Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-05-30 / 43. szám

% Bök és 1923. május 30 Katonai sportverseny. Vasárnap délután érdekes és jól sikerült sportversenyben volt része Oyulán a vásártéri pályán nagyszámban egybe- gyűlt közönségnek. A gyulai helyőrség derék hadfíai mutatták be testgyakorlati és sporttevé­kenységüket, melynek tartama alatt az ezred zenekara pompás zeneszámokkal szórakoztatta a jelenlevőket. A versenynek rendkívül kellemes, enyhe borulatos idő kedvezett s az ügyesen ösz- szeállitott műsor egyes számai zajos tetszést értek el. A szabadgyakorlatok mellett a magas és távolugrásban figyelemreméltó rekordot pro­dukáltak, a gyalogversenyben versenyzők között a győztes Tóth István a 15 kilométert 1 óra 58 perc időtartam alatt tette meg. Este hangos és tulnépes volt a Göndöcs népkert, hol a ka­tonazene adott művészi zeneszámokkal sétahung- versenyt, de a közönség megállapítása szerint kissé takarékoskodott a zeneszámokkal és ho»z- szabb szüneteket tartott játék közben, mint külö­nösen az ifjúság szerette volna. Ny&rl mulatság. A nagyszalontai csonka járás jegyzői kara az országos jegyzői árvaház és saját alapja javára május 31-én, Űrnapján délután 6 órai kezdettel nyári táncmulatságot rendez Sarkadon, a polgári fiúiskola udvarán. Beléptidij 250 korona. Kedvezőtlen idő esetén a mulatság a tantermekben fog megtartatni. Kiütéses tífusz. Ezen veszedelmes és ragá­lyos kórság környékünkben Sarkad községben a cigánytelepen jelentkezett először; most pedig arról veszünk hitt, hogy utóbbi napokban me­gyénkben Eüzesgyarmaton a téglavető cigányok között több kiütéses tifuszmegbetegedés fordult elő, amelyek közül kettő halállal végződött. Itt állítólag tizennégyen betegedtek meg e ragály­ban. Bogtönös intézkedés történt, hogy a környé­ken mindenütt zár alá vegyék a betegséget köz­vetítő cigánycsaládokat. A kiütéses tífusz rend­szerinti utókisérője szokott lenni a nagy háborús nyomorúságnak és ilyenfajta betegségek Békés­megye történelmében is többször fordulnak elő, mint mindig nagy kárt tevő ragályok. Az iskolák révén oldják meg az alföldi (anyai postaügyet. A belügyi, kereskedelemügyi, úgyszintén a vallás- és közoktatásügyi miniszterek legutóbb együttes rendeletet adtak ki, amelyben megállapítják, hogy a tanyavilág lakosságának postakézbesitési ügye még mindig nincsen meg­oldva. Ezért kötelességévé teszik az illetékes köz­ségi elöljáróságoknak, hogy amily sűrűén csak lehet, leginkább naponkint a hozzájuk tartozó tanyákra nézve a levélpostát vegyék át a legkö­zelebbi postahivataltól s a küldeményeket hozzá­értő és megbízható egyénekkel tanyai iskolakör­zetek szerint osztályozva csoportosítják, csoma­golják be és a tanyai tanítókhoz juttassák el. A tanyai tanítóság viszont az igy hozzáérkezett levél- anyagot, a növendékek utján továbbítja a szülők­höz, illetve a címzettekhez. A Pesti Tőzsde vezércikkét Wälder Gynla irta. Nyilatkozni a lapban dr. Éber Antal, szen­zációs cikkek számolnak be a Közútiról, a Vá­rosiról, a Burvasutró), az Atlantikáról, a Levante- ról és az összes aktuális tőzsdei tranzakciókról. Külön árumintavásár és autó-tőzsde mellékletet ad a lap, melynek szerkesztősége Budapest, VI., Izabella-utca 43. Mindennemű sorsjegy és érték- papirügyben felvilágosítást ad a szerkesztőség. Mutarvanyszámot készséggel küld a kiadóhivatal. Előfizetési ára egész évre 5500, félévre 2800, negyedévre 1400 K. Példányonként kapható az itteni lapárusoknál, egyes szám ára 100 korona. Herceg Ferene képes irodelmi hetilapjának, az Uj Időknek 22. száma közli Sass Ede, Vórtessy Gyula és Erdődi Mihály elbeszéléseit, Szederkényi Anna és Budolph Stratz érdekes regényeit, Sztrókai Kálmán cikkét, Ernőd Tamás és Farkas Imre verseit, Mühlbeck Károly elmés fejléceit, számos művészi és időszerű képet és a lap rend­kívül kedvelt és népszerű rovatait a szerkesztői üzeneteket és a szépségápolást. Az Uj Idők elő fizetési ára negyedévre 1000 K. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadóhivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Szenzáció. Ez a szó az egyetlen, amely megilleti Incze Sándor hetilapjának a Színházi Életnek ma megjelent legújabb számát. A 100 oldalas Színházi Életbe Móricz Zsigmond, Kosz­tolányi Dezső, Szenes Béla, Szomaházy István, Lakatos László, Kálmán Jenő Írtak cikkeket, Har- sányi Zsolt regényt és Fazekas Imre színdarabot. Három premierről: A szép asszony kocsisáról, a Zazáról és az Üldöz a pénzről közöl pompásabb- nál pompásabb képeket, a sport és a tőzsde ro­vata pedig külön szenzáció. A 100 oldalas Szín­házi Elet ára 200 korona, negyedévi előfizetés 2000 K. Kiadóhivatal Budapest Erzsébet, kőmi 29. A Magyar Lányok a legkedveltebb magyar leányujság uj száma a két regényfolytatáson kí­vül elbeszéléseket, tudományos cikkeket és ver­seket közöl. Előfizetési ára negyedévre 4000 kor. Mutatványszámot kívánatra ingyen küld a kiadó- hivatal Budapest, VI., Andrássy-ut 16. Egy palaek „Herkules“ keserüviz minden háztartás legszükségesebb kelléke. Számtalan esetben egy-egy pohár „Herkules“ keserüviz nagyobb betegségek elejét vette. Főraktár: Első Gyulai Kereskedelmi Részvénytársaság­nál, Gyula. m 373 2-4 Munkanélküliség meggáílása s a mezőgazdasági munkásság keresethez juttatása. Békésvármegye alispánja a következő ren­deletet intézte a közigazgatási hatóságokhoz : A földmivelési miniszter ur 70000—1922. VI—1. számú rendelete alapján a mezőgazdasági munkásságnak az 1923 évben a mezőgazdasági termelés keretében való elhelyezése s a munka- nélküliség csökkentése érdekében az alábbiakat hozom Címetek tudomására. Szigorúan őrködjenek a felett, hogy a. mun­kásszabadság elve alapján a gazdasági munká­latok rendje és zavartalansága a munkaadók és munkások érdekeinek szem előtt tartásával biz­tosíttassák. A múlt évi tapasztalatok alapján felhívom Címeteket, hogy a saját hatáskörükben hassanak oda minden rendelkezésre álló eszközzel, hogy úgy, amint a múltban, a termény bizonyos há­nyadrészéért végzett munkáltatás rendje vissza­állíttassák, mert ez az egyetlen módja annak, hogy a munkás és a munkaadónak a munkálat- hoz fűzött érdeke közmegnyugvásra megoldást nyerjen, ott pedig, hol a készpénzbér fizetés va­lamely gazdasági oknál fogva elkerülhetetlen, Címetek legyenek figyelemmel arra, hogy ez a készpénzbér megfeleljen a terményrészbér érté­kének a teljesítés helyen és időpontjában. Ha­sonló gond fordítandó az előre kikötött napszám- bérekre is. Addig, mig megfelelő számban áll munka­erő rendelkezésre, az aratógépek használása mel- lőztessék. Ez az eljárás nemcsak a munkások, de a birtokosok érdekében is áll. Ott, hol nagyobb számú arató munkás van, egy-egy aratóra eső holdak szárna apasztassék oly célból, hogy minél több arató jusson mun­kához. A kisbirtokosok felhivandók, hogy a mun­kanélküliség csökkentése céljából szintén nyújt­sanak a reáutalt mezőgazdasági munkások ré szére aratási alkalmat. Figyelem fordítandó arra is, hogy elsősorban a hivatásos mezőgazdasági munkások, kiknek nincs földjük s aratnivalójuk, szerződtessenek. A toborzógazdák szigorúan ellenőrizendők, hogy külön szolgáltatásokat ne kívánjanak a bandába felveendő munkásoktól. Az engedéllyel nem rendelkező toborzógazdák ellen megfelelő eljárás indítandó. A munkásság figyelmeztetendő, hogy csak oly bandagazdától vállaljanak mun­kát, akiknek ily engedélyük van s a szerződése­ket hatóság előtt kössék meg, írják alá. Címetek tegyék lehetővé, hogy elsősorban a helyi munkások szerződtessenek s csak az esetben fogadtassanak fel idegen munkások, ha a helyiek a munkát azon feltételek mellett nem hajlandók vállalni. Aratási és cséplési szerződés oly munkásokkal kötendő elsősorban, kik egyéb mezőgazdasági munkát is vállalnak s azok, kik ez okok miatt maradnak ki az aratásból, más munkaalkalom megszerzésében hatósági támo­gatásra igényt nem tarthatnak. A gazdaközönség felhívandó, hogy a hadi­rokkantak ama részének, mely korlátoltabb munkaereje mellett a mezőgazdaság keretében a könnyebb testi munkát végezni képes, ezen munkákat részükre biztosítsák és a béreket ter­ménybeli járandósággal fizessék. Általában kívánatosnak tartanám, ha a munkáltatás rendje iránt a munkaadók és a munkások törvényes helyi érdekképviselete a mezőgazdasági bizottságok — mindkét fél érde­keit szem előtt tartó — iránytadó megállapodást létesítenének. A helyben el nem helyezhető munkások más vidéken való elhelyezése, vagy helybeli munkásokat nem találó munkaadók munkások­kal való ellátásuk végett az Országos Mezőgazda- sági Munkásközvetitő Központi Iroda (Budapest, Országház-tér 11. II. 107. sz.) közreműködését közvetlenül igénybe vehetik. Dr. Daimel Sándor, alispán. Meghívó. A gyulai asztalos mesterek szakosztálya meghívja az érdekelteket az ipartestület he­lyiségében juuius hó 2-án este 7 órai kezdet­tel tartandó alakuló köxgyülénre. Tárgy : 1. Szövetkezet alakítása. 2. Részjegyek eszközlése. 3. Tisztikar megválasztása. 4 Esetleges indítványok. Gyula, 1923. május 29 ón. 4G5 í—i Előkészítő bizottság. Egy jókarban levő újonnan iakkirozott hintó eladó Báró Wenckheim Béla-ntca 7. szám alatt. 4si 1-2 Árverési hirdetmény. A gyulai m. kir. fővámhivatali kirendelt­ség közhírré teszi, hogy a budapesti Fő vám- igazgatóságnak 9315—1923. számú rendelete értelmében Mercz Erzsébet és társai simonyi- falvai lakosok ellen folyamatba tett vám- jövedóki ügyben a kihágás tárgyát képezett és elkobzott 14 kg. 70 dg. kockacukor folyó évi június hó 1-én délután 4 órakor a fővám­hivatali kirendeltség hivatalos helyiségében a legtöbbet Ígérőnek nyilvános árverésen el fog adatni, melyre a venni szándékozók ezennel meghivatnak 460 1—1 A sarkadi cukorgyár tisztviselői étkez­déje vezetésére kerestetik mielőbbi belé­pésre egy egyedülálló éltesebb uriasas- síony, aki egy 15 személyes konyha felügye­letét és vezetését elvállalná — Ajánlatok a gyárigazgatóság címére „Sarkadi cukorgyár“ címre küldendők. 463 1—1 Az árumintavásárról és Bécsből a legújabb női kalap különlegességek jutányos áron kaphatók Schwarcz Margit 483 1-2 kalapszalonjában, Terónyi Lajos utca 6. szám. Kerestetik 20-30 hold föld bérletbe« Cím a kiadóban. *513-10 Térzene minden szombaton és szer­dán este 6 órától 8-ig a Göndöcs Népkeriben Rács Jancsi közkedvelt cigány- prímás vezetésével. 3-* Értesítés! 5£3-r-i TrA -ya liszt, korpa, gyümölcs és min- den féle termények kereskedése nyílt meg a volt Leopold könyvkereskedés helyén (Hász és Kovácscsal szemben). Leopold Sándor. 461 !—3 S3S tlusüáffl, ÜZ3. » kladótulnldonos ffiotmjr íáaos ayoMdált.

Next

/
Oldalképek
Tartalom