Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-07-04 / 53. szám
L¥. évfolyam 53. szám. Szerda Ctynla, 1933 Julius 4. Előfizetési árak: helyben Negyedévre vagy 400 K vidéken Hirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÜZRAZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető köalemények, hirdetések és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 15 korona Hiszek egy Isteoben, Hiszek egy Hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Am en A bíróságok. Durva támadást intéztek a bíróságok ellen a nemzetgyűlésen. Olyan durvát, aminót, bízvást elmondhatjuk, Európa egyetlen parlamentjében sem lehetne intézni. Nyugaton nem, mert ott finomabb a modor, előkelőbb az Ízlés, mérsékeltebb a hang, keleten meg azért nem, mert ott még tisztelik a tekintélyeket. Mi vagyunk az a szerencsétlen ország, ahol már minden tekintélyt lejárattak, de ahol a belső tisztelet helyébe nem lépett a külső tisztelet. Nálunk finoman, előkelőén, izléseseu senki sem tudja megmondani a kifogásait. Valljuk meg, az ilyeneket nem is igen vennök komolyan. Senki se esik gondolkodóba, ha valamely intézményünkről ko moly, előkelő, finom hangú kritikát hall. De ha durván neki mennek valaminek, akkor mindenki felneszei, az egyik, hogy gyűlölettel teljék el a megtámadott intézmény iránt, a másik pedig, hogy védelmébe vegye azt esetleges hibái dacára is. Csoda e azután, hogy minduntalan csak hibákat hallunk emlegetni, de azok kiküszöbölésére semmi sem történik. Lehet-e alapos kifogást emelni az igaz ságosság és törvényesség szempontjából egyes bírói ítéletek ellen, azt nem tudjuk, de hogyha lehet is, nem a bírákban van a hiba, azt igen is biztosan tudjuk. A bírák is elvégre emberek, akiknek van erkölcsi világnézetük, vau szociális meggyőződésük és van hazafias érzésük. Nem lehet kívánni, hogy mindezt elfojtsák magukban, különösen nem lehet ilyent kívánni napjainkban, amikor elkeseredett hareok folynak világnézetek, társadalmi felfogások és nemzeti kérdések körül. Azok a perek, amelyekben az ítéleteket a nemzetgyűlésen oly élesen kritizálták, mind úgynevezett politikai perek, amelyek békés, nyugodt időkben az esküdtszékek hatáskörébe tartoztak. Nos, az esküdtszékek mindenkor a maguk világnézete, szociális és nemzeti meggyőződése szerint Ítélkeztek, sőt egyenesen ezt kívánták is tőlük és ezért létesittettek. Most azonban mégis az fáj sokaknak, hogy a szakbíró itt-ott talán túlságosan beleviszi a maga emberi és állampolgári meggyőződését az Ítéleteibe é3 nem a rideg paragraíusok élettelen szavai szerint ítél. De hiszen mindig azért harcoltak, hogy Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC minél több bűncselekmény vonassák ki a rideg paragrafusok szerinti ítélkezés alól és utasittassék az érzelmeik, állampolgári meggyőződésük és szociális hitvallásuk szerint Ítélkező, a törvény betűi által nem kötött esküdtbiró hatáskörébe. Most pedig azzal gyanúsítják és amiatt támadják a szakbírót, hogy nem a törvény betűi szerint, hanem olyan motívumok alapján Ítél, aminők alapján az esküdtek szoktak Ítélkezni. Hol itt a következetesség. Mindenesetre ki volna huzva a kérdés máregfoga és az ország megkiméltetnék hasonló parlamenti botrányoktól, ha a kormány visszaállítaná az esküdtbiráskodást. TAKTÜ« Y. Német tanfolyam nyílik meg a polgári fiúiskolában a szünidő tartamára polgári iskolai és gimnáziumi tanulók részére. Beiratkozni lehet naponként d. e. 11—12 ig a poig. fiúiskola igazgatói szobájában Róth Árpád tanárnál (Erkel-tér). Szép és helyesírási tanfolyamot nyit a polgári iskolai és gimnáziumi tanulók részére fogalmazási gyakorlatokkal H. Fekete Péter menekült polgári leányiskolái igazgató. Jelentkezni lehet e hét folyamán d- e. 11—12-íg a polgári fiúiskola tanári szobájában (Erkel-tér). A gynlai polgári fiaisbola értesítője A polgári fiúiskola harmadik értesítője, egy csinosan és gondosan összeállított kis füzet jelent meg Schreiber Ottó igazgató összeállításában. Az értesítő első lapján Dobay Ferenc, ipartestületi tiszt, elnök érdemeit méltatja, mint aki az iskolát az ipartestület kebelében életrekeltette és ügyeit három éven át szép sikerrel vezette. Az intézetnek az idén már három osztálya volt. Az első kettő