Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)
1925-06-20 / 48. szám
2 Békés 1925. junius 20. Gyulai kereskedők kérelme Lukács Györgyhöz. A gyulai kereskedők nehány nappal ezelőtt egy kérvényszerü levelet intéztek dr. Lukács György belső titkos tanácsos, Gyula város nemzetgyűlési képviselőjéhez, melyben előadták sérelmeiket s a város nagynevű képviselőjét a kormánynál teendő intervencióra kérték. Az előterjesztésnek már is van pozitív eredménye, mert a kormány az ország több városából érkező és hasonló szellemben tett előterjesztésre a forgalmiadó kulcsát leszállította két százalékra. Ezenkívül még több olyan rendelkezés kiadása várható, mely nagyban fogja enyhíteni a kereskedők súlyos helyzetét. A gyulai kereskedők levele a kegyelmes úrhoz a következőleg szólott: Kegyelmes Uram ! Nagymóltóságod figyelmét bizonyára nem kerülte el az egész magyar gazdasági közvéleménynek több mint félév óta tartó küzdelme a forgalmiadó mai rendszerének megváltoztatása érdekében. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés gyulai kerülete még múlt év november 19-én hivatalba lépésének első napjaiban memorandummal fordult a Nagy- méltóságu m. kir. Pénzügyminiszter úrhoz, amely memorandumban a forgalmiadónak megreformálását kérte. Több, mint félév múlt el azóta és még mindig a forgalmi adó mai rendszerénél állunk, még mindig napirenden vannak azok a folyton hangoztatott és ismételt súlyos sérelmek, arnely- lyel a forgalmiadó behajtása a mai rendszer mellett jár és amely a magyar kereskedőt és iparost versenyképességében bénítja meg a külföldi kereskedelemmel szemben, amely igy 3%-os kedvezményt élvez. Az annak idején az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés központja utján felterjesztett memorandumot van szerencsénk másolatban csatoltan mellékelni. Azóta megmozdult az egész vidék és a főváros kereskedelme és ipara a forgalmi adó reformjának megvalósítása érdekében. A Magyar Tudakozó Egylet most tartotta rendes évi közgyűlését, amelyen a kereskedelmi és pénzügyi élet képviseletei sorában részt vett Schóber Béla ny. államtitkár, a Magyar Nemzeti Bank vezérigazgatója és Wmdisch Hermann kincstári főtanácsos, a Pénzintézeti Központ ügyvezető-igazgatója is. A napirend keretében dr. Raján Miklós vezérigazgató számolt be a magyar hitelgazdálkodás válságos menetéről. Az idei év első negyedében Csonka Magyarországon 466 csődön • Pl*arlnlt« ■ fagereblye, létra, fa- tiiaUwll ■ villa, talicska, dézsa, köpülő, sütőteknő, sütőlapát és nyirfaseprü Józsefváros, Malom utca 6. sz. alatt. 590 2—5 Az érdekképviseletek pontos számadások alapján — amely számadások a Pénzügyminiszter ur asztalán feküsznek — a feltételhez kötött 100 millió aranykorona hozamát erkölcsileg és anyagilag garantálják. így nem lehet semmi akadálya a reform sürgős életbeléptetésének. E hó 7-én az »OMKE« gyulai kerülete ülést tartott a gazdasági élet létérdekeit veszélyeztető eme fontos kérdésben, amelyen egyhangúlag kimondotta, hogy a forgalmiadó rendszerének megreformálását és egy helyen való beszedését feltétlenül kívánja. A gyulai Általános Ipartestület elnökségével közösen elhatározta az ülés, hogy a gyulai iparosok és kereskedők összességének nevében felkéri Nagyméltóságodat, hogy az amúgy is súlyos gazdasági válsággal küzdő ipar és kereskedelem érdekében tiltakozó szavát a forgalmiadó mai rendszerének fenntartása ellen a nemzetgyűlés nyílt ülésén, vagy más utón nevünkben felemelni kegyeskedjék. Ha valamikor, úgy elsősorban ma létérdeke az egész magyar közgazdaságnak, hogy az állam által kiváut jövedelem egyszerűbb és áttekinthetőbb rendelkezések alapján, az adózók legkisebb adminisztrációs megterhelésével szedessék be. Felkérjük Nagymóltóságodat, hogy kerülete és az egész magyar kereskedelem és ipar kívánságának megfelelően a forgalmi adó megreformálását — az egyfázisos rendszer életbeléptetését — súlyos szavával és egyéniségével illetékes helyen támogatni és sürgetni méltóztassék. Szives közreműködéséért előre is hálás köszönetünket fejezzük ki és vagyunk Kegyelmes Urunk iránt Gyula, 1925. junius 9-én nagyrabecsüléssel és ragaszkodással A gyulai Ált. Ipar- »OMKEc gyulai testület nevében kerületének nevében kívüli kényszeregyezség és 44 csőd esetét jegyezte fel, a krízis további elmélyedése mutatkozott, azonban április hóban 230 csődönkivüli kényszeregyezség és 40 csőd, májusban 275 csődönkivüli kényszeregyezség és 37 esetével. Az Idei év első öt hónapjában eszerint 971 csődön* kívüli kényszeregyezség és 120 csőd, összesen 1091 válság foglalkoztatta a bíróságokat. Gyulán ebben as évben 17 kény ssereyy ességet jegyeztek fel. Petőfi>utca 3. és Vida-utca 9. számú házak kedvező fizetési feltételek mellett eladók. Értekezhetni a tulajdonosiul!.^ es-* A Gyulai muzeiini gyarapodása. Felkérettünk a következők közlésére: Kiss Gábor molnár mesterséget tanuló ifjú, az apja házánál, Szentpálfalva Yasnt-ntca 28. sz. alatt, veremásáskor talált tárgyakat hozott a mnzenmbs, melyek a következők: 1-ször egy agyagból készült kelta-kori tálacska Kr. e. időkből. 2-8zor egy 4-feié tört barna karperec. 3-szor 12 üveggyöngy, 7 lapos, 5 gömb. 4 szer tengeri csigadarab, mely fülön függő lehetett. A csontváz, melynek e tárgyak sirmellékletei voltak, még megvan s kiásandó. Nagy István, gyulai földmives az ökör- járáson talált Ferenc császár és magyar király idejéből 1800-ban vert 3 krajcirost s azt adta be. Jonta Ferenc, 1849. május 1-én bevégzstt térképet adott Bada és Pestről, meg a környékéről. Adta továbbá a nagyapjának, mint a pintéripar céhmesterének hatalmi botját és a cáhpe- csétjét. Nemsokára igen számos és értékes háborús emlékekkel és tárgyakkal fog gazdagodni a muzeum. Megemlitendőnek tartom, hogy nyitási napokon a látogatók száma a 300 at mindig meghaladja, sőt az 500 at is némelykor. Domonkos János, muzeum igazgató-őr. Baba és dilik tánctanfolyam megnyitás Van szerencsém értesíteni Gyula város n. b. közönségét, hogy julius hó l-én a Komló szálloda Kereskedelmi Csarnokában baba és diák tánctanfolyamot nyitok. Biztosítom a kedves szülőket, hogy preeiz szaktudásommal oda fogok hatni, hogy teljes megelégedésüket nyerjem el. Órarendemben kizárólag csak magyar és szalon táncok fordulnak elő. Tanórák négyszer hetenkint d. u 4—8-ig. Tandíj 300.01)0 korona. Beiratkozni lehet a mai naptól kezdve lakásomon, Kossuth-tér 27. szám. A d. b. közönség becses pártfogását kérve, maradtam mély tisztelettel Stern Jenő 604 2—4 oki. tánctanitó. m m Öregem! képzelje, maga INGYEN NYARALHAT az idén a Balaton egyik elsőrangú szállodájában 1X«\EH koszttal, IWCmBST kvártéllyal, mGYEj¥ utazással! Hogyan ? Még ma vesz nyeremónyszelvónyes levelezőlap sorsjegyet 5000 koronáért! De ne mondja meg senkinek, mielőtt a magáét meg nem vette, mert már alig van! Kapható : 1—3 Dobay János könyvárusnál. Vályogvetéshez törek eladó Szabó Józsefnél Vásártér 2. szám. Kívánatra saját igámmal elszállítom. 600 2—3 Sál József elnök. Sándor Dénes elnök. Ezernél több csőd és kényszeregyezség. A Kis Komlóban és a Komló kávéháziján «5A° egy üveg (7/io 1.) eredeti kristálytiszta AAA WT. Palugyay Muskotály oU.UuU K. 530 9 —§