Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-01-05 / 2. szám

Llrl. évfolyam 2. szám. Szombat bynla, 1924. január 5 .Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templomtér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendök. Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Kézira, „«miauik vissza Egyes szám ára 3M korosa Felelős szerkesztő: BOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Ame^toriáM szelleme A német tudományos intézetek, nemrégiben felhívással fordultak a világ nagy íróihoz, hogy reáirányit- sák figyelmüket azokra a borzasztó küzdelmekre, amelyeket a német tu­dományosság, művészet és általában a német kulturmunka folytat azok­kal a hallatlan gazdasági nehézsé­gekkel, amelyek között ma Német­ország vergődik. Az volt a célja ennek a felhívásnak, hogy a tudo­mány, az irodalom és a művészet jelesei mondjanak véleményt a né­metség kulturális értékéről és az ellenségnek arról a barbár eljárásá­ról, amely most ezeket az értékeket is könyörtelenül megsemmisíteni tö­rekszik. Maeterlinck, a Párisban élő hires belga iró azt felelte a hozzá is el­juttatott felhívásra és kérésre, hogy a felhívok bizonyára megfeledkeznek az ő belga mivoltáról, amely nem engedi meg neki, hogy felejtsen. Mintha azt mondaná : mit bánom én, ha elpusztul is a német tudományos­ság, ha tönkre megy is a német iro­dalom, megérdemlik, a németek ma­guk az okai, ők eljátszották a szim­pátiához, elvesztették az élethez való jogukat. Ez a lihegő bosszú, a kielégítet­len megtorlási vágy szelleme, ame­lyet ezrek és százezrek lelkében ter­hes örökségül hagyott a világháború démona. íme, még egy Maeterlinck lelkében is. Pedig Maeterlinck nem ment haza lefagyott lábakkal a Kár­pátokból vagy az Argonneokból, nem menekült egy szál öltözékben szülőföldjéről, meri már régen Pá­riába menekült onnan és fényes párisi lakása erkélyén figyelgette a háború alatt az ő kedves kísérleti rr mélieit. 0 azonban azoknak a honfi­társainak a szivével gondolkodik és cselekszik, akik apát, fiút, vagy hit­vest veszítettek német fegyverek által a letiport Belgiumban és a kegyet- lenkedő német tábornokok miatt ő ellenségének érez ma minden néme­tet, legyen az még oly értékes tudós, iró vagy művész. Ha ez az elegáns, inindenség-imádó filozófus és költő igy gondolkodik és főkép így cse­lekszik, csodálkozhatunk-e, ha még mindig akadnak bombarejtegetők, ha hétköznapi lelkekben még mindig ég valami ősi, értelmetlen állatias bosszuszomj a saját magukat vagy sorstársukat ártatlanul ért csapáso­kért és borzalmakért. Mint a föld tűzhányói, nem ugyanazon egy mély­séges, földalatti tüzből táplálkoznak-e ezek a kitörések, akár egy finom filozófus tollán, akár egy metsző­késen, akár egy hajitóbombán zú­duljanak bele a világba. Csak a je­lenvaló anyagi világban okozott ha­tásaikban különböznek egymástól, de gyökerüket és a lelkiekben és a jövőben megérő következéseiket ille­tőleg egymásnak édes testvérei. A jövő évi választók. Az 1924. évre érvényes nemzetgyűlési képviselőválasztói névjegyzékek a vármegyei központi választmány által lezáraltak és vá­lasztó kerületenként az illető községeknek és a választókerület székhelye szerint illetékes kir. közjegyzőknek megküldetett. Tájékozásul közöljük: 1. A békési választó kerületben van összesen 13632 választó és pedig békés község 11 sza- vazóköróben 7717; Mezőberény község 6 sza- vazóköróben 4915 választó. 2. A gyomai választó kerületben van össze­sen 1501 választó és pedig Eudrőd község 5 szavazókörében 2072; Gyoma község 5 sza­vazó körében 3404 és Kondoros község 3 szavazóköróben 2025 választó. 3. A gyulai választó kerületben van Össze­sen 9924 választó és pedig Doboz község 3 szavazó körében 1466; Gyula r. t. város 9 szavazóköróben 5875; Gyulavári község 2 szavazó körében 932; Kétegybáza község 2 szavazó körében 762 és Újkígyós község 2 szavazó körében 889 választó. 4. Az orosházi választó kerületben van ősz- szesen 10475 választó és pedig Gádoros köz­ség 2 szavazó körében 1067, Orosháza köz­ség 10 szavazó körében 8135 és Szentetoruya község 2 szavazó körében 1273 választó. 5. A szarvasi választókerületben van össze­sen 13690 választó és pedig Békósszentandrás 3 szavazóköróben 1703; Öcsöd község 4 sza vázé körében 2050 és Szarvas község 10 sza­vazó körében 9973 választó. 6. A szeghalmi választókerületben van ősz* szesen 11841 választó és pedig Füzesgyarmat község 4 szavazó körében 2814: Körösladány község 3 szavazó körében 2246; Köröstarcsa község 3 szavazó körében 1578; Szeghalom község 4 szavazó körében 2440 és Vésztő község 4 szavazó körében 2763 szavazó. 7. A tótkomlóst választó kerületben van összesen 8462 válasttó és pedig Bókéssámson község 2 szavazó körében 778; Csorvás köz­ség 2 szavazó körében 1278; Nagyszénás község 2 szavazó körében 1535 ; Pusztaföld­váron (egy szavazó kör) 931 és Tótkomlós község 5 szavazó körében 3931 szavazó. 9 I BJB K. Vizkereszt. (Három királyok napja) A Szent- irás szerint Krisztus születésének idején egy rend­kívüli csillag tűnt fel az égen, melynek láttára „bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe“ kik a Megváltó születésének helyét tudakolták. Ezeknek neve a hagyomány szerint Gáspár, Menyhárt és Boldizsár volt, akik aranyat, tömjént és mirhát vittek a megváltó számára ajándékul. Vizkereszt előestéjén az anyaszentegyház több dolgot, igy a szentelt vizet is szertartásosan megszenteli, valamint egyes házakat is, melyek ajtaira az uj évszámot és G. M. B. betűket jegyzi fel. A far- sang vizkereszt napjával veszi kezdetét és az idén elég hosszú, mert 58 napig tart. Beteg a főispán Brandt Vilmos főispán az ünnepeket — mint már megírtuk — Szolnokme* gyében töltötte Gsaládja körében. Most erős hü- léBael érkezett vissza Gyulára. Orvosi vélemény szerint még néhány napig ágyban kell maradnia. Katolikus egyháztanftes. A gyulai katolikus hitközségi egyháztanács tagjainak választása a múlt hó 29-én folyt le mindahárom városrészben. A Józsefvároson a választás közfelkiáltással tör­tént, a Belvárosban és a Nagymagyarvárosoa egész nap folyt az egyénenkénti, titkos szavazás. Megválasztattak rendes tagokul, a beltárosban: Dávid János, Dobay Ferenc, di. Follmann János, dr. Hoffmann Károly, Kukla István, dr. Megyesy Ágoston, Mérey Gyula, Névery István, Sál József, Schmidt Iván, Tanczik Lajos, dr. Zöldy János, a Nagymagijarvároson : Beleznai István, Csomós István (Enyves u. 3.), F. Góg János, Góg Péter (Dob u. 3.) Gremsperger Pál, Heilinger Károly L. Kovács János, Ludvig József, Moldoványi István, Schmidt István, Szabados János, Szilágyi István, a Józsefvároson : Hack Márton (Vad u. 8 ) Hack Márton (Part u. 27/b ) G. Kneifel József, Metz József, Móritz István, Németi József, Pfaff Ferenc, Rapport Bálint, K. Schriffert József, Steigervald István, ifj. Steigervald István, Steiger- vald Sándor; póttagokul megválasztattak, a Bel­városban : Soltész Béla, ifj Lindenberger Antal, Andrássy Ákos és Bálint Géza, a Nagymagyar- városon: Csomós János (vásártér 29.), Csomós János (Keskeny u. 26.) Frőhner József, Góg János (Kulcs u.), a Józsefvároson : Szikes Jakab, Illich Mátyás, Freiberger Ferenc, P. Kern József. Az anyatemplom harangjai. A nehezen várt harangok készítése és megjelenési határideje iránt egyre fokozódó érdeklődés nyilvánul. Tekintettel arra, hogy különösen a nagy harangnak öntési munkája, annak nagyságához mérten a rendes, szokásos munkálatoktól eltérőleg körülményesebb, a teljes elkészülés több időt vesz igénybe. Enüek folytán a harangok megérkezése csak Gyümölcs- oltó Boldogasszony napjára, március 25-ére várható. , Eljegyzés. Lőrincz Icánkét eljegyezte Enyedy Béla m. kir. állampénztári tiszt. PETROLEUM 1 liter 1000 K ZSÍR SZOBA 130* 1 kg. 4000 K Lapunk mai száma 4 oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom