Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-06-10 / 45. szám

2 Békés 1925. junius 10. A Kis Komlóban és a Komló kávéházban 580 e-s egy üveg (7Ao 1.) eredeti kristálytiszta a a a a ¥T Palugyay Muskotály oO.UÖO k. ujkigyósi földbirtokreformmal kapcsolatos pana­szok és visszaélések megvizsgálásával a gyulai főszolgabírót bízta meg, aki azt teljesítvén, annak eredményéről szóló jelentését illetékes helyre felterjesztette. Az eljárás során megállapítás t nyert, hogy a földet igen sokan nem maguk művelik és úgy a házhelyekkel, mint a ki­osztott földekkel nagyobb fokú üzérkedés folyik, A vármegyei közigazgatás menete szem­pontjából be kell jelentenem, hogy a közigaz­gatás munkáját jelentékenyen megszaporitotta a hadirokkantak, özvegyek és árvák újonnan el­rendelt felülvizsgálata, valamint az egyes járá­sokban foganatosított kancaanyag osztályozása. Igen nagy munkát okoz és rendkívüli tapintatot és előrelátást igényel az iskolamulasztási és egyéb nagytömegű kihágások oly módon való elintézése, hogy egyrészt a törvényes rendelke­zések betartassanak, másrészt azok a rendkívüli méltánylást igénylő tekintetek is figyelembe vé­tessenek, amelyek nélkül a törvényeknek meg értése nélkül való végrehajtása a lakosság leg­nagyobb nyugtalanságát és izgatottságát vonná maga után. A pénzügyminiszter kilátásba helyezte, hogy figyelemmel az adófizetéseknek késedelmes vol­tára, a vármegyei közúti költségvetésbe a folyó év második felére felvett közúti adónak (tehát a közmunka Kizárásával) megfelelő összeget kamat­mentesen előlegezni fogja a vármegyének. Vasárnap Rokkantnap Az ennek folytán tett felterjesztésemben 4 milliárd korona kiutalásit kértem, eddig azon­ban felterjesztésemre semmi választ sem kaptam, jóllehet a pénzügyminiszteri rendeletben az első részlet kiutalása már május hóra kilátásba he­lyeztetett. Itt emlitem meg, hogy az államépitészeti hivatal személyi és dologi kiadásaihoz való 1924 évi hozzájárulást a közigazgatási bizottság indo­kolt javaslatával szemben a kereskedelemügyi miniszter 80 millió 700 ezer koronában állapi tóttá meg, vagyis elfogadta az államépitészeti hivatalnak azt az előterjesztését, amely talán Budapestről jelentik: Szófiában a Szveta Nedelja templomban történt bombamerénylet vádlottjainak második turnusa holnap kerül a törvényszék elé. Junius 10 én kezdődik a hadi- törvényszék tárgyalása, amely Sumen városában fog lefolyni. Ez a pör igazi monstrepör lesz, Naponta friss kitűnő izü házi kenyér legolcsóbb napi árban Mayer Zii^iaiond üzletében kapható Kossuth tér 18. 498 6—10 Braun és Czinczár fakereskedósóvel szemben. százalékszerüen megfelel a tényeknek, amely azonban a vármegye részére teljesített érdemi munkateljesítménnyel 'arányban egyáltalában nem áll. A vármegye főispánja Sinkovics Pál tb. szolgabirót, közigazgatási gyakornokot Szarvas­ról az orosházi járásba osztotta be, mig Novák Károly volt torontálmegyei főjegyzőt várm tb. főszolgabíróvá nevezte ki, őt szolgálattételre a szarvasi főszolgabírói hivatalba rendelte be A közigazgatási bizottság ülése után a közigazgatási bizottság fegyelmi választmánya ülésezett, melyen szintén a főispán elnökölt. Érdekes, hogy a vádlottak között van egy Nikolova nevű asszony is, aki francia állam­polgár és aki kijelentette, hogy nem fog kegye­lemért folyamodni, mert vőlegényével, aki szin­tén vádlott, együtt akar meghalni. Üzlethelyiség berendezéssel kiad« Máriafalva, Arany János utca 46. szám alatt 577 1-] Irodai gyakorlattal fiatalember állást keres, esetleg pénztárnoki állást ts betölt. Ciaa a kiadóban. 