Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-03-14 / 21. szám
1923. március 14 Békés a »A llép« cimü fővárosi napilap — március 11-iki számában nyilván tendenciózns célzatokkal, egy támadó cikk jelent meg vármegyénk köz- tiszteletben és becsülésben álló alispánja : dr. Daimel Sándor ellen. A cikkre vonatkozólag — illetékes helyről — a következő s a tényeket teljesen fedő — felvilágosítást kaptok: A szeghalmi Polgári Olvasókör tiszteletbeli tagjává választotta meg Héjjas Ivánt és Hír Györgyöt. A körnek ezt a határozatát dr. Makai Márton szeghalmi ügyvéd megfellebbezte s igy került az ügy a vármegye alispánja elé. A vármegye alispánját a határozat felülbírálásánál — természetszerűleg nem vezethették érzelmi momentumok, csupán az, hogy a határozat a kör alapszabályainak, valamint a fennálló törvények rendelkezéseinek szigorú betartásával hozatott-e. Az alispánnak a választást megsemmisítő határozata nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a körnek jogában van, hogy as illetőket tagjai sorába beválasssa, tehát a fellebbezést e tekintetben elutasította, azonban mintán a választás nem az alapszabályok rendelkezései alapján történt, mert a körnek 150 tagja közül 24-en erről a közgyűlésről értesítve sem lettek, a fellebbezés folytán és felügyeleti jogánál fogva kény - leien volt a határozatot megsemmisíteni. Arról, hogy a meg nem hívottak zsidók voltak, vagy nem, a vármegye alispánjának nem volt tudomása, ezután nem is érdeklődött, s ennek sem a feleb- bezésben, sem az iratokban semmi nyoma, még e tekintetben senkivel sem érintkezett, senkivel sem beszélt, s azt, hogy azok között zsidók is voltak, csak a »Népe támadó cikkéből tudta meg. Petőfi Slatlnő. A Gyulai Oktatók Egyesülete a magyar szabadság lángielkü dalnokának századik születési évfordulója alkalmából a vármegye- háza dísztermében, március 15-én délelőtt 11 órakor Petőfi matinét rendez a következő műsorral : 1. Hiszekegy, énekli az Erkel Ferenc Dalkör. 2. Elnöki megnyitó, tartja Mérey Gyula főgimn. tanár. 3 Petőfi S : »É at vagy halál«, előadja Balogh Irén polg. fiuisk. tanárnő. 4. Petőfi S. : »Falu végén kurta korcom, József Dezső tanár vozetésév&l énekli a polgári leányiskola énekkara. 5 Ünnepi beszéd, tartja dr. Pallmann Péter ref. lelkész. 6. a) Brahms: Magyar rapszódia, b) Bartók : Magyar ábránd, c) Bartók : Csikmegyei népdal, zongorán előadja ifj. Szabó Emii müvesz- növendék. 7 Patőfi S : »A nemzethez«, szavalja Szacsvay Tibor ál!, isk. tanító. 8. Petőfi dalok, Károlyi Gábor tanár vezetésével előadja a főgimnázium zenekara. 9. Petőfi—Hubay: »Talpra magyar«, énekli az Erkel Ferenc Dalkör. A Gyulai Oktatók Egyesülete március 10 én a kereskedelmi szaktanfolyam helyiségében Mérey Gyula elnök vezetése alatt tartotta közgyűlését, melyen tárgyalta és megállapította az egyesület uj alapszabályait. A közgyűlés a rendes működő tagok mellett pártoló tagsági jogcímet is vezetett he az alapszabályokba 500 K tagdíj lefizetése mellett, ezáltal alkalmat kíván nyújtani a nevelés- oktatás ügye iránt érdeklődő azon egyéneknek, kik nem tartoznak a hivatásos oktatók sorába. A közgyűlés ez alkalommal megállapította a március 15. a vármegyeházán rendezendő Petőfi- ünnepély részletes műsorát és az ünnepély rendezésére vonatkozó előmunkálatokat. Március 15-ike a gyulai áll. polg. leányiskolában. Az áll. polg. leányiskola önkepző köre f. hó 15 én, délután 5 órakor az iskola rajztermében hazafias ünnepet rendez. A szülőket és érdeklődőket szívesen látja a tantestület. Belépődíj nincs, de önkéntes adományokat köszönettel fogad az önképző kör. Az ünnepély műsora igen változatos. Az ünnepi beszédet Terényiné Mócsy Jolán tanárnő tartja, kedves énekszámok és szavalatok élénkítik a jól összeállított műsort. Március 15 lke az Újvárosi Olvasókörben. A gyulai református énekkar március 15-én délután 4 órakor a kór nagytermében hazafias ünnepélyt rendez a következő műsorral: 1. Imádkozzunk a hazáért . . . Rü:. V8gyeskar. 