Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-03-26 / 25. szám

E<VI. évfolyam 25. Mám. Szerda Ctyula, 1924. március 25 Előfizetési árak: Negyedévre helyben vagy vidéken . 6000 K Hirdetési dij előre fizetendő POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZ ATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskédése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 300 korona Felelős szerkesztő: DOBAY FERE2VC Megjelenik szerdán és szombaton. Ünnepeltünk, bajtársi kegyelettel adóztunk elhulló véreink­nek, kik törhetetlen hazaszeretettel mint héroszok áldozták életüket a közelmúlt — méreteiben kimagasló, vérességében egyedül­álló — háborújában. Hosszas, súlyos évek szenvedésén át végre összejöhettek háziezre- dünk katonái és ha őszbe hajló fejjel is, de fogadalmat tettek, hogy ismét eljönnek, ott lesznek ősi jusunk visszaszerzésénél és csor­bítatlanul fogják az utódoknak átadni a szent haza földjét. Ott lesznek ók az öregek Isten segítségével és ott leszünk mi fiatalok mind, kik szeretnénk még megérni uj hajnal dicső­séges hasadásával a boldogabb kort, mikor magyar hazánkat régi dicső nagyságában is­mét ragyogni láthatjuk „ . . Kegyeletes fájdalommal, de szivünkben uj életre kelő hittel és reménnyel állottunk 1924. március 22-én ismét sorba, hogy 9 esztendő távlatán át megemlékezzünk Szath- máry ezredes vitéz katonáiról, a 2. honvéd gyalogezredről. Bajtársi találkozót tartott a volt 2. honvéd gyalogezred tiszti, altisztikara és legénysége. Ünnepelni jött a sok vész és vihar után, hogy felelevenítse emlékezetében az orosz síkságot, a doberdói és piavei poklok öldöklő napjait; a Kárpátok beláthatatlan fenyveseit, hol uj erdő-rengetegeket teremtett az elhullt magyar katonák fejfája, uj virágo­kat fakaszt a hegyi ciklámen és havasi gyo pár között a magyar vértől áztatott föld. Tüzvirágoktól lesz ékes a büszke Kárpátok csúcsa és örökidőre nemzeti színűvé vará­zsolja a vérvirágok tengermezeje az örök­zöld fenyvesek közt a fehér hó hazáját . . . Legyen áldott az ő emlékük, aludják örök álmukat csendesen és abban a biztos, felemelő és lelkesítő tudatban, hogy mi kiknek a szerencsés végzett meghagyta érni a jelen kort, soha nem nyugszunk, soha nem szőnünk dolgozni addig, míg vissza nem szerezzük az elvesztett végeket és nem szerezzük meg nekik azt a legkisebb vágyat, hogy magyar földben alhassák ezután örök álmukat, várva a magyar feltámadás után az örök életre keltő nagy feltámadást, hol is­mét találkozni fogunk velük, kik mint hősök haltak meg és mint dicső hősök vésték be neveiket minden igaz magyar szivébe, a magyar nemzet történetébe. Az aiitiDlom tiaranoszentelése. Felviradt a nap, hosszú évek izgalmas vá­rakozása után ismét megszólal a gyulai anya­templomnak a régihez hasonló nagy harangja. Ünnepe lesz ez az egész városnak, mert hiszen mindenkit egyformán szólít fel hivó szavával az Isten imádására. Kilométerekre fog hangzani bu­gása és nagy messziségben fogja hirdetni Isten dicsőségét. A harangszentelési ünnepség program mját rövidesen a következőkben adjuk: Reggel az első szentmise rendes idő­ben, 8 órakor kezdődik, melyen az elemi iskolák tanulóifjúsága énekel és közös szentáldozáshoz járulnak a különféle Kongregációk tagjai is a szentgyakorlatok alkalmával meggyónt férfiak és nők. A második szentmise a rendes szokástól eltérőleg i áromnegyed 9 órakor kezdődik, az ünnepélyes mise pedig fél 10 órakor. Brém Lő rinc v. helynök, prelátus kanonok mondja a helyi .;,és vidéki paps'g segédkezése mellett. Az összes társulatok fáklyás csoportjai sorakoz­nak fel a szentélyben s a templom hajójában Utána 11 órakor Báró Apor Vilmos plébános mond szentmisét, melyen a templomi énekkar Führer Missa in „D“ 267. sz. müvét adja elő teljes zenekari kísérettel. Az anyatemplom falait egy órára ősi székesegyházak ünnepi hangulata tölti be. Délután 1 órakor körmenet indul a vasúti állomáson levő harangokért. A körmenet rendjére vonatkozólag báró Apor Vilmos a következő felhívást bocsátottá ki : Gyülekezés ideje fél 1 óra, gyülekezés helye : nék a plébánia és templom közt, férfiak a templom túlsó oldalán, iskolások és Mária kongregációk az Erkel-téren. Indulás az Árpád utcán át 1 órakor a kö­vetkező sorrendben: I. Lovasbandérium. 13. Asztalosok társulata 2 Kath. elemi iskola 14. Szabók „ szivgárdával 15 Csizmadiák „ 3, Áll. elemi iskola. 16 Katholikus Kör 4 Polgári fiúiskola. 17. Földmunkások 5. Polgári leányiskola. 18. Földészek 6. Főgimnázium. 19 Egyháztanács. 7. Máriakongregációk. 20 Koszorusleányok. 8. Cipész társulat 21. Cserkészcsapat. 9. Pintér társulat. 22 Sz. olvasótársulat, 10 Kömives és ács társ. Öltáregylet, Szociális II. Kovácsok társulata. Misszió Társulat és 12. Kötélverők „ a többi nők. Útközben zárt sorokban négyesével halad­nak. A vasúti állomás előtti téren a menet meg fordul ás ugyanazon sorrendben az Erdélyi Sán- dor-utcán végig a Komló-szálloda előtt vonul a templom elé. A fehér karszalagos rendezők utasításait kérem pontosan betartani. Gyula, 1924. március hó 20 án. Apor Vilmos, plébános. A harangszentelés szertartását a szent­beszéddel együtt Brém Lőrinc v. helynök, prelá­tus kanonok tartja. A szertartás keretében a férflénekkar id. Erdélyi Sándornak „Uj fényben áll az Urnák temploma“ kezdetű énekét adja elő. Majd megkezdődik a harangok felvonása, mely alatt a hívek egyházi énekeket zengenek. Végezetül a templomban hálaadó Te Deum és az Oltáriszentséggel adott áldás zárja be az ünnepséget. A harangszentelés alkalmából Dobay János könyvnyomdája dús tartalommal összeállított em­lékfüzetet ad ki, melynek árusításával a haran­gok költségeihez óhajt hozzájárulni. E füzet a harangok történetével és jelentőségével, a harang­öntés múltjával és jelenével, az anyatemplom harangjainak elvándorlásával és visszatérésével, az adakozók névsorával stb. foglalkozik avatott tollal megirt cikkek sorozatában. Az elmúlt héten a következő adományok folytak be : Kurcz Antal, dr. Márky János, dr. Zöldy János, Székely Lajos, Wlagyovits és Míhalik cég 100000—100000, Berdt Kornélné és dr. Szórády Istvánná 89200, Bálint Géza 7ŐOOO, dr. Megyesy Ágoston, dr. Lovioh Ödönné, Szabados Antal, ösv. Lindenberger AlajOBné és családja, ifj. Balogh József és Fia, Szabó János, Fanlhaher József, N. Szabados Józsefné, ifj. Balogh József, Benkő Jánosné, Ceiszka János, Poosay Péterné, László Margit, Zazmann János, Schmidt István, Vizváry Lajos, dr. Gombkötő Ferenené, Weimann Yiktor 50000—50000, Somogyi Györgyné 32000, dr. Varga Gyaláné, dr. Frailer Jenöné, dr. Lovich Ödönné, Frattini János, 30000—30000, Payer Béláné 25600, dr. Novák Kamill, őzv. Nórák Arpádné, Kliment Mártha, Vecsernyés András, Wieland Dénes, özv. Blaskovits Mihályné, Dsr- menc8in János, Gyepes Erzsébet, Gyepes Ferenc 25000—25000, Balogh Endre, Band ermann János, dr. Felfőldy Sándor, Jámbor István, Kátay Lajosné Wiszt József, dr. Kovalszky Róbert 20000—20000, Georgievíts Istvánná, Steigerwald Janos 15000, Kalocsa István, Junászka Ferenc és Lajos, Kör* mendy Sándorné, 12000, Veres Lajos, Schwartz Margit, N. N., Lindenberger Margit, Verner Jó­zsef, Dávid István, Horváth Géza, Modern cipő- áruház, Huszka Ferenené, özv. Konstantineszku Hilárné, Tarnay Károly, Barthos Józsefné, özv. Haverda Ferenené, Gáspár János, Merksz Ella, Kiss Imre, özv. Dandler Károlyné, Vlagyovitsné, Szepessy Sándor, Sál István, Gergely Andor, Démnsz József és neje, dr. Sohrifferc Ferenené, Werner Józsefné, dr. Tury Ferenoné, özv. Fóhn Istvánné, Koozó Emilné, özv. Dnbányi Lajosáé, Molnár Andrásné, Papp Endréné, Szabó Gézáné, Jantsovits Emi), Ludvig Erzsébet, Sál Gyaláné, Kovács József, Gremsperger Pál, Kliszek Erzsébet, Sztarill Lajosné 10000—10000, Gróh József 9000 Oravetz Jenőné, özv. Frailer Gyuláné, Friedrich János, Bállá Károlyné, Dnbányi István, Gróh József, K. N. 6000—6000, Székely Gabi, Heilinger János, Nemes Katalin, Btsitz Elek, Kardia Mik­lós, Lánczy Lajosné, Zsőgön Rácz Mihály, özv. dr. Dérozi Józsefné, Bálim Béis, Gulr.eh Jánosné, Tímár József, Csiszár Mihályné, Veres Lajos, Démnsz Olga és Tihamér, Hegedős István, Lackó Dénes, Masztics János Vladimir, Szabó István, Vidó György 5000—5000, Siposnó, N. N., Nagy József 3000—3000, Otrok Mária, N. N., N. N. 2000—2000, özv. Góg Jánosné, özv. Sipos Gézáné, Oláh György 1000—1000 kononát. A főzet megjelenése után adakozók netei technikai okokból már nem lehettek a főzetben megemlíthetők, azért ezúttal a »Békés* hasábjain nyugtatják az alanti adományokat. Geiszt Ilona gyüjtöivén adakoztak: Kará­csonyi Mihály 50000, Geiszt György 20000, Névery Béláné, Névery Agnes 10—10000, Névery Antal, özv. Névery Károlyné, Geiszt Gyuri 6—6000, Fecz Böske, Névery Istvánné 5—5000, N. N. 3000, Volent Ioa 2000 koronát. Természetben adakoztak: Stefánovics Jakab 1 q búza. A görög király nem mond le. A Renter iroda jelentése szerint György görög király kijelentette, hogy nem hajlandó ön­ként lemondani a görög trónhoz való jogairól. és a legolcsóbb napi áron szerezhető be Lapunk mai száma JS oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom