Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-07-22 / 57. szám
Lili. évfolyam 59. szám. Szerda Cí jala, 1995. Julius 22. Előfizetési árak: Negyedévre: Melyben . . . 20.000 K Vidékre . . . 40.000 K Hirdetési dí j előre fizetendő. POLITIKAI, TÁBSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1000 korosa Felelés szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. A kisebbségi eljárás. A népszövetségi ligák uniójának varsói közgyűlése alkalmából. A „Békés“-tek irta: dr. Lukács György ny. miniszter, nemzetgyűlési képviselő. Annak az ismert latin mondásnak, hogy »forma dat esse rei«, talán soha nem volt mélyebb értelme, mint amilyennel bir, ha azt a kisebbségi ügyekben való eljárásra vonatkoztatjuk. Az úgynevezett kisebbségi szerződések, tudniillik azok a nemzetközi szerződések, amelyeket a főhatalmak az utódállamokkal 1919 ben és 1920-ban kötöttek, a nyelvi, vallási és faji kisebbségek javára bizonyos jogokat állapítanak meg és azokat a Nemzetek Szövetségének védelme alá helyezik. Ezek a jogok jelentékenyen szükebbkö- rüek ugyan, mint a jogoknak az a köre, amelyet a magyar nemzetiségi törvény 1868- ban a hazai nemzetiségek javára megállapított, mindazonáltal lényegesek, mert alapjául szolgálnak annak, hogy a kisebbségek el ne nyomassanak, hanem az összes állampolgári jogokat szabadon gyakorolhassák, vallásuk gyakorlatában, nyelvük használatában ne gá- toltassanak és iskoláikat és egyéb kulturális intézményeiket szabadon kifejleszthessék. A fő hatalmak, amidőn a wilsoni elvekkel teljesen ellentéteden óriási területeket csatoltak át egyes államoktól más államokhoz anélkül, hogy az átcsatolt területek lakosságát megkérdezték volna, arra mégis törekedtek biztosításokat szerezni, hogy a megkérdezésük nélkül átcsatolt területeken élő kisebbségek uj államaik által való erőszakos elnyomástól meg legyenek óva. E végből kötötték ki a hatalmas területekkel gazdagodott uj államokkal szemben a kisebbségek védelmét. Senkit a világon oly közelről nem érdekelnek ezek a kisebbségi jogok, mint minket magyarokat, mert hissen három és félmillió tősgyökeres magyar került a békeszerződések erőszaka folytán idegen uralmak alá, három és félmillió magyar élete, sorsa, boldogulása függ tehát attól, hogy a kisebbségeknek nemzetközi szerződésekben előirt védelme a gyakorlatban miként érvényesül. Keserűen kell megállapítanunk öt-hat év bőséges tapasztalataiból, hogy mindaz, amit az u. n. kisebbségi szerződések kisebbségi jogoknak, kisebbségi védelemnek neveznek, csak papiros, semmi más. Hogy az ntódállamoü Kónyük-kedvük szerint magyarázzák a kisebbségek védelmére vonatkozó szerződéses megállapodásokat, sőt olyan is van közöttük, amelyik elég merész kormány- nyilatkozatokban kifejezésre juttatni azt, hogy ezek által a szerződések által magát kötve nem érzi. Hogy a nemzetközi-jogilag kodifikált kisebbségi jogok ennyire meg vannak csúfolva, az annálfogva vált lehetségessé, mert nincs az anyagi kisebbségi jogok érvényesítésére alkalmas eljárási fog. A helyzet az, hogy vannak ugyan nem zetközi szerződésekben megállapított igen értékes kisebbségi jogok, sőt vannak fórumok is, melyek előtt ezek a kisebbségi jogok érvényesíthetők, t. i. két ilyen nemzetközi fórum is van, a nemzetek szövetségének tanácsa és a hágai nemzetközi állandó bíróság, csakhogy a kisebbségi panaszok, a kisebbségi jogviták — megfelelő kisebbségi eljárási jog hiányában — nem juthatnak el ezek elé a fórumok elé, ezek a fórumok szinte teljesen el vannak zárva a megsértett kisebbségek elől. A nemzetek szövetségének tanácsa a kisebbségek védelmét hivatalosan magára vállalta. A védelemnek ez a hivatalos és hivatásos elvállalása azonban a gyakorlatban groteszk módon lefokozódott, olyannyira, hogy szinte kételkedni kezdünk, vájjon a kisebbségek védelme nemcsak cégér-e olyan törekvések eltakarására, amelyek a többségek mesterséges védelmének kétes dicsőségére pályáznak ? Az eljárási szabályokat, melyek szerint a kisebbségi panaszok elbírálás végett a nemzetek szövetségének tanácsa elé juthatnának, a tanács maga állapította meg. Megállapította pedig olyképen, hogy teljesen járhatatlanná vált az az ut, amelyen a kisebbségi panaszok a tanács, mint illetékes védelmi fórum elé kerülhetnének. A tanács ugyanis csak azokkal a kisebbségi panaszokkal, illetőleg jogvitákkal köteles foglalkozni, amelyek tárgyalását a tanács valamely tagja kívánja. A tanácsban — amint ismeretes — túlnyomóan a volt ellenséges hatalmak vannak képviselve, van a tanács tagjai között egy-két volt semleges hatalom is, a volt középeurópai szövetséges hatalmak pedig nincsenek egyáltalában képviselve a tanácsban, ellenben az utódállamok képviselve vannak, hiszen maga Benes is ott ül, mint a Cseh-szlovák köztársaság képviselője. Az a szabály, hogy csak a tanács valamely tagja vihet kisebbségi ügyet a tanács elé, a gyakorlatban ngy alakul, hogy a tanácstagok egyáltalában nem érzik magukat indíttatva arra, hogy kisebbségi kérdésekben exponálják magukat, legtöbb tanácstag egyenesen elvileg szembehelyezkedik a kisebbségekkel, egyikmásik méltányosabb tanácstag pedig, még ha volna is hajlandósága a tanácsot a kisebbségi panaszos ügyekkel foglalkoztatni, erre végeredményben mégsem vállalkozik, mert nem akarja az utódállamok neheztelését magára vonni. Tudniillik a panaszok az utódállamok ellen irányulnak. így aztán megtörtént az a komikum, hogy dacára a százezer számra menő kisebbségi panaszoknak, öt éven keresztül mindössze két kisebbségi üggyel foglalkozott a tanács érdemlegesen. Nincs e tehát igazolva a kisebbségeknek az az állítása, hogy a mai eljárási szabályok mellett teljesen lehetetlen jogaikat érvényesíteni ? Hogy ez a járhatatlan ut járhatatlan is maradjon, sőt, ha lehetséges, még járhatatlanabbá váljék, arról a tanács nagy körültekintéssel gondoskodik. Számtalan oldalról kérték a tanácsot, hogy a kisebbségi ügyek helyes mederbe terelése érdekéből alkosson a maga kebelében állandó kisebbségi bizottságot, amely szakszerűen foglalkozzék a kisebbségi ügyekkel és kisebbségi panaszokkal. Hiszen a tanács a kisebbségek hivatalos védője, tehát kötelessége a kisebbségek ügyeivel rendszeresen foglalkozni. A tanács azonban állhatatosan vonakodik ilyen szakbizottság alakításától. E helyett azt találták ki, hogy a tanács elnöke maga mellé vesz két tanácstagot és hárman időnkint átnézik a beérkezett kisebbségi panaszokat, hogy ezen futólagos sommás átnézés alapján állapítsák meg azt, vájjon alkalmas-e valamely beérkezett panasz arra, hogy a tanács valamely tagja annak a tanács által leendő tárgyalását követelje ? Ezen sommás átnézósi procedura során először abban döntenek, vájjon egyáltalában elfogadható-e a panasz ? Az elfogadhatóságnak vannak szigorú feltételei, a többiek között például az is, hogy a panasz ne legyen szenvedélyes hangon tartva. Ha a panasz elfogadható, akkor nyilatkozattételre kiadják a panaszlott államnak, tehát az illető utódállamnak. Erre a nyilatkozattételre két hónapi határidőt adnak, de azt az illető állam kívánságára meghosszabbítják. Amint a nyilatkozat beérkezik, azt a panasszal együtt közük a tanács tagjaival avégből, hogyha netalán valamelyik az üggyel a tanácsot foglalkoztatni kívánná, ebbeli szándékának kifejezést adhasson. Amennyiben egyik tanácstag sem árul el ilyen szándékot, az ügy nem kerül a tanács elé és ezzel vógkép el is van intézve. Minthogy pedig a tanácstagok mindig megelégszenek a panaszlott állam nyilatkozatával és sohasem kívánják az ügy napirendre tűzését, a tanácshoz beérkező összes kisebbségi panaszok szinte kivétel nélkül minden elintézés nélkül maradnak, azokkal a tanács soha nem foglalkozik, hanem valamennyi irattárba kerül. Ilyen humoros szerepre adta oda magát a nemzetek szövetségének tanácsa, mint a faji, nyelvi és nemzeti kisebbségek hivatalos és hivatott védője. Amig igy a legnagyobb apathiával szemléli a tanács a sanyargatott kisebbségek vergődését, ellenirányban igenis van gondja, hogy időnként megismételje azt az elvet, hogy a kisebbségnek vannak ugyan nemzetközi szerződések által garantált jogaik, másfelől azonban kötelességük, hogy mostani államaik loyális polgárai legyenek. A loyali- tási kötelem unos-untalan hangoztatására tehát reá ér a nemzetek szövetségének tanácsa, a megsértett minoritások panaszai elől azonban systematikusan elzárkózik ! (A második közleményt pénteki számunkban közöljük.)
