Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-12-15 / 100. szám
1923. december 15. Békés 3 Egyetemi bál január 5-én A Békésmegyei Egyetemi Hallgatók a fővárosban fennálló inter- nátnsuk javára január 5-én tartják Almády László, az internátns alapitója, dr. Brandt Vilmos főispán és dr. Daimel Sándor alispán fővédnöksége alatt, zártkörű báljukat. A rendezőség az Ízlésesen elkészült meghívókat már a napokban szétküldi. E bál lesz az idén a farsang megnyitó bálja s igen jósikerűnek ígérkezik. Az ifjúsághoz! A gyulai állami elemi iskolák tantestülete elhatározta, hogy az állami iskolával kapcsolatosan megszervezi az »Ifjúsági egye« sületc-et. Az Ifjúsági egyesület eélja az ifjúság továbbképzése, társadalmi, irodalmi, ének és zenei érzékeinek ápolása és fejlesztése. Tagjai lehetnek nem tanköteles korú (15—24 éves korig) fiuk és leányok. Bővebb felvilágosítást Dynjt naponta az állami iskolák igazgatója. Felvételre ugyanitt lehet jelentkezni december 16-án és 23-án d. e. 10—11 óráig. Meghosszabbítják a munkáidét. A kormány a külföldi kölcsön felvétele folytán a tisztviselők létszámát kénytelen ismét csökkenteni. Az nj létszámcsökkentés mintegy 20—30 százalékos lesz. A kormány azt tervezi, hogy a munkaidőt meghosszabbítja, hogy ezentúl ne kelljen a túlórákat fizetnie. A munkaidő meghosszabbításával jelentős kiadástól szabadul meg az államkincstár. Baromfikláliitás Békéscsabán. A Délmagyarországi Baromfi-, Galamb- és Nyultenyésztési Egye sülét páratlan sikerű kiállítást rendezett a múlt bét végén Békéscsabán a közönség, de különösen a gazdálkodó közönség óriási érdeklődése mellett. A kiállítók száma meghaladta a százat, akik 400 körüli tenyész-törzszsel szerepeltek, összesen 385 nagy, emeletes ketrecben 1000 darabon felüli aprójószág került bemutatásra. A minőséget tekintve — különösen a baromfiosztályban — ennél nagyobb kiállítás eddig nem igen volt az országban, ami azt mutatja, bogy az Alföldnek ezen vidéke különösen alkalmas a baromfitenyésztésre. A kiállított fajállatokból igen sok kelt el magas árakon . A kiállítás biráló bizottsága elsőrangú szakértő tenyésztőkből állott, kiknek bírálata tárgyilagos és elfogulatlan volt, a közönség általános Ítéletével is megegyezett. A kiállítók túlnyomó része csabai volt, de távoli vidékről — még Erdélyből is jelentek meg kiállítók. A gyulai és környékbeli tenyésztők szintén szépen voltak képviselve és jelentékeny érdemdijakat nyertek el. így: Sárga orpington fajty okokért I. dijat és díszoklevelet nyert gróf Széchenyi Antainé Pestetekről és ugyancsak ő nyert elsőrangú dijakat Bhode Island, Minorka, Febér Leghorn és Fogoly- szinü fajtyukokért is. Ludak tárlatán II. dijat Ament Ferenc, Kacsáknál I. dijat és kamarai díszoklevelet gróf Almásy Dénes, II. dijat báró Apor Vilmos. Fehér pulykáknál II. dijat gróf Almásy Dénes. A diszgalamboknál, brünni goly- vás galambért II. dijat Kállay Gábor és ugyancsak ő dicsérő, elismerő oklevelet is Plymath tyúkokért. A kiállított állatok adásvételi forgalmában legnagyobb kelete volt a fajgalamboknak, melyek páronkint 40—60 ezer koronáért, az orpington és plimuth tyúkok darabOnkint 100—120 ezer korona, fajtyukok 150 —190 ezer koronzért találtak vevőkre. Meghívó. A »Békésmegyei Takarékpénztári Egyesület« 1923. évi december hó 17- napján délelőtt 11 órakor saját székházában rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek ezennel meg- hivatnak. Tárgysorozat: 1. Az igazgatóság javaslata az alaptőke felemelése tárgyában. 2. Az alapszabályok. 4., 16., 17., 24., 35, 63. és 64. §§-ainak módosítása. Gyulán, 1923. évi december hó 4-én 1018 l—l Dr. Lukacs György, elnök. A Nemzeti Hitelintézet Részvénytársaság Gyulai Fiókja a Városház-utca 18. szám alatti saját házában működését megkezdte. Anyaintézete révén a Devisaközpontnak tagja. Külföldi (devisák) és belföldi átutalásokat a lehető leggyorsabban eszközli. Teljes garancia mellett elfogad „Hetipénzt“ (Kosztpénzt) s azt ki is helyez. Külföldi pénznemeket (valutákat), arany és ezüst pénzt bevált Elfogad tőzsdei megbízásokat. Takarékbetéti könyvecskére, vagy folyószámlára befizetéseket elfogad, azokat a legelőnyösebben kamatoztatja és a mai nehéz pénzügyi és gazdasági helyzet daeára is a fél kívánságára — külön felmondás nélkül — bármikor azonnal visszafizeti. Óvadékot letesz. Tranzakciókban résztvesz s minden a takarékpénztári és bankszakma keretébe vágó üzletek lebonyolítását vállalja. A pénz- gazdálkodás minden ágazatával foglalkozik. 