Békés, 1923. (55. évfolyam, 1-103. szám)

1923-05-12 / 38. szám

LV. évfolyam 38. iüám §zombal Gyula, 1933. május 13 Hirdetési dij előre fizetendő. Előfizetési árak: Negyedévre helyben 300 K Negyedévre vidéken 400 K POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KŐZRAZDÁSZATI HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal Gyulán, Templom tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 25 korona Felelős szerkesztő: DOBAY FERENC Megjelenik szerdán és szombaton Csonkst Magyarország nem ország, Egész Magyarország mennyország! Mit vesztett Magyarország? A Londonban megjelenő Foregin Affairs cimn angol folyóirat májusi száma hosszabb cikket közöl Magyarország helyzetéről. Pont- ról-pontra kimutatja, hogy Magyarország mit vesztett területben, népességben, továbbá ter­mészeti és gazdasági erőforrásokban a tri­anoni igazságtalan békeszerződés miatt. Többi között kiemeli a cikk, hogy az országot megfosztották vasércének 98 száza­lékától ; szénbányáinak 60 százalékától; el­vették valamennyi gazdag arany- és ezüst­bányáját. Elvesztette kimeríthetetlen sóbá­nyáit is; elvesztette minden réz-, ólom-, hi­gany-, pirit-, antimon- és azbesztkészletót. Elvesztette a világhíres vörösvágási opálbá­nyákat, továbbá az erdélyi természetes gáz­mezőket, amelyekbe a magyar tőke közvetle­nül a nagy háború kitörése előtt óriási össze­geket fektetett. Elvesztette a felső-magyar­országi és az erdélyi folyók szolgáltatta vizi, eiőket, a nyitrai és lipiki olajforrásokat. Aranyban és drágakövekben szenvedett vesz­teségénél is érzékenyebb veszteség érte a Bácska és a Bánát átcsatolásával; ez a vidék a kontinens legjobb és legtermékenyebb búza­termő földje. Elvesztette az ország a Tátra festői hegyvidékét. Elvesztette egész adriai part­vidékét is a fiumei kikötővel együtt. A cikk azután részletezi azokat a veszteségeket, amelyeket Magyarország a szárazföldi közle­kedés terén szenvedett. Az országot annyira elzárták a nemzetközi forgalomtól, hogy a legkisebb forgalmi akadály, amely egyetlen megmaradt nemzetközi vonalán — a buda- pest—bécsi vonalon — felmerül, elégséges ahhoz, hogy Magyarországot teljesen kire- kessze a világból. Megemlíti a cikk, hogy magának a szö­vetséges ellenőrző bizottságnak megállapítása szerint a román csapatok 2.7 milliárd arany­koronát, a szerb csapatok pedig 106 millió aranykoronát kitevő kárt okoztak Magyaror­szágnak. Hozzá kell ehhez venni, hogy a mostani Magyarországnak meghagyott összes nemzeti javak értéke, békeidei becslés sze­rint 15 milliárd aranykoronát ér. A mostani és a jövő nemzedék Magyar- országon legjobb esetben reménytelen szivet- tépő robotra van kárhoztatva. A HÉT POLITIKAI ESEMÉNYEI. ITTHON. A jóvátételi bizottság a múlt pénteken fo­gadta Bethlen István miniszterelnököt, aki hosz- szabb beszédben indokolta meg azt a kérelmün­ket, hogy a trianoni békeszerződés 180. §-ában az antant részére biztosított zálogjogok függesztes- senek fel, helyestbben adassák elsőbbség egy fel­veendő külföldi kölcsönnek. A trianoni békeszer­ződés 180. cikke ugyanis zálogul leköti a magyar állam összes vagyonát és jövedelmeit azon köve­telések biztosítására, amelyek Magyarország mai területének megszállásával felmerültek és a melye­ket a jóvátételi bizottság fog majd megállspitani. Ekként egy még bizonytalan összegű követelés zálogául szolgálván Magyarország állami javai és jövedelmei, nagyon természetesen nem számítha­tunk semmiféle kü földi kölcsönre, amire pedig — kormányunk szerint — most már múlhatat­lanul szükségünk van, A jóvátételi bizottság természetesen meg­hallgatta miniszterelnökünk fejtegetéseit és tudo­másul vette a kérelmet. Arról persze még nincsen szó, hogy mi fog a kérelemmel történni. Ha az antant kormányai szigorúan a békeszerződés állás­pontjára helyezkednek és annak rendelkezéseit megbonthatatlanoknak tekintik, akkor természe­tesen nem sok reménységünk lehet kérelmünk teljesítéséhez. Sőt akkor a jóvátételi bizottság a kérelem felett napirendre kell térjen, mert hiszen a jóvátételi bizottság csak arra jogosított, hogy megállapítsa a követeléseket, de nincs hatásköre árra, hogy a zálogjogok felfüggesztése felől hatá­rozzon. Ezt szigorúan véve, esak egy újabb nem­zetközi szerződés tehetné, amelyhez természetesen minden érdekelt államnak — a kis antantnak is — hozzá kell járulnia. Ezt az álláspontot fejezi ki a legnagyobb francia újság, a Temps, véleménye, amely azt mondja, hogy a nagy antantnak meg kell előbb hallgatnia Bukarestet, Prágát és Belgrádot. Yasárnap délután Bethlen és Kállay Lon­donba érkeztek, hogy az antant kormányt meg­nyerjék kérelmük támogatásának. Itt egy egész hetet töltenek minisztereink és vasárnap fognak Párüon keresztül Kómába utazni. Londonban a tárgyalások egészen bizalmas jellegűek. Legfon­tosabb az a tanácskozás, amelyet Bethlen az angol pénzügyminiszterrel kedden folytatott. Mi­nisztereink nagy tevékenységet fejtenek ki az angol sajtó rokonszenvének megnyerésében; úgy­szólván minden nevesebb londoni hírlap munka­társát fogadták és felvilágosításokat adtak Ma­gyarország politikai és gazdasági helyzetéről. Itthon természetesen szünetel most minden politikai mozgalom, leszámítva azt, hogy az ellen­zéki képviselők közös akciót indítottak a tiszt­viselői kérdés gyökeres megoldása érdekében. KÜLFÖLDÖN. Németország javaslata a jóvátételről igen könnyen ellentétekre vezethet a két vezető szö­vetséges állam, Anglia és Franciaország között. Az angol közvélemény és az angol politikusok mindig hangosabban és erélyesebben nyilatkoznak a német javaslat elfogadása mellett, mig Frarcia- ország közvéleménye és felelős politikusai még mindig engesztelhetetleneknek mutatkoznak. A megszálló francia haderő parancsnoksága nagyon kemény rendszabályokat alkalmaz a német mun­kásság és a gyárosok passzív ellenállásának le­törésére. A német munkásság és a francia kato­naság között március 31-én történt véres össze­ütközésért a francia hadbíróság Kruppot, a hires hadiszergyár tulajdonosát és hat igazgatóját vonta felelősségre és Kruppot tizenöt évi fogházra és 100 millió márka pénzbüntetésre, a többi igazga­tót 10—20 évi fogházra és összesen 750 millió márka pénzbüntetésre ítélte. Az Ítélet egész Né­metországban hallhatatlan felháborodást okozott, de a németek egyelőre egészen tehetetlenek a franciák erőszakosságaival szemben. Az elítéltek természetesen fogva vannak és a franciák már el is szállították őket országuk határa felé. m i .k_jh k. Pongrác*, Szervácz, Bonifác*. Az úgyne­vezett fagyos szentek napja ma, Holnap és hol­napután lesz. Miután az Északi Jeges tenger jég­árama és jéghegyei e napok körül vonulnak 1 e Európa északi széléhez, e napok rendszerint idő­változást, zivatarokat és a levegő lehűlését szok­ták eredményezni. Tekintettel arra, hogy e héten tulmeleg volt az időjárás, mert a hőfok ország­szerte 30 fokra emelkedett, a fagyos szentekkel zivataros időket és a levegő lehűlését várhatjuk, amint ezt különben az ídőjárástani intézet is be jövendöli. A Gyulai Oktatók Egyesülete május 12 én, azaz ma, szombaton délután 5—7 óra között a kereskedelmi szaktanfolyam helyiségében rendes havi társas összejövetelét tartja, melyre a tagok figyelmét ezúton is felhívjuk. A nemzetgyűlési képviselők száma fogyott. Békésmegye bet választókerületének az 1924. évre érvényes nemzetgyűlési választói ideiglenes név­jegyzéke összeállítva lévén, megállapítást Dyerf, hogy a választók száma minden választókerület­ben fogyott. *A kimutatás szerint legnagyobb az apadás a gyulai kerületben 544, a békésiben 64, a gyomaiban 85, az orosháziban 160, a szarvasi­ban 209, a szeghalmiban 89, a tótkomlósiban 168. A gyulai Katolikus Kór újra szervezési moz­galma iránt gróf Széchényi Miklós megyéspüspök ur Öméltósága érdeklődését azzal mutatta ki, hogy helynöke Brém Lőrinc prelátus-kanonok ur által 400 000 koronát adományozott a kör építkezésére. A kör elnöksége nagy hálával levélben köszönte meg a Főpásztor kegyes jóságát. Egyéb adomá­nyok is matatják a tagok érdeklődését Horvát Géza, Scbm dt István 5000—5000 K, ifj. Géczy Mátyás, Névery Antal 2000—2000 K, Máder Jó­zsef 300 K, Stéberl Mihály 165 K i dományozott. Uleiay Lajos 12000 K értékű szobafestést mun­kát vállalt el. Geist György pcdig 20 m. villany- vezetéket juttatott az építkezéshez. Felvétel a m. klr. reáliskolai nevelőinté­zetbe. A Budapesti Közlöny május 10-ik száma közli a pályázati hirdetményt a jövő tanévre a kőszegi és soproni m. kir. alreái és a budapesti és pécsi m. kir. főreáliskolák alapitványos és fizetéses helyeire. Hasonlóan közli a soproni »Zrínyi Ilona« ro. kir. tiszti leánynevelőintézetben betöltendő teljesen díjmentes, államköltséges he­lyekre a pályázatot. Lapunk mai száma 4 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom