Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-09-30 / 76. szám

1925 szeptember 80 Békés 3 A gyulai folyammérnöki hivatal főnöke. A gyulai m. bír. folyammérnöki hivatal vezetésével a földmivelésügyi miniszter Horémus István kir. műszaki tanácsost bizta meg, míg Becker Ádám miniszteri tanácsosi címmel felruházott miniszteri osztálytanácsost, a hivatal e'ddigi • főnökét a m. kir. országos vízépítési igazgatósághoz rendelte be szolgálattételre. Hymen Galbács Imre fiatal gyulai kereskedő eljegyezte Vecsernyés András leányát, Margitkát A Vitézi Szék léversenye — talán a magas helyárab miatt nem volt az idén olyan látogatott, mint évekkel ezelőtt. Az első napon, szombaton nagyon csekély érdeklődés mellett tartották meg az egyeB futamokat s a benevezettek közül is többen lemaradtak. A mezőnyt a gróf Almásy Palné, Berg báróné, Geiszt Gyula, Biró Albertné lovai uraltak. A közöuség rerdkivül gyönyörködött Binder Ottó százados, kiváló urlovas nagyszerű teljesítményében. Ha futott, mindig elsőnek ér­kezett be. Vasárnap már nagyobb közönsége volt a iósportnak, de itt is elmaradt a várt eredmény. A győztesekről nem tudunk részletesen beszámolni, mcrt a verseny nem volt programszerű. Vagy a lovas, vagy a ló volt más. A totalizatörnél oly kicsiny voitaz érdeklődés, hogy egy esetben 10000 koronára csak 12000 koronát fizettek. Szeptember 30-ig lehet megfelebbeznf a fövedeiem- és vagyonadót. A pénzügyminiszter ma rendeletet adott ki a jövedelem- és vagyon­adó kivetések ellen bsadott felebbezések dolgában. A rendelet úgy intézkedik, hogy akik a jövedelem­ág vagyonadó elleni felebbezéseibet szeptember 30 ig nyújtják be, azoknál a késedelmet minden külön kérelem és bizonyíték nélkül igazoltnak kell venni és még akkor is érdemleges tárgyalás alá kell venni ügyüket, ha a felebbezési határidő az illető adózóra nézva valójában már lejárt. A rendelet intézkedik az ingatlanok jövedelmével kapcsolatos adónsági kamatok dolgában is. Szoboríeleplezés. Ostóber 4-én leplezik le Endrődön a bősök szobrát. Az impozáns emlékmű már készen várja a leleplezés napját, melyre Eadiődre érkezik József királyi főherceg is. A Szociális Missziótársulat október 1-én délután 5 órakor a Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület üléstermében rendes közgyűlést tart. Ez alkalommal ifj. dr. Follmann János orvos, — ki amerikai útjáról visszatért — fog előadást tartani a gyermekvédelemről, ami igen érdekes­nek ígérkezik. Úgy a tagok, mint az érdeklődők minél nagyobb számban való megjelenését kéri a vezetőség. Tanfelügyelők értekezlete. A kultuszminisz­ter legutóbb kiadott rendelete szerint a közép­iskolai tanárok családtagjaik után a családi pótlék megadása iránti kérvényeiket továbbra is a kul­tuszminisztériumba nyújtják bs. A kultuszminisz­ter tanfelügyelői értekezletet hivott össze október hó 8-ára, mely előreláthatólag több napig fog tartani. Az értekezleten Csonkamagyarország ösz- szes tanfelügyelői résztvesznek. Az értekezlet tárgya az uj tanterv bevezetésével kapcsolatosan felmerült kérdések megbeszélése lesz. Vérmérgezésből halál. Honfi Antal gyomai kereskedő borotválkozásból eredő vérmárgezést köpött. A szerencsétlen kereskedő pár napi szen­vedés ntán a fertőzésbe belehalt. Felbivás! Akiknél köicsönkönyvtííramböl köny­vek vannak, tisztelettel kérem, szívesked­jenek azokat folyó évi október lió JL-lg- beküldeni, mintán rendezés és ki­egészítés