Békés, 1925. (57. évfolyam, 1-101. szám)

1925-03-21 / 22. szám

LVIL évfolyam 33. szám. Szombat Oynla. 1935. március 31 Előfizetési árak: Negyedévre: Helyben . . . 20.000 K Vidékre . . . 40.000 K Hirdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TiftftAAALMT ÉH WfiWAmkRZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté* sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korona Felelős szerkesztő: DOBAY PEREMI Megjelenik szerdán és szombaton. Polgári jog. A kormány a választójogi törvényjavas­latot már részleteiben is megismertette a közvéleménnyel s most nyilvánosságra kerül annak megindokolása. Ez a törvényjavaslat ngyan bővebb magyarázgatásokra nem szorul, mert minden paragrafusa olyan nagy körül­tekintéssel szolgaija az ország érdekét, hogy azokat még indokolással is alátámasztani, mondhatnánk felesleges. Mégis örülünk, hogy a kormány erre a lépésre is rászánta magát, mert sokan vannak hitetlenek, akik igen gyakran tudva és akarva, csak azért, hogy ártsanak és a közvéleményt mételyezzék, úgy magyarázzák a dolgokat, ahogy nem szabad s ami az igaz intencióval homlokegyenest ellenkezik. Kitűnik, hogy a kormány a fokozatos jogfejlesztés terére lépett és semmiféle jog­fosztást nem követett el. A szerzett jogokat respektálta, sőt nagymértékben hozzájárult azokhoz a kívánalmakhoz, amelyek a választó- jég minél nagyobb kiterjesztését hangoztat­ták. Ellenzéki oldalakon az úgynevezett Friedrich-féle választójogi rendeletet sóvárog­ják vissza, amelyik egy romjaiból megele­venedő, elernyedt nemzetet ruházott fel, szinte népszavazásszerii jogokkal. Ezt a széles választói jogot konszolidált államberendezkedés céljaira még használni nem tudjuk, de a kormány jelenlegi törvény­tervezete nagyon közel áll ahhoz, mert az 1919-es rendelet választóinak több mint 80{'/0-át részesíti választói jogban. Ami yedig a titkosságot és nyíltságot illeti, eb­ben a kérdésben is olyan kedvező és szeren­csés megoldást találtak, ami az ország jelen­legi helyzetének és a magyar nemzet karak­terének legjobban megfelel. A falusi lakosság, amelyik patriarchális együttélésben szinte a legapróbb részletekig tájékozott egymás felfogásáról s nemcsak egy­más cselekedeteit, de szinte egymás szándé­kait is ismeri, nem sóvárog a titkos választói jogért, mert erre karakterénél fogva nincs szüksége. A falvak népe véleményét és fel­fogását sosem rejtette véka alá s a magyar szótimondás és egyenesség nem is tűri meg a titkolózást, ami viszont szerfelett erősiti és izmositja azt a felelősségérzést, amire ma nagy szüksége van az országuak. Nem ez a helyzet a városi lakkosság összetételé­ben, ahol az egymásra utaltság, a függőség, a munkaadó és a munkás viszonya, szóval a mindem api kenyérkereset kérdése igenis in­dokolttá teszi a titkos szavazást, amit a kor­mány választójogi rendelnie a legmesszebb- menőleg akceptált, oly messzemenőleg, hogy még az ipari gócpontok lakossága számára is biztosította a választójog titkosságát, tekin- tetbevéve az egyének függőségi viszonyát azzal az önállósággal szemben, amelynek a falu népe birtokában van. Ismételjük, hogy a választójogi törvény A Békés jelentette elsőnek, hogy gróf Tissa Istvánná, Tisza Ilona geszti magányában rövid szenvedés után elhunyt. A gyászhir híradásunk kapcsán mély részvétet váltott ki az egész vár­megyében és a kondoleáló táviratok százait küld ték a gyászoló családnak. Gróf Tissa Istvánnét nagy és országps részvét mellett temették el teg­nap