznő fogja végül az estély közönségét műélvezetben részesíteni. Az arcképes Igazolványok érvényessége. Az 1925. évre kiállított arcképes vasúti igazolványok érvényessége — rendelet szerint 1926 február 28-ikáig tart. Az nj igazolványokat szolgálatban állók felettes hatóságuk utján, a nyugdíjasok a számvevőség érvényesítése után az illetékes üzletvezetőségtől kérhetik, december végéig. Közigazgatási hatóság igazolása nem szükséges. Eljegyzés. Márkus Ziuzsikát eljegyezte! Sze- gedről Csernoczki Antal Kétegyháza. j Reformálás tannlók színdarabja. A gyulai református elemi iskola nagyobb növendékei folyó hó 20-án, azaz vasáznap a délutáni istentisztelet után az Újvárosi Olvasókör nagytermében egy felvonásból álló karácsonyi színdarabot adnak elő, amelyre a szülőket, az iskolai hatóság tagjait, a tanügybarátokat ezúton is tisztelettel meghívjuk. Belépődíj nincs, azonban — tekintettel az előadás kalturális dijára — önkéntes adományokat hálás köszönettel fogad a tantestület. Pályázat rnhaszállitásra. Az Alföldi Gazdasági Vasút igazgatósága pályázatot hirdet egyenruha szállításra. Szükséglet: I minőségű anyagból 20 darab zubbony, 20 darab nadrág, 16 köpeny. II. minőségő anyagból: 44 darab zubbony, 44 nadrág, 47 köpeny. Autóvezető (soffói) tanfolyam oktatásának kezdetét lapunk legutóbbi számában nyomdahiba folytán tévesen közöltük. A tanfolyam nem 1925. december 25-én, hanem 1925. december 15-én este fél 6 órakor kezdődik a Jókai Mór-utcai polgári iskolában (Szarvasépület). Késnek a vonatok. A nagy hóesés miatt az összes vonatjáratok nagy késéssel érkeznek be rendeltetési állomásaikra. A Békéscsabáról, illetőleg Lőkösházáról Budapestre közlekedő gyorsvonat 2 és fél órai késéssel érkezett be tegnap Budapestre. Az esti személyvonatnak 4 órai kéBÓse volt. Vitrlolos feleség. Brassó Istvánná, Nagy Mária bűnügyét tárgyalta szombaton a gyulai kir. törvényszék. Brassóné férjét szerelemféltésből vitriollal szembeőntötte, minek következtében Brassó István megvakult. A gynlai törvényszék Tóth tanácsa a vitriolos feleséget 2 évi fegyházra ítélte. Hétezer mázsa bnzát adott el a mezőhegyest állami gazdaság. Az állami gazdaságok jelentékeny gabonakészleteiket nem dobták piacra, hanem a magtárakban hagyták. Most ngylatszik, az állami gazdaságok vezetősége megfelelőnek tartja a gaaonaárakat és árubabocsátotta készletének egy részét. Az utóbbi napokban a mezőhegyesi állami gazdaság 7000 mázsa búzát adott el. Pályázat. Az igazságügyminiszter az orosházi és a szeghalmi kir. járásbíróságoknál egy-egy X. fizetési osztályba sorozott teiekkönyvvezetői állásra pályázatot hirdet. A pályázati kérvényeket december 20-ig kell beadni az illetékes bíróság elnökénél" Csak májastól lesz a] gyors. Megírtuk, hogy a Máv. igazgatósága nj gyorsvonatpár járatását tervezi Lőkösbáza—Budapest között. Mint értesülünk, a tervet, hogy az uj gyorvonatot már január elsejétől üzembe helyezik, elejtették, mert a májusi menetrendváltózásig nem akarják megbolygatni a régi [jmenetrendet. A Pesti Tőzsde nj száma közli báró Korányi Frigyes, Elek Gyula vezérigazgató nyilatkozatait. A hadikőlcsön valorizációról, a bázkölcaönüzlet megindulásásó!, a jövő évi várható osztalékról, a Földhitelintézet egymillió fontos záloglevél üzletéről roppant érdekes tudósítások számolnak be. A gabonahatáridőüzlet helyzetéről és egész ser eg vállalatról közöl érdekes irformációkat a lap, amelyben a Magyar Amerikai Bink és a Magyar Német Bank dolgairól is érdekes intimitásokat találunk. Az ékszertőzsde és az árutőzsde legújabb eseményein kívül sok bir, külföldi tárca, négyoldalas biztosítási melléklet egészíti ki a lapot, melynek ára 5000 K. A gynlai gőzfürdő tulajdonosa — a közönség érdekeit szem előtt tartva közli a közönséggel, hogy ezután a gőzfürdő a közönség rendelkezésre áll minden pénteken, szombaton és vasárnap, a délelőtti órákban. Hatvanmillió munkanélküli. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület gazdanapján Kozma Ferenc kormányfőtanácsos az európai gazdasági krízisről tartott előadást. Ezzel kapcsolatban megemlítette, hogy 60 millió mnnkanélküli van a világon. KoldalásI engedélyt kért egy nyugdíjas tisztviselő Egy járásbeli nyngdijas tisztviselő a háború kitörése után 40 hold földjét eladta éB hadibölcsönökbe fektette. Most ez a tisztviselő kérvényt adott be a miniszterhez, melyben azt kéri, hogy az egész ország területére köny őr- adomány gyűjtésére szóló engedélyt adjanak neki, hogy így legalább 50 millió koronát összeszedhessen, melyből azután egy kis viskót szeretne felépíteni. A kérést a belügyminiszter elutasitolta. Szerkesztő: OROSZLÁNT GÁBOR Alexander Adolf divatáruháza íoss ie-$ Békéscsaba, Andrássy-ut 19. Kizárólag jó minőségű áruk. Legolcsóbb árak. Kibővített confectio osztály. Szőrme bundák garantált minőség — 2500000 Szőrme bunda különlegesség — — 3500000 Boák: Skungs Bibrett, Patagon kékróka szín, Scalelectrik, stb. — — — 275000-től Model kabátok óriási választékban — —' — 550000-től Selyem osztály: Mosó selyem, egész széles, minden színben, valódi színtartó — — — 53000 Japone selyem _____ 62000 Crepe de chine selyem 100 cm. széles 98000 Prima minőség — — — — — 125000 Egész nehéz minőség — — — — 156000 Szövet osztály: Sotis szövetek dupla széles — — — 33000 Sima szövetek dupla széles — — — 35000 Puplin szövetek, tiszta gyapjú, dupla széles 79000 Mosó osztály: Casan flanell — — — — — — 26000 Divat flanellek — — — — — 24000 Cosmanosi flanellek és barchetok 33000 Eponge flanell _____ 48000 Nagy választékban Menyasszonyi kelengyék, valódi cérna vásznak — — — — — — 42000 Paplanok, függönyök, ágy garnitúrák 3 drb 295000 Damasztok, sifonok, kanavászok, inletek pehely sürü — — — — — 22000 Szőnyegekben a legnagyobb választék, legjobb gyártmányú, megbízható jó minőségű áruk, olcsó árért. Alexander Adolf-cég Békéscsaba, Andrássy-ut 19. Tanuló felvétetik. w M PUilH MSI rendez a Tissa szálló termében dec. 19— 21-ig bezárólag GÁBOR Keleti Szőnyeg- és Textilszövőde SZEGED, Szent István-tér 6 szám. Telefon : 674. Kiállításra kerülnek: nagy ebédlő szőnyegek, otomán takarók, asztalterítők, összekötők s ügyelők különböző méretekben. 1279 1—2 Nyitva naponta d. e, 10—1-ig, d. u. 3—7-ig' 1.