Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-10-17 / 81. szám
1925. október 17. Békés 5 akkor tarthat igényt arra a meghatározásra, hogy művészet, ha annak a létrejöttén az emberi lélek együtt munkálkodott az iskolákban megtanult festői vagy szobrászati technikai készséggel. Az emberi lélek szerepe tehát a művészet meghatározásának az alfája. A művészi értékfokozatok pedig együtt járnak az emberi lélek értékének a fokozataival. Vagyis: minél magasabbrendü az ember, annál magasabbrendü a művészete. Minél fejlettebb lelkileg a művészben az ember, annál mélyebben fog elmerülni tudni a körülötte élő jelenségeknek a titkaiba, s átérzi s meg- •ér i azokat. Az igy született alkotások a remekmű bélyegét viselik magukon. Ha megengedik, egy példával illusztrálom. Egy festmény thémája a fájdalom. Bármilyen görcsös sírással ábrázolja is valaki a fájdalmat, a szemlélő még sem fog abban mást látni, mint egy embert, kinek az arcvonásai sírásra torzultak, s a szeme könnyezik. Egy másik alkotásban pedig, mely ugyancsak a fájdalomról beszél, a művész beférkőzött az emberi psichébe, s megérezte ott azt a mélységes bánatot, mely egy tragédiából született, s betelepedett a lélekbe, mely ott ül minden gondolaton és a melyik már nem tud sírni. Egy fejet látunk ezen a képen, melynek a szemei nem könnyeznek, hanem a tekintet időn és téren át egy messze ösmeretlen világba révedez, valahova, ahonnan enyhülést vár, valahova, ahonnan segítség jö, hogy az életben még hinni tudjon, valahova, ahol talán megcsillan az igazság világossága, hogy a leikébe derengést vi gyen a megértéséhez annak, hogy miért kellett mindennek igy történnie. A fájdalomnak az első ábrázolása a külső embert mutatta nekünk, úgy ahogy ezerszer láttuk, amikor sirt és mi elmentünk mellette, anélkül, hogy többet éreztünk volna a bánatából, a kényeinél. Egy kép ez, mely talán virtuozitással van festve, de a jelenségnek csak a külső karakterét vette fel, de a mélységeinek nüanszait, finom tájait, a benső karaktert nem tudta kihámozni. A másik kép azonban elvezetett egy ember leikéhez, s mi betekinthettünk egy világba, mely misztériumokkal van tele, s amelynek ezernyi változatát és fokozatát talán soha sem fogjuk megösmerni. Ez a második megállította és megdöbbentette a szemlélőt, mert megösmertette öt egy jelenségnek a kifürkészbetlen mélységével. Ez a festmény tehát alkotás, s az alkotásban is magas fokon álló: remekmű. Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Miután megkíséreltem nagy vonásokban megrajzolni a művészet fogalmának a lényegét, Önök most azt kérdezhetik tőlem, hogy a művészet, különösképen a festészet olyan és annyi különböző utakon haladva egymástól, annyira eltérő lobogók alatt hirdeti a maga igazát, hogy Önök nem ös- mervén ki magokat az „izmusok“ tömkelegében, feleletet várnak arra, hogy melyik a sok közül az igazi, az értékes? Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az életnek egyik vezérlő törvénye a fejlődés, s a mi ezzel egyértelmű az uj utak. az uj lehetőségek keresése. Az embert, amig él, folyton űzi, hajtja valami vágy az ösmeretlen, az újszerű felé Látjuk ezt a technika fejlődésében, a physi- kában, chemiában, látjuk általában a tudományok minden ágában, természetes tehát, hogy az irodalomban, zenében, festészetben, szobrászatban, építészetben, iparművészeiben is ugyanezt kell látnunk. Egyelőre idegenül állunk szemben az uj jelenségekkel, az idők folyamán azonban hozzászokunk, megösmerjük, megszeretjük és értékeljük. A művészet külső megnyilatkozásában — elképzelésben — a dolgok látásában és ábrázolásában s a mesterségbeli technikai kivitelben épen úgy változott a történelmi korokban, mint ahogy változik napjainkban. A 13. század merev, bizánci hatások alatt álló biblikus művészetét felváltja a természet-látás, az átszellemült szentképeket és szobrokat követi a naturalizmus, a testnek, a húsnak, a ruha pazar selymének és brokátjának a realizmusa, s ez a változás a 14-ik és 15-ik századon keresztül felfokozódik a tobzódó naturalizmusig. A hollandok, németek, spanyolok, mindmegannyi uj hangot hoznak a művészetbe, s a 17—18-ik század francia festészete merően uj akkordokat visz a nagy orchesterbe. Az után az angol Prerafaelisták jönnek, majd a francia pazlironi iskola, az impressio- nizmus, mely utat tör, s amelyet egy időre keresztez a német Pyloti színpadi hatásokat kereső, részben romantikus, részben drámai pózu iskolája. A 80-as, 90-es években hatalmas lendülettel tör előre a gyönyörű francia impressionizmus, melyet nálunk abszolút egyénien és idegen befolyástól mentesen képvisel Szinyei Merse Pál nagy művészete, őt követik Réti. Csók, Iványi- Grünwald Béla, Thorma. Közben rövid időre bevilágítja a magyar művészet egét Körösföi Krisch Aladár, az erősen nemzeti hangsulyu prerafaelista, kinek elődeiről a nagy Székelyről és Lotzról sem szabad megfeledkeznünk. Jönnek a neo és portimpressionisták és máma egész Európa művészete a progressives jegyében halad, a franciákkal és németekkel az élen. Ezt az erős tenoru haladást nálunk a zseniális és nagyszabású Vaszary képviseli. Mindezek az irányok felmutatnak örökös és muzeális értékeket. Arra, hogy mindama művészi utak magyarázatába elmerüljek, egy általánosságban mozgó előadásnak a kereteit tulszüknek tartom, csak annyit jegyzek meg, hogy bármilyen idegenszerüek és szokatlanok legyenek is a művészet egyes megnyilatkozásai, azokhoz a tisztelet és megértés vágyával kell közelednünk. Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ismételnem kell, amire előadásom elején bátor voltam figyelmüket felhívni, hogy a művészetről beszélni — azt szavakkal megértetni — nehéz, majdnem lehetetlen. Mindenki, aki ezzel a thémával próbálkozik, végeredményben mindig azzal a szívből jövő kéréssel fordul a hallgatóihoz, hogy járuljanak a lelkűkben szeretettel a művészet alkotásai elé, mert az fogja a művészetet legjobban megérteni, aki azt a legjobban szeretni tudja. A művészet szeretete, a művészettel való minél intenzivebb foglalkozás, a legtisztább, legönzetlenebb s leggazdagabb örömök forrása Aki a művészet alkotásaival veszi magát körül, lelki védőmüvekkel sáncolja el önmagát az élet megpróbáltatása ellen. A művészeti alkotások állandó látása harmóniát teremt bennünk, s az örömnek s megnyugvásnak az érzéseit hozza el nekünk. És most tovább megyek egy lépéssel. A művészettel való állandó nexus egyúttal emberi fejlődést is jelent. A szellemi élet fejlődését. Es ennek a fejlődésnek a nyomáu kapcsolódik bele az egyes ember nemsete életébe ! Hölgyeim és Uraim! A kultúrát a szellemi alkotók irányítják és emelik fokról-fokra fejlettebb magasságokba, azonban a társadalom az, amelyik ezzel a kultúrával él, s azt a mindennapi létbe átültetve, — hogy úgy mondjam: realizálja. — Ha egy nemzet társadalma nem tud a szellemi vezetők által intonált kultúrához felemelkedni, akkor ez a kultúra a nemzet számára elvész. Itt kezdődnek az egyénnek a kötelességei az egyetemes haladással — s ami ezzel egyet jelent — a saját nemzetével szemben. Igen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Leszögezem azt, hogy a nyugati fajok kultúrájának a megdönthetetlen fölénye az ö művészi műveltségükben gyökeredzik, mely átszivárgóit ott az öntudatba és messzi idők örökségeképen együtt kering a vérrel ama fajok organizmusával. A történelmi korok nagysága, a történelmi fajok virágzása a művészetükből táplálkozott, mely formálta a kort, formálta a fajt s belekapaszkodván a lüktető élet minden megnyilvánulásába, besugározta és körülölelte azt. Hölgyeim és Uraim! Soha nem volt annyira szüksége a' magyarnak a kultúráját s a művészetét ápolnia, mint ma. Ezeresztendös határok bomlottak jfel s egy ezeresztendős építkezésnek az alapja rendült meg. Romokon állunk, s ennek a viharverte nemzetnek a jövendője kérdőjelként lebeg előttünk. Ezeken a romokon állva, éreznie kell mindenkinek, hogy az egyetlen megmaradt kincsét, — a kultúráját, a művészetét — ennek az országnak úgy kell ápolnia, védenie és táplálnia, mint a hogy az anya védi, táplálja és becézi az emlőn csüggö gyermekét. Az elvakult győzői gőg darabokra tépte a magyar birodalom földrajzi integritását s ezzel megbénította s torzává amputálta a nemzet testét. A nemzet lelkét, az alkotó erejét azonban nem tudta bénítani, s nekünk megmaradt egy nemzeti tradíciókon felépült tudományunk, szóval szivünk és művészetünk, mely szellemi integritást a legdurvább kezek sem téphetnek szét. Ez a kulturintegritás a szellemi alkotás integritása, erőt jelent ennek a csonka nemzetnek, akkor ha ápoljuk s odaadással élesztjük a tüzét, hogy a lángja magassan lobogjon. Áz alkotni tudásnak eme magasan lobogó lángja büszkeséggel tölt el és ez a büszkeségi öntudatot ad. Egy öntudatos nép pedig soha sem veszhet el. íme tehát igy tisztázódik egy szomorú balvélemény a művészetről: a magyar társadalom nagy általánosságban a művészetet luxusnak, öncélnak, nagy urak passziójának tekintette. S ez egy rettenetes tévedés volt, mely sokszor megbosszulta magát. A művészet sohasem volt luxus, hanem mindig nemzeti erötényezöt és nemzeti öntudato jelentett és mindenkoron fokmérője volt a nemset műveltségének. Mindent meg kell tehát tennünk, hogy ez a fokmérő nemzetközi vonatkozásban emelkedjék. A kultúránk, a művészetünk iránt való szeretetünk, hitünk és ragaszkodásunk fog tanúskodni, a mi nemzeti életképességünk mellett és döntö bizonyítékát fogja szolgáltatni annak a ténynek, hogy a magyarnak minden joga meg van ahhoz, hogy az európai népek konszernjében méltóhelget foglalva, tovább éljen. Hölgyeim és Uraim! Eszmék, elvek és világnézetek váltakoznak s az önmagához hűtlen, befejezetlen lény egű ember mindég uj princípiumoknak hódol, hogy azután újból eltemesse. A hitvallások szökdécselő játéka az élet, s muzsikája a születés meg a halál. Minden múlandó. Egyedül a művészet ör ök! És én úgy érzem, hogy önök, Gyula város társadalma, ezt a mindig maradandót, ezt az örökszépet szolgálják most ennek a kiállításnak a rendezésével, mely égy intenzivebb művészi életnek a kezdetét jelenti. Én szivbeli örömmel és őszinte tisztelettel üdvözlöm Önöknek e szép és elismerésre méltó elhatározását s a magyar ember és a művész egyaránt köszönti bennem Gyula várost, azzal a szent hittel, hogy ha a magyar vidék társadalma ebben a szellemben követni fogja önöket az önmaga és a nemzet iránt való kötelességben, akkor boldog lesz még a magyar 1 Kettős fooiballmérkőzés. Folyó hó 18-án, vasárnap déintán ismét kettős bajnoki mérkőzés lesz a versenytéri sportpályán délután 1 órai kezdettel a Gyulai Atlétikai Club tartja bajnoki mérkőzését a Ssarvasi „ Vasas“ Sportegylet-tel, mig 3 órai kezdettel a Gyulai Testedző Egyesület tartja bajnoki mérkőzését a Gyomai Munkás Testedsö Egyesület-te\. A küzdelem mindkét egyesülettel erős lesz, mert csapatai átszervezettek és most szép eredménnyel dolgoztak, ngy hogy az eredmény nagyon egyformának mutatkozik. Mindkét mérkőzés közös rendezésben, közös elszámolásban történik, igy mindkét egyesület játékosai a kiirt helyárakból 20 'százalék kedvezményt kapnak. Szerkesztő: OROSZLÁNY GÁBOR. A m. kir. állami rendőrség gyulai kapitánysága. 8818—1925. köz. Hirdetmény. Utóbbi időben tapasztaltam, hogy a lakosság a nála megszálló külföldieket egyáltalában nem, vagy pedig késedelmesen jelenti be. Újólag figyelmeztetem az érdekelteket, ho gy a folyó évi jumus hó 1-én életbelépett 200000— 1925. B M. sz. rendelet 4. és 5 § a alapján a náluk megszálló külföldieket 24 óra alatt a rendőrhatósagál jelentsék be, a bejelentő lapokat pontosan töltsék ki, mert ellenkező esetben a kihágási eljárást elsősorban a szállásadóval szemben megfogom indítani. Gyula, 1925. évi október hó 14-én. A rendőrkapitányság vezetője: Tanezik, m. kir. rendőrfötanácsos Hunyadi János természetes keserüviznek, a legjelesebb orvosok véleménye szerint, 4 1_ kiváló előnyei: a gyors, biztos és enyhe hatás.