a geszti sírboltba, A temetésen képviseltette magát a kormány, a nemzetgyűlés, a Tisza em­lékbizottság és több vármegye, köztük Békés vármegye is dr. Kovacsics Dezső főispánnal és Beck Géza törvényhatósági bizottsági taggal. A grófnő haláláról a következőket irja tudósitónk: Tisza István alig hogy elérte nagykorusá gát, 24 éves korában, 1885 szeptember 19 én nőül vette nála hat évvel idősebb unokanővérét, Tisza Ilonát. Tisza Kálmán testvérbátyjának, Tisza Lászlónak, a szabadságharc hires huszár­tisztjének négy leánya volt: Ilona, Etelka, Jolán és Anna. Ilonát Tisza István, Etelkát Zeyk Ká­Még a múlt hó 26 án történt, hogy a lőkösházai vasútállomáson a postát kezelő postaaltisztek észrevették, hogy egy nagyobb értékű pénzeslevél eltűnt. Természetesen nyomban jelentést tettek a lőkösházai rend­őrségnél, amely egy fogalmazó vezetésével a nyomozást azonnal megindította. A gyanú Aufmut József vasúti őrre, fiára és felesé gére irányult, kiket nyomban őrizetbe vettek. Hogy a rendőrségi éjszakai kihallgatás alkalmával mi történt, nem állapítható meg, csupán az jutott nyilvánosságra, hogy a va­súti őr felesége a rendőrségi cellában a kihallga­tás után felakasztotta magát, a vasúti őrt pedig a gyulai köz­indokolására a gondolkozó közvélemény előtt nagy szükség nem volt, de ha ezt a kor­mány mégis megtette, csak azt bizonyítja, hogy jóinduhtulag, a meggyőzés fegyverével igyekszik minden tévelygőt felvilágosítani arról, hogy erre a választójogi javaslatra egyedül az ország boldogabb jövőjének érde­kében volt szükség. (S.) roly, Jolánt Bethlen Pál gróf, Annát Sándor János vette nőül. Tisza István már évekkel a házasság előtt közölte atyjával, hogy unokatestvérét, Honát szándékozik nőül venni. Tisza István családi boldogsága zavartalan volt. Megható volt az a gyöngéd ragaszkodás, amelyet Tisza Ilona férje iránt tanúsított s Tisza leghevesebb politikai harcai idején sem maradt el a képviselőház egyetlen üléséről sem : mindig a férje közelében tartózkodott, egészen a tragédia nagy jelenetéig. Amikor az 5 jelenlétében megölték Tiszát s amikor egy hét múlva meghalt egyetlen fiuk, Tisza Ilona a történelem nagy matrónáihoz méltó magatartást tanúsított: eltemette halottait a geszti sírboltba s csak azután engedte át magát fájdal­mának A világtól teljesen elvonulva, sőt elzár­kózva, csak emlékeinek élt már több, mint hat esztendő óta Tisza István özvegye. kórházba kellett szállítani, mert a kihallgatás alkalmával súlyosan bántalmazták. — Anfmnt József vasnti őr, akit a rendőrök bán­talmaztak, sebeibe belehalt. Az esetet a belügyminiszter tudomására hozták, a miniszter nyomban vizsgálatot in­dított és a vizsgálat lefolytatásával a békés csabai kapitányságot bízta meg, mely a kihallgatásban résztvevő rendőr- fogalmazót és a három rendőrt letartóztatta és átkisértette a gyniai kir. ügyészség fogházába. A fogvatartott rendőrök további sorsá­ról eddig nem sikerült értesüléseket szerezni. Keresek 50—70 holdas bir­tokot tanyával Békés-, Arad- vagy Csanádvármegyéhen. Cím a kiadóban. 278 2 2 Sándorhegy 2/a. számú újonnan épült ház 1310 D-öl földdel eladó, mely ker­tészetre, gazdálkodásra,, hizlalásra és jószág kereskedésre alkalmas. Értekezhetni ugyanott a tulajdonosnál, 245 3—3 rv S7 1 megérkezett és a legolcsóbb napi áron kapható Békésmegyeiek a Tisza Istvánné temetésén. Egy rendőr fogalmazó és három rendőr a gyulai ügyészség fogházában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom