Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-01-27 / 8. szám

2 Bék és 1923. január 27. Schiff, a »Freiheit«-ében pedig Hilferding, Hertz, Kaifunkelstein, Stőssinger. Érdekes a »demokratának« vélt Anglia par- lameDtjánek összeállítását is megismerni. A mos­tanában választott nj angol alsóházban ül: 115 földesnr, 61 biztositó intézeti igazgató, 17 szén­bányaigazgató, 30 hajózási társulati igazgató, 23 bankigazgató, 8 petrőleumgyári igazgató, 19 textil- gyáros, 138 egyéb gyáros, 10 sörgyáros, 102 ügyvéd, 62 tiszt és 65 munkás. Az ös3zeállitást közlő angol lap úgy vélekedik, hogy a »demo­kratikus« angol parlament nem a nép, hanem a nagytőke és a nagyvállalatok uralma alatt áll. m 1 BB K. KilfintcteU tisztviselő. Antalóczy Nándor vármegyei főlevéltárost, aki a Hadigondozó Nép- iroda ügyeinek vezetésében nagy munkásságot és odaadó gondosságot fejtett ki, a belügyminiszter elismerő leirattal tüntette ki. A gyulai ág. ev. egyház f. hó 28-án, va­sárnap délelőtt 9 órakor a gróf Károlyi Sándor- utcai iskolában istentiszteletet tart. Az általános keresed adóról felvilágosító és magyarázó előadást fog tartani a m. kir. pénz- ügyigazgatóság megbízásából Elek Lajos m. kir. génzügyi tanácsos folyó évi január 28 án délután 3 órakor az adózó polgárok részére a városháza közgyűlési termében. Oktatók közgyűlése. A Gyulai Oktatók Egye­sülete f. évi januar hó 28-án, azaz vasárnap dél­előtt 11 órakor a női kereskedelmi szaktanfolyam helyiségében tartja meg 1922. és 1923. évi ren­des közgyűlését, amelyre az egylet összes tagjai ezúton is meghivatnak. A nagyváradi főgimnáziumot bezárták. Nagy visszatetszést keltett Nagyváradon és egész környékén, hogy a nagyhírű váradi premontrei főgimnáziumot az oláh közoktatási miniszter a 37331. számú rendeletével bezárta és ezzel 800 magyar diákot tanév közepén egyszerűen az ut­cára dobott. A bezárás rövid indokolása, hogy a gimnázium több, mint négy éven keresztül állam­ellenes magatartást tanúsított. Petőit emlékünnepélyt rendez a gyulai r. kath. főgimnázium február 4-én, jövő vasárnap délután az intézet zene- és tornatermében. A műsor emlékbeszéd, szavalatok, zene- és énekszá­mokból fog áliani, annak kidolgozás alatt álló végleges sorozatát jövő hét folyamán fogjuk kö­zölni. A főgimnáziumi farsangi kabaréestély, mely február 12-re volt tervezve, közbejött akadályok miatt elhalasztatott és csak busvét után fog meg­tartatni. Értesítés. A belvárosban 4 hónap óta mű­ködő német nyelv tanfolyam tanórái alatt ujab- ban többen jelentkeztek felvétel végett, d8 mert az I. évfolyam létszáma már rég betelt, ezen je­lentkezők nem vétettek fel. A tanfolyam vezető­sége e jelentkezők óhaját is teljesíteni akarja, miért is február elején egy újabb (I. b) tanfo­lyamét nyitnak 50 gyermek részére. A tanóra mindennap fél 3 órától fél 4 óráig tart. Tan­könyvre 1 évig ninc3 szükség, mert ez idő alatt csak beszédgyakorlatok folynak. 12 éves korú fiuk és leányok jelentkezketnek e hó 25—31-ike kö­zött a belvárosi róm. kath. elemi iskola földszinti II. osztályában délután 2 órától fél 4 óráig, mi­kor az első havi tandíj is lefizetendő. Havi tandíj 300 korona. Tanárok, tanítók és óvók gyermekei féltandijat fizetnek. A gyulai polgári fiúiskola vasárnap délelőtt 10 órakor a BalOgh-fále ref. iskola termében Petőfi-ünnepélyt rendez, melyen az ünnepi be­szédet H Fekete Péter menekült polg. leány­iskolái igazgató, tanintézeti tanár mondja. Ezen kívül a költő müveiből vett szavalatok és énekek töltik ki a műsort. A méhószegylet f. bó 28-án, vasárnap dél­után 2 órakor a városháza nagytermében tartja rendes évi közgyűlését, melyre a tagok tiszte­lettel megbivatnak. mozi. Szombaton és vasárnap a modern nagyvilági élet tobzódásait feltüntető és bűneit ostorozó nagyszerű film Sodorna és Gomorra kerül elő­adásra. A pompás darab első része a multi mil­liárdos amerikai tnntfejsdelem és családja életét és erkölcsi világát állítja elénk, amelynek bűnei szörnyű erkölcsi válságokat idéznek fel az élve­zetekbe merült lelkekben. Hétfőn és kedden egy kalandos történet kerül színre, melynek eme: Gyémánthiénák. Irta Kecskeméten, 1843. február havában vándorszínész korában. Mondád, anyám, hogy álmainkat Éjente festi égi kéz ; Az álom ablak, melyen által néz Lelkünk szeme a jövőbe. Anyám álmodtam én is egyet, Nem fejtenéd meg, mit jelent? Szárnyaim növének, s átrepültem A levegőt, a végtelent „Fiacskám lelkem drága napja Napomnak fénye örvendezz ; Hosszúra nyújtja élted isten, Álmodnak boldog titka ez.“ 1És nőtt a gyermek, lángra lobbant Meleg keblén az ifjú kor, S a dal malasztos enyh a szívnek, Midőn hullámzó vére forr. Lantot ragad az ifjú karja, Lantjának adta érzetét, S dalszárnyon a lángérzemények Madárként szálltak szerteszét, • Égig röpült e bűvös ének, Lehozta a hir csillagát, Ez a költőnek sugarából Font homlokára koronát. De méreg a dal édes méze, S mit a költő a lantnak ad, Szivének mmdenik virága ; Éltéből egy-egy drága nap. Pokollá lett az érzelemtárig, És ő a lángban martalék, A földön öt az életfának Csak egy kis ága tartja még. Ott fekszik ö halálos ágyon’ Sok szenvedésnek gyermeke S hallá, mit a szülő bus ajka ; Kínjának hangján rebege. „Halál, ne vidd el őt karomból, Ne vidd korán el a fiút, Soká ígérte öt éltetni Az ég .. . vagy álmunk is hazud ? . . „Anyám, az álmok nem hazudnak ; 1 akarj on bár a szemfödél: Dicső neve költő fiadnak, Anyám, soká, örökkön él.“ Pelőf (-ünnepély a református elemi Isko­lában. A református elemi iskola tanulóifjúsága január hó 28-án délután fél 4 órakor megismétli az Újvárosi Körben Petőfi-ünnepályét. Ez alka­lommal az ünnepség összes jövedelme a szegény iskolás gyermekek felruházására fordittatik. Tisz­telettel meghívja a szülőket és a tanügy bará­tait a tanítói kar. A munkásság bálja A farsang legsikerül­tebb mulatságának ígérkezik a gyulai szervezett ipari munkásság vasárnapi bálja, amely az azelőtt szakmánként tartani szokott külön bálok vala­mennyiét van hivatva pótolni. A bál a Göndöcs- népkerti pavillonban lesz és fél 9 órakor kezdő­dik. A legjobb zenéről és számos szórakoztatóról gondoskodott a lelkes rendezőség. — Itt említjük meg, bogy a munkások által bevezetett vetitett- képes ismeretterjesztő előadás a mulatságuk miatt vasárnap szünetelni fog. A gyulai kerületi mnnkásbiztositő pénztár rendalőjeoen január 22 ikétől kezdve a rendelések reggel 7—8, délben 12—1, este 5—6 óra között tartanak, fekvő betegek reggel 7—8 óra között jelentendők. Pelőfl-CSÍ. A gyulai Kereskedők és Keres­kedőink Társulatának műsoros Petőfi-estje iránt, mely szombaton este lesz a Komlóban, igen nagy az érdeklődés. A est sikerét biztosítja az alábbi műsor: I. Megnyitó. Tartja Reisner Arthur, a Kereske­delmi Csarnok elnöke 2. Chopin : Noctnrno. Liszt: II. Magyar rapszódia. Előadja Márky Pál zongo­raművész. 3. Petőfiről felolvas Pakots József nem­zetgyűlési képviselő. 4. Bach: Allegro Adagio Allegro. Beethoven—Kmisler: Rondino. Kreisler : La Gitana. Előadja lhomán Mária hegedümü- vésznö 5. Petőfi kora cimen szabad előadást tart Móra Ferenc költő. 6. Schumann: Noveliette. Liszt: Cimpanella. Eiőadja Márky Pál zongora­művész. 7. Ginek: Melódia. Sarasaié: Zigeuner- weisen. Előadja Thomán Mária begedümüvésznö. 8. Hazafi ís dalok. Dankó—Pósa : Micsoda ország ez . . . cimü, valamint saját szerzeményű dalát cigányzene kísérettel előadja ár. Major Simon. A műsor lepergese után táncmulatság következik. Az estély kezdete fél 9 órakor. A tagok által be­vezetett vendégeket és az érdeklődőket szívesen látja a rendezőség. A nagy érdeklődésre való tekin­tettel jegyek előre válthatók Dobay Ferenc, Zuzinann János, Neumann Márton, Nádor Mór és Faulbaber József kereskedők üzleteiben. Külön meghívókat nem bocsát ki a rendezőség. Jegyek árai: családjegy 800, személyjegy 300 K. Eljegyzés Nagy Mariskát eljegyezte Erdős Péter. (Minden külön értesítés helyett.) Vitézi bál Gyulán. Február hó 12-én, hét­főn lesz megtartva ez idén a szokásos várm. vi­tézi bál a vármegyeházán, vitéz Albrecht kir. fenség védnöksége és jelenléte mellett. A meghí­vók még nincsenek szétküldve, de mint értesülünk, a rendezőség óhaja, hogy lehetőleg az, összes hölgyek magyar ruhában jelenjenek meg. Az ér­deklődés máris kiterjedt a szomszédos megyékre is, ahol mindenütt közismert a gyulai Vitézi Szék báljának fénye és sikere. A bál ismét 10 órakor, a kir. Fenség fogadtatásával veszi kezdetét s ez alkalommal a turtáncokat katonazene, a csárdá­sokat cigányzene szolgáltatja. A bálát vitéz Albrecht kir. Fenség nyitja meg a békésmegyei vitézek »Árad a Tisza« csárdásával. Halálozás- Szatrán Sándor, a gyulai iparos­ságnak egyik kiváló tagja, január hó 23 án, éle­tének 75 évében elhunyt. Mint esztergályos-iparos, egyike volt ezen szép iparág tökéletes szakértői­nek ; az általa feltalált parafaágyas kőrisfacsapo- kat nagyban gyártotta, messze vidékeken elter­jesztette. Ezen csapok országszerte a legjobb bor­csapoknak vannak elismerve. A derék iparos te­metése január hó 24-én történt nagy részvét mellett. Ismeretterjesztő előadás f. hó 28 án, vasár­nap délután 5 órakor a polgári leányiskola rajz­termében. Bemutatásra kerül a »Szépművészeti muzeum régi képtára« cirnmel az olasz, spanyol, francia, németalföld, angol és német nagy mes­tereknek tulajdonukban levő pompás műalkotásai 71 színes képben. Érdeklődőket szívesen lát a rendezőség. Belépő díj tetszés szerint. A Gyulai Józsefvárosi Olvasó Kör 1923. évi január 28-án délután 3 órakor saját helyisé­gében rendes évi közgyűlést tart, melyre a kör tagjai tisztelettel meghivatnak. Cipész- és esizmadia iparosok a megélhe­tésért. A cipész- és csizmadia-szakosztály leg­utóbbi ülésén a következő határozatot hozta: Tekintettel az általános nagy drágaságra, továbbá a nyersanyag árak folytonos emelkedésére, amely lehetetlenné teszi a kaiknllációt, miáltal a meg­élhetésük rendkívül megnehezedett. Elsősorban a hitelt teljesen megszüntetik és az árakat az élel­micikkek áraihoz mérsékelten emelik. Teszik ezt pedig azon parancsoló okból kifolyólag, mintán nap-nap után érezhetőbbé válik a napi kenyerük mind kisebbre való zsugorodása. Pályázat. A gyulai kir. ügyészségnél betöl­tendő egy ügyészi állásra a Budapesti Közlöny január 14-iki számában a m. kir. igazságügymi­niszter pályázatot hirdet. Határidő a hirdetmény harmadszori megjelenésétől számítandó 8 nap. Farsang. A gyulai Általános Ipartestület február 3-an tartandó jótékony és kulturális célt szolgáló báljára a meghívók szétküldettek. Akik meghívót nem kaptak volna, de arra igényt tar­tanak, az ipartestületi irodában a hivatalos órák alatt jelentkezhetnek. Adományok a »Napközi Otthonira. Az áll. elemi iskola kebelében felállított »Napközi Otthon« intézőbizottsága hálásan köszöni az alábbi szives adományokat: Gyepes Erzsébet 150 K, Kiss Mi­hály 1 konyhaasztal, Kir. tanfelügyelőség 200 K, Bálint Imréné 10 kg. répa, 11 kg. burgonya, Szacsvay Tibor 10 kg, zöldség, N. N. 3 kg. hurka, N. N. 100 K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom