Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-05-30 / 43. szám

LT. évfolyam 43. szám Szerda dyula, 1933. májas 30 Előfizetési árak: Negyedévre helyben 300 K Negyedévre vidéken 400 K Hirdetési dij előre fizetendő. BÉKÉS POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 15 korona Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Az igazi siker. Minisztereink ötveu millió arany koro­náért koldulták végig fél Európát és ugyan­akkor azt olvastuk a fővárosunk április havi adóbevételeiről szóló jelentésben, hogy ebben az egy hónapban — pedig az április hónap nem is épen a mulatságok ideje — vigalmi adóban ötvenkét milliót, pezsgőadóban pedig húsz milliót vettek be a főváros adópénztá- rai. Igaz, csak papirkoronákban, de tessék kiszámitani, hogy mekkora összeget vigad­hattak el és pezsgőzhettek el az ország szi­vének boldog lakói, ha csak adóban ilyen összeget — hetven milliót — kellett lefizet­niük. Én nem hiszem, hogy messze járok a valóságtól, ha azt gondolom, hogy azok a vigadók és pezsgőzők, akiknek egy havi vi- gadozása és pezsgőzése hetven milliót jöve­delmezett az államnak és a fővárosnak, abból az összegből, amit elvigadtak és elpezsgőz­tek : egész könnyedén összeadhatták volna azt az ötven millió arany koronát is, amiért két főminiszterünknek végig kellett járniok ellenségeink fővárosait és megkímélhették volna hazájukat attól a sikertől, amit ez a kéregető körút hozott a számunkra, össze- gyüjthettók volna és kölcsön adhatták volna hazájuknak és mindössze csak egy hónapi vigadozásról és pezsgőzésről kellett volna le­mondanak. Májusban már megint vigadhat­tak és megint pezsgőzhettek volna. Sőt még esetleg azt is mondhatták volna, hogy kamatot sem kérnek, de még talán abba sem pusztultak volna bele, ha azt mondták volna, hogy a tőkét is csak akkor kívánják vissza, ha majd az állam nagyon könnyen vissza tudja fizetni. Ez bizony, kérem, megdöbbentő és meg­foghatatlan. Megfoghatatlau, hogy egy állam olyan koldus legyen, mint a mienk, polgárai meg olyan gazdagok legyenek, hogy egy hó­napi vigadozásuk és pezsgőzésnk hetven millió adóbevételt jövedelmezzen. Tessék csak el­gondolni, hogy ezen az egy havi vigadozás révén mennyi millió ment ki a külföldre csak azoknak a ruháknak árában, amiket ilyen vigalmi alkalmakra felölteni szoktak az em­berek ; tessék elgondolni, mennyi volt abból a 20 millió adót jövedelmezett pezsgőből a külföldi, és ismét mennyi millió ment ki az országból ezért a merőben felesleges italért! És akik ilyen könnyelműen és ostobán do­bálják külföldre a milliókat, azok hideg vér­rel tudják olvasni az újságokban, hogy mint koldulná vissza hazájuk kormánya a külföld­től kölcsönképen azokat a milliókat és mil- liárdokat, amelyeket ők vigadó és pezsgőző kedvükben kihajigáltak innen. És ennek a népnek, ennek a társadalomnak nevében sírta el miniszterelnökünk Párisban azt a nyomo­rúságunkat, hogy munkásaink a télen nem fognak tudni dolgozni, mert nem lesz ruhá­juk. Hát én nem tudom, hogy mi szépet és jót mondottak minisztereinknek azok a kül­földi urak, amit itthoni, mint sikert ünne­pelnek sokan, de hogy mit gondoltak rólunk, azt körülbelül tudom. Az én arcom szégyen- pírban ég ettől a tudattól és kezem ökölbe szorul s ha ott ültem volna abban a jóvá- tételi vagy miféle bizottságban, olyan választ kaptak volna tőlem a miniszterek, amit alig­ha könyvelnének el siker gyanánt. Azoknak a jó uraknak azonban bizonyára nem fáj az, ami nekünk fáj. Mit törődnek ők azzal, hogy nekünk arcunkba kergeti a vért nem a szegénységünk és a koldusságunk, ha­nem a könnyelműségünk és ostobaságunk. Sőt, én azt hiszem, ők szívesebben hallgat­ták volna a miniszterelnök szájából ezt az adóbevételi elszámolást, mint azt a siránko­zást, amit tényleg hallottak. Mert akkor arra gondolhattak volna, vájjon mennyivel több milliót fog ez a könnyelmű ország odadobni a külföld iparának, ha majd megkapja azt az ötven millió arany koronát, ha most is oly pazarul szórja a külföldnek a pénzét. És akkor talán igazi sikere lett volna a kére­gető körútnak. m k um k. Űrnap. Az Oltáriszentség szerzésének, az uj szö­vetségi kenyér és bor színe alatti áldozatnak, az utolsó vacsorának emlékünnepe, mely Nagy­csütörtökről a nagyheti gyász miatt Űrnapra áttétetett. Űrnapját a katholikus egyház világszerte nagy fénnyel ünnepli meg és körmenetben hor­dozza körül az Oltáriszentséget, miközben négy lombsátor alatt áldást oszt. A holnapi urnapi szentmise nern 9, hanem 8 órakor kezdődik, mely után körmenet indul a plébánia előtti sátorhoz, hol a szentbeszéd lesz. Folytatólag a Megyeház- és Városház utcán ha­lad a processio, a sátraknál pedig megállapodik. A menet beosztása ez lesz: 1. Élemista, polgárista, gimnazista fiuk és elemista, polgárista és kongreganista lányok. 