Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-07-30 / 61. szám
!<VI. «tfolyam 61. §»ám. Szerda Nyíllá, 1 »*4. julius 30 Előfizetési Arak : Negyedévre helyben és vidéken . . 200G0 K Hirdetési díj előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZßAZRXsZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 1000 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC llegjelenik szerdán és szombaton. Siber halál. Az államrendőrség sérülési osztálya érdekes statisztikával örvendeztette meg a magyar dolgozó közönséget. A jelentés szerint a tőzsdekrach ideje óta Magyarországon az öngyilkosok és eltűntek száma harminc egész öttized százalékkal megnövekedett. Viszontagságos életünkben ez a statisztikai jelentés — őszintén megmondjuk - el nem tagadható örömet kelt, amint hogy a gazdaember homloka is kisimult arra a hirre, hogy a pusztitó sáskát a magyar föld barázdáiból sikerült kiirtani. A forradalom és a vörösepidémia után a magyarság megkopasztott fáján alig maradt néhány életetjelentő zöldág. A siberek ezt is leették s ugyanakkor a dolgos magyarság, a gazda, a kereskedő, az iparos és főleg a középosztály izzadt, verejtékezett és inaszakadtáig dolgozott egy darab száraz és könnyekkel sózott kenyérért. A sikernek termett a buja magyar föld. A siber élvezte a kultúra javait s az élet minden kinálkozó szépségét. A szinházak az ő számára nyiltak, az autók ő érettük rohantak, a nap nekik delelt s a Saturnus testvérei, a menybolt csillagai is csak ő érettük ragyogtak. A pénzt nekik nyomták, a sirt nekünk ásták. A magyar nyelv bőséges kincsesháza nem talált reá kifejezést, hogy kicsodák is tulajdonképen ezek a szerencsés halandók? Gyűjtőfogalom alá vette őket a külföldről Magyar- országba becsempészett meghatározás és köztudatba ment, hogy ezek a „siberek“. Dolog nélkül, felelősség- érzet nélkül, etikai törvény nélkül éltek ezek itt közöttünk, mint valami egzotikus mesék fejedelmei. A legjobb szállodákat és bérházakat ők lakták, a legjobb falatokat ők ették, és a legkiáltóbb erkölcstelenséget ők követték el. Végre — az isteni gondviselés akaratából s a természet örök törvénye szerint kiütött a siberhalál. Minden napra — mondja a rendőri hivatalos megállapítás — tiz halálozás jut. A gyásznak, a szomorúságnak, a részvétnek egyetlen megnyilatkozását sem lehet észrevenni, inkább egy feltörő morajlás hangzik végig a csonkaország minden zugából: végre !!... Ha a szanálásnak egyéb hasznát nem fogja látni az ország, minthogy a siberek kipusztultak — már ezzel is óriási lépést haladtunk az igazi konszolidáció felé. Az örömtől szinte újraéledve reklamáljuk a sérülési osztály újabb és újabb jelentését, mely azt adná végre liirül, hogytaz eltűnt siberek száma száz percent és még irmagnak sem maradt Magyarországon egy sem. 0. G. A nyugdíjasok, 82 pénzét még n Az állami alkalmazottak aranyparitásos fizetésüket julius elseje helyett a napokban kapták meg, miután az állampénztárakban nem volt ellátmány. A dijnokok és szolgák fizetéskiegészi- tése még nem történt meg. Az állam most már gondoskodott arról, hogy a tisztviselőket a jövőben ne érje ez a kellemetlen meglepetés. A nyugdíjasok, őzvegyek és árvák azonban a mai napig sem kapták még meg illetményüket, ami amiatt késlekedik, hogy a minisztériumi számvevőségekben összetorlódott a munka s minevegyek és árvák em utalták ki. den nyugdíjas, özvegy és árva járandóságát külön kell elbírálni e's számfejteni. Ez pedig heteket vesz igénybe. A nyugdíjasokat, özvegyeket és árvákat ezenkívül más pénzbeli károsodás is fenyegeti. Az augusztusi szorzószám 17000, mig a júliusi 17600 volt Most már a kiutalandó nyugdijat, kegydijat stb. csakis az utóbbi (17000) szórzó- szám alapján fogják kiutalni, feltéve, ha a nyugdíjasok augusztusban megkapják julius havi illetményüket. A főispán eljárt . A tervet szimpa Az őszi kampány n Megírtuk egyik múlt számunkban, hogy Dr. Kovacsics Dezső Békésvármegye főispánja több közérdekű ügy elősegítése végett a fővárosba utazott s a minisztériumokban interveniált az építendő kultúrpalota, a vasút és a vármegyének nyújtandó közúti kölcsön dolgában. A főispán hazaérkezése után fogadta tudósítónkat s utjának eredményéről a következőket mondotta a sajtó részére: — A vármegye által kért kölcsönt, habár redukálva is, megfogjuk kapni, miután a kormány a munkanélküliség enyhítésére naa vasút ügyében. fiával fogadták. ■eghozza a döntést. gyobb összeget szánt. A kultúrpalota ügyében még nincs pozitívum, mert a döntő faktorok szabadságon vannak és igy nem volt lehetséges propozicióinat előterjeszteni. A vonatkérdést illetékes helyen szimpátiával fogadták s az a meggyőződésem, hogy a kérdés megoldása elháríthatatlan akadályokba nem fog ütközni. Dacára a gazdasági nehézségeknek — pesszimizmusra nincs ok, csak az őszi kam- pánjü kell bevárni, amikor újra megkezdődik az alkotó élet és munka. 13 és fél hollandi tori. A kontinensen, de még Amerikában sem volt oly nagy búzatermés, mint a hogyan azt a jelentésekből remélni lehetett. Magyarország búzatermése átlag alig 5 mázsa Romániában a rossz termés miatt a kormány betiltotta a kivitelt — épp így Szerbiában is. A magyar búzát Németországon kívül még Svájc is k rest és emiatt nt a búza Amerikában. hirtelen felszökött a búza ára. Mint a szaklapok Írják a búza ára Amerikában 13 és fél hollandi forint, vagyis 405 -410 ezer magyar korona Érdekes, hogy Berlinben 10 hollandi forintért bármily mennyiségű búzát lehet vásárolni. CUKOR és RIZS szükségletét most legolcsóbban beszerezheti. CUKOR 1 kg. 18800 korona R1KS 1 kg. 8800 korona Hász és Kovácsnál. Lapunk mai száma 4 oldal.