miatt a kölcsönkönyrtár egy hónapig zárva lesz. Döntött a beesületblróság. A tömeges lova­glás afférben Huff Ferenc ny. tábornok elnöklá- sével előbb párbaj, majd Horthy Béla elnöklésé­vel becsületbiróság Ítélkezett. Az utóbbi kimon­dotta, hogy Oroszlány Gábor szerkesztő ellen felhozott kifogásokat elveti s a Közművelődési Egylethez intézett sértő beadvány aláíróit lova- gia8 elégtételadásra kötelezi. Csákyék Szolnokon. Szombaton fejezte be Csdky Antal színtársulata egy bóra terjedő szini- szezonját Nagykörösön. A társulat október 1-én már Szolnokon játszik. Itt is egy hónapig marad a társulat, — azután megkezdődik a kecskeméti hat hónapig tartó sziniszezon. Csákynak Nagy­körösön se mehetett jól a sora, mert, mint a lapokból olvassuk — kérvényt adott be a város­hoz anyagi támogatásért. A Királymozgószinház műsora. Szerdán és csütörtökön »Niniche« szenzációs vígjáték attrakció 8 felvonásban, a parádés főszerepben Orsi Osswalda- val. Pénteken és szombaton két vigjáték-ujdon- ság »Vigyázz a nőre* (Occupetio d’Amelie) Feydeau bohózata 5 felvonásban a főszerepekben P. MeDichalli és a rég nem látott Cocantin (M. L ^weeqae) a Judtx cimü film közkedvelt főszereplője. Utána Feleségem, Feleséged, Fele­ségünk . . . (Poppenkönigin), egy furcsa házasság vidám története 6 felvonásban. Főszereplők : Maria Jacobini és Harry Ludke (az ezerarcú ember* cimü film kedves főszereplője.) Rend­kívül olcsó helyárik. A Katolikus Kör knltnrelőadásal. A Kato­likus Kör minden vasárnap kulturális előadások megtartását vette tervbe a Katolikus Házalsp javára. Az előadások értékes és változatos tartal­muknál fogva általános érdeklődésre tarthatnak számot. Az első előadás vasárnap, október 4-én este 8 órakor lesz a reálgimnázium tornatermé­ben, ahol a közönség kényelmes elhelyezéséről megfelelően intézkednek. A programmból kiemel­jük dr. báró Apor Vilmos előadását Rómáról ve­tített képek illusztrálásával és a Bijtársi Törzs zenekarának szereplését. A teljes programmot lapunk legközelebbi száma közli. Belépődíj fel­nőtteknek 6000 korona, gyermekeknek 3000 kor. Felülfizetéseket a Katolikus Házalap javára köszö­nettel fogadnak. Orosháza az államrendőrsóg ellen. Oros­házán a napokban képviselőtestületi közgyűlés lesz, amely elé több képviselő indítványt terjeszt. Ebben nem kevesebbet kérnek, mint azt, hogy határozza el a képviselőtestület a községi rend­őrség visszaállítását, az államrendőrség ottani kirendeltségének megszüntetésével. Uj rendelet a halottnak nyilvánításról. Az igazságügyminiszter ma rendeletet adott ki, amely­ben kiterjeszti a háborúban elessttek és eltűntek holtnaknyilvánitásáról szóló eddigi rendeletek ér­vényességét. Az uj rendelet szerint a világháború­ban eltűntek közül boltnak nyilvánítják mindazo­kat, akik a világháború kezdetétől a trianoni bé­keszerződés hatályba léptéig eltűntek és ezideig semmi bírt sem adtak életbenlétükről. Azokat az adatokat, amelyek ezen eljáráshoz eddig tájékoz­tatóul szolgáltak, a Magyar Vörös Kereszt Egylet adta, ezután a rendelet értelmében a belügymi­nisztérium III, osztályának háborús veszteséget és hadisirokat nyilvántartó csoportja fogja szol­gáltatni. A rendelet a hivatalos lap legközelebbi számában jelenik meg. Október 3-án, szombaton nagy disznótoros vacsora az OTTHON kávéiiázban. i_2 A tanítók megkapják a megvont családi pótlékot. A Katolikus Tanító Egyesületek Orszá- ,gos Szövetsége értesít bennünket, hogy a pénz­ügyminiszter újabb rendeletével utasította a pénz­ügyigazgatóságokat, hogy szeptember 1-én, jalius, augusztus, szeptember hónapokra tévesen meg­vont 30 százalékos családi pótlékot a felekezeti tanítóknak fizessék ki. Mivel a pénzügyigazgató­ságok már számfejtették az októberi fizetéseket, emez elvont, újra megadott családi pótlékot az uj kimutatásokra külön számfejtik és folyósítják. A miniszter rendelkezése nagy örömet és megnyug­vást keltett az érdekelteknél. 185 karátos gyémánt csodájára járnak Amerikába. Tizenegy millió dollárra becsülik a gyémánt értékét. A Los Angeles Timesben olvashatunk ezzel a címmel egy hirt. A 185 karátos gyémántnál csak a 194 karátos nagy cári gyémánt, az Orlov értékesebb. Amilyen értékes az a leghíresebb gyémánt, az Orlov, olyan szenzációs a Fővárosi Operettszinbáz új­donsága, az »Orlov„ Az operett hatalmas sikeré­hez hasonló lesz a Színházi E'et 168 oldalas e heti Orlov-albums, amely elsőnek hoz rengeteg gyönyörű képet, cikkeket a nagy operettből. A Színházi Elet Orlov-albnma is csak 8000 K. Az UJ Idők. Herczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjának 39. számában folytatódik Beczássy Judit érdekes szép regénye és befejezést nyer Nicholson Meredith érdskfeszitő regénye: Az ezergyertyás ház. Közli a lap azonkívül Kosáryné Réz Lola, Max és Alex, Fischer és Terecaényi György elbeszéléseit, Rákosi Jenő és Hegedűs Lóránt cikkeit, Ruziska Mária és Zoltán Vilmos versfordításait, számos művészi és időszerű képst és a lap rendkívül népszerű rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők elő­fizetési ára negyedévre 80000 korona. Mutatvány- számot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal, Budrpes, VI. Andrássy-nt 16. A pesti tőzsdén lehet még mindig a leg­többet keresni, írja a Pesti Tőzsde aj számában. A hadikölcsön valorizálásáról, a háború előtti járadékok és vasúti kötvények sorsáról szenzációs informác.ókat közöl a Isp, amely az aranymérleg­ről is érdekes intimitásokat közöl. A Magyar- Német Bank felszámolásáról, az Iparbank szo­morú sorsáról Intim cikkeket közöl a Pesti Tőzsde, amely a sorsjátékokról, sörpapirokról, szeszértékek- röl, a Nemzeti Bank részvénybevezetéséről, a népszövetségi kölcsön karrierjéről is egész sereg érdakeB cikket közöl. A párisi, trieszti, bécsi, berlini tőzsdék tudósításain kívül érdekes külföldi tárcák, eredeti bireb, uj valorizációs Ítéletek egé­szítik ki a lapot, amelynek áru- autórovata is igen érdekes. Fiume gazdasági fellendüléséről érdekes nyilatkozatokat közöl a lap, amelybe még dr. Lévai Béla is irt cikket »Részvényjogi reform- törekvések Németországban* címmel. Egyes szám ára 5000 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Rökk Szi!árd-u. 9. SPORT, Kettős bajnoki fooibaiisiiériiőzés. Folyó évi október 4 én, vasárnap kettős bajnoki footballmérkőzés lesz Délután fél 2 órai kezdettel a vasárnap már itten szerepelt és a bajnokság erős favorit]óval: a Mezöberényi Tö­rekvés Sport Egyesülettel méri össze erejét ez alkalommal a Gyulai Testedző Egyesület. A Me^ zőberényi Törekvés Sport Egyesület eddig még minden egyesületet nagy fölénnyel győzött le és csak a Gyulai Atlétikai Clubnak sikerült múlt vasárnap 2:0-lal legyőznie. Most ez szép erő' próba lesz a Gyulai Testedző Egyesülettel. Dél­után fél 4 órai kezdettel pedig a bajnokság má­sik aspiránsával: a Mezöberényi Atlétikai és

Next

/
Oldalképek
Tartalom