Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-10-04 / 80. szám
1924. október 4. Békés 3 A nőtlen emberek. ÍO százalékot űzetnek adópótlékul az uj jövedelemadónál. A pénzügyminisztériumban most végzik az utolsó simításokat azon a rendeletén, mely az uj jövedelem és vagyonadó törvény végre hajtására vonatkozik s mely a progresszivitás elvét szinte az igazság drasztikus erejével valósítja meg- Főelve szerint a kisebb jövedelmű emberek iránt nagy kímélettel van, a nagyjövedelmü adóalanyokat azonban alapo san megadóztatja Mindazok a szociális követelmények, amelyek a régebbi időben erős parlamenti harcokat váltottak ki, most valóra válnak benne, mert a kis egzisztenciák jövedelme után I százalék adót vetnek ki, a nagy jövedelmeket azonban 40 százalékig megadóztatják. Nagyon fontos rendelkezése a törvénynek, hogy az 1923 évben 800 aranykoronán aluli jövedelmek adómentesek maradnak. Ugyanígy kíméli a törvény a kisebb vagyont is, mert a 400 aranykoronán aluli vagyonokat szintén nem adóztatják meg A kisebb értékű családi hasak, kis szőlők, gyümölcsösök, (3—4 hold) ilyenformán teljesen adómentesek maradnak. A valamivel jobb helyzetben levő közép osztályt sem akarják megterhelni, mert az egyszázalékos adó oly magas jövedelemhatárig van megállapítva, hogy a kisiparosok, kereskedők és kisebb vállalkozók, magasabb fizetésű tisztviselők 1921. évi jövedelmüknek csak 1 százalékát fogják fizetni. Rendkívül érdekes újítása az uj jövedelem- adónak, hogy ha az adózónak nincs családja és háztartásában legalább egy családtaggal nem rendelkezik, 10 százalékos adópótlékot fog fizetni. Ahogyan tekintettel van az állam a család né kül élő adózóra, épen olyan kimé lettel van a nagyobb családdal bírókra. Különösen azoknál az adózóknál, akik kisebb vagy a középjövedelmü osztályhoz tartoznak. Ide soroztainak az évi 800 aranykoronától 1000 aranykoronáig terjedő jövedelműek. Ha az adózónak 3—4 családja van, akkor a jövedelme után egy osztállyal alacsonyabb osztályba osztják be. A vagyonadónál is erős progreszi- vitást vezettek be, mert a 4000 koronánál kezdődő vagyontárgyat csak egy tizedszázalék adóval sújtják. A nyugdíjas tisztviselők is kaphatnak olcsó kölcsönt. Pénzintézeti Központ egy hónap alatt íolyósitja az összeget. Az Újvárosi Olvasókör tagjait ezúton héri az elnökség, hogy vasárnap f. hó 5 én délután 3 órára minél nagyobb számban sziveskídienek a kör helyiségében megjelenni, hogy magas vendégünket minél méltóbban fogadhassuk. Dr Konkoly főjegyző etkke a »Budapesti Hírlap« ban. A megyei tisztviselők nehéz helyzetéről dr. Konkoly Tihamér vármegyei főjegyző egy közérdekű közleményt irt a Békés múlt számában. A cikket, mely általános érdeklődést váltott ki, ma egész terjedelmében a Budapesti Hírlap is közli és igy a felsorolt panaszok elfogna«: jutni illetékes helyre is. Vasárnap gyűjtés lesz Gyulán és a várme gyében. Vasárnap a vármegyei Testnevelési alap részére gyűjtést rendeznek Gyulán és a vármegyében. Tekintettel a nemes célra, felkérjük hazafias közönségünket, hogy adományával a testnevelési alapot támogatni szíveskedjék. Hivatalvizsgálat. Szakolczay Lajos gyulai kir. törvényszéki elnök Békéscsabán a kir. járásbíróságon hivatalvizsgálatot tartott. Kincs már 48 as honvéd Békésmegyében. A mai varmegyei közgyűlésen a megye költségvetéséből