Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-06-24 / 49. szám

4 Békés 1925. Junius 24. A fővárosban legjobban imponáltak a békésmegyei vitézek. A kormányzó jelenlétében és óriási érdek lődés mellett Budapesten vasárnap folyt le a legújabb vitézek felavatása. Múlt számunkban már megírtuk, hogy vármegyénkből 12 tisztet és 76 altisztet, illetőleg közvitézt avatnak fel vitézzé. Gyuláról vitézzé avatták: Wiszt (Ördög) Konrád adó­ügyi tanácsost, Domokos László törvényszéki jegyzőt, Hóman (Hadi) Jenő főhad­nagyot, É. Nagy Mihály és É. Nagy János kir. törvényszéki szolgákat. A kormányzó több Ízben kifejezést adott annak, hogy a békésmegyei vitézek, kik mind­annyian magyaros egyenruhában voltak, katonás megjelenésükkel valósággal imponáltak. A 82 tagból álló festői csoportot a közönség tüntető­leg megéljenezte. Az áldóimák végeztével a kormányzó a kö­vetkező beszédet intézte a vitézekhez: Bf IRE K. A miniszterelnök állapota. A M. T. I. jelenti: A miniszterelnök állapotában tartós javulás állott be. Az éjszakát nyugodtan töl tötte. Bár a szívverése kissé álmos, kompli­kációtól' már nem lehet tartani. Hőmérséklet Bß’S, érverése 66. Zászlószentelés. A gyulai polgári fiúiskola zászlójának ünnepélyes fölszentelése a múlt va­sárnap folyt le a Göndőcs-népkertben nagy érdek­lődés mellett. A zászlószentelésen megjelentek az egyházak, egyesületek, intézetek, társulatok kép­viselői, azonkívül a polgári fiúiskola és más inté­zetek tanárai és tanítói kara, az ifjúság és ma­gánosok. ZáBzlóanya volt Sál Józsefné úrnő. Az ünnnepi beszédet, mely nagy hatást váltott ki, Schreiber Ottó igazgató tartotta. Azután a zászló megáidása és a zászlószegek beverése következett, a szokásos jelmondatoktól kisérve. A szép és megható ünnepség a déli órákban ért végett. Délután ifjúsági atlétikai verseny volt, melyet szintén nagy érdeklődés kisért. Az egy begy ült nagy közönség nagy elismeréssel adózott a polg. iskola tanári karának, mely az ifjúságot a test­nevelés, katonás magatartás és fegyelmezettség terén is kiválóan oktatja és képezi. Szigorítják a sajtótörvényt. Az utóbbi időben egyre gyakrabban szerepeltet a szociáldemokraták lapja stromannokat a bíróság előtt, mint egyes cikkek szerzőit. A bíróság látja, hogy nem ezek a kérdéses cikkek szerzői, de a mostani sajtó- törvény értelmében nincs módjában ezt beigazolni. Az uj sajtótörvényben külön §. készül a stroh- mann-rendszer megszüntetésére és ez módot fog nyújtani a bíróságnak, hogy a strohmannokat le­leplezze és büntetéssel sújtsa. Autószerencsétlenség a gynlal országaién. Doni Károly békéscsabai lakos autója, amelyet Fityó Pál 20 éves soffőr vezetteti, Sarkadról Békéscsabára igyekezett a Gyula felé vezető or­szágúton. Amikor a gépkocsi Gyula közelébe érkezett, feltűnt előtte egy kétkerekű kordé, ame­lyen Szekeres Imre sarkadi lakos ült. A sebesen haladó autó elütötte a kordét és felborította, úgy hogy Szekeres az útra zuhant és ott több kisebb- nsgyobb zuzódást szenvedett. A sebesültet a gyulai kőzkórházba szállították, a baleset ügyében pedig megindult a nyomozás. — A bátorság és tántoríthatatlan hazasze­retet volt mindenkoron turáni fajunk legnagyobb büszkesége, ezt tisztelték és félték bennünk egy évezreden át és ez szerzett nekünk hirt és di­csőséget. E magasztos pillanatban letett szent fogadalmatokban látom biztosítékát annak, hogy ez az eszme fajunkban tovább is élni fog és záloga lesz egy szebb és boldogabb magyar jövendőnek. Véssétek lelketekbe mindörökre azt az igazságot, hogy ennek a véráztatta magyar földnek a szeretete olyan erőt képvisel, mely egyedül alkalmas arra, hogy a haza- fiatlan törekvéseknek gátat szabjon. A kormányzó beszéde után fölolvasták a fölavatandó vitézek statisztikáját, mely szerint 305 tiszt, 1353 legénység, 21 várományos és 54 hősi halott került avatásra "humia diadala." , Hunnia forrás, 1925. junius hő. Lapunk mai számában egy örven­detes eseményt hozhatunk olvasóink szi vés tudomására. Kiküldött tudósítónk jelenti, hogy a hiama víz rövid pár hónap alatt rekordot csinált. Mindenki a HUWIA VIZ It ÖL beszól s mióta forgalomban van a HITAAIA VIZ kellemes ize és üdítő hatása miatt any- nyira közkedvelt lett, hogy ma már nincsen ház, ahol a HUMIA VIZET ne fogyasztanák úgy helyben, mint vidéken. 613 2—3 Németh Mária hangversenye, Németh Mária a bécsi Opera világhírű énekesnője, julius 7-én hangversenyt ad a békécsabai színházban, az Auróra-kör rendezésében. Zenevizsga Folyó hó 26-án — azaz pénte­ken — délután 5 órakor a főgimnázium torna­termében Lindl Etelka növendékeivel évzáró zenevizsgát tart. Triía György a bírál előli. A gyulai kir. törvényszék Tóth tanácsa Békéscsabán, hova a bíróság kiszállott, ma kezdte el tárgyalni Trifa György sarkadi fiatalember bűnügyét, ki agyon­lőtte az édesapját. A tárgyalás iránt óriási érdek­lődés nyilvánul. ítélethozatalra körülbelül holnap kerül sor. A kormány engedélyezte a tenyészállatok vámmentes behozatalát. Walkó Lajos, a pénzügy­minisztérium ideiglenes vezetésével megbízott ke­reskedelemügyi miniszter a nemzetgyűlésen be­nyújtotta a tenyészállatok vámmentes behozata­lának engedélyezéséről kiadott kormányrendeletről szóló jelentését. A mezőgazdaság számos esetben fordult a kormányhoz azzal a kéréssel, hogy kü­lönböző tenyészállatok vámmentes behozatala faj- javítás, vérfelfrissités /agy uj fajok betelepítése céljából engedélyeztessék._____________________ HUNNIA VÍZ adu Egy tanító szörnyű öngyilkossága, a vár­megyében közismert Brosik Lajos szarvasi tanító gyógyíthatatlan idegbetegsége miatt élesrefent borotvájával elmetszette a nyakát. A vágás oly borzasztó volt, hogy nemcsak a gégét, hanem a nagy ütőereket is elvágta. A szimpatikus tanító pár porc alatt meghalt. Sikerűit a sáskaveszedelmet elhárítani. A hatalmas sáskafertőzést, mely ez évben rendkívül nehéz helyzet elé állította a gazdákat és az érde­kelt törvényhatóságokat, négyheti szakadatlan küzdehm után sikerült megállítani. Az irtást sok helyen már befejezték és remélhetőleg junius végére a sáskairtás teljesen befejezhető lesz. Jel- Ír mző az óriási fertőzésre, hogy nem volt ritka­ság az olyan község, igy Bncsatelep, Békésvár- niegije, ahol a sáska az irtás elől először a község alatti vetésekbe húzódott, majd az egyes házak falait és tet-jét lepte el töméntelen mennyiségben, úgy hogy az irtás az egyes házakban és az utcá­kon is folyt, ahonnét a sáskát valósággal ki kel­lett verni. A gynlal Közművelődési Egyesület estélye Gyomán. E bét végén, szombaton a gyulai Köz­művelődési Egyesület irodalmi szakosztálya estélyt tart Gyomán, az ottani intelligencia védnöksége mellett. A műsoron szerepelnek : Dr. Kovalssky Rób?rt, Siisnek Anna operaéaekesnő, Oroszlány Gábor, ki Szarkafészek cimü humoreszkjét olvassa fel. Szaval: Oyarmathy Béla dr., m&jd egy egyfel- vosásos klasszikus vígjátékot adnak elő az ottani színtársulat legjobb tagjai. Értesítés a vasárnapi ünnepséghez. A folyó hó 28 iki népünnepéllyel kapcsolatos ifjúsági és gyermekelőadás pontos műsora és a belyárak színlapokon fognak közöltetni. Jegyeket csütör­töktől kezdve Dobalj János könyvkereskedésében lehet előre váltani. HUNNIA VIZ a legjobb Gyermekeknek nem szabad vendéglőben szeszes Italt kiszolgálni. A belügyminiszter ren­deletet adott ki, amelyben rámutatva arra, hogy milyen veszéllyel fenyegeti a jövő nemzedéket az a körülmény, bogy a fiatalkorúak és serdületlenek az italmérési helyiségeket látogatják, erre való tekintettel a belügyminiszter a pénzügyminiszter­rel egyetértőén elrendeli, hogy 12 éven aluli kis­korúaknak szeszes italt helyben való fogyasztásra kiszolgáltatni még akkor is tilos, ha másoknak a kiséretében vannak. Az az engedélyes, vagy meg­bízottja, aki e tilalmat megszegi, vagy kijátsza, kihágást követ el és megbüntetik, a jogerős Íté­letet pedig as illetékes pénziigyigasgatósággal kös/ik. A fiatalság helyes neveléséhez fűződő nemzeti érdekek fontosságára való tekintettel a miniszter elvárja, hogy ezt a rendeletet, amely junius 25 én lép életbe, kellő gonddal és meg­felelő szigorral fogják végrehajtani. Sznnyogeslpésből — halál. Megrendítő mó­don hunyt el Budapesten Horváth László, a Ma­gyar Kér. Hitelbank igazgatója. Vasárnsp múlt egy hete, családjával kirándult a Margit-szigetre, ahol szunjogcsipés érte a fejét, amelyet főlvakart. Könnyű műtét után orbáncot kapott és minden segítség hiábavalónak bizonyait, vasárnap éjszaka l órakor meghalt. Magyar Lányok. Tatsek Anna kitűnő lap­jának e heti számában érdekes regény folyik : Tutsefe ; Jázminvirág. E regényen kívül mulattató, tanulságos és érdekes olvasmányok, szebbnél-szebb képek egész kincses házát találja meg az olvasó a lapban. Előfizetési ára negyedévre 30000 korona. Minden előfizető, aki 60000 koronával fizet elő negyedévre, a Magyar Lányokon kívül három szép kiállítása regényt kap. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, YI. Andrásay-ut 16. Papagáj ruhafesték, papagáj kékiíő mindenütt kapható

Next

/
Oldalképek
Tartalom