Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-05-16 / 39. szám

L¥. évfolyam 39. szám Szerda Ctyula, 1933. május 16. Előfizetni árak: Negyedévre helyben 300 K Negyedévre vidéken 400 K Hirdetési dij előre fizetendő. POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZfiAZPÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 15 korona Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. A vármegyei közigazgatási bizottság ülése. (1923. május hó 14.) Az ülésen Brandt Yilmos főispán elnökölt. Az alispán rendszerinti havi jelentéséből az alábbiakat közöljük. A hatósági lisztellátásra vonatkozólag a köz- élelmezési miniszter a május havi lisztmennyisé­get a március havi kiutaláahoz viszonyítva 20%-al csökkentette s igy erre a hónapra az ellátatlanok részére 938 q liszt utaltatott ki, amely mennyi­ség a közvetett ellátásban levő Békéscsaba város és a községek között szétoszlatott. Abban a kér­désben, hogy a kiutalás csökkenésének ellensnlyo- záBára az ellátatlanok létszámát, vagy a kiadandó fejadagokat szállítsák le, az elöljáróságoknak és a békéscsabai polgármesternek a helyt viszonyok ismeretén alapuló szabad mérlegelés engedtetett. Bármelyik eljárás követtessék is, a lisztmennyi' ség elégtelensége miatt a panaszok jogosak, ame­lyeken az alispánnak nem áll módjában segíteni, mert a miniszter több lisztet semmi körülmények között sem hajlandó adni. A sürgős orvoslást igénylő panaszok a tartaléklisztből lesznek orvo­solva. A földbirtok-reformmal kapcsolatos megvál­tási eljárás Nagyszénás, Csorvás és Mezőberény községekben folytatódott, sőt Mezőberény község­ben befejeztetett. Szentetornya községben a Bo- senthal és Haraszti-féle Eöívösmajori birtokból 230 kishold föld rokkantaknak, hadiözvegyeknek és fóldnélkülieknek egy holdas parcellákban egy évre kishaszonbérletbe bérbeadatott. Ambrus Sándor bizottsági tag a közalkal­mazottak és nyugdíjasok illetményeinek sorouki- vüli folyósítását kéri. Berthóty Károly bizottsági tag rámutat arra a közélelmezés szempontjából igen kirívó anomá­liára, amely a mezőgazdasági munkatéren mutat­kozik. Ugyanis azt tapasztalja, hogy az uradal­maknál a mezőgazdasági munkatéren áttérnek a munkások természetbeni munkabérére. Ez a rend­szer a nagyobb városok élelmezését fogja hátrá­nyosan befolyásolni, mert azzal mindenki tisztá­ban lehet, hogyha a gazdaságok természetben fogják kiadni a járandóságokat, akkor a közellá­tás céljait szolgáló mennyiség fog csökkenni. Sú­lyosbítja a helyzetet az a sok parlagon, megmun­kálásánál levő föld, amely a földbirtok megvál­tási eljárásokból folyólag gazdát cserélt, de ame­lyek megművelésére a késedélmeB eljárások miatt már idő nincs. Feliratot indítványoz tehát ezen anomáliák megszüntetése érdekében. jy* Elnöklő főispán az indítványt szintén elfo­gadásra ajánlja, bár a maga részéről az elhangzott felszólalás tekintetében részletes felterjesztéssel élt s személyesen is eljárt s annyit már eddig is sikerült elérni«, hogy a földbirtok megváltási el­járások gyorsabb tempóban haladnak. Sdrossy Gyula árvauzéki elnök kéri, hogy a törvényhatósági bizottság által kért állások szer­vezésének engedélyezése iránt Írjon fel a bizott­ság a kormányhoz. Dr. Daimel Sándor slispán a tisztviselői ja­vadalmak soronkivüli kifizetésének kérdését állan­dóan felszínen tartani javasolja; a dr. Bsrt- hóty Károly által tett indítvány folytán ne ő bí­zassák meg a felterjesztés megtételével, hanem tegye azt maga a bizottság. Az árvaszéki elnök indítványát kéri elfogadni azzal, hogy a miniszter figyelme nyomatékosan hivassék fel arra, hogy a mostani redukált személyzettel, amikor 11 tiszt­viselő hiányzik, a közigazgatás zavartalan menetét biztosítani nem lehet, s létszámreduktióra gondol­ni sem lehet. Elnöklő főispán a tisztviselői kérdéssel kap­csolatos felszólalásokra kijelenti, hogy a létszám- szaporítás a törvényhatóság által előterjesztett formában elkésett és nem teljesíthető, azonban a kérdés a közel jövőben mégis megoldást fog nyer­ni a vármegyéhez csatolandó területek tisztviselői­nek átvételével. Somogyi Imre volt városi adótiszt visszatar­tott illetményeinek kiűzetése iránti kérelme hatá­rozathozatal végett kiadatott Gyula város képvi­selőtestületének. A kir. pénzügyigazgató havi jelentése szerint az adófelazólamlási bizottságok az 1920—21. évi jövedelem és vagyonadó kivetési munkálataikat az egész vármegye területén befejezték, amely fárad­ságos munkájukért a bizottságok minden egyes tagjának köszönetét fejezi ki. Beszámol a jelentés a forgalmi adó helyszíni ellenőrzéséről és pedig ezúttal Szarvas, Endrőd, Gyoma, Mezőberény és Békés községekben s je­lenti, hogy a vizsgálatot teljesítő tisztviselők na- gyobbmérvü adóeltitkolást fedeztek fel s kiemeli a jelentés azokat az adózó polgárokat, akik köte­lességeiknek a legnagyobb lelkiismeretességgel eleget tettek, de egyszersmint súlyos szavakkal ítéli el azokat, akik nemcsak a kincstárt, de az adófizetőket is adóeltitkolásuk által megkárosí­tották. Jelenti a pénzügyigazgató, hogy a dohány- nagyárusokíiak a pénzügyminiszter hitelt enge­délyezett 8 igy végre talán helyre áll az a kívá­natos állapot, hogy a dohányzó közönség nem nagy kérelemre kapja meg a maga egy két szivarját, vagy dohányát, hanem igénye minden irányban fedezve lesz. - , ■ Az államépitészeti hivatal főnöke terjesztette elő ezután havi jelentését, amely részletesen be­számol az eddig foganatosított útjavítási munká­latokról, valamint a közúti költségvetésnek a vál­tozott viszonyok miatt szükségessé váló reví­ziójáról. Ezzel kapcsolatban dr. Daimel Sándor rész­letesen beszámolt a közúti költségvetésre vonat­kozólag tett személyes eljárásáról. Ugyanis a tör­vényhatósági bizottság által az útépítési költség- vetésre előirányzott összeget a változott viszonyok teljesen illuzóriussá tették, amennyiben az erede­tileg megállapított 70—80 millió korona annak negyvenszeresére, vagyis körülbelül 320 millió koronára emelkedett. Ez az az összeg amelyre ma feltétlenül szükség van. Erre fedezetet lehet venni a közmunka mérvének felemeléséből és a pót­adóból. Azonban úgy áll a dolog, hogy a pótadó­alap nagyon kicsi. Az az értekezlet, ».me­lyet a kereskedelmi minisztériumban erre vonat­kozólag tartottak, arra az eredményre vezetett, bogy úgy az útadó százaléka, mint az igás és kézi közmunka váltságár lényegesen fel fog emeltetni s még igy is Békésvármegye a többi vár­megyékhez viszonyítva adózás tekintetében az utolsó helyen áll. Felvetette az alispán ezen az értekezleten azt a kérdést, — miután a fenti módon sem lehet a szükséges pénzmennyiséget biztosítani, — nem lehetne-e ezt a dolgot úgy ked­vező megoldásra juttatni, hogy földadó után ma­gasabb, az egyéb adónemek után kevesebb száza­lékban állapitatnék meg az útadó. A kőutak fedanyagszükségletének fcifuvaro- zá8a tekintetében