Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-11-18 / 90. szám
1925 november 18. Békés 3 Gyula város katolikusaihoz. December 21-én veszi kezdetét Rómában a szentkapu bezárásával kapcsolatos ünnepség. A Békés-nek írják: A Vatikánban történt legutóbbi nagy tanácskozáson részleteiben is megállapították az 1925-ös jubileumi szentév bezárásával kapcsolatos fényes ünnepségek minden mozzanatát, úgy hogy az ezzel megbízott bizottság már a mai nappal a külföldi zarándoklásokat központilag intéző Comitato Centralevel egyetemben megtette a kellő intézkedéseket. Az ünnepségek sorozata már december 31-én veszi kezdetét, amikor is a Szent Péter bazilikában Szent Péter sírja felett Őszentsége XI, Pius pápa hálaadó misét pontifikái, ezen a misén részt vesznek az óeszes nemzetek akkorra odaérkező zarándokai. Ugyan ebben az időben a Lateránia bazilikában, a Mária Maggioréban és a Szent Pál bazilikában is ünnepélyes hálaadó istentisztelet lesz, amelyet a pápa által kinevezett bíborosok pontifikáinak. Mivel azonban ezeken az ünnepségeken csak záTt számaránnyal vehet részt minden nemzet, igy Magyarország is, éppen ezért felhívja az Országos Katolikus Szövetség az ország összes katoliknsait, hogy a december 16-án Budapestről kiinduló befejező szentévi zarándokláson minél nagyobb számban jelenjenek meg és hogy a jelentkezéseket feltétlenül december 31-ig eszközöljék, mivel Rómában erre az időre kell az Országos Katolikus Szövetségnek a végleges számot bejelenteni. Ennek a zarándokának, amelyik meglátogatja Rómán kívül Bolognát, Firenzét, Nápolgt, Kapri szigetét, Páduát, és Velencét, részvételi dijai I. osztály 7 millió, II. osztály 5 millió, III. osztály 3 millió 700000 korona. A zarándoklással kapcsolatos és a római ünnepségekre vonatkozó összes felvilágosítást minden zarándoknak az Országos Katolikus Szövetség (Budapest IV. Ferenciek tere 7. III. lépcső I. emelet 8.) a legnagyobb készséggel ad. V. Llceális előadás- A »Lórántffy Zsuzsanna Egylet< rendezésében folyó hó 19-én, csütörtökön este 6 órakor lesz a polgári leányiskolában az V. liceális előadás a következő műsorral: 1. Kemény Gábor ev. lelkész előadást tart: Szenvedések országiján címen. 2, Énekel Végh Ilonka békési urleány, zongora kísérettel. 3. Monológ: előadja Szilágyi Kató urleány. 4. Pache Joh. Barcarole Haydn : Memuett ; Székely Himnusz. I—II. hegedű zongora tercet előadják: Implom József, Hamar Árpád, Székely László joghallgatók, önkéntes adományokat a szegény gyermekek felruházására köszönettel fogad a redezőség. Ketté szelt a vonat egy embert- Doboz- megyeren egy Cservenák nevű gyengeelméjű gazdaember a vonat elé feküdt, mely az öngyilkos testét teljesen ketté szelte. Gyuláról, a bíróságtól kiszálltak a tett színhelyére. Ke küldjünk csomagot és pénzt Romániába. Egy idő óta megszállott területre is lehet pénzt és csomagot küldeni. Ez azonban nem ajánlatos, mert Romániában utóbb íb egy egész vaggon árut elloptak és pénzküldemények is elkallódnak. Csődönklvüli kényszeregyezség. A gyulai kir. törvényszék a Termelők Gabona és Arukeres- kedelmi R -T- békécsabai bejegyzett cég ellen a csődönkivüli kényszeregyezségi eljárást megindította. Bejelentési határidó december 6 ika. Pályázat trafikra- A gyulai péazügyigazga- tóság pályázatot hirdet egy Körösladányban felállítandó kizárólagos dohánykisárudára. A szabályszerűen felszerelt kérvények december 1-ig nyújtandók be a pénzügyigazgatósághoz. A Pesti Tőzsde uj száma szenzációs részleteket közöl a Lloyd Bank felszámolásáról, az Egyesült Izzó uj nagyszerű szabadalmáról, a new- yorki páratlan tőzsdehosszról, a francia kereskedelmi szerződés részleteiről stb. A valorizációs problémákon kívül a küszöbön álló részvényösszevonásokról, aranymérlegekről közöl rendkívül érdekes információkat a lap. Az árutőzsdei rovat tele van szenzációkkal és nélkülözhetetlen tudnivalókkal. A Pesti Tőzsde rendszeresen négy oldalas biztosítási melléklettel szolgál, amely valóban nélkülözbetetlen a nagyközönség számára. Ára 5000 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VIII., Rökk Szilárd utea 9. Cecília hangverseny a reálgimnáziumban A róni. katk. reálgimnázium ifjúsági ének- és zenekara november hó 22-én, vasárnap Szent Cecilia ünnepén délután 5 órai kezdettel az intézet tornacsarnokában hangversenyt rendez, melyre a tanulóifjúság szülőit, a tanügy barátait és a zenekedvelő közönséget az intézet vezetősége ez utón tisztelettel meghívja. A hangverseny műsora u kővetkező: 1. a) F. F. Chapin: Prelude, b) Liszt F : Consolation. ZBne. 2. Szepessy L — Deniény D.: Mária siralma. Ének. 3. B. Wagner: Alkonycsillag a »Tannbäaser« bői. Zene. 4. Har- sányi L.: Symphoni. Szavalja Vízvári Gy. VI. o. t. 5- Oh. F. Gounod: Meditation (Ave Maria.) Zene 6. Felolvas dr. Domanek Pál reálgimnáziumi tanár. 