Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-10-17 / 81. szám
2 Békés 1925. október 14 Az árak csak iparcikkekben olcsóbbak, mint nálunk, élelmiszer paralel halad a magyarországi árakkal, sőt néhány cikk még drágább is A vendégeket szívesen fogadták. Zürichben a kanton elnöke üdvözölte a vendégeket, a városházán pedig a tanácselnök, ahogy a polgármestert nevezik, fogadta az idegeneket. — Párisban több mint egy hetet töltöttünk. A város mintha a megnagyobbodott Budapest lenne, különösen hatalmas forgalmával lepi meg az érkezőt. Páris autóval bonyolítja le forgalmát. Kocsi csak itt ott akad, de a jövő év januárjában életbe lépő uj közlekedési szabályzat a kocsijáratot teljesen kikapcsolja a város belterületi forgalmá ból, hogy ezáltal is könnyítse a közlekedést. Érdekes, hogy a kocsi feltűnőbb legyen, a lovak nyakára csengőt tesznek. Este 6 óra körül olyan hatalmas az autóforgalom, hogy az útkereszteződéseknél 20—25 autó vár sorjában a továbbmenetelre. A villamos lassankint kiszorul s a külterületi forgalom lebonyolítására szolgál, A kongresszus megnyitó ülésén, amely a Hotel de Vilié dísztermében volt, 400 kiküldött vett részt. A világ minden nemzetének képviselői. Guillement polgármester elnök üdvözletére a nem zetek egy egy kiküldöttje válaszolt. A kongresz- szus többi ülésein már csak egy egy megbízott vett részt, a többiek a város nevezetességeit ta nulmányozták. Minden épületen a francia gloire büszkélkedik és félénken őrködnek a letűnt idők nagyságainak emlékén. Páris színházaiban a meztelenség kultusza ál. Fantasztikus mesejátékokat adnak, amelyek nek főkelléke a teljes ruhátlanság. Több közmüvet meglátogattunk. Figyelmet keltő a tej - kezelés. A tejből minden szennyes anyagot ki vonnak és az sterilizált alakban kerül a köz- fogyasztásra. A tejből kivont szennyes anyagból több ezer vagon trágyát kapnak, amelyet az ország különböző részeire szállítanak. A város utcái rendezettek, de a vásárcsarnok és a vásárterek mérhetetlenül piszkosak A vendéglátás jó volt. Az étkezés rendje azonban nagyon szokatlan Különösen a magyar embereknek furcsa. Hogy lehet galambhus után birkahúst és végül fagylaltot ebédelni. Miniszterek jönnek Békésmeg-yébe. Néhány nappal ezelőtt jelentettük hogy az orosházi Kisbirtokos Szövetség a nagyatádi Szabó Istvánról festett arcképet ünnepélyes keretek között leleplezi október hó 25 én, vasárnap délelőtt. Ma már a leleplezési ünnepség sorrendjéről számolunk be azzal, hogy az Orosházán tartandó arcképleleplezési ünnepség országos lesz. A Kisbirtokos Szövetség Csizmadia András nemzetgyűlési képviselő vezetésével rendezi az ünnepséget, amelyre elsősorban meghívják a kormány tagjait. Mint nekünk mondották egészen bizonyos, hogy a leleplezési ünnepségeken itt lesz a kormány részéről Pesthy Pál igazságügyi miniszter, Mayer János földmivelés- Ugyi miniszter és Rakovszky Iván belügyminiszter. A rendezőség a kormány tagjain kívül az egységespárt 50 képviselőtagját is meghívta. A pesti vendégek nevére szóló meghívókat már elküldték, most sorban invitálják a volt föld- mivelési miniszter arcképének leleplezésére a környékbeli községek gazdaegyesületeit. így többek között meghívták a tótkomlósi, a szentesi, a csorvási, békéscsabai és gyulai Kisbirtokos Sző vétségeket A miniszterek és a képviselők 24 én este 9 óra 20 perckor ülnek vonatra Budapesten és Szegeden keresztül vasárnap reggel 6 óra 13 perckor érkeznek Orosházára. Itt a vasútállomáson a vendégek a kocsikban maradnak reggel 8 óráig, amikor az ünnepélyes fogadtatás megkezdődik. A kormány tagjait és az egységespárti képviselőket a vasútállomáson a vármegye nevében dr. Kovacsics Dezső főispán, a járás nevében dr Kiss László főszolgabíró és a község nevében Kunos István fogadja. A Magyar Köztisztviselők fogyasztási termelő és Értékesítő Szövetkezete e hó 18 án tartja Budapesten az uj városháza dísztermében rendkívüli közgyűlését, melynek tárgya a 4200 — 925. P. M. sz. pénzügyminiszteri rendelet értelmében az 1925. január hó 1-i vagyonállapotról elkészített uj megnyitó (arany) mérleg el — vagy el nem fogadása lesz. A közgyűlés iránt országszerte a legnagyobb érdeklődés nyilvánult meg és semmi kétség sincs aziránt, hogy azon a tagok a legnagyobb lelkesedéssel fogják magukévá tenni az igazgatóság azon javaslatát, mely a békebeli üzletrészek értékét teljes aranyértékben valorizálja, úgy, hogy egy 60 aranykoronán vásárolt részjegy értékét 870000 koronában fogja meghatározni. Eme