Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-10-22 / 85. szám
2 Békés 1924. október 22. Püspöki látogatás Gyulán. Az nnitáriusok nagynevű, kiváló püspöke: Józan Miklós a múlt vasárnapot Gyulán töltötte hivei között. A püspök szombaton érkezett Gyulára és dr. Ürmössy Károly ügyvéd vendége volt. Miután az unitáriusok városunkban kevés számmal vannak, az isteni tiszteletet a reformátusok templomában tartották meg, hol a püspök gyönyörű, hazafias és lelkes beszédet intézett a hívekhez. Délben u püspök tiszteletére a KomlóAnnak idején nagy feltűnést keltett az a hir, hogy a szanálási törvény következtében nehány békésmegyei járás megszűnik, illetőleg egyes járásokat közigazgatásilag egy másik járásba osztják be. — A járások megszüntetése ellen állást foglalt a közigazgatási bizottság, valamint a törvényhatósági bizottság is. Örömmel jelenthetjük, hogy dr. KovaBékéscsabán tartózkodott Láncsy Leó dr. gyulai törvényszéki biró, az országos Földbirtokrendezési Bíróság békésmegyei megbízottja és megkezdte tárgyalásának folytatását a városháza nagytermében. Lánczy biró a tárgyalás során részletesen ismertette a békéscsabai földigénylők javára folytatott eljárásának egész menetét, az igénybevétel alá kerülő Széchenyi-, Almássy-, és Wenckheim- féle birtokok nagyságát és azokat a területeket, amelyeket ezekből a nagybirtokokból a földbirtokreform céljaira felhasználni lehet. Felolvasásra került Lánczy biró földbirtokrendezési javaslata is, amely 64 sűrűn gépelt oldalt tesz ki. Ebben a minden részletre kiterjedő, alapos szaktudással megirt javaslatban rész letesen ismerteti a békéscsabai igénylők javára felhasználható területeket, amelyeknek terjedelme végeredményben A Békés jelentette elsőnek, hogy nagyatádi Szabó István földmivelésügyi miniszter lemondott. A miniszter az Esküdt-ügy miatt vált meg tárcájától, de a főtárgyalás után újra vissza fog térni u kabinet tagjai közé. A kormányzó — mint Budapestről jelentik — kitüntetésben részesítette a távozó minisztert. Erről a következőket írják nekünk: Politikai körökben meglepetésül fog szolgálni az a hir, hogy a kormányzói kézirattal együtt megkapja nagyatádi Szabó István a koro- nás arany érdemérmet is. Sőt a kormányzói kézirat teljes elismerését fejezi ki nagyatádi Szabó Főispánoknak igen, Dr. Daimel Sándor alispán a múlt közigazgatási bizottsági ülésen szóvá tette azt a tarthatatlan állapotot, hogy az alispánok igen sürgős és fontos ügyekben, ha Budapestre utaznak, a minisztériumokban nem járhatnak el délelőtt 12 óra előtt, vagyis addig, mig az egyes minisztériumokba a nagy közönséget be nem bocsájtják. A főispánoknak igen, az alispánoknak tilos a bemenet. Ez ellen a sérelmes intézkedés ellen a közigazgatási bizottság felirt a Belügyminiszterhez, melyre most a következő intézkedés történt: Ismeretes, hogy a kormány régebben elrendelte, hogy a hivatalosszemélyek és magánfelek egyaránt ban ebéd volt, melyen többek kö'ött megjelentek Mátéffy Domokos min. tanácsos, pénzügyigazgató, Szász Domokos postafőnök, dr. Pallmann Péter ref.jlelkész, dr. Ürmössy Károly ügyvéd, Szath- máry Elek jószágigazgató, dr. Kovalszky Róbert ügyvéd Btb. A püspök vasárnap látogatást tett a különböző Egyházak .vezetőinél és hétfőn, a délelőtti gyorsvonattal visszautazott a fővárosba. csics Dezső főispán intervenciója folytán Bókésvármegyében mind a hat közigazgatási járás érintetlenül megmarad. Hírünket ma a vármegye alispánja is megerősítette s örömének adott kifejezést, hogy a főispán közbenjárása következtében ezt a fontos ügyet sikerült közmegelégedésre megoldani. 180 kaíasztrális holddal kisebb, mint amekkorára a földosztásnál szükség van A tetemes hiányra nézve a javaslat azt a megoldást tervezi, hogy nem a dobozi és gerlai földekből vennének el a békéscsabaiaknak, mivel az ott már birtokbahelyezettek érdekeit nem akar ják sérteni, hanem Wenckheim Friderika grófnő gyulaeperjesi nagybirtokából vennének igénybe mintegy 160 holdat, Almássy Dénes gróf sarkadi uradalmából pedig 13 holdat a gyulai és sarkadi ut kereszteződésénél. Végül megállapította Lánczy biró, hogy a többi, még függőben levő kérdésben, amelyek között legfontosabb a házhelyek ügye, e hét folyamán fognak ^határozni. Lánczy biró e héten ismét átmegy Békéscsabára és újból tart egy megbeszélést az