Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-12-13 / 100. szám

2 Békés 1924. december 13. Kulturegylet alakul Gyulán. JDiszelnököknek felkérték Lukács György dr nemzet­gyűlési képviselőt és dr. JKTovacsics főispánt. Örömmel vesszük a hirt, hogy végre-vala- hára nagyszabású, lelkes mozgalom indult meg a gyulai Közművelődési egyesület létesítésére. Nem valami hézagpótló intézményről, hanem nagy űrt betöltő, tátongó szakadékot áthidaló alkotásról van szó. Gyula váro3 egész társadalma vallásra, nemre és rangra való tekintet nélkül bevonatik a magasztos cél szolgálatába. A magyar irodalom, zene és képzőművésze­tek helybeli fejlesztése az a nagy cél, mely a megalakítandó kulturegylet feladata lesz. Megala­kulás után hamarosan bekapcsolódik a Budapes­ten székelő Országos Közművelődési Tanácsba, honnan erkölcsi és anyagi támogatásra számíthat. Az állam segítségére siet — hiszen saját érde­keit mozdítja vele elő — a közművelődési egye­sületnek. Mikor a szép terv valóra válik és a gyulai kultúrpalota megnyitja kapuit, oda már megiz­mosodott, fejlett közművelődési egyesület vo­nulhat b*. Amióta a kir. ügyészség letartóztatásba helyezte a gyulai állami kórház egyik főápolóját és két alkalmazottját és megindult ezek ellen a bünfenyitő eljárás — Gyulán különböző hírek keltek szárnyra a kórházban előforduló rend­ellenességekről. Már elaludni látszottak ezek a dolgok, de Ambrus Sándor ny. főispán felszóla­lása a közigazgatási bizottságban uj tápot adott a különböző hirleléseknek. Kötelességünkből folyó- lag, de kórházunk jó hírnevét is féltve — informáltattuk magunkat s a következő tényeket állapíthatjuk meg. A kórház igen sok ápolója, különösen az elmeosztályon teljesen tudatlan elemekből kerül ki. Ezeknek az alkalmazottaknak díjazása oly minimális, havi 50000 korona, hogy erre a foglalkozásra alig lehet alkalmazottakat fogni. Nem csoda tehát, hogy ilyen fajta emberekkel könnyen baj történik, pláne az elmeosztályon, hol sokszor dühöngő betegeket kell ártalmatlanná tenni. A kórházban újabban végzett átalakítási munkálatokat a Népjóléti Minisztérium rendelte ajándékkal akar meglepetést szerezni karácsonyra vagy újévre, csináltasson egy jó fényképet Feldmann Sándor mi 1—* műtermében, Városház utca 3. Teljesen önállóan dolgozó nagy- munkást 10.000 korona órabér mellett fel­vesz Kállay Gábor férfi és női szabó Gyula, Városház-utca 1. 1150 5—§ Teljesen jókarban levő vadász- fegyver eladó. Cim a kiadóban. 1202 2—* Eladó egy középnagyságú háromzáras Wertheimszekreny. — Cim a kiadóhiva­talban. 1198 2—3 Hisszük és reméljük, hogy az alakuló köz­gyűlésre olyan nagyszámú, lelkes közönség jele­nik meg, hogy a Polgári kör nagyterme kicsinynek fog bizonyulni. Most, december 16 án (kedden) délután 6 érakor lesz a Polgári kér nagytermében az ala­kuló közgyűlés. Az előkészítő bizottság terve szerint a következő három szakosztályból állana az egyesület: I. irodalom, II. zene és III. képző­művészetek osztálya. A tisztségek és választ­mányi tagságok betöltéséről a keddi alakuló köz­gyűlés választás utján fog gondolkodni. Mint értesülünk, az egyesület diszelnökeivá : dr. Lukács György városunk nemzetgyűlési kép­viselőjét és Kovacsics Dezső főispánt kérték fel. Az egyesület élére elnöknek Szakolczay Lijos kúriai biró, törvényszéki elnököt szeretnék meg­nyerni. Az egyesület alakításában dr. Szilágyi László rendőrtanácsos, dr Kovalszky Róbert ügy­véd és dr. Ggarmathg Béla buzgólkodnak. el. Ez szükséges volt azért, mert sem az igazgató­főorvos, sem pedig a kórház több alkalmazottja a városban megfelelő lakáshoz jutni nem tudott. A Trachoma (egyptomi szembetegség) a kórházban nincs elterjedve. Hogy a kórházban sok a trachomas beteg, az onnan van, hogy egy miniszteri intézkedés folytán az egész országbó. a trachomas betegeket a gyulai állami kórházba utalják be. A betegek ellátása és étkezése nem rosszabb, mint eddig volt. Az bizonyos, hogy jobb is lehetne, de az étkezést az ápolási dijjak újabb felemelése nélkül nem lehet kívánni. Az igazgató­főorvosnak nem hat, hanem csak négy szobája van magánlakásában, a másik két szoba iroda- helyiségül szolgál. A kórház a szükséges be­rendezésekben, különösen ágyneműben valóban elég selejtes, de ezeknek pótlására több előter­jesztés tétetett. Egyelőre ennyit tartottunk szük­ségesnek az ügyre vonatkozólag közölni, mert a jövő havi közigazgatási bizottsági ülésen illetékes faktorok nyilatkozatait amúgy is alkalmunk lesz meghallani. Kitüntetett kiállítók. A Falu Szövetség kiállítása bezárult. A Zsűri általában meg volt elégedve a kiállítás sikerével és igen sok kiállítót tüntetett ki — részben arany, ezüst éremmel, részben pedig dicsérő oklevéllel. A Zsűri döntését — sok tekin­tetben egyesek kifogásolják, de az érzékenység­nek ezt az önős megnyilatkozását komolyan te­kintetbe venni nem lehet, mert sok esetben maga a Zsűri is szavazattöbbséggel döntött. Ismételjük, hogy a kiállítok mindegyike elismerést érdemel, sőt egyes iparosok, akik bizonyos körülmények miatt nem állítottak ki — vigasztalják azzal ma­gukat, hogy ez a kiállítás nem volt az első s nem lesz az utólsó. Végezetül megemlítjük, hogy az iparosok munkáit nem csak helyi, hanem idegen­ből is meghívott kitűnő iparosok bírálták felül. Alább közöljük a kitüntetésben részesültek névsorát. Aranyérmet nyertek: Sál József bntorgyáros, Maurer Lajos müasztalos, Baumann Alajos faszobrász, Modern Cipöárnház R.-T, Rozsos és Szabó szabóiparosok, Makray Sándor szűcs, Sál fémárugyár, Kalocsa István lakatos, — Reisner Emánuel gyufagyáros, Weisz Mór és lársa likörgyáros, Képkeretlécgyár, a Gyulai Kötött Szövött iparárugyár, Földmivelők Gőzmalma R.-T., lécsy László iparművész, gróf Almásy Danisé művészi könyvkötészet, Morvay Zoltán, (csont és fafaragvány) A gyulai muzeum. Stefánia egyesület, Kristójfyné Fábián Mirgit kézimunka, Turul szövőgyár, a Wenckheim árva­ház, Hrankay Béla méhész, Szepessy Arthur erdőtanácsos, Milota Jaroszláv (kitömött állatok), Gyula város kertészete, Almásy Dénes gróf konyhakertészete, Gog János és Ludvig Mihály földmivelők, Gyulai Tej szövetkezet, Szabó József hentes, Góg András lótenyésztő, M. Kempf Jó­zsef lótenyésztő, Metz József lótenyésztő, Szabó Józsefné (böfőtt és konzerv), larnay Károly bor­termelő, A szegedi „Sziráky“ és a békéscsabai „Csaba“ cserkészcsapatok, végül a Gyulai egye­sületi poig. fiúiskola és községi tanonciskola szak­rajz csoportja. Ezüst érmet kaptak: Mayer István butorgyáros, Faulhaber András bútor- gyáros, Bánfi Sándor müasztalos, Schwartz Zsig- mon ^Schneider József szik vizgy áros és Óra • vetz Jenő fényképész, Csiszár Mihály cipész, Pong- rácz József csizmadia, Sztarill Lajos tímár, Tisch Rezső és Szekeres Bálint szabók, Micsmai Sándor női szabó, ifj. Makray üándor szűcs, Karácsonyi István szíjgyártó, Gyepes Erzsébet kézimunka, Naschitz Irma és Weisz Margit kézi­munka, Szepesy Sándor kovács és két társa, özv. Bakos Józsefné, özv. Hoffmann Mihályné és özv. Lindl Istvánná kézimunka, F. József D szső tanár, Antalóczy Nándor főievéltárnok, Leitner Menyhért kötszerész, Murray András lótenyésztő, K. Schrif- fert József lótenyésztő, Ints Aladár és Róth Já­nos tenyésztők, Pfaff Ferenc tenyésztő, M. Schriffert József és V. Tar János gazdák, Neumann György mezőgazda, özv. Metz Józsefné termelő, gróf Széchényi Antalné kertészete, Szarvas község kertészete, dr. Pallmann Petemé (befőtt és konzerv), Hrankay Beláné háziipar. — Mészáros Sándor irodatiszt, dr. Zöldy János fő­orvos, ki aggancsokat állított ki. Végül ezüst érmet kaptak Nánásy Lajos és Stéberl Mihály és a kővetkező cserkész-csapatok: a hódmezővásár­helyi „Zsolnai“ a gyulai „Marőthi/1 és a gyulai polg. iskola „Petőfi“ csapata. Dicséretbeo részesültek : Schriffert Sebestyén, özv. Metz Józsefné, Murvai Ferenc, Murray István, K. Schriffert József, Csomós Péter, Arató Mihály és Beleznay János állattenyésztők, ifi. M. Schriffert József, Volent Mihály földmivelők, Szabó Ferenc ás M. Schrif­fert József (kertészet), Fejes Antal intéző és Thuróczy József (méhészet), Bálint Ferenc (réti­sas), a róm- kath. reálgimnázium (állatokf! Marik Sámuel irodaigazgató, Szíj Ferenc erdész. Kovács Károly iparos, Szilvásig Testvérek, Csete Pál papuc30s, Bakkancsgyár, Lémann Béla, Diószegi László, Sülé József, Reisner Zsanka, Dávid István, Alberti László, Kelemen József, Bánffy és Reinit- zer, Lehrmann Samu és Wisst István iparosok, Jeszenszky Béla szabó, Merza Károly szíjgyártó, Kiss István bádogos, Deimel Mária, Gödry Ilona, Kliment Márta, Novak Józsefné, lancik Sári, özv. Balta Károlyné, Karácsony Margit és Kngyela Mária kézimunkakószitők, Balogh László, Tarr Dezső, Ports Ágoston, Kohán András tanone, végül dicséretben részesültek az állami közkórház, a József-szanatórium és a m. kir. állami gyermek- menhely. Végezetül ideiktatjuk, hogy a kiállításon 210-en vettek részt s többsn mint kétezren láto­gatlak. Rendellenességek a gyulai kórházban. v"5=\ Ha szép és olcsó

Next

/
Oldalképek
Tartalom