Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-12-03 / 97. szám

1924. december 3. Békés 3 A közigazgatási bizottság ülése. A vár­megye közigazgatási bizottsága a közbejövő ünnep miatt december 9-én, kedden tartja rendes havi ülését. Elek községnél is megnyitották a határt. A belügyminiszter az ország határát Románia felé Elek községnél is megnyitotta a gépkocsi- közlekedés számára A személy • és áruforgalmat rendészeti szempontból e helyen, átruházott ha­táskörben a vámőrség ellenőrzi Mikor jár a családi nőtték. A közalkal­mazottak hozzátartozói után járó családi pótlék ügyében elvi rendelet érkezett, amely kimondja, hogy a családi pótlékot az újszülött gyermek Után annak a hónapnak elejétől kell számítani, amikor született. A feleség után annak a hónap - nak elejétől jár a családi pótlék, amelyben az alkalmazott, vagy nyugdíjas a házasságkötést bejelentette. Balázs Árpád Gyulán Baláss Árpád rendőr­főtanácsos, a hires nótaköltő levelet intézett Gyulára, melyben közli, hogy január folyamán hajlandó egy koncerten fellépni. Balázs Árpád nagy sikerrel a napokban hangversenyezett Szegeden. A szarvasi birtokreform. A miniszter dr. Kovács Rókus kúriai bírót szolgálnttételre Buda­pestre berendelte és igy a szarvas i birtokreform­mal kapcsolatos eljárás januárig szünetel. A helybeli Mária kongregációk december S án délután 4 órakor az anyatemplomban közös tagavatást tartanak, melyet Brém Lőrinc pápai főpap, kanonok végez. Utána a főgimnázium tornacsarnokában diszgyülés lesz a következő műsorral: 1. Pápai himnusz. 2. Prolog. Irta : Domanek Pál, szavalja Kovács Dezső VIII o. t. 3. Megújító. Mondja Domanek Pál az ifj. kong. prézese, 4. Nyitány, az ifj. zenekar. 5. Horák : Ave maria Stella, énekli a gimnáziumi énekkar. ■6. Ünnepi beszéd, mondja P. Laczika Ferenc jézustársasági atya. 7. A leány-kongregáció éneke. 8. Részletek a Carmen-operából, az ifj. zenekar. 9. Zárószavak, báró Apor Vilmos. 10. A fehér seregek indulója Úgy a tagfelvételen, mint a diszgyülésen az érdeklődőket szívesen látják. Belépődíj nincs, de szives adományokat köszönettel fogadnak. Ma, kedden este lesz a »Gyula« Bajtársi Törzs hangversenye a Király Mozgóban. Ingyenes jogvédelem a földmunkásoknak. A földmivelésügyi kormány szociális tevékeny­ségének egyik legjelentőségteljesebb alkotása a mezőgazdasági munkások számára biztosított ingyenes jogvédelem. Ez az egész ország terüle­tére szerte ágazó szervezet közel 3 éve dolgozik a munkaadók és munkások között felmerülő ellentétekben, vitás kérdésekben mindig az ellen­tétek elsimítására és békés megegyezés létesíté­sére törekedett és ezzel a céltalan perlekedések­nek útját állotta. Az ország területén működő jogvédő irodák közel 7000 esetben szolgáltak a hozzájuk forduló feleknek jogtanáccsal és mint­egy 400 esetben nyújtott ingyenes jogvédelmet. A bálák jövedelméből öt százalék jár a testnevelési alapra Daimel Sándor dr. alispán egy minden tekintetben helyes és célszerű ren­deletet adott ki, a testnevelésről szoló törvény végrehajtása tárgyában Az alispán, — mivel sem az állam, sem a közönség nem támogatja anyagilag a tetnevelési alapot — elrendelte, hogy ezentúl minden táncmulatság bruttó jövedelmé nek öt százalékát a testnevelési alapra kell beszolgáltatni. Több mint 7 százalékkal drágultak az élel­miszerek. Az aliami Statisztikai Hivatal most már rendszeresen közli a nagykereskedelmi indexet. A statisztikai hivatal szeptember—októberi kiadvá nya számol be az index alakulásáról és eszerint a nagykereskedelmi árak októberben tovább emel­kedtek. Az index 22852, azaz a nagykereskedelem árai az 1913 beli áraknak 22852-szeresére emel­kedtek. Ezt az uj&bb drágulást az élelmiszerek áremelkedése idézte elő, ami augusztus vége óta több, mint 7 százalékos. A többi cikkek ára az elmúlt hónapban valamivel