körülmény a gazdasági életben a legnagyobb eseményszámba megy, mert az intézmény a legelső, mely tagjainak vagyonát a súlyos inflációs időben teljes arany értékben tudta átmenteni. Ez óriási arányú intézményre vonatkozólag egy pár szemléltető adatot közlünk az alábbiakban : Az uj mérleg a szövetkezet óriási árukészletét 25 milliárd koronára értékeli, az ingatlanokat 6 milliárd koronára, holott azoknak beszerzési árával szemben a békebeli üzletrészek felértékelt összege 5 milliárdot reprezentál, általában az 1920 előtti 13822 üzletrész 6 és fél milliár dot, mig az 1920 utáni 233065 darab üzletrész összesen alig 1 milliárdot képvisel. Tehát összes üzletrész tőkéje 7 és fél milliárdra rúg, mig tartalékalapja 4 milliárd koronára emelkedik. A szövetkezet az eddigi üzletrész tulaj donosainak az általuk várárok árukból tetemes visszatérítést nyújtott, de mindeddig a további üzletrészek vásárlását nem engedélyezte. Az uj (arany) mérleg elfogadása után azonban az üzletrészek vásárlását megengedi minden köztisztviselőnek és nyugdíjasnak, egy üzletrész értékét 87000 koronában állapítván meg, mely összeg 10 havi részletben is fizethető, melyhez csupán egy aranykorona beiratási dij fizetendő. Az újonnan vásárolt egy üzletrész után a szövetkezet a nála vett áruk után áruvisszatéritményt is nyújt tagjainak. Egy magyar intézmény, mely szivén viseli tagjai érdekét, mégérdemli, hogy még nagyobbá fejlődjék tagjai boldogitására. A nagyszénást hősök. Jelentettük már, hogy Nagyszénás község a világháborúban elesett hősi halottainak emlékét a jövő vasárnap ünnepli meg, amikor is nagyarányú ünnepségek között leplezik le a nagy- szénási hősök emlékére emelt szobrot. A leleplezési ünnepségek sorrendje a következő: Vasárnap, e hó 18 án délelőtt 9 óra 30 perckor érkezik meg József főherceg Nagyszénásra. A község a főherceg tiszteletére villásreggelit ad. A villásreggeli után megkezdődnek a voitaképeni ünnepségek. Délelőtt 9 órakor istentisztelet lesz a nagyszénási templomokban, majd a község képviselőtestülete díszközgyűlést tart. A díszközgyűlés után a megjelentek a vasútállomásnál levő piactérre mennek Itt van elhelyezve az a szobormű, melyet Kallós Ede, az ismert magyar szobrászművész készített. A szobor egy rohamsisakos öreg népfölkelő katonát ábrázol, aki puskával kezében őrt áll és figyel előre Az első beszédet József főherceg mondja, akinek beszéde közben hull le majd a lepel a szoborról Az ünnepi beszédet a vármegye képviseletében dr. Kovacsics Dezső főispán mondja, aki beszéde végén átadja majd a hősi halottak emlékére emelt szobrot a község elöljáróságának, melynek nevében Manzel Gyula főjegyző veszi át az emlékművet. Délután 2 ólakor bankett lesz. „Mindnyájunkat érhet baleset/' A gjului mentők közgyűlése. Köztudomású, hogy a magyar egészségügyről intézkedő 1876. évi XVI t. c. 41 § a a népesebb városokban a hatóság feladatává tette a mentői intézmény felállítását és annak a szükséges mentőeszközökkel való ellátását. A vármegyei tűzoltó szövetség elnöksége ezen intézmény megszervezése és felállításában a városi hatóságnak segítségére és támogatására kíván lenni s e célból tartott is a folyó évben mentő- tanfolyamot, amelyre a mentői teendőkre megfelelő egyéneket képezett ki Tekintettel a 23000 —925. B. M. rendelet 13. §-ának utolsó bekez désére s arra, hogy a város a mentői intézmény felállításához szükséges mentőkocsi és eszközök beszerzéséről gondoskodni fog, s végül, hogy képesített mentők állanak rendelkezésére, elérkezettnek látja az időt arra, hogy az önkéntes mentő egyesületet megalakítsuk E célból alakuló közgyűlést október hó 22 én este fél 7 órára a városháza nagytermébe összehívjuk, melyre a hatóságokat, intézményeket, érdeklődőket, vállalatokat és ipartelepek tulajdonosait ezúttal is meghívjuk s kérjük, hogy azon megjelenni szíveskedjenek. Gyula, 1925 évi október 12 én. Déniusz Lajos, Dr. Márki Barna, várm. tűzrendészed felügyelő. vm. t. o. szöv. elnök, vin. II. főjegyző. TÁRGYSOROZAT: 1. Beszámoló. 2. Korelnök, jegyző, jegyzőkönyvhitelesitők választása. 3. Alapszabályok ismertetése. 4. Tisztikar megválasztása. WAGEMOFFER és S/ÖLLŐSI GYULA, RÁZEL-UTCA 4. SZÁM ALATT a legújabb divatruhák készítője. Őszi divatlapjaink megérkeztek, melyet a tisztelt női és férfi rendelőközönsóg figyelmébe 942 6—6 ajánlunk. Szolid árak! Kedvező fizetési feltételek! Papagáj ruhafesték, papagáj kékitő mindenütt .kapható. A Mgar Büztisztviseloh Foüoasztási Szövetbezeténeü reiMiviili ülése.