2, A harangok. Szavalja Szilágyi Juliánná. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Kslas Ferenc ref. lelkész. 4. Kuruc dalok. Előadja a ref. női kar. 5. Hadi árvák. Irta Pásztor József, Szereplők: ApaKőrmendy Béla. Anya Sántha Esztike. Gyermekeik Fábián Esztike és ifj. Némedy Lajos. Szomszéd Bállá Ferenc. Angyal Pikó Rózsika. 6. Talpra magyar. Szavalja Nád- házy András. 7. Talpra magyar. Énekli a ref. vegyeskar. 8. Árpád síri álma. Szavalja Nádudvari Erzsiké. 9. Tied vagyok, tied hazám. Eaekli a ref. vegyeskar. A sakk-kör osztályozó fersenye ll-én, vasárnap délutáD megkezdődött. Az osztályozások és sorsolások — az e eélra alakult bizottság által — megtétettek s mindkét táblázat a Polgári Kör olvasótermében megtekinthető. Azok a sakkozók, akik a sorsolás alkalmával jelen nem voltak, de kisorsoltattak, erről külön írásos értesítést fognak kapni. Az eddigi eredmény az I. osztályban : Krupitzer nyert Bjgi ellen; a II. osztályban; Gyöngyössy nyert Katkó ellen; a Seres—Ullman- dinger játszma rsmis-vel végződött. A keddi eredményt szombati számunkban fogjuk közölni. Játéknapok kedd és pénteken este fél 7-től és vasárnap délután 4 órától kezdve. További jelentkezések elfogadtatnak. Holinaknyllvánltások s Szabó Ferenc gyulai fó'dmives, aki 1880-ban született, Szabó Ferenc és Szigeti Julia fia, Enyedi Mária férje, az 1. népfelkelő ezredben 1914. őszén a szerb harctéren hősi halált halt. — Sándor Illés gyulai föld- mives, aki 1891-ben született, Sándor Illés és Mészáros Paraszkéva fia, a 2. honvédgyalogezredből 1914, év őszén a szerb harctéren eltűnt. — Paskás Mihály dobozi földmives, aki 1889-ben született, Puskás Sándor és Komáromi Zsuzsánna fia, a debreceni honvédhuszárezred törzsőrmestere 1918. őszén az olasz harctéren hősi halált halt. Holtnaknyilvánitásuk iránt az eljárás a gyulai bir. járásbíróságnál megindítva, Az ecet uj átáről lapunk múlt számában közölt tudósításba sajtóhiba csúszott be, amit azzai igazítunk helyre, hogy a 4 százalékos ecet ára literenként nem 37 K, hanem 57 K. Gabonaárak Budapesten (és zárójelben Békéscsabán) búza 14600 (13500), tiazavidébi 14600, tengeri 8300 (7800), takarmányárpa 8900 (8700), zab 9500 (8200), rozs 9000 (8200), köles (8200), bab (9000), napraforgó (11200), tökmag (19000), muhar (12500), bükköny 26000), korpa 5300 K métermáZ8ánkint. A választók névjegyzékének kiigazítása március 10-én az összes kerületekben megkezdő dött és e hó 18-ig folyamatban van. Megállapítható, hogy az érdeklődés minden küldöttségnél igen csekély. Felhívás az ipartestület í. tagjaihoz! A m. kir. központi statisztikai hivatalnak legutóbbi felhívása szerint Csonka-Magyarországon az 1923. évben januártól kezdó'dőleg országos érdekű gazdasági feladatok megoldása céljából adatgyűjtésre van szüksége, mely célból minden ipartüző kézmüiparosnak és kisiparosnak — a gyári jellegű ipartelepeket kivéve — feljegyzéseket szükséges vezetni az 1923. évi termelés, üzleti forgalom vagy teljesített munka nagyságáról és értékéről is, külön választva az üzemében előállított uj iparcikkeket a javítási munkáktól és a bérmunkáktól. Illetőleg, ha a kisiparos nem iparcikk előállításával foglalkozik, pld. borbély, vendéglős stb. ki kell mutatni azt, hogy mekkora volt az 1923. évi üzleti forgalom, vagy az év folyamán végzett munka értéke. Ezen feljegyzéseket minden iparosnak abból a szempontból szükséges vezetnie, hogy az 1924. év elején végrehajtandó kisipari, üzemi és termelési statisztikai felvétel részére a kivánt adatokat kellően megadhassa. Feljegyzéseket kell vezetnie továbbá a világitó és tüzelő anyagok nyers anyagok és félgyártmányokról ezen üzemi segéd anyagok és kereskedelmi anyagok mennyiségének és értékének megállapitása végett, úgyszintén az 1923. évi termelésről kivánt adatok helyes összeállitása céljából elkerülhetetlenül szükséges, hogy minden kisiparos már az 1923. év elejétől kezdve pontos feljegyzéseket vezessen arról, hogy mennyi fát, szenet (fekete vagy barna szenet) tőzeget, brikettet, pirszenet, faszenet, benzint, kőolajat, gázt, elektromos áramot stb. használ fel hajtóerő számára, kemence fűtésre és mennyit műhely fűtésre. Feljegyzéseket célszerű vezetni továbbá az 1923. év folyamán felhasznált mindazon nyersanyagok és félgyártmányok mennyiségéről és értékéről, melyeket a kisiparos nem saját üzemében termelt, hanem máshonnan szerzett be, pld. nyersvas, bádog, arany, agyag, épületfa, gyapjú, szövet, juta, pamut, len, kender, nyersbőr, lemez, tégla, deszka, gomb, zsinór, cérna, bélésvászon stb. aszerint, hogy mily iparról van szó; úgyszintén szükséges feljegyzéseket vezetni, minden iparosnak, hogy az 1923. év folyamán mily mennyiségű és értékű üzemi segéd anyagot és kereskedelmi anyagot fogyasztott pld. olaj, csiriz, enyv, kenőcs, szappan, zsir, csomagoló papiros, láda, doboz, zsineg, szögek, palackok stb. feljegyezve azt is, hogy honnan szerezte be azokat. Ezen adatgyűjtés, ismételjük, országos érdekű gazdasági feladatok megoldása céljából szükséges, mely elsősorban a kisiparosok érdekeit fogja szolgálni. Mely adatgyűjtésnek eredménye csak úgy lehet és az 1924. év elején kibocsájtandó kérdőíven csak úgy felelhetnek meg a kérdésekre, ha mindenről feljegyzéseket vezetnek. Az 1897. évi XXXV. t.-c. biztosítékot nyújt arra, hogy a begyűjtött adatok szigorúan, bizalmasan kezeltessenek és sem közvetlenül, sem közvetve adóztatási célra fel ne használtassanak. De az adatgyűjtés sikerének előmozdítása végett kivánt könyvvezetés és egyéb feljegyzések sem használhatók fel oly módon, hogy abból kifolyólag a kisiparos akár egyéni, akár üzleti sérelmet szenvedne. Gyulán, az 1923. évi február hó 18-án tartott előljárósági ülésből. Gyepes Gergely sk., Dobay Ferenc sk., ijjt. jegjaö. 1—1 ipt. elnök. Március 15-tkét az Iparleslftletben Pctőfiünnepélylyel kapcsolatba« az iparosság is meg- ünnepli. Az ünnepély, mely este pontban fél 7 órakor kezdődik 5 pontból fog állani; 1. Hiszekegy. Énekli az Erkel-dalkör. 2. Szavalat. 3. Ünnepi beszéd. Tartja Schreiber Ottó főgimn. tanár, h. polg. fiuisk. igazgató. 4. Szavalat. 5. Talpra magyar. Énekli az Erkel-dalkör. Az ünnepélyre az iparosság és az érdeklődők figyelmét felhívjuk. Az ünnepélyt társasvacsora követi. Adományok a Napközi Otthonra. A gyulai állami elemi iskola kebelében működő Napközi Otthon intéző bizottsága hálás köszönettel nyugtatja az alábbi szives adományokat: Gróf Aimásy Dénesná 10 kg. zsir és 25 kg. nullás liszt, Irsa Ferenc 100 K, Buzáth Lolika 300 K, Csutak Iraréné 100 K, Szacsvay Tibor 200. Hossz hír Aradmegyéb51 ? Az aradnugyei agrárbizottság teljes egészében kisajátította a borossebesi volt Wenckheim uradalmat minden tartozékaival együtt, tehát a menyházai fürdőt és márványbányákat is, Az uradalom a Barossebesi Bánya Részvénytársnlat tulajdonává lett, melynél nagyobb érdekeltséggel rendelkezik a gróf Wenckheim család és a Nasitzi gyár R,-t. is, mint szintén kisajátítást szenvedő birtokos. A román állam ezen önkényes eljárása az erőszakos eltulajdonításnak egy modern formája és amit tett nagyban az antant Magyarországgal, most ugyanazt utánozza a román állam kisebb részletekben, mert kompenzációk még eddig nem adattak. A cserebogarak kötelező irtását rendelte el a m. kir. főidmivelésügyi miniszter. A rendelet helyén való, de különlegesen a gyulai határra nézve nem életbevágó, mert a gyulai kötött réti és részben szikes földben a cserebogár nem tenyészik olyan mérvben, hogy komoly károkat okozna, ügy maga a bogár, mint földben talált álcái mindenesetre elpnsztitandók Comenlcserép a jelenkor legjobb és legolcsóbb tetőfedő anyaga. Kiváló jó minőségben gyártja Mogyoróssy Sándor ssobráss kőfaragó és cementáru ipartelepe, Gyula, Báró Wenckheim Béla-utca 10 szám. 119 5—ie