Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)
1923-05-19 / 40. szám
2 Békés 1928. május 19 Az olasz és angol barátságnak bizonyítéka az angol király római látogatása és a szives, lelkes fogadtatás, amelyben az olasz nép az angol aralkodópárt fogadta. Az angol királyi pár a pápát is meglátogatta. Anglia erőteljes konfliktusba keveredett Szovjet-Oroszországgal, amelynek ázsiai, főkép indiai bolsevista propagandáját nem akarja tovább tűrni. Az angol világkatalom bizonyára nem ok nélkül száll szembe a Szovjettel és bizonyára nem is fogja eredmény nélkül abbanhagyni a harcot. mi mm k* Dr. Lakács György Gyulán Mint lapunk múlt számában közöltük, dr. Lukács György Gyula város és kerületének nemzetgyűlési képviselője a péntek esti vonattal körünkbe érkezik. Képviselőnk, mint a magyar kormány megbízottja vett részt a népszövetség genfi tárgyalásain s ily kitüntető megbízásának méltatása végett jelen látogatásából kifolyólag a város közönsége részéről hivatalosan is fogadva lesz. Képviselőnk pár napi itt időzése alatt látogatásokat tesz polgártársaink következő köreiben: Szombaton délután 5 órakor az ipartestületbsn, este pedig 8 órakor a Békés- vármegyei Cisinoban, hol közvacsora is lesz. Pünkösd első napján délelőtt 11 órakor az Újvárosi Körben, délután 4 órakor pedig a Nagymagyar- rárosi Olvasókörben és délután 6 órakor a Nagy - románvárosi Olvasókörben. Más köröket ez alkalom - mai az idő rövidségére való tekintettel nem látogathat meg, C3ak rövid időn belül alkalmilag kerülnek sorra. A látogatások jellege nem hivatalos beszámoló, hanem inkább barátságos megbeszélés lesz. Doktoravatás. Hermann Józsefet, főgimnáziumunk fiatal, agilis tanárát e héten avatták a szegedi egyetemen a jogtudományok tudorává. Az ág. ev. egyház pünkösd másodnapján délelőtt 9 órakor istentiszteletet tart a gróf Károlyi Sándor-utoai polgári leányiskolában. A gyulai református egyházban a pünkösdi Istentiszteletek sorrendje a következő. Ünnep első napján délelőtt Úrvacsora osztással egybekötött istentisztelet tartatik, amikor is ~az ünnepi egyházi beszédet dr. Pallmann Péter lelkipásztor, az nrvaosorai agendát Kalas Ferenc valiástanitó lelkész tartja. Az ünnep további részében az igehirdetést a legátusi teendőkkel megbízott: Paksy Sándor hitoktató teljesiti. Az ünnep utáni kedden, mint fogadalmi ünnepen délelőtt egyházi beszéd, d. n. ima tartatik. Az ünnspek alatt -a szanatóriumban, a kórházban és fogházban is lesz urva- csoraosztással egybekötött istentisztelet. Plébános! vizsgák Gyulán- A szokásos ple- bá&osi vizsgák a múlt bét folyamán tartattak meg Gyulán. A vizsgálóbizottság tagjai voltak : Brém Lőrincz püspöki belynök, Bart03 Ferenc békéscsabai, dr. báró Apor Vilmos gyulai plébánosok és dr. Domanek Pál főgimnáziumi bittanár. A plebánosi vizsgálatot szép sikerrel letették Er- dődy Bakacs Iván debreczeni és Takácsy Dénes gyulai káplánok. Herbályi István szarvasi káplán pedig külön hittanári képesítést nyert. A szombati Lnkács György lakoma. Az orvosi kar által Lnkács György dr.-nak, városunk képviselőjének tiszteletbeli orvostudorrá történt felavatása alkalmából a Békésmegyei kaszinóban szombaton rendezendő lakomára máris nagyszáma jelentkezés történt. A vacsora 8 órakor kezdődik. * A rendezőség az előkészítés sietségében megfeledkezve a katolikusokat kötelező Pünkösd elő- napi szigora böjtről, tette a lakomát szombat estére; mintán pedig most már nem lehet más napra tenni az ünneplést, báró Apor Vilmos plébános ez utón ad felmentést szombat estére a vacsorán résztvenni kívánó híveinek a böjt megtartása alól. Eljegyzés. Ngegrucs György eljegyezte Zsivöra Kamilla állami tisztviselőnői Budapestről. Minek nevezzelek ? Minek nevesselek, Ha a merengés alkonyában Ssép ssemeidnek est-csillagát Bámulva nésik ssemeim, Miként most látnák elössör . . . E csillagot, Amelynek mmdenik sugára A sserelemnek egy patakja, Mely lelkem tengerébe foly — Minek nevesselek ? Minek nevesselek, Ha rám röpíted Tekinteted Est a ssép galambot, Amelynek minden tolla A békesség egy olajága, S amelynek érintése oly jó! Mert lágyabb a selyemnél S a bölcső vánkosánál — Minek nevesselek? Minek nevesselek, Ha megsendülnek hangjaid, E hangok, melyeket ha hallanának A ssáras téli fák, Zöld lombokat bocsátanának, Azt gondolván, Hogy itt már a tavass, As Ö régen várt megváltójok, Mert énekel a csalogány — Minek nevesselek? Minek nevesselek, Ha ajkamhoz ér Ajkadnak lángoló rubint köve. S a csók tűsében össseolvad lelkünk Mint hajnaltól a nappal és as éj, S eltiin előttem a világ, Eltün előttem as idő, S minden rejtélyes üdvösségeit Árasstja rám as örökkévalóság — Minek nevesselek? Minek nevesselek? Boldogságomnak édes anyja, Egy égbe rontott képselet Tündér leánya, Legvakmerőbb reményeimet Megsségyenitő ragyogó valóság, Lelkemnek egyedüli, De egy világnál többet érő kincse, Édes ssép ifjú hitvesem, Minek neveszelek? Visszadobott morzsa- A Szegeden működő és a határokat véglegesen rendező bizottság kiszállt Nagylaknál és az ottani kendergyár alatt húzódó 85 kataszírális holdat kitevő földsávot visszacsatolta Romániától Magyarországhoz. Elégett postakocsi. Május 15-én a Budapestről Gyulára este induló személyvonat postaszállitó pótkocsija az nton ismeretlen okból kigyuladt és Nagykáta állomásra lángokban érkezett be. Megmenteni nem lehetett; az összes rakományból csak egy 15 millió koronát tartalmazó pénzcsomagot sikerült kihozni, minden egyéb benne levő tárgy és a kocsi is elégett. A kár valószínűleg igen nagy. Pünkösd mindkét napján este 8 órakor1 a gyulai Ipari Összmun- kásság 'műkedvelő előadása az Erkel Ferenc Színkörben. Vitézi telek adományozása. Horthy Miklós kormányzó öfőméltósága vitéz Horváth András földmiveB, tartalékos őrmesternek a békéskamuti határban 15 kát. bold vitézi telket adományozott. Vj gyógytár Szarvason A népjóléti miniszter a törvényhatósági bizottság elutasító javaslata dacára a szarvasi ötödik gyógyszertár felállítására az engedélyt Farkas Antal szentesi gyógyszerésznek megadta. Műkedvelő előadás. A gyulai ipari össz- oaunkásság a pünkösdi ünnepeken nagy sikert Ígérő műkedvelői előadást rendez a békéscsabai vas- és fémmunkások műkedvelő gárdájának közreműködésével. Előadásra kerül pünkösd vasárnapján Lukáosy Sándor 3 falvonásos dalos népszínműve : Ás Isten kese, pünkösd hétfőjén pedig Géczy István 3 felvonásos népszínműve: A Sárái hás. Mindkét előadás az Erkel Ferenc Színkörben lesz és este 8 órakor kezdődik. A tiszta jövedelem a gyulai Ipari Munkás-Otthon javára fog fordit- tatni. Jegyek előre válthatók özv. Karácsonyi Istvánné trafikjában és az ünnepnapokon a színkör pénztáránál, A gyopárosi fürdők szobaárait felemelték. Az emeletes szállodában egy ágyas szoba 800, kétágyas 1000, a régi szállodában egyágyas 600, kétágyas 800 korona, a villanyvilágítás 50 korona naponkint. A rém. kath. gyermekek első áldozása alkalmából Bálint Imrénó 4, Dundler Farencné 2 szegény gyermeket vendégelt meg. A »Hangya* szövetkezet pedig 5 drb. imakönyvet juttatóit a szegénygyermekeknek. Műsoros táncestély. A Székely Egyetemi és Főiskolai hallgatók egyesületének kükülíő- enyedi csoportja 1923. májas 20-án, vasárnap este 8 órai kezdettel a Békésvármegyei Kaszinó termeiben müsúros táncestélyt rendez, melyre csinos meghívót bocsátott ki az agilis rendezőség. Az estély műsora a helyszínen lesz közreadva, annyit azonban elárulunk, bogy a műsor igen élénk és változatos, legtöbb számában meglepően érdekes lesz. A rendezőség kéri a közönséget, hogy akik meghívóra igényt tartanak, de tévedésből eddig nem kaptak volna, lapnak kiadóhivatalában jelentkezzenek. Belépőjegyek: személyjegy 400 K, táncosjegy 300 K, családjegy 1000 K. Vj templom lesz Nagyszénáson. Az orosházi rom. kath. templom immár teljes pompájában hirdeti gróf Széchenyi Miklós nagyváradi megyei püspök bőkezű áldozatkészségét, most pedig a nagyszénási nj templom felépítése van előkészületben. A hitközség 600 ezer, gróf Bercht- hold L.pótné 100 ezer, Székács Józsefné 50 ezer darab téglát adományoztak, Woifinger Alajos nagybérlő 200 négyszögméter tető fedését biztosította. A nagyszénási plébániai javadalom részére az Országos Földbirtokrendező Biróság 30 kát. hold, a tanító részére 10 kát. hold, a templom fentartási alapjára szintén 10 kát. hold földet fog bz ottani felosztásra kerülő Schvrarcz-féle birtoktestből kiadni. Ugyanezen templomnak Feste- tích grófnő egy nj harang költségére tett ígéretet. Halálos sétarepülés. Nemcsak a földön és a vizen, hanem bizony a levegőben is utoléri az embert a végzet. Sőt! Budapesten alig pár napja, hogy 6000 koronás személyjeggyel a város fölött körsétát lehet repülni. Aki résztvett ilyen repülésen, azt meséli, hogy gyönyörű a kilátás, 1500 méter magasságból már Szolnokot és a Tiszát is látni.Hogy az uj országhatárokat hány méter magasságból lehet meglátni, azt nem sikerült megtudnunk, de azt hiszem, a sétarepülőket ez nem is érdekli. Vasárnap délelőtt egy repülőgép a séta végeztével épen kikötni készült, mikor egy légörvény ragadta meg s a gép 60 méter magasságból a földre zuhant. A gépen 4 utas volt, egy vezető pilóta és egy szerelő. Az utasok közül egy szörnyet balt, a többiek mind súlyosan sebesültek. A katasztrófa pár napra bizonyára visszariasztotta a sétarepüini akarókat, bár a balesetnek nem a repülés az oka, mert kocsin vagy automobilon is ép oiy bizonytalan az élet, mint repülőgépen, vagy akár gyalog. A budapesti rendőrség egyidőre meg is tiltotta az utasokkal való repülést. /