érdekeltekkel, ezúttal azonban belevonja a tárgyalásba a házhelyigénylőket is. Istvánnak miniszteri működéséért,ezzel a teljes elismeréssel szabályszerűen jár együtt a polgári érdemrend, vagyis hivatalos megjelölésén a koronás arany érdemérem adományozása is. Ez az érdeméremirendkivül magas kitüntetés, mert közvetlenül a Szent István-rend középkeresztje után következik. Nagyatádi Szabó Istvánnak szánt érdemérem zöld szalagon levő ötkoronás ezüst nagyságú aranyérem, az egyik oldalát a magyar korona díszíti, a másik oldalán a hármashalom látható a két kereszttel és a követhező felírással : Signum Laudis, 1922. alispánoknak nem. csak déli 12 óra után mehetnek be a minisztériumokba és csak ebben az időben kaphatnak ott felvilágosításokat. Csupán a főispánoknak volt meg eddig az a kivételes jogok, hogy bármikor átléphették a minisztérium küszöbét. Az alispánok ezt rájuk nézve sérelmesnek tartották és kérték, hogy őket is engedjék be 12 óra előtt a minisztériumi hivatalokba. A belügyminiszter most elrendelte, hogy az alispánokat délelőtt is be kell eresztem a minisztériumokba ős a szükséges felvilágosításokat kötelesek a tisztviselők megadni a számukra. Rövid táviratok. Budapestről jelentik: A magyaroséit gazdasági tárgyalásokat novemberre halasztották— EszterházyfMik- lós gróf az Operának 100 milliót adományozott— A romániában hetekkel ezelőtt leleplezett utlevélpanama miatt Franasoviczu belügyi államtitkár és Vaitoianu tábornok közlekedési miniszter állásukról lemondtak. — Vasárnap délelőtt ébredő gyűlés volt Kecskeméten, amelyen Gömbös Gyula egész vezérkarával megjelent. — A szegedi egyetem orvosi karát — a kar határozata folytán — zsidó diákok nem látogathatják. — Tatató városon egy autó belefutott a bécsi gyorsvonatba. Az autó utasai közül ketten súlyosan, a többiek könnyebben megsebesültek. — Egy athéni moziban — vak tüzlármából keletkezett tumultusban huszonöt gyermeket agyontapostak. Froreich. Kisértetek járnak közöttünk, fényes nappal és sötét éjszaka és a fényes nappalt is sötét éjszakává varázsolják néha. Froreich a gyilkos, a nagy háborús gyilkosság mentalitásának beteges képviselője és áldozata volt már akkor, amikor még nem fojtotta meg a tulajdon két kezével apósát. Froreich, a gyilkos, úri embernek nevelődött az előkelő osztrák katonai intézetben, főhercegek fiaival barátkozott és a háborúban nagy ur volt, a tábornok fia, aki soha többé nem tudta magát beletalálni a „rendes“ élet „közönséges“ viszonyaiba, aki mindig szürkéknek érezte a kereteket, amelyeket a polgári tisztesség, az emberséges éle' ad. Műkedvelő zeneszerző lett, majd műkedvelő pénzszerző és végül műkedvelő gyilkos. Nem volt tehetsége sem a művészethez, sem a munkához, sem a gyilkossághoz. Félember volt, beteg lélek, mérgezett szellem a háború erkölcsi bénája, szélütöttje, megrokkantja. Kalandor volt és martalóc, kifogástalan hidegvérrel és tisztagallérral, aki sokat adott a külsőségekre, a látszatokra, aki nagyon megnézte, hogy kivel fogjon kezet, leereszkedően az alantasokkal és megalázkodóan a nála magasabb- ranguakkal. És ott volt előtte, mint örökös ki- sértés, mint tudatalatti álmainak megvalósulása, a ragyogó, a hideg, az előkelő és pompás egyedi kastély, üresen kongó termeivel, ahol egy másik ur élt gőgösen és gondtalanul, akinek ezer holdjai és versenyistállói, kastélya és gazdasága mind reá néztek örökség gyanánt. A kalandor megszédült, a martalóc fölhorkant és ölt. A kisértetek megjelentek az egyedi kastélyban, a virágfolyosóról besurrantak a hálószobába. Azok a kisértetek ezek, amelyekkel fényes nappal is eleget találkoztunk mostanában, még parlamenti beszédekben is. Itt volna már a legfőbb ideje, hogy ezeket a véres árnyakat elűzze az igazság és a világosság fénye, hogy megint drága legyen az egyetlen földi élet, hogy megint ember legyen az ember és ne egymásnak farkasa, hogy a gyűlölet poklát a megértés édene váltsa föl. Zsinór-utca 40. számú ház azonnali beköltözéssel eladó. 988 2—3 Kétéves vágású I. bükk hasáb és aprított nPTT^7TI? A ®s szaraz f0nyő huiia- A U ÍA JL J? ÍjL dók a legolcsóbb napiárban kapható. Csűri Gábor tüzifatelepóa 764 14—* Nagyváradi-ut 62. Megmarad a Békésmegyei hat íösKolgabirél járás. Gyuíaeperjesen kapnak földet a békéscsabai igénylők. Nagyatádi miniszter Signum Laudis-a.