982 4—15 Budapesti áru- és értéktőzsde. Budapest, 1923. december 13. Hivatalos árfolyamok: Búza — - — 105—108000 K Rozs — — — 80—82000 K Árpa (takarmány) 80—84000 K Zab - - - — 81-82000 K Tengeri — — — 80—82000 K Repce — — — 195—205000 K Korpa — — — 43-44000 K Zsir — — - 14-14400 K Nemesféiupéuzek árai: Ezüst koronás 2560—2660. forintos 6850—7150, ötkoronás 11800—12000, arany tizkoronás 67500—69000. Zürichben 10000 magyar koronáért 3 frankot fizettek. SVIUT-TllB. E rovatban közlőttekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Gyuláról való elköltözésünk alkalmából jóbarátainknak és ismerőseinknek ezúton mondunk Isten hozzádot. íoio í—i Özv Balázsy Péterné és leánya Mária. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen nőm és édes anyánk temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhítették, ezúton mondunk köszönetét. Gyula, 1923. december 14-ón. ioi6 í-i Varga István és gyermekei. Értesítési. Guth Ádám és Hoffmann Antal tulajdonát képező eséplögarnitura és herefejtö 1923. december 19 én délután 2 Arakor Hoffmann Antal tanyáján feltétlenül elárvereztetik. Feltételek megtekinthetők dr. Tury Ferenc ügyvédi irodájában. ion 1—1 Menyasszonyi fátyolokat, koszorúkat kölcsön ad, alkalmi frizurákat a legdivatosabban készit, meghívásra házhoz megy, Babi hajvágást elvállal Pickné H ász Rózsi 1013 1—3 Vad-utca 13. szám. A német gyógyszertár utcájában. ügy ügyes kiszolgáló leány Klein Sándor divat- és rövidáru üzletébe felvetetik. 1018 1-1 Nagyrománváros, Villa-utca 2. sz. báz azonnali beköltözéssel eladó. Értekezhetni ugyanott. 1017 1—2 Egy darab SO kilós kövér malac eladó Faiskola-utca 8. szám (Szentpálfalva). 1019 l—l Babajavítást vállalnak 996 1-1 ffiász Nővérek. Békés olvasói! Bútorozott szoba ügyben bizalommal keressék fel Budapesten Hungáriát. Óriási választókban kapható 1 — 2 és 3 szobás bútorozott albérleti lakosztályok főlépcsőbe« bejárattal, szeparált fürdőszobával (kizárólagos használat), önálló konyhával, telefon- és zongorahasználattal. Főlópcsőházi bejáratú garzon szobák (1 napra is) átutazóknak. Irodahelyiségek telefonhasználattal. Központi iroda: 10141-10 Budapest, IV., Muzeum-kérut 31. Internrban: József 51—52. Földbirtokosok és bérlök megkétszerezhetik tiszta jövedelmüket, ha a haladás útjára térnek és szakszerű útmutatás mellett a legkeresettebb gyógy- és ipari növényeket, valamint fűszeres magvakat termelik. — Átvételt szerződésileg biztosítja és vetőmagvakat ad a Gyulai Herbadrog Gyógy- es Ipari Növény R.—TT. Gyula, Városház-utca 23. Érdeklődőknek szívesen adunk felvilágosítást szóbelileg és levélben. 808 u—go 10 magyar frö 10 könyve Kabos Ede, Komáromi János, Lázár Miklós, Bán Ferenc. Drégely (iábor sth. 1500 oidalon Magyar írók sorozata I. 40.000 korona bolti ár helyett 15,000 korona leszállított áron árnsitjuk. Az Est könyvkereskedése, Rákóezi-ut 54. szám, 3—5 Készpénzét legjobban gyümolcsözfetheti, ha biztosítók mellett kiadja magas kamatra. Kölcsön ügyleteket a szükséges iratok előkészítése mellett igen olcsó díjazással közvetít, valamint minden üzletágban egyszeri, vagy állandó üzletekhez társulásokat összehoz. Juhász László só 49—* ingatlan és áruforgalmi iroda. Gyula, Városház-utca 23. szám. Kölesöntőkét keresek: 1—2—3 millió koronát több megbízóm részére megegyezés szerinti jutalékra teljes biztosíték nyújtása mellett. 15—20 millió koronával rendelkező társat keresünk igen jó üzlethez. Lehetőleg olyat, aki aktív részt vesz az üzletben. Molnár Albert mérnök irodája Gyula, Kossulh-tér 18. sz. 55910*—* Elsőrendű bflkkhasáb tűzifa 14.300 korona Lőwy és Läufer 1009 2-2 fakereskedőknél. Barna Sándor terménykereskedő Városház-utca 8. (Hász és Kovács mellett.) Vásárol: Mindennemű terményeket a legmagasabb napi áron. m a-* Eladó bérliáz. Gyulán, a főtéren, a rém. kath. nagytemplom mellett fekvő 7 bolthelyiség és 3 lakásból álló családi ház tágas udvarral, mellékhelyiségek és pincékkel azonnal eladó. Cim: Gyula, Városház-utca 7. »Békés« kiadó- hivatala. VESZEK tökmagot, napraforgót, kendermagot a legmagasabb napi árban. KBA1TSZ JEKÓ liszt- és terménykereskedő. Kossuth-tér 31. Telefon 77. I 538 29—* i