törölték a 48 as honvédalapot, mert mint a jelentés moadja, Békésmegyében már nincsen egyetlen élő 48 as honvéd. Uj aljegyzői állást rendszeresített Gynla Városa. A vármegye törvényhatósága hozzájárult ahoz, hogy Gyula város egy másodosztályú aljegyzői állást szervezzen. Szép Őszi idő Várható A m°teorologiai intézet jelentése szerint szép őszi, napos idő várható, nyugaton szórványos esővel. Október 6, az állami polgári leányiskolában. Az állami polgári leányiskola növendékei és tanári kara az alábbi ünnepséggel emlékszik meg az aradi szabadsághősökrői és a nagy napokról. 1. »Hiszekegy« énekli az ifjúsági énekkar. 2. Alkalmi beszéd tartja Gedeonná Törők Etelka tanár. 8. Zongoraszám előadja Ehrenfeld Erzsébet IV. o. t. 4. »Aradi vár kertje« énekli az ifjúsági énekkar. 5. »Október 6« Lampérth Gézától, szavalja Ga- lyassy Kató III. o. t. 6. »Mit keres a temetőben« ? Balázs A. Énekli Bíszah Hona IV. o. t., zongorán kiséri Andaházyné Kiss Ilona tanár. 7. »Október 6. « Ábrányi Emiltől, szavalja Somogyi Mária IV. o. t. 8, »Himnusz« énekli az ifjúsági énekkar. Az ünnepély az intézet rajztermében délután 5 órakor kezdődik, melyre ezúton is meghívja az érdeklődő közönséget az igazgatóság. Belépődíj nincs, de az elaggott tanítónők otthona javára önkéntes adományokat köszönettel fogadunk. Egy gyulai főhadnagy esküvője Erényi Lajos m. kir. bonvédfőhadnagy Gyuláról ma tartotta esküvőjét dr. Lippay György tankerületi főigazgató leányával Rózsikával Szegeden. Hajlálh püspök 60 éves. Majláth Gusztáv gróf, erdélyi róm. kath. püspök most töltötte be életének 60. évét. Az erdélyi katholikus magyarság a nagynevű püspököt ez alkalomból üdvözölte. 50 éves jnbllenm Szép és ritka családi ünnepély folyt le október hó elsején Sarkadon. Megele Béla uradalmi főintéző ünnepelte a gróf Almássy családnál eltöltött 50 ik szolgálati jubileumát. Első gratuláns Almássy Denise grófnő volt, ki az Almássy grófi család üdvözletét és gróf Almássy Dénes v. b. t. t. nagybirtokos okiratát hozta az ünnepeltnek, melyben őt a hit- bizomány ura gazdasági felügyelővé nevezi ki. Azután a megye, a város, a tantestület, a hivatalok és társad »Imi egyesületek, valamint kartársainak küldöttségei tolmácsolták azt az osztatlan szeretetet és tiszteletet, mellyel az ünnepelt iránt nem csak Sarkad, hanem két vármegye társadalma egyaránt viseltetik. A Kamara színház négy előadására bérelni lehet a Királymozgő pénztáránál és Verzál* Zoltán titkárnál Dobay könyv- kereskedés. Budapesti tudósitónk írja nekünk, hogy a nehéz gazdasági viszonyok folytán előállott nyomasztó helyzetben, amikor a közalkalmazott nyugdíjasok sehonnan semmiféle se géiyt nem remélhetnek, a kormány intézkedett a tekintetben, hogy a nyugdíjas közalkalmazottak is kapjanak olcsó állami kölcsönt. Minden nyugdíjasnak jogában áll nyugdijának I—3 hónapi összegét a Pénzintézeti Központtól felvenni. Özvegyi ellátásban levők ebben a kedvezményben nem részesülnek. A Pénzintézeti Házasság Fábián János, a gyulai képkeret lécgyár aranyozó művezetője folyó hó 4-én délután fél5 órakor vezeti oltárhoz Alberti Bözsikét. Levele van a szerkesztőségben: özv Nyilas Feretcné Gyula, Veres Miklós fogházőrmester Gyula, Belovay Sándor jegyzőgyakornok, Cséfay János Gyula, Máthé Béla kétegyházi lakosoknak. Megtekinthetők a szerkesztőségi órák alatt délelőtt 9—12-ig. Csákyék e hó közepén kezdik el a színi szezont Kecskeméten. Csáky Antal sziuigazgató uj színtársulata Szolnokon játszik ezidőszerint nem nagy érdeklődés mellett. A társulat még kiegészítésre szórni, amennyiben operetterőkben gyönge. A társulat e hó közepetáján megy be K'cskemétre, a téli állomásra. Értesülésünk szerint — Hidvégit a társulat drámai rendezőjét azért nem szerződtették le, mert állítólag részt vett az ébredők által rendezett kecskemétkőrnyéki gyuláién s ott beszédet mondott. Kérés a bőriparotokhoz. Egyed József rokkant cipészmester nagy családjával nélkülözések között itt ól Gyulán, Tinódi-utca 12. szám alatt Hogy a viharvert iparos dolgozni tudjon, kéri a bőriparos társait, hogy segítsék szerszámmal és anyaggal. Miután semmije sincs, iparát nem képes folytatni és igy 5 és nagy családja a legnagyobb megpróbáltatásoknak néz elébe. Ipara körébe vágó bármily javító munkát elfogad. Ilatmérések revíziója. Nagyon sokan várják, hogy az italmérések revíziója ügyében döntés történjék. Mint budapesti tudósítónk közli — a jövő héten foglalkoznak e kérdéssel az illetékes minisztériumban s az év végén az érdekeltek megtudják, hogy a jövőre kinek marad meg a joga s kinek nem. Központ nagyon csekély kamat mellett egy hónap leforgása alatt folyósítja az összeget, mivel a tényleges tisztviselők ily irányú kérvényei már nagyobbára mind elintézést nyertek. Ha valakinok például havi nyugdija egymillió korona, 5 évi törlesztésre — maximum 3 millió korona kölcsönt vehet fel. Kór vónyblanketták (Pénzintézeti Központ Tisztviselő osztálya Budapest Dorottya u. 14. sz.) kérhetők. Szerkesztői üzenet. Vécsey Pál Gyula. Nyílttéri közleményét, melyet a Békésmegyei Hírlap ellen irt s nekünk beküldött, — sértő hangja miatt nem közölhetjük, de szívesen konstatáljak, hogy öngyilkosságáról megjelent közlemény valótlan s mint beteg ember verouállal ólt s igy következett be mérgezési esete. Magyar Lányok- Tutsek Anna kiváló lapjának legújabb számában érdekes regényt ir Egó, egy másik regény a külföldixodilom egyik jelesétől Alcottól való. Síép elbeszélések, ismeretterjesztő cikkek é3 érdekes képanyag disziti ezt a füzetet is. E őfizetési ára negyedévre 30000 K. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal : Budapest, VI., Acdrássy-ut 16. Az Én Újságom Kitűnő gyermeklap e heti számában folytatódik Tányértalpu koma sport- története, amelyet Mülbeck Károly mesteri rajzai diszitenek. Cooper világhírű indián regényét is közli ez a szám, amelyben még egy sor tréfás mesét, apró elbeszélést találunk. Szerkeszti: Gaál Mózes. Előfizetési ára negyedévre 25000 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal : Budapest, Andrássy-ut 16. Jacklo Coogan Budapestre érkezett és nyilatkozik a Színházi Életnek, amelynek e heti szenzációi: A Kamara Szinhéz — Mikádó — Karamazow testvérek premierbeszámolói — Vicclap — Szenes Bála. Lakatos László — Pálmay Iika — Zaoldos Andor, Kálmán Jenő cikkei, xorx krokija — Zane képzőművészet — 11 amerikai színésznő 5 iu ismeretségét keresi — Chaplin 4 millió dolláros vagyona — Uj filmprimadonna pályázat — Gazdag sportrovat — Autó — Divat — Szenes Béla 3 legjobb egy- filvonásosa. A Szinbázi Elet ára 8000 borona, negyedévi előfizetés 80000 korona. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29.