Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-09-27 / 78. szám
1924. szeptember 27. Békés 3 A szolnoki ítélet — felmentő A ML T. I. táviratozza lapunk zártakor, hogy a szolnoki kir. törvényszék ma délután 4 órakor hirdette ki a csongrádi bombamerénylet vádlottjai felett a hozott ítéletet, mely szerint az összes vádlottakat a vád és következményei alól a Bp. 326. szakasza 2-ik bekezdése alapján felmentette. A közönség nagy ovációt rendezett az Ítélet kihirdetésekor. ügy gyulai orvos Afrikában. Már több Ízben irtunk róla, hogy dr. Mészáros Kálmán gyulai orvos kiutazott Afrikába és ott akar magának egzisztenciát teremteni. Most az Afrikában élő orvostól érdekes levél érkezett Gyulára, gróf Almásy Dénes uradalmi titkárához, ki szives volt az érdekes levelet lapunk részére átengedni. Alább közöljük a nyilvánosság elé tartozó sorokat: Igen Tisztelt Titkár Ur! Messze Afrikából, Abyssinia fővárosából, Addis Abahából legszivélyesebb üdvözletem küldöm. Három hosszú hét után, julius 4 én ér keztem meg Menelik császár birodalmába Gyönyörű, feledhetetlen utam volt. Az olasz-francia Riviera a kék tenger és égbolt, a pálmaligetek és virágkertek százai, a szabad nyílt tenger tajtékzó hullámai, a delphinek játéka, a repülő halak, a halászsasok prédaszerzése a Vörös tengeren, Afrika pálmái, flórája és faunája, eukaliptus erdeje, mind mind: feledhetetlen nekem Afrikát nem lehet nem szeretni, de nem is lehet elhagyni Aki egyszer megizlelte az igazi féktelen szabadságot, az visszavágyik ide mindig, mint a morphinista az ő fecskendőjéhez Mintha a bibliában lapozgatnék, úgy jönnek elém a képek Tunikás és toga prae tentás abyssiniaiak sürögnek forognak az utcákon, hangos kiabálással s még élénkebb gesztusokkal nógatva a Krisztus lovát. Érdekes, szép, gazdag ország Abyssinia, de nagyobb része — mondhatni az egész ország — most is oly ősi állapotban van, mint volt a teremtéskor. Az abyssiniai benszülött iusta, nem dolgozik, ezt hagyja a gurágiaknak és galláknak. ő az uralkodó faj. Hogy miből ? Állatokat tart vagy tenyészt, no meg az élet itt nem kerül sokba Mi európaiak 2 tallérból négy napig szépen kijövünk, ő talán két hétig is megél ebből egész családjával. Pedig egy kis szorgalommal nagyon sok szépet lehetne itt produkálni. Gyapotot, kávét termelni, álla tokát tenyészteni stb. Megterem itt minden konyhakerti növény. Ezeket is a gurágiak tér melik, az abyssiniai nem. Akarok én is kibérelni egy pár száz hold földet, hátha sikerülne a tervem. Egy pár európainak nagyon szép, nagy plantatiós bir toka van már itt. Víziló, leopárd, krokodil, bivaly van a birtokaikon En is ilyen helyre fogok kimenni s gazdaságot kezdeni. Termé szetesen folytatom az orvosi praxist Most esős évszak van ; folyton esik az eső, nem lehet vadászni menni, de mire Tit kár ur e levelet megkapja azt hiszem vége lesz a csúnya időnek s hónapokig csak kék eget és afrikai forróságot fogunk élvezni. A jövő hónapban indulunk vadászatra; azt hi szem érdekesebb és tartalmasabb levelet fogok nemsokára küldeni. Meg vagyok elégedve az itteni élettel. Van két lovam, három szolgám, három szobából (padozott) és konyhából álló lakásom; a Tiép szeret és mind több és több beteg keres fel. / Most, hogy az angol, francia, olasz konzulátusoknál cs a többi kollegáknál és európaiaknál leviziteltem (legalább egy hónapig tartott ez a ceremónia, hogy hogyan ilyen sokáig, egyszer majd elmondom), jobban rá fo gok érni az otthoni barátokra és kedves ismerősökre gondolni. így is sokat időzöm gondolatban a gyönyörű szép grófi parkban, nem tudom elfelejteni a kis Csohos zöld eperfáit és zöld pázsitját a Paradicsom-major felé, gondolatban bebarangolom a vidéket, látom a zöld vetést, az árnyas gesztenyefasort, a Dugó hidat, a zsiliphidat a kertünk alatt s nem tudom elfelejteni, de Afrikát, ezt a gyönyörű, szabad életet meg nem lehet elhagyni. Ez a szegény szülőföld küzdelme a nagy, gazdag varázslatosan szép őstermészettel, a szabad Afrikával. Dr. Mészáros Kálmán. iS. I B 13 M. k főispán Szarvason A főispán látogatásának terveiben némi változás állott be A főispán ugyanis a következő vasárnapot nem töltheti Gyulán, hanem a szarvasi járásba fog utazni Vasárnap Szarvason lesz, hol nagy ünnepséggé készülnek fogadni a kormány exponensét. Megelégedéssel jelenteni! . . . Az alispán évnegyedes jelentéséből a következőket olvassuk : „Megelégedéssel jelentem, hogy a vármegyei árvizsgáló bizottság megszűnt, miáltal a vármegye rendkívül sok munkától, nagy költségtől és igen sok kellemetlenségtől szabadult meg“, (így igaz!*!) Testnevelési bizottság kinevezése A főispán Szentkereszty Tivadar, Mérey Gyula, Sál Józsefet Gyula város testnevélési bizottságába kine vezni méltóztatott. Hivatalból tagjai még a bizott Ságnak a városi tisztifőorvos, az ifjúsági oktatók és a testnevelési vezető. Ttsza-emlékltinnep A vármegye alispánja ma küldötte szét a meghívókat a Tisza emlék ünnepre, mely október hó 11 én, délelőtt fél 11 órakor lesz a vármegyeház dísztermében, A Tisza emlékünnepen, mint azt már megírtuk, képviselteti magát a nemzetgyűlés, a kormány és a Tisza emlékbizottság. Tanügyi rendeletek A hivatalos lap két kormányrendeletet közöl az országos tanítói nyugdíj és gyámintézet kötelékébe tartozó állami tanítónők és óvónők, továbbá a nem állami tanintézetekben alkalmazottak nyugdíjigényének szabályozásáról Izraelita ünnepek Az izraelita hitközség elöljárósága az ünnepi imák kezdetét a következőkben közli: Vasárnap reggel fél 5 órakor hajnali ima, este fél 6 órakor esti ima. Hétfőn reggel 6 órakor ima, délelőtt fél 10 órakor hit szónoklat, 4 órakor délutáni ima és fél 6 órakor esti ima Kedden reggel 6 órakor és délután 4 órakor istentisztelet Márffyékat felmentették. A budapesti Fő- árosi Operett Színházban egy és fél évvel ezelőtt elkövetett revolveres botrány szereplőit — Márffyt és társait a bíróság felmentette. Békésmegye termése. Békésvármegyében a kapás növényekből átlagtermés volt kataszt- rális holdanként: tengeri 18—20, répa 150 — 200, cukorrépa 200-220, burgonya 30 -40 métermázsa. Halálozás. Wieland József ny. miniszteri tanácsos hosszú szenvedés után Békésen elhunyt. Meghívás- Boldog emlékezetű elnöknőnk gróf Wenckheim Frigyesné halálával árván maradt gyulai Nőegyletünk vasárnap, szeptember 28-án délután 4 órakor a nőegylet házában közgyűlést tart, melyre a nőegylet összes tagjai és az érdeklődőket tisztelettel' egybehívom és megjelenni kérem Özv. Fábry Mártonné, egyleti alelnök. Elhunyt irodafőigazgatd Liszkai Sándor ny. kir. törvényszéki irodafőigazgató 76 ik évében Gyulán elhalt. A kedves öreg urat ma temetik a Zsinór-utca 36. számú gyászházból Becsületsértés és rágalmazás. A gyulai kir. törvényszék tegnap tárgyalta azt a régen húzódó port, melyet a gyulai pénzügyigazgatóság vezetője indított dr. Keller Artur B. listára helyezett pénzügyi fogalmazó ellen becsületsértés és r galmazás címen. A bíróság Kellert bűnösnek mondotta ki és 2 havi fogházra és 2 millió korona pénzbüntetésre Ítélte. Dr. Keller az ítélet enyhítéséért felebbezést jelentett be. A közigazgatás egyszerűsítése. A belügyminiszter felkérte a vármegyék alispánjait, hogy a közigazgatás egyszerűsítésére vonatkozólag készítsenek javas latot. Dr. Daimel ^Sándor alispán most dolgozik a nagyszabású munkán, melyet közérdekű voltánál fogva lapunkban is ismertetni fogunk. A csabai színtársulat Szentesen. Kiss Árpád csabai színigazgató, akinek társulata jelenleg Makón játszik, felszólítást kapo^ Szentes város tanácsától, hogy a szerződésileg kikötött időben, azaz október 1-én Szentesen kezdje meg a szinelőadásokat. Itt említjük meg, hogy Csákyék október 15 én mennek át Szolnokról Kecskemétre. Országos ögyvédgyülés Mostanában lesz 50 éve annak, hogy az ügyvédi rendtartás érvénybe lépett. Ezt az ország ügyvédei megfelelő keretek között fogja megünnepelni. A budapesti ügyvédi kamara közli, hogy ez évben december 4 én, a törvényszentesitésnek évfordulóján országos ügyvédgyülést rendez, melyre meghívja a kormányzót, a kormányt és az igazságügyi, valamint a közigazgatási hatóságokat. Hangverseny a Komlóban A székely egye térni ifjak köréből alakult vonós zenekar szom baton este a Komló szálló éttermében, illetőleg kávéházában hangversenyt ad Orbán Sándor egyetemi hallgató ugyanekkor tartja dalestélyét. A tiszta jövedelem a Menza alapját fogja növelni, — azért a derék ifjak a közönség szives pártfogását kérik. Anyakönyvi hírek Szfiletés: Horvát Erzsé bet, Mészáros Mihály, Hach Anna, Takács Dénes, Hanzsala Gyula Péter, Gabiik Mária, Koncsag Lajos László, Takács Zoltán, Fási Eszter Margit, Csutár Juliánná Házasság: Fazekas Ká- roiy—Papp Margit, Szakadéti Zsigmond — Révész Erzsébet, Kovács Béla—Szabó Mária, Csonka Lajos—Kiss Juliánná, Vészeli Béla—Svábi Mária. Hirdetésre jelentkezett: K Forrás János—Do mokos Juliánná, Szabó Imre—Furka Juliánná, Varga Imre—Galbács Mária, Guth Sándor—Fodor Gizella, Biró János—Pálinkás Zsuzsánna, Boríts Ferenc-Hódos Katalin, Gőg Mátyás — Furka Zsuzsánna Halálozások: Guterna Ferenc 14 éves, özv Gagó Mihályné sz Sebestyén Erzsébet 79 éves özv. Csomos Istvánná sz Sebestyén Juliánná 46 éves, özv Fábián Mihályné sz Gombkötő Sára 74 éves, Tens Imre 23 éves é3 T^óth Sándor 13 éves korukban. Az Éti Újságom. E kitűnő gyermeklap e heti számában folytatódik Tányértalpu koma sporttörténete, amelyet Mülbeck Károly mesteri rajzai díszítenek. Cooper világhírű indián regényét is közli ez a szám, amelyben még egy pár tréfás mesét, apró elbeszélést találunk. Szerkeszti: Gaál Mózes Előfizetési ára negyedévre 25000 korona. Mutatványszámot ingyen küld a kiadó- hivatal. Budapest, VI. Andrássy-ut 16