585 1—l Vasárnap Rokkantnap 63 vádlott fejére, kérnek halálbüntetést. fejére kéri a halálbüntetés ki­mondását. mert 482 vádlottja van s ezek közül az ügyészség 63 vádlott Kritika. A Gyulai Közművelődési Egyesület junius 2-iki hangversenyéről bzóIvs, visszaemlékezem Gyarmathy Bélának „Határszélen“ című magvas tárcájára. Ez a tárca az egyesület hatalmas munka­programját ismerteti, s azzal kezdődik, hogy: a mait év decemberében parányi, de izzó szikra pattant ki, mely lángra lobbantotta Gyula váro­sának szépért és nemesért hevülni tudó lelkeit. Azt állítja ebben az Egyesület főtitkára, hogy ez a nemes tűz egyre terjed és áldásos melegségével be fogja aranyozni városunkat. Nos, aki meghallgatta ezt a — sajnos — utolsó tavaszi hangversenyt, nem tagadhatja, hogy az állítás igazat mondott, s a jóslat valóra vált. Az utolsó tavaszi hangverseny valóbau úgy ara­nyozta be áldásos melegével lelkünket, mint a tavaszi nap utolsó sugaraival. A junius 2-iki hangverseny egész terjedel­mével, minden egyes számával máris végképp igazolta úgy a közönség szeretetét, mint a kritika lelkesedését. A műsor gerincét természetesen a filharmo­nikus zenekar által előadott szebbnél-szebb zene­számok képezték. A hangverseny a Calife de Bagdad nyitányával kezdődött. A török motívu­mokat fülbemászó subtilitással felhasználó darab minduntalan vissza-visszatérő témájával, mint egy symphóniai költemény szövődik művészi egésszé. Maradandó alkotás, amely örókszép melódiáival ma is éppen olyan sikert arat, mint százhúszon - négy évvel ezelőtt, amikor napvilágot látott. Szünet előtt még három rövidebb, de nem kevébbé tetszetős darabbal váltotta ki a zenekar a közönség hosszas és őszinte óvációját. Massanetnek, valamint Boocheriniuek hatá­sosan előadott darabjában szinte megelevenedik előttünk a táncterem képe, s egy-egy felcsillanó graciozó tétel nyomán magnak előtt látjuk lejtani a táncoló párokat. A három darab közül — a tapsorkán mindinkább fokozódó mértéke után a középső szám tetszett legjobban. Es tényleg: Griegnek, a norvégek szellemes zeneszerzőjének »An den Frühling« cimü remeke annyi ihlettel, olyan finom müformával érzékelteti velünk a tavasz zenésitett fogalmát, hogyne tekintetben Csajkovszkit kivéve, senkit Bem lehet hozzá ha­sonlítani. Utolsónak Faust fantáziáját játszotta a zene­kar, amely, itt bár a fúvósok hiányoztak, mégis teljes fénnyel, teljes erejével szólal meg. A mind szenvedélyesebben elmélyülő hatalmas akkordok elénk varázsolják Fausztot, azt a Fausztot, aki szembe száll a világgal, a végzettel, de a végzet lesújtja, s ő gyarló ember marad. Gounod és Arton óriási feladat elé állítja a zenekart és a dirigenst egyaránt. Azonban úgy derék fiiharmonikusaink, mint a vezénylő Kovalszky fényesen megfeleltek a nagy munkának. S a nagy munkához méltó volt a siker is. A közönség per­cekig tapsolt. A zene kultuszát szolgálta a zenekar mun­káján kivül Susnek Anna, a Kolozsvári Nemzeti Színház operaénekesaője is az ő előkelő ízléssel előadott dalaival. Hosszabb és rövidebb müdaluk, drámai erejű oparaáriák képezték programját. Is kincses Kolozsvár széphangu csalogánya program­jának miden egyes számával igazlélekböl fakadó elismerést aratott. Verdi és Wagner nehézsúlyú, magas regiszterü áriáival éppen olyan sikert ara­tott, mint utolsónak előadott bájos könnyedségé műdalával, amelyre a szűnni nem akaró tapsvihar nyomán »mosolygós ráadást« is kellett adnia. A zenei részek közé ügyesen állított he a rendezőség egy hnmoros felolvasást és egy pár pompás szavalatot. Kedves ismerősöket hozott a színpadra egy kedves paedagógns, Szentkereszthy Magda urleány. Farkas Imrének: Ibolyaszedés, Első szerelem, majd Uniformisban s végül Iskola van cimü meg­ható apróságait szavalta, helyesebben mondotta el nekünk, meglepően természetes közvetlenséggel. A közönség minden szavát megértő szeretettel, hangos tapssal honorálta s a jól kiérdemelt honu- ráriumot egy üde, szinpompás bokréta alakjában nyújtotta át Szentkereszthy Magdának, a melyet a debütáló bátran és büszkén kitehet az abla­kába. Kívánatos volna, hogy még sokszor viszont­lássak őt az egyesület programmjában. Utolsónak említjük meg Oroszlány Gábor felolvasását, amelyet a műsor „humoros“-nak jelez. Pádig nem is volt annyira humoros, mist csomagolt Lukács fagylaltszeletek kaphatók

Next

/
Oldalképek
Tartalom