párhuzamos A) és B) a harmadik osztatlan. A tanulók száma volt a három osztályban a magántanulókkal együtt 189. Ebből róm. kath. 84, gór. kath. és keleti együtt 12, ref. 67, ág. ev. 6, izraelita 9, csaknem mindnyájan magyar anyanyelvűek. Helybeli 160, vidéki 18. A tanulók tanulási eredménye: jeles 8, jó 38, elégséges 63, javítóra utalva 26, ismétlésre 10. A jövő tanévben a negyedik osztály is megnyílik és a tanulók száma mutatja, hegy a polgári fiúiskola Gyulán szükséges és életképes intézmény. A beiratkozások utolsó határnapja ma, szerdán van, a belvárosi róm. kath. iskola emeleti osztálytermében. M I M M M A főispán itthon Vármegyénk főispánja a vármegyében hivatalos körútját végzi s ezt megszakítva e héten csütörtökön és pénteken itthon lesz, azután folytatja körútját a lapunkban előzőleg közölt tervezet betartásával. Uj miniszter. Belicska Sándor altábornagy, bonvédelmi miniszter lemondását a kormányzó ő Főméltósága elfogadta és honvédelmi miniszterré körösszegi és adorjáni gróf Csáky Károly tábornokot nevezte ki. A Hatholikus Kör választmánya julius 5-én, csütörtökön délután fél 6. órakor ülést tart a júliusi közgyűlés előkészítésére. Megjelenik szerdán és szombaton A megyéspüspök elutazott. Mint jeleztük, gróf Széchenyi Miklós nagyváradi megyéspüspökünk junius 28-án hatheti üdülésre Nauheimba utazott. Htjában elkísérte Brém Lőrinc püspöki helynök is, akinek távollétében őt Németi József főgimnáziumi igazgató helyettesíti. Itt említjük meg, hogy dr. báró. Apor Vilmos gyulai plébános, aki Reichenhallba utazott, augusztus 1-ig marad távol, és hivatalában Szabados Antal helyettesíti. Aratás. A gyulai határban is megjelentek már az első gabonakeresztek. Az árpa szalmája, különösen a tavaszi árpa alacsony, kalásza sem nagy, az őszi árpák jók, sőt elsőranguak. A búza kivétel nélkül szép, szalmája magas, kalásza ritka évben volt oly nagy és teljek mint az idén. A vetések nincsenek megdőlve, helyenkint ritkák, a be- érésre az idő különösen kedvezett, szorult búzáról eddig nem hallottunk. A Szentháromság kápolna renoválása A gyulai nagymagyarvárosi első letelepülők buzgó- ságát hirdeti a Szentháromság kápolna, melyet az 1738—39. években dühöngött nagy pestisjárvány után egyes gyulai úri családok kezdeményezésére, engesztelésüi építtettek 1752. évben a hívek. Ezen kis kápolnáról azt találjuk feljegyezve, hogy utánzóit mintája azon templomnak, melyet a törökök kiűzésekor a jelenlegi anyatemplom helyén találtak a gyulaiak s mely török mecsetül szolgált. Ezen kis kápolna a legrégibb templomépitmény Békésmegye területén. Az idők vasfoga megrongálta, úgy, hogy most nagyobbszerü átjavitása szükséges. A javítás költségeit nemesszivü buzgóságból L. Kovács János gyulai gazdálkodó polgár és családja vállalta magára. A munkálatokat Kukla István építőmester már meg is kezdette. Jubiláló gazdatiszt. Grämling Alajos az ókigyósi Wenckheim uradalom inspektora a napokban tölti be szolgálatának harmincadik évfordulóját. A kitűnő képzettségű és nagysikerű munkás- ságu gazdasági főtisztet ezen alkalomból kifolyólag tiszttársai és nagyszámú tisztelői elhalmozták a szeretet és tisztelet jeleivel, mely méltányláshoz mi is őszinte örömmel és üdvözlettel csatlakozunk. Zenevizsga. Kedves és előkelő közönség, többnyire szülök és rokonok, találkozó helye volt vasárnap délután a főgimnázium diszes tornaterme. Lindl Etelka zenetanárnő mutatta be tanítványainak haladását a zongorajátékban. A műsor összeállítása rendszeres és módszeres tanítási tervet árult el. Kezdők 6 kezes, majd 4 kezes, haladot- tabbak 2 kezes zeneszámokat adtak elő, mindnyájan dícséretreméltó ügyességgel, a haladottab- bak között többen jelét adták fejlett zeneérzésüknek és nagy gyakorlottságuknak. Egyik másik fiú vagy leány nagy önállóságot és finom Ízlést árult el, szép tehetséget és zenei jövőt jósolhatunk ezeknek. Egyben méltányoljuk a tanárnő bámulatos szorgalmát és türelmét, mellyek tanítványait ily kitűnő sikerrel oktatja. Értesítés A »Hadröá« vezetősége értesíti a hadirokkantakat, özvegyeket és árvákat, hogy a csoport irodája ideiglenesen a Göndöes népkerti pavillonba helyeztetett el. Hivatalos órák hétköznap délelőtt 8—12-ig tartatnak. Lapunk mai száma 2 oldal-