Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)

1924-09-20 / 76. szám

Mi TI. érfolyam *76. *»®am. r* > izombat &ynla, 1924. szeptember 30 Előtkeié&l Arak: Negyedévre helyben és vidéken . . 20000 K ,* r w BÉKÉS rllrdetési díj előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉR KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. .Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1500 korona. Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Smith* (S) A végét érő genfi konferenciá­ról visszaérkezett a nemzetek szövet­ségének magyarországi főmegbizottja Smith Jeremiás és benyomásairól, valamint a magyar probléma ottani tárgyalásáról oly értelmű nyilatko­zatot tett, amelyből kedvező jövőt olvashatunk ki pénzügyi és gazda­sági njjáépitésünk tekintetében is. Megtárgyalták Genfben a magyar rekonstrukció első fázisainak ered­ményét s mint ismeretes, a népszövet­ség tanácsa és bizottságai, végül ple­náris közgyűlése nagy megelégedé­süket nvilvánitották a magvar kor- mánynak erélye és céltudatos mun­kássága iránt. Nem közönyös ránk nézve, hogy bizalmat nyilvánitanak-e a magyar pénzügyi ujjáépités sikerén, avagy közönyösen eltekintenek a nemzet erőmegfeszitése és áldozatkészsége íölött. Bár mindent önmagunkért nemzetünk talpraállásáért és a háború pusztításai és a forradalmak rombo­lásainak helyrehozataláért teszünk, halvány derengő fény Magyarország számára a kiilhatalmak elismerő figyelme, különösen pedig a főbiztos megelégedésé­ről tett nyilatkozata, mert azt mutatják, hogy az elmúlt pénzügyi év utolsó három hónapja mind a költségvetés­ben, mind az általános helyzet terén arra jogosítanak fel, hogy a követ­kező időszaktól még lényegesen jeletősebb és kedvezőbb eredményt várhassunk. Smith főbiztosnak az a megálla­pítása, hogy Magyarország újjáépíté­sének ügye, mely az európai kon­szolidációnak elengedhetetlen felté­tele, nagyobb mértékben vonta rftagára a figyelmet, mint a leszerelés kérdé­sén kivül bármely más probléma, olyan megnyugvással töltheti el kormányköreinket és társadalmunk minden tényezőjét, mely erőt ad a további kitartáshoz. Érezzük a stabil-korona máris megnyilvánuló regeneráló hatását, gazdasági életünk minden viszony­latában jótékony és frissítő erejét, úgy hogy valóban elmondhatjuk, amit Smith főbiztos is mondott, hogy igen keservesen kellene csalódnunk, ha az elkövetkező idő nem váltaná be jogos várakozásunkat gazdasági egyensúlyunk, kereskedelmi és ipari életünk nyugvópontra jutása s általá­ban az átélt krízisek nyomasztó hatásának fölengedése tekintetében. Még egy tény van, ami kedvvel kell, hogy eltöltse a hivatalos intéző­köröket s a gazdasági faktorokat is: Smith főbiztos őszinte barátsága és Jelentettük, hogy Rakovszky Iván bel­ügyminiszter ankétre hivu meg az összes főispánokat és alispánokat a belügyminiszté­riumba. Az ankét tegnap délelőtt kezdődött s ma folytatódott. Az ankéten azt tárgyal­ták, hogy milyen munkaalkalmak teremthe­tők, másodszor honnan teremtsék elő azokat az anyagi eszközöket, amelyekre a vidéki törvényhatóságoknak szükségük van. -Dr. Ro­Dr. Csete József, Gyula város polgár- mestere tegnap esti vonattal a fővárosba utazott, hogy a már általunk ismertetett vasutkérdés ügyét egy lépéssel előbbre vigye. A Máv. szegedi üzletvezetősége elkészítette azt a nagyszabású tervet, mely a nemzet­közi (orient) közlekedésbe beakarja kapcsolni Gyula városát is. A Máv. mint tudvalevő, tervének keresztülviteléhez Gyula város anyagi segítségét kérte és ez az összeg kö­rülbelül másfélmillió aranykorona. A vá­ros mindenesetre azon van, hogy a terv valóra váljon és igy, — tanácsi határozat alapján dr. Csete József polgármester Buda­pestre utazott egy amortizációs kölcsön fel A keddi városi közgyűlés három orvost választott, köztük legelső helyen, legnagyobb szótöbbséggel dr Follmann Jánost A városnak nagy szüksége volt az orvosi állások betöltésére, mert a hatósági orvosi funkciókat huzamosabb idő óta csak helyettesítéssel végezték el. Nagy feltűnést keltett tehát a városban az a hir, mely megfelel a valóságnak, hogy az újonnan meg­választott városi főorvos megjelent a polgár- mesternél és egy évi szabadságot kért. Dr. Foil ag-godó érdeklődése az újjáépítési program in keresztülviteléért, amely- lyel megkönnyíti és elősegíti Magyar- ország talpraállásának ügyét. Üdvö­zöljük őt fővárosunkba való vissza­térése alkalmával, mert genfi beszá­molójából és ottani működéséből azt a meggyőződést szerezhettük, hogy ő nemcsak a népszövetségnek velünk szembe való képviselője, hanem a mi képviselőnk és derék szószólónk is egyben a világhatalmak plénuma előtt. vacsics Dezső főispán már szerdán este el­utazott Gyuláról. Csütörtökön néhány órát töltött Békéscsabán, majd Budapestre uta­zott, hogy az ankéten Békósvármegye közön­ségét képviselje és a vármegye óhajtását a belügyminiszter előtt' tolmácsolja. Dr. Daimel Sándor alispán egyéb közérdekű elfoglalt­sága miatt az ankétre nem utazott föl. vétele ügyében. A polgármesternek az a szán­déka, hogy a kölcsön felvételéhez kikérje a belügy- és a pénzügyminiszter hozzájárulását s hogy beindított akciójának sikerét bizto­síts i, ma a fővárosban felkereste dr. Lukács György belső titkos tanácsost, városunk kép­viselőjét és támogatásra kérte fel. Lakács Gjörgy> mint eddig, minden jelentékeny közügyben készségesen ajánlotta fel támoga­tását és közbenjárását a nagyszabású terv sikeres keresztülvitele érdekóbeu s meg­ígérte, hogy maga is interveniálni fog úgy a. kereskedelemügyi, mint a belügy- és pénz­ügyminiszternél. mann János bejelentette a polgármesternek, hogy táviratot kapott a Népjóléti minisztériumtól és ennek értelmében külföldi útra megy — a mi­nisztérium által rendezett orvosi tanfolyamra. Dr. Follmann még kedden este elutazott Gyuláról. Úgy értesülünk, hogy Follmann doktor szabad­ság iránti kérését a képviselőtestület elé terjeszti a tanács, mely határozni fog afelett — megadja-e a hosszú szabadságot az újonnan választott városi főorvosnak, vagy sem. Zsirszóda 130° angol áru 1 kg. 9400 K. Petroleum finomított 1 ltr. 4400 K. A főispánok ankétje Budapesten. Dr. Csete polgármester Lukács Györgynél. Megvalósul a fővonal. — Másfélmillió aranykoronás kölcsön. Dr. Follmann János Fárisba utazott. Lapunk mai száma 6 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom