Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-08-30 / 69. szám

2 Békés 1922. augusztus 26. Beírások a rőm. kaik. elemi iskolába. A róm. kath. elemi iskolákba a beírások a közbeékelődő gyulai országos vásár miatt csak szeptember 4-én kezdődnek és naponkint reggel 8—10 óráig szep­tember 5, 6. és 7-én folytatódnak. A tanév szep­tember 8-án ünnepélyes Yeni Sanctéval nyílik meg. Belratás a gyulai állami elemi (bel- őb külterületi) iskolákban, valamint a nagy ma gyár­városi óvódában f. hó 29-én, 30-án és 31-én dél­előtt 8—12 óráig az illetékes helyiségekben, — az elemi iskolai javító-, pót- és magánvizsgálatok pedig ugyanazon napokon a délntáni órákban 8—5 óráig tartatnak meg az állami elemi iskola igazgatói irodában. — A javító-, pót- vagy ma- gánvizsgát tenni szándékozó tanulók szülei 8 szán­dékukat az igazgatóságnál legkésőbb e hó 28-ig jelentsék be. — Az óvódások, az I-s5 osztályba és a máa iskolából jövő beiratkozok az anya­könyvi hivataltól díjtalanul beszerezhető »Tanú- sitváuyU tartoznak felmutatni. Beiratási díj 50 fillér. A tanítás szeptember 5-én kezdődik. Az igazgatóság. it i m_m K. Ur vacsoraosztás a református templomban. Augusztus 27-én, vasarnap délelőtt a 9 órai isten- tisztelet után a református egyházban úrvacsora- osztás lesz hálaadásul az uj-kenyér áldásért. Az ágostai evangélikus egyház folyó hó 27-én, vasárnap délelőtt 9 órakor az állami pol­gári leányiskolában istentiszteletet tart. Milliós adomány harangra. Devecseran a református egyház hivei egy millió koronát aján­lottak fel uj harangra. Az adomány egy részét a hívek termésben szolgáltatják be. A lakásügyi miniszteri biztos fogadó­napja- Brandt Vilmos, vármegyénk főispánja, aki tudvalevőleg Békésvármegye lakásügyi miniszteri biztosává neveztetett ki, e minőségben egyéb nagymérvű elfoglaltságára tekintettel, kizárólag csak csütörtökön délelőtt 9-től 12 óráig fogad. Lakásügyekben tehát más napokon nem lehet a főispánnal személyesen érintkezni. A békéscsabai Daloskor 30 éves jubileumát holnap fogja ünnepeim, mely alkalomra a vár­megye többi dalegyietei is, köztük a gyulai Erkel Ferenc daloskor megjelennek Békéscsabán és résztvesznek az ünneplésben. A jubileumi ünnep­lés szép összhangjába most egy gix-r csúszott, mert a csabai daloskor nevéből a jubileumi alkalomra kihagyták az eddigi „keresztény“ jelzőt, mely ki­hagyás miatt Gaili Janos, mint a daloskörnek 30 éven át szervező vezére és jelenleg diszkarnagya a »Körösvidékc című lapban óvást terjesztett elő. Teniszverseny Békéscsabán A folyó hó 25-én, 26-an és 27 én (penteí, szombat, vasárnap) Békéscsabán rendezendő megyei teniszversenyre, mely Békesosaba város bajnokságáért folyik, a gyulaiakat a következők képviselik: Férfi egyes­ben Dr. Haskó József, Domokos László. Férfi­egyes handicapben: Markoviié László. Vegyes- páros versenyben: Horti Mária, Domokos László. Szaiai Imre (Csaba) Deimel Sári. Lessicb Károly (Csaba) Ruff Lily. A versenyre Gyuláról sok érdeklődő megy át, kik a délutáni 2'50-es vonattal indulnak és este 7 órára térnek vissza. Az Erkel Ferenc Dalkör tagjai vasárnap, folyó hó 27-én délelőtt 8 óra 45 perckor induló vonattal Békéscsabára átrándulnak, hogy a csabai daloskor 30 éves jubileumán részt vegyenek. — Hogy a résztvevők számáról — a vasúti kocsik kérése szempontjából — tájékozódjanak, kéretnek a résztvenni szándékozók az ipartestületnél szom­bat estig jelentkezni. Hatósági lisztárak A vármegye alispánja a hatósági lisztnek az árát a közvetlen fogyasztást szolgáló forgalomban a következőképen állapította meg minden költséggel és adóval együtt : nullás- liszt egy kilogramm 38, fűzőliszt 28, kenyórliszt 18 korona. A Gyulai 48 as Kör angusztus hó 20-án rendezett bálján felülfizettek: Bállá István, Rivai István, Szilágyi Mátyás, Kertész György 100—100, Bordé János 70, Kovács Lajos, Hollóst István, Arató János 50—50, Gara Istvánná, Varga Ist­ván 40—40, Megyeri András 30, Farka György, Kis Ferencz, Szigeti Lrjos, Zuga János 20—20, Cseke Lajos, Enyedi János 10—10 koronát. Szüreti ünnepély. A Gyulai Testedző Egye­sület (GyTE) szeptember 17-én, vasárnap a Gön- döcs-népkertben szüreti ünnepélyt rendez. A sarkad! vitézek beiktatása augusztus 20-án történt nagy ünnepségek mellett a gróf Almásy Dénes által gróf Tisza István emlékére adományo­zott földeken, és psdig olyan vitézek részére, akik a Tisza István ezredében szolgáltak és magukat az adományra érdemesítették. Halálozás. Vidovszky Lászlóné szül. Wagner Mária, volt gynla-eperjesi birtokos életének 63. évé­ben Békéscsabán hosszas szenvedés ntán elhunyt. A nagy háborn alatt — mely egyetlen fiát is el ragadta — odaadó gyámolitója és segítője volt a sebesült magyar katonáknak, mint a dobozi veres­kereszt kórház áldott lelkű vezetője. Halálát férje és vármegyeszerte kiterjedt rokonság és tisztelői­nek nagy serege gyászolja. Szerencsétlenség Gynlaeperjesen- Cj. Kiss József gyulai gazdálkodó eperjesi tanyáján sógora, Lakatos József tegnapelőtt a homokgödörben ho­mokot ásott. A gödör bomokrétegfala azonban levált, rázuhant Lakatosra és maga alá temette. Miután Lakatos hosszabb ideig nem jött fel a gödörből, Cz. Kiss József utána nézett. Megrő- mülve látta a lezuhant homoktömeget és teljes erővel hozzáfogtak Lakatos kiszabadításához, akit a homok láthatatlanul eltemetett. Mire megtalál­ták és kiásták, Lakatos már halott volt. A sze­rencsétlen esetet nyombau jelentették az ujkigyósi elöljáróságnak és csendőrségnek. A vizsgálat meg­állapította, hogy véletlen baleset történt és a szerencsétlenségért senkit sem terhel felelősség. A hősi halált halt tűzoltók emlékszobára eddig 4650 K adomány folyt be. Az adományo­zók névsorát helyszűke miatt lapunk legközelebbi számában fogjak közölni. Az emlékszoborra az adományok gyűjtése tovább folyik. Esaton is kéri az önkéntes Tűzoltó Testület a polgárságot, hogy a kegyeletes terv mielőbbi megvalósítását adományaival támogatni szíveskedjék. A Hadröá nemzeti szövetsége, gyulai cso­portjának vezetősége aítal f hó 20-án rendezett sőtahangveisenjen és táncmulatságon felüifizettek : Dr. Major Simon, Gáspár István 300—300, Igaz Gusztáv, Maurer Lajos, özv. Gazsó Istvánná 100—100, Gróh József kereskedő 60, Papp Sán­dor, Gerebenics Páter, Falek és Stark, Gara Ist­ván 50—50, If. 27. 40, Benkö Márton, Szikes Mihály, 27. 27. 30, Schilling8r Ernő, Szolnoki Imre, Demeter Bőzsike, N. N 20—20, Gath Jolánka, Sánta György, N. 27 10—10 koronát, mely szives faiülfizetésekert ezúton is hálás kö­szönetét fejezi ki a vezetőség. Dr. Kállay Zoltán Jogi szemináriuma Buda­pest, Andrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicmi-u. 3. felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia ősszeB jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzet-bérlet! Rekapitulá­ció! Minden felvilágosítást szóval, vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. Formai k«* és lóbizzadás ellen. jda| fehér vászon-cipőiisztftó, tartós fiylltll hófehér, a vásznai nem rontja. Tejoltó porban és folyadékban. Gyártja: Práger Frigyes Szent Jözsef gyógyszertárának laboratóriuma, Józsefváros. ios7 s-s Ha őszül a haja próbálja meg egyszer a méregmentes Diana-hajfestőt mely 17-féle szinváitozatban kapható és igy mindenki tet­szése szerinti szint érhet el Főelárusitóhely : Diana Kereskedelmi R.-T. Budapest, V., Nádor-u. 30. sz. m 6-8 Két-három szobás lakást keres fiatal házaspár megfelelő házbér fizetéssel. Óim a kiadóhivatalban megtudható. 1197 1—8 Nagyobb mennyiségű törekpelyva eladó Rostás Istvánnál, Remete 5/a. sz. alatt. Házhaszonrészesedés. A hivatalos lap (Bu­dapesti Közlöny) 183, száma közli dr, Kállay Tibor m. kir. pénzügyminiszter rendeletét, m9ly közelről érdekli azon háztulajdonosokat, akiknek bérbeadott lakrészük van, valamint azon lakókat, akik lakást vagy bármilyen helyiséget bérben bírnak. Ezen rendelet végrehajtási utasítása az 1922. évi állami költségvetés vonatkozó tételének, vagyis az indemnitásnak és az elmúlt 1921. évben a háztulajdonosokra kívetetc, de a lakókat illető 20*/# házbárhaszonrjszesedásnek felemelését tar­talmazza. Elsősorban tudni kell, hogy már az elmnlt évben az összes háztulajdonosokra kivetve lett az 1917. évi nyers haszonbér után állami haszonbérrészesedés 20%, melyet joga volt a háztulajdonosoknak a lakóktól követelni, mert ezzel a lakók az állam részére tartoztak. A leg­újabb lakbérrendelet szerint a lakásbérek az 1917. évi lakbérnek négyszeresére emelhetők. Ahol ez a négyszeres lakbéremelés 1922. julíus 1-től (III. lakbérnegyed) fogva megtörtéat, ott most az 1917. évi házbérösszag után az állami haszonbér- részesedés 60%-ra lett felemelve. Ha pedig a lakbér az 1917. évinek négyszeresénél is többre lett felemelve, akkor a kivetés csakis a négysze­res lakbérősszegen felül annyiszor még további 20%, ahányszor az uj lakbér meghaladja az 1917. évi lakbér összeget. Egy példával megvi­lágítva: Egy lakás 1917. évi bére 1000 K volt. Erre kivetve lett múlt évben kincstári haszon- bórrészesedés 20%, vagyis 200 K. Éten lakás bére moät négyszeresére, vagyis 4000 K-ra lett emelve, tehát fizeti az 1917. évi 1000 K bérnek 60%-át, vagyis 600 K-át. Ha ezen lakás bére azonban most 5000 K-ra emeltetett, akkor a négyszeresen felüli ötödik ezer korona után már külön 20%, tehát 200 K fizetendő, vagyis öaz- szesen 800 K az állami házhaszonbérrészesedés. Minthogy pedig a felemelt állami házhaszonbór- részesedés osak az 1922. évnek III. negyedével lépett érvénybe, ehhez képest a már kivetett régi 20%-os terheléshez az uj terhelés a máso­dik félévre hozzá fog íratni. A felemelt kincstári házhaszonbérrészesedés minden bérbeadott lakásra ki fog vettetni. Ha a bér az 1917. évi bérnek négyszeresén felül emeltetett, akkor azt be kell vallani, Ha a lakás 1917. évben nem volt bérbe­adva, mert a tulajdonos maga lakta és házosztály- adó alá volt véve, akkor az hasonló módon lesz adóz­tatva. A kincstári haszonrészesedést a házbirto­kosok kötelesek a kivetésről szóló értesítés bevá­rása nélkül augusztus, illetve novemberben, tehát két részletben befizetni, de a bérlők as általak bérelt helyiségek ntán járó kincstári házhaszon- bérréssesedést kötelesek a hásbirtokosoknak meg­téríteni, éspedig a lakbéren felül ős a lakbérne­gyed kifizetésével egyidőben. Bővebben a városi adóhivatal tájékoztat. KZI3ÍÉiNZflST. Kedden este Hortobágyi Arthur bucsuja- képen Martos-Huszka operettje, a Lili bárónő adatott telt ház előtt. Heidelbergi diákélet-et elevenítették fel szer­dán Hidvéghyné bucsuzásával. Hidvéghyné bájos egyéniségének megnyilatkozására a Katica ked- vés szerepe a legalkalmasabbnak mondható. A közönség csaknem teljesen megtöltötte a szín­házat s nagy szeretettel ünnepelte kedvelt mű­vésznőjét. Kiválóan, finoman játszotta meg a herceg szentimentális szerepét ifj. Szalóky. Jávor a komornyik hálás szerepét nem aknázta ki. Az egészséges jellem-komikum helyett inkább mes­terkélten affektált. Csáky, id. Szalóky és Horto­bágyi fokozták a kedves est hatását. A hangu­latkeltés emelésében jeleskedtek a helybeli diákok is. kik élethűen, adták át magukat a régi szép diákélet gyönyöreinek. * Szombat B bérletben Hazudik a muzsikaszó, operett-újdonság. Segéd- és karszemélyzet juta­lomjátéka. Három havi derekas és sikeres művészi munka után vasárnap búcsúzik el tőlünk Csáky Antal társulata. A bucsuzás nagyszabású ünne­pély keretében történik, mely délután 2 órakor kerti sétahangversennyel kezdődik és este a Hazudik a muzsikaszó cimü operett ünnepi elő­adásával ér véget. Molnár Albert mérnök irodája Gyula, Kossnth-lér 18. sz. m «5-* Pillangó maradt a védjegye Brázay népszerű Nfárványszappanáuak. Vigyázzunk a védjegyre, kérjük, követeljük mindenütt, mert olcsó, pompás illatú, jó babzásul

Next

/
Oldalképek
Tartalom