2. Katonai diszszázad. 3. Iparosok és föld mívesek zászlaikkal. 4. Papság. 5. Egyháztanács. 6. Irgalmasnővérek. 7. Rendőri diszszakasz. 8. Asszonyok társulati zászlóikkal. A sátraknál a menetből csak a papság válik ki, áldás és disztüzelés után a menet to­vább halad. A sátrak zöldgalyait a résztvevők a kör­menet alkalmával ne tördeljék. A rend fenntar­tásánál katonaság rendőrség és karszalagos rendezők működnek közre. Körmenet végeztével Te Deum a templom­ban, utána szentmise körülbelül egynegyed 11 órakor. Fél 12 órakor szentmise. * A józsefvárosi templomban vasárnap tar- tatik az urnapi ünnep, hasonló körmenettel. Raffay Sándor az ág. ev. egyház bányake- röleti püspöke szombaton Békéscsabára érkezett és résztvett az ottani Luther Szövetség vallásos ünnepén és közgyűlésén. Elhnnyt képviselő. Az eleki kerület nemzet­gyűlési képviselője Vásárhelyi Dezső földbirtokos május 24 én Budapesten hat hónapi súlyos szen­vedés ntán szivbaj következtében elhunyt. Holt testét lökösházai birtokán helyezték őrök nyuga­lomra. Az elehi választókerületben ennek folytán rövidesen kiirják az aj képviselőválasztást. űrnap Budapesten. Az Országos Katholikus Szövetség májas 31-én, Űrnapján a mait hagyo­mányaihoz hiven országos ünnepélyt rendez, amelyen a kormány és a hivatalos hatóságok is részt fognak venni. Az ünnepélyes szentmisét Schioppa Lőrinc pápai követ celebrálja. Révész Imre lett a tiszántúli református püspök helyettes- Debrecenből jelentik, hogy ott most tartotta a tiszántúli reformátns egyházke­rület tavaszi közgyűlését. Ez alkalommal töltöt­ték be a megüresedett egyházkerületi főjegyző- püspökhelyettesi állást is, amelyre Révész Imre dr.-t választották meg. A gyulai határ felmérése. Az ország terü­letének kataszteri felmérési munkálatai, Inelyek a háború miatt megszakadtak, most njból folyta­tódnak. Gynla város határára most kerül a sor. Az nj felmérések alapján lesznek az nj telek­könyvi betétek elkészítve, aminek legfőbb ideje van, mert a régi 1858 ban készült telekkönyvi heiyrajzok elavultak és a teleknagyságokat sem alakban, sem nagyságban nem tünetik fel ponto­san, az aj telekkönyi betétek psdig a való hely­zet, és beigazolt tényállapotnak megfelelően fogják a birtokálladékot a kataszteri felmérés nyomán és azzal összefüggően, igazoltan feltüntetni Házasság. Kéri Lajos gyulai nagykereskedő vasárnap délelőtt tartotta esküvőjét Sohvrarcz Simon gyulai kereskedő, polgártársunk leányával Piroskával. UJ forgalmi adébéiyegek. A forgalmi adó lerovásának megkönnyitése végett a pénzügy­miniszter 1000 koronás bélyegjegyeket bocsátott forgalomba, melyek nagysága a forgalomban levő okirati bélyegjegyakével azonos, a bélyegkép színe sötétkék. A >Haditermény Részvénytársaság felszá­molás aiatt< budapesti cég ellen fennálló olyan követelések iránt, melyeket a társaság, vagy fel­számoló bizottsága írásban el nem ismert, 1923. évi november 30-ig bezárólag kell a keresetet megindítani. Az erre vonatkozó rendelet a Buda­pesti Közlöny 118. számában megjelent és életbe lépett. Az állatorvosi magángyakorlat díjazásának díjtételeit a földmivelésügyi miniszter az eddigiek­nek háromszorosára felemelte. Egy gyulai házaspár autószerencsétlenség« Amerikában. A Glevelandban megjelenő »Szabad­ság« május 14-ikí számában Írja, hogy Detroit- ban halálos szerencsétlenség ért egy gyulai há­zaspárt. Stefánovics Mihály gyulai származása kovács feleségével, Kökény Máriával és a berettyó- njfalusi születésű Kun Lajos soffőrrel autón ki­rándulásra mentek. Egy vasúti vágányon akart átmenni az autójak, midőn a sebesen jövő vonat elkapta. Stefánovicsnak a dereka tört el, fején és testén súlyos sérüléseket szenvedett, úgy hogy másnap meghalt. Felesége csak 17 percig élt. A soffőr sérülései nem súlyosak. A szerencsétlenül járt házaspárnak Gyulán kiterjedt rokonsága van. A sarkad! országos vásár e héten, június 2-án és 3-án lesz. Szatymazl muskotály és rlzling 1 liter 170 korona Hász és Kovácsnál. Lapunk mai száma 2 oldal

Next

/
Oldalképek
Tartalom