Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-11-29 / 96. szám
XiVI. évfolyam 96. h$TaIkm.. Kxombat Ctjnla, 1924. november 29. Előfizetési árak: Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. A Magyar Nemzeti Szövetség prog- rammjának sarkalatos pontja az egész társadalom tömörítése. Esztendők nehéz munkája kellett ahoz, hogy a pártpolitika, társadalmi törekvések, osztály és felekezeti külömbségek által széttagolt nemzet a tömörülés nagy nemzetfentartó erejét ne csak felismerje és belássa, de azt a gyakorlati életben is valósítsa meg. A Magyar Nemzeti Szövetségnek sikerült kiküszöbölnie ezeket a nemzetbontó ellentéteket s elérnie azt, hogy a maga szervezeteinek az egész csonkahaza területén való kiépítése mellett a fontosabb társadalmi egyesületeket, számszerűit tizennégyet szoros kapcsolatokkal magához fűzött s azoknak egységes irányítását, a történelmi határokért folytatott szellemi küzdelemre kezébe vette. Egy újságcikk szűk keretei között lehetetlen a Magyar Nemzeti Szövetséghez csatlakozott mind a 14 társadalmi egyesület működését és prog- rammját ismertetni. Ma már úgy oszlanak meg az egyes munkakörök a csatlakozott egyesületek és a központi igazgatás között, hogy minden egyesület egy-egy rész munkát vállal magára abból a súlyos, küzdelmes feladatból, melynek célja a történelmi Magyarország eszméjének megvalósítása. Az emberi test működése, — tudjuk, sok szerv külön, önálló munkájából válik egységessé, harmonikussá. A szív a vért hajtja az erek komplikált csatornáin a testbe, az agy a gondolkozás és érzések központja, a tüdő, szem, kéz, láb, száj és íülek más és más életfunkciót teljesítenek, a teljesítményük összessége maga az emberi élet. Minden szerv egyformán fontos, mégha az egyik jelentéktelenebbnek látszik is a másiknál. Egyetlen szerv megbetegedése az egész test betegségét, pusztulása az egész emberi test kimúlását, — az élet megszűnését idézi elő. Amint szüksége van az emberi életnek minden szerv pontos működésére, ugyanúgy szüksége van a társadalomnak, a nemzetnek arra, hogy az életfenntartásáért, a céljaiért küzdő szervezetek működése között is meg legyen a zavartalan összhang. A Magyar Nemzeti Szövetség ezt az összhangot teremtette meg akkor, amikor magához kapcsolta, a közös nagy nemzeti munkára beszervezte a legfontosabb 14 társadalmi egyesületet. A Magyar Nemzeti Szövetség feladata meggyőzni a külföld müveit, megértő és az igazságot becsülő tényezőit arról, hogy virágzó kultúra a tudományok és művészetek számára örökbecsű értékek, egy jobb sorsra érdemes nemzeti élet indultak pusztulásnak a trianoni béke megkötése óta, annak eredményeként. A Magyar Nemzeti Szövetség minden eszközt megragad, hogy rámutasson arra a veszélyre is, mely az európai békét, az európai kultúrát, végeredményben az egész emberiséget fenyegeti az által, hogy a Balkán határát a Duna vonaláról a Kárpátokig tolta fel a békeszerződés szerzőinek rövidlátása a tűzfészket teremtett Európa szivében. A pánszlávizmus áradata is merészebben hömpölyög, mióta a háború előtti országhatárokon keresztül kasul húzták a trianoni demarkációkat s olyan államkereteket hoztak létre, melyek ledöntötték ennek az európai veszedelemnek zsilipjeit. A másik veszély a bolsevizmus, mely a háború és az azután következő csapások viszonyok gyúlékony anyagát lobbantotta lángolásra, a trianoni béke óta támadt nyomorban, a nélkülözésbe sodort tömegek elé- , gedetlenségében újabb robbanó anyagot talált. A békeszerződés revíziójától lehetne várni egyedül, hogy térjen már végre vissza a lelkek békéje, melyet Trianonban felkorbácsoltak. Ehhez pedig semmi más nem kell, mint a számottevő tényezők okos belátása, megértése és igazságérzete. Ezért az igazságért küzd a Magyar Nemzeti Szövetség. A miniszter köszönőlevele Dobay Ferencnek. Lapunk felelős szerkesztőjéhez a következő levelet intézte a kultuszminiszter: A gyulai Muzeum vezetőjének s legutóbb kiküldött régészeti előadónak jelentéséből örömmel értesültem arról a nagy áldozatkészségről, amellyel a gyulai Múzeumot évek óta fölkarolni 8 ezzel fönmaradását biztosítani szives volt. Fogadja ezért, de különösen az értékes muzeum gazdag szakkönyvtára több mint 1000 könyvnek díjtalan bekötéséért s az utóbbi céljaira ajándékozott nagy üvegszekrényért őszinte köszönetemet és elismerésemet. Budapest, 1924 november hó 24-én A miniszter helyett: Dr. Ceakó Elemér, államtitkár. Gondoskodás a gyulai szegényekről, Horthy Miklósné kezdeményezésére és irányítása mellett országos akció indult a magyar- országi szegények karácsonyi felsegitésére. A szervezési munkálatok élén a kormányzóné áll, akinek erre a célra rendelkezésére áll a népjóléti miniezterium egyik ügyosztálya. Az akció célja az, hogy az összes magyar- országi szegényeket számottevő ruha és élelem segélyhez juttassa a szentestén és ezáltal is általánosabbá tegye a karácsonyi örömöket. Az egyes vidékeken begyülő adományok természetesen az illető vidék szegényeinek a felsegitésére fordit- tatnak. Gyulára is megérkeztek tegnap a gyüjtöivek és az adakozásra való felhívások. A városi tanács a legközelebbi ülésén fog dönteni afelől, hogy milyen módon és milyen eszközök segítségével valósítsa meg a kormányzóné tervét. Hogyan kapnak a vidéki városok külföldi kölcsönt? A városok kongresszusának keretében tömörült városok a gazdasági hiteleik egyöntetű beszerzése céljából külön szervet alakítottak, amely Magyar Városok Gazdasági Központja — Részvénytársaság cim alatt tartotta alakuló közgyűlését Budapesten. A Magyar Városok Gazdasági Központja R. t. félmilliárd korom alaptőkével alakult Lapunk mai száma 6 oldal