7. Ch. F. Gounod: Hymnus Szent Cecíliához. Zene. 8. W. A. Mozart: Zarándokok kora »A varázsfuvolából*. Zene. 9. L. V. Beethoven: Isten dicsősége. Ének zenekisérettel. 10. W. A. Mozart: Ave verum. Zene. 11. Pápai hymnus. Ének. Belépődij a hangversenyre személyenkint 15000 korona. A befolyt jövedelmet hangszerek és zenemüvek beszerzésére fordítják. 1—2 Lehár Ferenc az »Aranyember* hősének unokája. Köztudomású, hogy Jókai Mór Neubrand Károly komáromi polgárról mintázta az »Arany- ember* Bfazovics Athanázát. Ez a Neubrandt hires szállító-vállalkozó volt, hajói mindenfelé jártak a Dunán. Személye körül érdekes legendák szövődtek, amilyenekkel kisvárosban a köztudat mindég körülveszi a helyi hírességeket. Eanek a Neubrandtnak leányát elvette egy Lehár nevű katonakarmester, ebből a házasságból született a magyar operettmuzsika világhírű hőse: Lehár Ferenc. Erről ir érdekes cikket a Színházi Elet uj száma, amely először Írja nmg magyar nyelven Jack London életrajzát. Képes beszámoló az Antönis berlini premierjéről. Ingyen lakás színpadi összeköttetésért. Nem fogadták el a rendőrtanácsos operettjét, mert — nagyon fehér és sok más érdekes riport. Herczeg Ferenc novellája a legnagyobb írók cikkei. Kottsmellékletek. Darab- melléklet: Eső. Egyes szám ára 8000 korona, negyedévi előfizetési dij 80000 korona. Kiadó- hivatal VIII. Erzsébet-körut 29. Szerkesztő: OROSZLÁKY GÁBOR Figyelem t Figy ele ml l TpA 77 T7- Ir-A77a Irpk + eskü vö-pároknak, valamint u családi és bármilyen más felvételeket úgy a háznál, mint műtermében a legmodernebb kivitelben és nso i-f> PF* mélyen leszállított árban készít “fBI Feldmann Sándor VároílízfutHz3. sz. BnriJLT-TfiM. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Felhívás! Az örökbefogadott leányom, kiskorú Fráter Judit tulajdonát képező Kötegyán községhez tartozó Csókás pusztát illetően közhírré teszem, hogy ifj. Frankó Béla nevezett gazdaságban semminemű alkalmaztatással nem bir s igy nevezett gazdaságot illetően ügyletkötésre nem jogosult. Fráter Emil volt orsz. képviselő, 1204 1—1 nagyszalontai lakos. 789—1925. vht. szám. Árverési hirdetmény. Alulírott bírósági végrehajtó az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a budapesti központi kir. járásbíróságnak 1925 évi 4L620. számú végzése következtében dr. Vidacs Hugó ügyvéd által képviselt Geiger testvérek cég javára — gyulai lakos ellen 1799540 korona s jár. erejéig az 1925. évi augusztus hó 28 án foganatosított kielégítési végrehajtás utján felülfoglalt és 14000000 koronára becsült következő ingóságok, u. m.: üzleti berendezés és varrógépek nyilvános árverésen eladatnak. Mely árverésnek a gyulai kir. járásbíróság 1925. évi Pk, 5159—2. számú végzése folytán 1799540 korona tőkekövetelés s ennek 1925 évi április hó 16 tói járó 18% kamatai és eddig összesen 777400 koronában biróilag már megállapított költségek erejéig és 77900 korona árverés tüzési dij erejéig Gyulán adós üzletében (Városházutca 4) leendő megtartására: 1925. évi november hó 26 Ik napjának délelőtti 9 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg, hogy az érintett ingóságok az 1881. évi LX t.-c 107. és 108. § ai értelmében készpénzfizetés mellett a legtöbbet ígérőnek, szükség esetén becsáron alul is el fognak adatni. Amennyiben az elárverezendő ingóságokat mások is le és felülfoglaltatták volna és azokra kielégítési jogot nyertek volna, ezen árverés az 1881. évi LX. t.-c. 102. §-a értelmében ezek javára is elrendeltetik. Gyula, 1925 évi október hó 30. napján. Becsy Sándor, 1205 1—1 kir. bírósági végrehajtó. Ügyeis fin tanultnak felvétetik Szekeres Bálint úri szabónál, Kossuth Lajos-utca 1. szám, 1206 1—1 Elsőrendű kanavász és zefirek o .© CJ CG CG ‘OS C3 S3 OD-Bő > :=S fcJD-© CG í© a &JD © Ha jó ruhát akar viselni valódi gyapjú szövetekből és nem kész gyári ruhákat, akkor siessen az 1095 5-5 öreg Messingerhez. A legújabb és legtartósabb férfi és női szöveteket a mai naptól kezdve a legolcsóbb árakon és legelőnyösebb feltételek mellett vásárolhat a Zl GG ts SS < © ps, ©“ PT CDGG CD OG ©5 Szőnyegek, garnitúrák és elsőrendű pokrócok. lilPill ffUlBEllllim» köhögés, hurut és rekedtség ellen ii57 kiválóan jó hatású. S-§ Práger Frigyes Szent József gyógyszertára, Józsefváros