Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-12-13 / 100. szám
tVI. évfolyam lOO, «usám. Szombat fäyultSf 19384» december 13 Előfizetési árak: Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI. Tie«»HALMI É8 KftWAÜHiSZAT! HETILAP, Szerkesztőség, kiadóhivatal. Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése-, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Bethlen beszéde. A Hazszabhlyreviaió általános vitáját a miniszterelnök nagy beszéddel zárta le, amelyben érintette miudazo-kat a fontos kérdéseket, amik a politikai élet érdeklődésének előterében állanak. Az első kérdés a kázszabályrevizié kérdése. A miniszterelnök itt arra mutatott rá, hogy a .parlamenti munkának fő része nem a beszéd, hanem a határozathozatal. A vitának csak annyiban van értelme és értéke, ameny- nyibeu a közérdeknek «és az ország szempont jainak megfelel. Ha tehát egy parlamentben olyan káros jelenségek tapasztalhatók, mint amilyenek manapság sajuos a magyar nemzet- gyűlésen napiól-napra ismétlődnek, akkor szükséges, hogy éppen az ország érdekében a házszabályok olyképpen módosíttassanak, hogy az alkotómunka (lehetősége biztositías- sék. Rámutatott arra, hogy az ellenzék kihasználva a régi házszabályok nyújtotta tág kereteket, as ország vitális érdekeinek figyelembevétele nélkül, úgyszólván megakadályozta a kormány alkotó munkáját, amennyiben a sérolmipolitika előtérbe helyezésével lehetetlenné tette időszerű javaslatoknak sürgős letárgyalását. Az ellenzéki képviselők folyton a szólásszabadságról beszélnek, holott a mai helyzet az, hogy a szólásszabadság tulajdonképpen egyoldalú, amennyiben úgyszólván C'ak azok az elemek beszélnek a parlamentben^ csak olyan nézetek, irányzatok és meggyőződések jutnak levegőhöz, amelyek a forradalomban növekedtek és kaptak erőre. Ilyeu körülmények között az a kormány, amely átórzi a történelem előtti felelősség súlyát, a nemzet itélőszéke előtt meg fogja kapni felmentését, ha velük szemben erősebb rendszabályokhoz nyúl. A miniszterelnök rámutatott továbbá arra is, hogy az ellenzék folyton költség- . vetés beterjesztését követelte, holott nagyon jól tudta, hogy mindezideig ez lehetetlen volt, amíg a magyar korona ’ külföldi értékelésben és a belfö!döu is ingadozott. A szabadságjogok visszaállításának semmi akadálya nem lenne akkor, ha éppen azoknak a köréből, akik ezt a legélénkebben követelik, nem indultak volna ki olyan mozgolódások, amelyek a nemzet létérdekeit veszélyeztették. A választójog kérdése aktuális s a költségvetés elintézése után a főrendiházi javaslattal együtt fogja a nemzetgyűlés elé terjeszteni. Beszédét a választás titkosságának kér- lésével zárta le s rámutatott arra, hogy a titkosságnak vajmi kevés értéke van, becsületes közszellem nélkül. Lapunk mai száma 8 oldal Máieffy pénzügyigazgató beszámolója Kern igen fizetnek Mdtéffy Domokos pénzügyigazgató a vármegyei közigazgatási bizottság kedden megtartott ülésén meglepő adatokat szolgáltatott'a vármegye egyes községeit, illetően a lakosság reniteneiájá- ról, amely az adószolgáltatás tekintetében nyilvánul meg. Az adatok szerint Gyulavári, Orosháza, Nagyszénás, ,Endréd, Békéssámson, Szentetornya, Füzesgyarmat, Vésztő, Gádoros és Körösladány községek állami adókkal még a múlt évről tartoznak. Általában sok az adóhátralék a megyében s ezek összege aranykoronában (közel két milliót tesz ki, pontosan 1,874* 627 korona 62 fillértA pénzügyigazgató ezenkívül bejelentette, bogy az italméréseket felülvizsgáló bizottság november 17. és 25. között ^befejezte a vármegye területén az Jtalmérések felülvizsgálatát. Felülvizsgált és továbbra is érvényesített 548 korlátlan és 177 korlátolt bimérői, 129 kismértékbeni árusítói, 2 szesznagykereskedői, 5 szeszesitalközveti- tői, 24 bornagykereskedői, 8 sörnagykereskedői és 4 rum- és likörkereskedői engedélyt. Ezekre összesen 83810 korona 26 fillér (aranyban) évi illetéket írtak ölő, 3 évi kivetési időszakra jogerősen, a városok és községek háztartása javára. Az adókivetések az 1924. évre teljesen befejeződtek. Az egész vármegye területén 16061 adózó terhére 1301818 K 38 f adópótlékot, valamint 391583 K 39 f vagyonadót és 3735 K 18 f pótlékot írtak elő, összesen 1711252 K 69 fillért, adót a megyében. ami papirkoroaában 29,091295 730 koronát tesz kJ. Az adókivetést nem mindegyik adózó terhére lehetett elvégezni, mert többeknél ez a muoka adathiány miatt lehetetlenné vált. A múlt év hátralék összege az egész megyére nézve 245766 K 53 f, a folyó évi előírás összege 3008861 K 80 f, szaporulat «8689 K 21 fillér, összesen tehát 3351317 K 54 f (aranypótlékban), ami papirkoronábaa 54425849665 koronát tesz ki. Ehhez számítandók a papírban előirt adók, amelyek összege 1875722665 K s az összes követelések együttesen 56301572330 koronát tesznek ki. Az adózás menete lanyha volt az év eddig elmúlt tizenegy hónapjában, amennyiben 1410750 K 02 f (iranyérték) folyt be, a papirértékü adókkal együtt az összes befizetés 23,657.380.076 pa- plrkerona volt. Viszont novemberben a következő b fizetések történtek : egyenesadóbau — — — 5995345888 forgalmi adóbaD, illetékben — 5056857256 Díszesen — 11052203144 papirkorona. A pénzügyigazgató végül bejelentette, hogy a hátralékos adófizetőkkel szemben szabad folyást engedett a törvényeknek s a legtöbbnél már foganatosították is az adóügyi foglalást. Ma megkezdődött a nemzetgyűlés uj ülésszaka. A házszabályrevizió vitáját tegnap befejezték, nyomban be is zárták az ülésszakot és uj ülésszakot nyitottak meg. Azután újjáalakították a nemzetgyűlés tisztikarát, majd a mai ülésen Bnd János pénzügyminiszter beuyujtot’a a költségvetést és indemnitási javas« latot s ezzel kapcsolatban az összes pénzügyi kérdésekre kiterjedő expozét ad. Az iudemnitá9 vitája körülbelül négy napot fog igénybe venni, úgy hogy a következő pénteken, vagy szombaton már a Ház megkezdheti karácsonyi szünetét, amely négy hétig fog tartani. Ilyenformán január közepén ül össze a nemzetgyűlés, hogy letárgyalja a költségvetést. Albrecht kir. herceg Békésmegyében. Budapesti tudósítónk irja : Albrecht kir. herceg a karácsonyi ünnepek előtt és a jövő év első hónapjában több magyar várost meglátogat. Szerdán Makón volt, csütörtökön Hódmezővásárhelyen. A jövő óv első napjaiban ellátogat Békésre és Gyulára. A főherceg, mint az Országos Gyermekvédő Liga elnöke, a cserkészek nagytanácsának elnöke és Patronage Egyesület országos elnöke teszi meg látogató körútját. Képzőművészeti kiállítás lesz Gyulán. Örömmel értesülünk, hogy kulturéletünkben onto« tényezőként szereplő Békésmegyei lépzőmiivészeti és Iparművészeti lársulut f. hó ll-én, a vármegyeház dísztermében szokásos ba- ácsonyi kiállítását megnyitja. A kiállítás fényét s jelentőségét nagyban emeli az a körülmény, tőgy olyan művészek is bejelentették részvételűét, akiknek müveiben a társulat keretében még em gyönyörködhetett a gyulai müértő közönség. Írre való tekintettel is, de meg abból a szem pontból is, hogy városunk közönsége ez ált dokumentálja a művészet iránti szeretetét i megértését — reméljük, sőt bizonyosak vagynr bsnne, hogy ez a kiállítás is ép oly látogatotl ságnak fog örvendeni, mint az eddigiek és szépért s jórt lelkesülni tudók müvásárlás eszköz lésével a társulat további sikereit biztositjál Részletes tájékoztatást esetenként közlünk. A ki állításon Vidovszky mester is ki fog állítani.