az értekezleten elérték azt, hogy az a jövőben nem karhatalommal kirendelendő közerő, hanem vállalatba adás utján lesz biztosítva. De csak a törvényhatósági utaknál. Az állami utaknál továbbra jis ragaszkodik a miniszter a közerőnek szükség esetén karhatalommal való igénybevételéhez. Minek folytán a bizottság elha­tározta, hogy feliratot intéz a közerő karhatalom­mal való kirendelésének megszüntetése végett az állami utakon is. Katolikus isteni tiszteletek. A májusi ájtatosságok során e héten, csü­törtökön a szentbeszédat Domanek Pál főgimná­ziumi hittanár, pünkösd vasárnapján pedig Brőm Lőrinc püspöki helynök mondja. Pünkösd vasárnapján az ünnepi szentmisét délelőtt 10 órakor Brőm Lőrinc püspöki helynök mondja teljes papi segédlettel, a szentbeszédet pedig báró Apor Vilmos tartja. A. szentmisék az anyatemplomban pünkösd mindkét napján, úgyszintén a keddi fogadalmi ünnepen a szokott időpontokban mondatnak, ne­vezetesen 8, 9, 10 és fél 12 órakor. M I KM Mr Dr. Lukács György városunk nemzet- gyűlési képviselője, május 18 án, azaz pén­teken este kerületébe, Gyulára érkezik s ez alkalommal a város részéről ünnepélyes fo­gadtatásban részesül. A Képviselő ezúttal is csak pár napot fog Gyulán időzni, ezalatt több olvasókört meglátogat, a Népszövetségi Tanács üléseiről és tárgyalásairól, esetleg a jelen külpolitikai helyzetről és fejleményekről fog tájékoztatást nyújtani. Szombaton este a gyulai orvosi kar bankettet ad tiszteletére a Bókésmegyei Kaszinóban azon alkalomból, hogy dr. Lukács Györgyöt a szegedi orvosi tudományegyetem doktorrá promoveálta. A bányakerfiieü püspök Békéscsabán. Dr. Raffay Sándor ág. h. ev. püspök f. ho 26—27-én Békéscsabára érkezik és látogatást tesz a csabai egyháznál. A püspök kíséretével szombaton dél­után fái 4 órakor érkezik Csabára és este 6 óra­kor részt vesznek a Luther-Szövetség gyűlésén. Békésvármegye közgyűlése. A vármegye fő­ispánja, a szervezési szabályrendelet értelmében a vármegyei törvényhatósági bizottság tavaszi ren­des közgyűlésének határidejét május hó 30-ik napjára tűzte ki. A közgyűlés ezen a napon dél­előtt 9 Órakor kezdődik és aznap — esetleg a szükséghez képest — következő napon fog meg­tartatni. Fitly a tavaszi munka A folyó hét elején nagyszámban vitték Gyuláról a földmunkásokat vidékre csoportosan munkába. Sokan mentek ku- bikra a Sárrétre, sokan a környéki uradalmakba és kisebb gazdaságokba. Az átlagos napszám szer­ződéses ára kosztadás mellett 1000 korona, koszt nélkül 1300—1400 korona. Budapesti árutőzsde. Gabonaárak: 78 kgos tiszavidéki búza 25000 —25500, árpa 15000—16500, tengeri 15500—16000, zab 17000—17500, korpa 7400—7500 korona. Zsirsertés fiatal nehéz, 1400—- 1470, könnyű 1300—1400 korona. Műkedvelő előadás- A gyulai ipari ossz- munkásság a pünkösdi ünnepeken nagy sikert ígérő műkedvelői előadást rendez a békéscsabai vas- és fémmunkások műkedvelő gárdájának közre­működésével, Előadásra kerül pünkösd vasárnap­ján Lukácsy Sándor 3 felvonásos dalos népszín­műve : As Isten kese, pünkösd hétfőjén pedig Géczy István 3 felvonásos népszínműve: A Scírdi hás. Mindkét előadás az Erkel Ferenc Színkörben lesz és este 8 órakor kezdődik. A tiszta jövedelem a gyulai Ipari Munkás Otthon javára fog fordít- tatni. Jegyek előre válthatók özv. Karácsonyi Ist­vánná trafikjában és az ünnepnapokon a színkör pénztáránál. Lapunk mai «zárna 2 oldal $

Next

/
Oldalképek
Tartalom