csökkent. Ingyen naptár a Békés előfizetőinek. A Békés szerkesztősége örömmel értesíti t. előfizetőit, hogy lapunk kiadójának áldozat- készségéből minden negyedéves előfizető egy előjegyzési naptárt vagy a Dobay-féle gyulai Kiskalendáriumot karácsonyi ajándékképpen ingyenesen megkapja. A gyulai vonatkozású naptárt, mely sok érdekes eseményt ölel fel és tartalmánál fogva szinte nélkülözhetetlen — Oroszlány Gábor, a »Békés« szerkesztője állította össze. Mindenki, aki a Békés-re egy negyedévre előfizet — bármelyik naptárt ingyenesen kapja. Az ajándéknaptár a jövő hó 25-én a Dobay könyvesboltban átvehető, — vidéki előfiizetőink pedig az értékes ajándékot posta utján fogják kézhez venni. A naptár nem előfizetőknek 20.000 korona. IV. Lyeeális előadás. A^ »Lorántffy Zsu­zsáim!» Egylet* által, rendezendő IV. Liceális elő­adás „ Tompa estéig less december 4-én, csü­törtökön este 6 órakor a polgári leányiskola ter­mében. 1. Tompa Mihályról előadást tart Balogh Irénke polg. isk. tanárnő. 2. Az előadás kereté­ben Tompa költeményeket szavalnak: Marik Magda, Juhász Ilona urleányok, Csorna Gyula békéscsabai tanár. 3. Tompa dalokat énekel Ulicska Margit arleány dr. Kovalszky Róbert zongorakisérete mellett. 4. Az »Ibolya álmai* c. költeménynél élőképet alkotnak : Badura Rózsika, Képiró Mariska, Mekís Mária, Vidó Rózsika, Gyapjas Vilma ős Bóske, Török Amália, Gyön- gyössy Ica, Bállá Juci, Vincze Julianna urleányok. A szesz aj ára. A szesz aj árát a követke­zőleg állapították meg: ipari szesz 13 ezer, adó­köteles ipari szesz 19 ezer, fogyasztásra szánt adóköteles szesz 28 ezer korona. Gronleh Jakab fizetésképtelensége. Oronich Jakab volt gyulai, jelenleg megyesegyházi bor­kereskedő fizetésképtelenséget jelentett. A passzíva 700 millió korona. Már ezer koronára kerekítenek. Beavatott helyről nyert értesülésünk szerint november vé­gén a kormány rendeletileg felhatalmazza a pénz­intézeteket, hogy ügyfeleikkel való elszámolások esetén ezer koronára kerekítsék ki az összegeket, még pedig ötszáz koronánál kisebb tétel esetén lefelé, ötszáz koronánál nagyobb tétel esetén pedig felfelé. A legkisebb értéket jelentő pénz- egység igy az ezres lenne. Valamikor, tiz szo­morú évvel ezelőtt, a legnagyobb volt. Uj nagyközség. A belügyminiszter a békés­vármegyei Bekesszentandrás községhez tartozó Csabacsüdpuszta községgé alakulását megengedte és jellegét szervezeti szempontból nagyközségi jellegben állapította meg. Az uj község neve ideiglenesen Csabacsüd. A Gynlavldéki Takarékpénztár Részvény­társaság értesíti részvényeseit, hogy a november hó folyamán kibocsájtott részvényekről szóló ideiglenes részvény-elismervényeket december hó 1-től, hétfőtől kezdve végleges részvényekre be­cseréli. Egyúttal kéri, hogy a részvényesek a korábbi részvény-bibocsájtasokból birtokukban levő ideiglenes részvény-elismervényeket, valamint a forgalmon kívül helyezett 200 korona névértékű részvényeket is becserélésre beadni szíveskedjenek. Mi az igazság a Fedák ügyben ? A Szín­házi Elet legújabb száma Incze Sándor szenzációs adatai alapján, eddig még teljesen ismeretlen adatokat közöl Fadák Sári amerikai turnéjáról. Az elcserélt gyermek vagy a grófnő titka című Kaiser darab, őfelsége szoaréja cimü egy falvoná- sos vígjáték, három teljes vicclap, Karinthy Frigyes Üvegcipó paródiája, háromoldalas kotta­melléklet, rendkívül tartalmas vidék, film, sport, autó, zene, divat, szépségverseny, kitűnő riportok tömege teszi különösen érdekessé a Színházi Elet legújabb számát, melynek ára csak 8009 K. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29. lépkiáilitás a „Komló ‘ kávéházban. A műcsarnokban kiállított művészek munkái. ii9i Belépődíj nincs. i-i Kg-ésx nap megtekinthető. A közeledő karácsony. Nem mulaszthatjuk el a kedvező alkalmat, hogy ne tudassuk lapunk nagyrabecsült olvasóival azt a fontos körülményt, hogy a közeledő karácsonyi ünnepek alkalmával női és férfi szövet különlegességeit Budapesten Semler J. cégnél (Bécsi-utca 7. és Koronaherceg­utca 9.) szerezze be. Tesszük ezt épen azért, mert ismerjük ezen cégnek európai viszonylat­ban is elismert előkelő positióját üzleteinek, rak­tárainak dús választékát, melyet lapunk olvasói­nak a legiutányosabb árak mellett rendelkezésére bocsájt. Nem szabad megfeledkeznünk a közön­ség szempontjából annyira fontos eseményről sem, hogy a cég óriási forgalma által felhatal mazódott és londoni főüzletéből (London 14. Goidon Square) budapesti üzíeteibe irányított príma minőségű angol női és férfi szövetmara­dékainak kiárusítása a legszolidabb karácsonyi occasiós árak mellett megkezdődött. Mllotay István: Tíz esztendő összefoglaló cim alatt most megjelent kötet hangjával, tartal­mával. leikével, egyéni és uj a magyar könyv­termelés szürkeségében. A „Tiz esztendő“ az ül dözött magyar nemzeti léleknek feljegyzései, amely már a háború előtt tisztán látta a nemzet betegségeit. Regény ez a könyv, amelynek fő­hőse egy nemzet Memoár, amelyben osztályok, fajták, pártok, emberek, politikusok s művészek, parasztok és katonák, arisztokraták és egyszerű diákok tesznek vallomást és ítélkeznek a maguk sáfárkodásáró! Történelemkönyv, melynek feje­zetei történelmi kútfők és egyúttal történelmi ér­téklések Ez a könyv merész, nem tér ki egyet­len kérdés elől és minden kérdésre válaszol. A gondolatok köntöse szinpompás, üde és változa­tos Könnyel és vérrel irt könyv és nincs ma­gyar asszony, magyar férfi, aki számára a „Tiz esztendő“ nem jelent nagy lelki élményt és gaz­dagodást Megrendelhető a „Magyarság“ kiadó- hivatalában (Budapest, VII Miksa-utca 8.) Ára 80000 korona, portóköltség 10000 korona. \i Én Újságom. E ^kitűnő gyermeklap e heti számában folytatódik Tányértalpu koma sporttörténete, amelyet Mühlbeck Károly mesteri rajzai diszitenek. Cooper világhírű indián regé­nyét is közli ez a szám, amelyben még egy sor tréfás mesét, apró elbeszélést találunk Szerkeszti Gaál Mózes. Előfizetési ára negyedévre 25000 K. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI Andrássy-ut 16. Magyar Lányok. Tutsek Anna kiváló lapjá­nak legújabb számában érdekes regényt ir Egó, egy másik regény a külföldi irodalom egyik je­lesétől Alcottól való. Szép elbeszélések, ismeret- terjesztő cikkek és érdekes képanyag disziti ezt a füzetet is. Előfizetési ára negyedévre 30000 K. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI Andrássy-ut 16. A Magyarság Évkönyve ismerteti a meg­szállt területek magyarságának politikai, társa­dalmi helyzetét, iparát, kereskedelmét, iskoláit, közli az adósásra, földbirtokokra vonatkozó tör­vényeket. A megszállt területekre vonatkozóan minden gyakorlati kérdésben felvilágosítással szolgál. Tisztviselői kalauzát egy tisztviselő sem nélkülözheti. A Magyarság Évkönyvét minden előfizető ingyen kapja. Mutatványszámot küld a kiadóhivatal Budapest, YII, Miksa-utca 8. Herezeg Ferenc gazdagon illusztrált iro­dalmi hetilapjának, az Új Idők-nek 48. számában folytatódnak Bónyi Adorján és Rudolf Herczog érdekes regényei éa Caathó Kálmán elmés vig- játéka. Közli a lap azonkívül Krudv Gyula, Benes Klára és 0 H^nry elbeszéléseit, Török Frigyes cikkét, Petri Mór és Szigethy Ferenc verseit, számos művészi és időszerű képet és a lap leg- népszerü rovatait, a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők előfizetési ára negyed­évre 80000 korona. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VIII. And­rássy-ut 16. Szerkesztő: OROSZLÁNY GÁBOR búzát, árpát, tengerit, tökmagot, napraforgót, lieremagot, babot, lencsét és mindennemű terményeket Krausz Jenő liszt- és terménykereskedő. Telefon 77. 1144 4 §

Next

/
Oldalképek
Tartalom