Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-10-08 / 81. szám

LVl. évfolyam 81. seám. Szerda (Byula, 1924. október 8. Előfizetési árak; Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K Hirdetési díj előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KfiZOAZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendő k Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1000 kurona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC í Megjelenik szerdán és szombaton. A kormányválság hirgyártóL A nemzetgyűlés nyári szüneté­ben a politikai szélcsend leple alól egymás lilán röppentek fel nagyon is átlátszó miniszter buktatási szán­dékkal a kormány közeli rekonstruk- ciójáról kigondolt mesék. Mint jól felhizlalt kacsák repdesnek ezek a jámbor óhajok, minden politikai ap­ropó nélkül, vonatkozásba hozva hol egy utazással, hol egy birói Ítélettel? hol egy olyan nyilatkozattal, amely az ellenzéki oldalon nemtetszést váltott ki. Mi is lenne az ország- dolgaiból, ha a különböző Ízléseknek megfelelően mindannyiszor újjáala­kulna a kabinet valahányszor egyik, vagy másik tagja az államügyek vitelében nem tesz eleget az egyéni érdekeknek. Különösen a radikális szélsőség parlamenti szárnyán árul­nak el nagy kedvtelést és alig eltit­kolható mohóságot egy-egy minisz­teritárca megüresedése iránt, minden­kor azt remélvén, hogy ez által egy lépésnyi tért hódítanak a hatalom felé. A múlt héten Korányi pénzügy- miniszter személyét vették célba, ép jókor, midőn Genfben a miniszter- elnökkel együtt fáradozott európai összeköttetéseink kiépítésén, most meg Bakovszky belügyminiszter ellen ágaskodik fel a kielégítetlen ellen­zéki aspiráció egy olyan bünper Ítélet­hozatala után, amelynek törvényszerű lefolytatásába ő époly kevéssé folyhat be, mint tegyük fel például a kultusz-, vagy a pénzügyminiszter. Megoszolhatnak a vélemények a független magyar biróság szolnoki Ítélethozatalának eseménye alkalmá­val, de vájjon akad-e józan ember az országban, aki a büntető judika- turai monumentumból olyan érvek helytállásának tudna hitelt adni, hogy egy közigazgatási reszortfő távozását lehessen kombinációba hozni. Más játék folyik itt, inficiálni akarják a közvéleményt, megbontani a kormány harmonikus összmüködését és kikezdeni annak a falanksznak ép­ségét, amely az országépitő munká­ban, mint nemzettöbbséget képviselő párt tömörült gróf Bethlen István po­litikai vezetése alá. Annyira kilóg a lóláb az ilyen hihetetlenül együgyü próbálkozásból, hogy szót sem \*olna érdemes vesztegetni reá, ha nem azzal a célzattal szárnyalna, hogy hangadója legyen az országos poli­tika hullámzásának. Óvnunk sem kell az országos közvéleményt ezektől a mesterséges keltőgépekkel életrehivott álhirektől, mert rajta viselik magukon a kon­cepciónélküli és a mindenképen csak hatalomra törő ellenzékiségnek kór­(Saj. tud.) A vármegyei legtöbb adót- fizetők (virilisek) névjegyzékét a nyers adó- kimutatások alapján most állítják össze s a névjegyzék elbírálás végett a napokban az igazoló-választmáuy elé kerül. A virilisek névjegyzékéből máris meg lehet állapítani, hogy Gyulán a vagyonos emberek száma feltűnően csökkent. Szenzációképpen hat az a körülmény, hogy a 213 virilis közül Jóssef főherceg fia: Dr. Ferenc József főherceg, mint tudvalevő nőül vette a szász ki­rály leányát: Anna hercegnőt. A fiatal hercegi pár ma érkezett meg Budapestre, hói ünnepélyes aktus között történt fogadtatásnk. József Ferenc főherceg ifjú nejével a Mátyás templomban tartott hálaadő mise után ma délben elfoglalta Rozsadom- bon levő palotáját. Ma este József főherceg palo­Megbizható forrásból szerzett értesülésünk alapján közöljük a magyar kormánynak a háború alatt és a háború után szerzett vagyonokra vo­natkozó adóztatási tervezetét. Az államháztartás egyensúlyának a helyre­állításáról szóló törvény ugyanis felhatalmazta a pénzügyminisztert arra, hogy külön vagyonadó­pótlékot szedjen. Ezt az adópótlékot, vagy helyesebben vagyondézsmát az 1924 évre kive­tendő vagyonadóval együtt, a most folyó kivetés során fogják az adózók terhére előírni. tüneteit. Jó volna személyválogatás helyett ezeknek a politikai méreg­keresőknek inkább valami érdeme­sebb honmentő munkára ajánlkozni, mert igy bizony könnyen megeshe- tik, hogy még azok a félrevezetett választók is, akik ezt az inproduktiv minoritást a nemzetgyűlésbe felküld- ték, végkép ki ne ábránduljanak képviselőik szakadatlan kormány- buktató tevékenységéből. Gyuláról — 6—8 Békéscsabáról 81) -85 Szarvasról — 20—22 adófizető szerepel. A legkisebb adó 10 mil­lió korona lesz. Ily alapon jövőre a törvény- hatóság képe nagy változáson fog keresztül menni, mert a virilisek nagyszáma Békés­csabáról fog kikerülni. tájában szQare lesz, melyen a magyar közélet vezetőit mutatják be a hercegi párnak. A fogadó­estre Békésmegyéből hivatalos: Dr. Kovacsics Dezső főispán és dr. Daimel Sándor alispán. Vár­megyénk főispánja e végből Budapestre utazott, mig dr. Daimel Sándor alispán halaszthatatlan hivatalos ügyei miatt kimentette magát. A pénzügyi hatóságok elsősorban az ingat­lanok vétele alapján fogják a vagyongyarapodást megállapítani. A pénzügyminiszter utasította az adókivető hatóságokat, hogy jegyezzék ki a 20 000 aranykoronát meghaladó ingatlanokat és állapítsák meg, hogy a vevő az Ingatlan meg­vásárlásához szükséges vételárat mi­kor és milyen módon szerezte. A vagyonpótlék kivetése a gyakorlatban súlyos és igen nehezen megoldható kérdéseket fog felvetni. Gyulán kevés a gazdag ember. Most állítják össze a vármegye virilistáinak névjegyzékét. Gyuláról 8, Békéscsabáról 80, Szarvasról 20 virilis lesz.-A főispán a főherceg szoareján. Fontos hir érkezett Gyulára a háborús vagyonok megadóztatásáról. Fehér kristálycukor 1 kgr. 16200 K Zsirosszóda 130° 1 kgr. 9000 K Lapunk mai száma 4 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom