Békés, 1924. (56. évfolyam, 1-104. szám)
1924-07-23 / 59. szám
Békés 1924 Julius 23 2 Első csabai ROSENTHÁL- 18 a fi liAltVHI kicsinyben és nagyban gőzinalmi MMÄA8 “Ä Kill Jl88 451 kapható §OLTɧZ BÉLA StTÓDÉJÉBEA CíTULA, EBKEL-TÉB. Több békésmegyei gazdasági felügyelőség megszűnik. keresett és nagy ritkaság. Irt számos népszerű munkát és cikket, kivált a méhészet, selymészet, okszerű dohánytermelés érdekében. Megalapította a Békésmegyei Okszerű Méhészegyletet és kezdeményezője volt az Országos Méhészeti Egyesületnek. ö találta fel a róla nevezett kettős gyékény kaptárát és lapozó méhlakot. Alapította és haláláig vezette a Békésmegyei Régészeti és Közművelődési Egyletet. Gyula város minden ügyét nagyon elősegítette. Alig van olyan intézményünk, melynek alapításában nem ő lett volna a kezdeményező. Kifejlesztette az iskolákat, építtette a bérházat, kifestette az anyatemplomot, ellátta az első üvegfestményekkel, közbenjárt Gyula város részére uradalmi földek megvásárlásában, a legelő megváltásában stb. Nagy barátja volt a népnek és végtelenül szerette azt. Csaknem sajátkezüleg ültette el a Népkert összes fáit, mindezeket a maga költségén szerezte be, valamint az egész Népkertet a benne levő paVillonnal együtt csaknem kizárólag a sajátjából szerezte és építtette ajándékul a gyulaiaknak. Meghalt 1894. január 4-én. Áldott legyen emlékezete. Sz, L. TAJítG Y, A középiskolai felvételi vizsgálat ojabb szabályozása. A Hivatalos Közlöny legutóbbi száma irja: Az elemi iskola IV. osztályát jó eredménnyel végzett, de a tanév végén tartott középiskolai felvételi vizsgálaton visszautasított tanuló a következő tanév elején újból felvételi vizsgálatra bocsátható. Pályázat- A gyulai állami és városi segély- lyel fenntartott egyesületi polgári fiúiskolánál betöltendő 2 matematikai tanszékre augusztus 15. terjedő kérvénybeadási határidővel pályázat van hirdetve. A megválasztott esetleg az iparos tanonciskolánál is köteles külön díjazás mellett heti 4 órát tanitani. Falvétel az Örkényi altisztképző és nevelő Intézetbe. A m. kir. honvédelmi minisztérium az Örkényi altisztképzö és nevelő intézetnél 154 tel- juen ingyenes, államköltséges helyre pályázatot hirdet. Feltételek: 14—18 éves kor, legalább valamely elemi iskola 6 vagy valamely középiskola (reál, gimnázium, vagy polgári iskola) 1 osztálya legalább is elégséges általános előmenetel, magyar honosság, testi épség, kifogástalan erkölcsi magaviselet. Árvák, félárvák előnyben részesülnek. Kérvények a szülők vagy gyámok által lehetőleg személyesen adandók be a honvédelmi minisztérium 9. osztályánál legkésőbb augusztus 31-ig. A tanfolyam 4 éves, utána 12 évi szolgálat a honvédségben, mint altisztek, ennek elvégzése után a honvédség közigazgatásába, mint tisztviselők kinevezhetők, ahol a VII. rangosztályt is elnyerhetik. Bővebbet a vármegye alispánt, a polgármesteri hivatalban és a honvédállomásparanes- nokságnál. A szanálási törvény folytán egyes hivatalok teljesen megszűnnek, egyeseket pedig » szükséghez képest összevonnak. Budapesti tu dósitónk közli velünk, hogy* a gazdasági felügyelőségeket is apasztani fogják. Jelenleg Békésmegyének 6 gazdasági felügyelősége van. Ebből A gyulai cserkészitek A gyulai róm. kath. gimnázium cserkész- ifjúsága már egy hét óta táborozik a tiszaroffi erdőben, nagyszerű időjárás mellett. A fiatalság egész leikéből élvezi a szabadtermészet szépségét, de gondolata mégis idehaza van, mert az örökéletü közmondás szerint is — mindenütt jó, de legjobb otthon. A cserkészifjak kiváló parancsnoka : Ila Tóth József tanár vezetése alatt a ki rándulások egymást érik s nem sokára a kis csapat duzzadó egészséggel fog visszatérni körünkbe. Ma a Békés a következő levelet kapta Tiszaroffról: „A gyulai róm. kath. főgimnázium cserkészei szeretettel küldik üdvözletüket a szerkesztő urnák. Egyben arra kérjük, szíveskedjék A fogyasztó közönség örömmel olvassa azokat a híreket, amelyek a közszükségleti cikkek néhány százalékos áreséséről számolnak be. Az utóbbi időben tényleg vehettünk észre ilyen jelenséget, de mi észrevettük azt is, hogy ezek az áringadozások nagyon egyenlőtlenek. Ennek az egyoldalú olcsóbbodási jelenségnek mélyebb közgazdasági okai'vannak. A pénztelenség oly nyomasztó, adózási és egyéb fizetési kötelezettségek pedig oly súlyosak, hogy kényszereladásokat eredményeznek. A kereskedő, az iparos, a gazda csakhogy a súlyos következményektől szabaduljon, kénytelen a maga portékáját értéken alul elvesztegetni. Az a baj, hogy az értéken alul piacra kerülő árut újra csak a tőkeerős, spekulációval dolgozók szedik össze, hogy ezáltal busás nyereségre tegyenek szert. Erőteljes olcsóbbodás mindnyájukra a hatból megszüntetnek négyet és csak ketté marad meg. A megszüntetésről szóló rendelkezés még nem érkezett meg a vármegyéhez és igy még nem tudjuk, hogy a minisztérium melyik felügyelőséget hagyja meg és melyiket szünteti meg levele a „Békésihez. becses lapjában üdvözletünket és köszönetün- ket tolmácsolni mindazon cserkészbarátoknak, a kik támogatásukkal lehetővé tették, hogy a kanyargó Tisza partján — tiszaroffi táborunkban felejthetetlen, szép napokat tölthetünk.“ És most következnek az aláírások: Székely Gyula, Bálint G., Vecsernyés, Rottenberg, Beles- nay, Fodor Lajos, Szabó S, Réti, Voit, Gerlein Gyula, Bálint Jenő, Karácsony, Konkoly, Károlyi, Kovács Pál, Galyassy. Takács János, S Márk//, Szabó, Sipos. Az ifjú cserkészeknek mi is legszivélyesebb üdvözletünket küldjük a tiszaroffi magyar táborba. reáférne. Ami azonban most folyik olcsósági hullám címen, nem egyébb, mint a kényszer- helyzetben Tevőknek szervezett kifosztása. Ezt tapasztaltuk a Gyulán lezajlott nagyvásáron is. A közönség nem vásárolt, mert nem volt pénze. A kik pedig vásárolhattak, azok nem a fogyasztásért vettek, hanem, hogy az árut elvonják s majd nagyobb áron tovább adják. Különösen nagy kedvvel vásárolták a szarvasmarhát s ma már Gyulán, a vásár után I—2 napra a marhahús ára jelentős összeggel emelkedett. A vásáron egyébként 15— 20%-os olcsóbbodást lehetett megállapítani, bár a vásár a hozzáfűzött várakozást meg sem közelítette. Az állatvásáron még csak volt valami mozgalom, de a kirakodó vásár a lehető leggyöngébb volt. .A gyulai vásár tanulságai. Mesterséges olcsóbbodás a gyulai piacon. SZEKERES BÁLINT férfi szabó. 1-3 Készít mindennemű úri ruhákat. Tisztviselők- nek kedvezményes árak és fizetési feltételek. Iroda • Bekkor bormérőjébe«», ahol minden időben mértéket veszek. Egy millió aranykoronát kérnek a várostól. (Saj. tud.) Megírtuk pár nappal ezelőtt, hogy illetékes körök egy uj vasútvonal kiépítését vették tervbe, mely Gyula városát bekapcsolná az orient forgalomba. Gyulán haladnának keresztül a nemzetközi express és gyorsvonatok és ezáltal gazdasági élénkség keletkezne s a város fejlődésére is nagy kihatással lenne a tervezett fővonal beállítása. Most illetékes helyről arról értesülünk, hogy a Máv e nagyszabású terv kiviteléhez a város hozzájárulását kéri, amely pénzben kifejezve egy millió aranykorona lenne. I liter1 14.000 korona öb8 l-§