Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)
1922-11-22 / 93. szám
2 Békés 1922 november 18 A Szivgárda holnapi ünnepélye A főgimnázium díszes tornatermében holnap, vasárnap délután fél 5 órakor tartandó nagyszabású műsoros ünnepélyre nagy és előkelő közönség váltotta meg jegyeit. Az ünnepély kegyeletes és jótékony célokat szolgál. Alkalmunk volt a főpróbát megtekinteni és ígérhetjük, hogy az ünnepély hasznos, kedves és kellemes szórakozásul fog szolgálni a megjelenőknek és jutalmazásul az ügybuzgó rendezőség és nagyszámú szereplők nemesérzelmü önzetlen fáradozásának. Minthogy az érdeklődés szokatlanul nagyarányú és a vasárnapi előadásra a jegyek már elővételben mind elkeltek, a rendezőség elhatározta, hogy az előadást másnap, hétfőn, Eovember 20 án délután fél 5 órakor teljes műsorral megismétli. A hétfői előadásra a jegyek a belvárosi rk. fiúiskolában (földszint 3. ajtó) vasárnap délelőtt 10—12 óra között válthatók meg. Legitimisták pártja. Sopronban gróf Széchényi Miklós elnöklete alatt megalakult a »Soprocme- gyei Legitimisták Pártja*. A pírt programújának lényege a következő: 1. Magyarország területi integritása. 2. A magyar és keresztény jelleg biztosítása. 3 0 tó király magyar neveltetése. Előkészület arra, hogy Ottó erőszakos kísérlet nélkül trónra juthasson. A királyi család vagyoni helyzetének rendezése. 4. Áz ország belső konszolidálása. 5. A sztrájkjog szabályzoznsa. 6 A törvényes tekintély szabályozása. 7. Magyarország gazdasági viszonyainak szanálása. Az árdrágítás, áruuzsora és láuoalás erélyes utón való megakadályozása. 8. A magyar és a keresztény sajtó megerősítése. Békésmegyeiek a miniszterelnök beszámolóján Vármegyénkből Brandt Vilmos főispán vezetésével küldöttség fog elutazni gróf Bethlen miniszterelnök vásárhelyi beszámolójára. Akik a küldöttségben részt akarnak venni, ezen szándékokat jelentsék be dr. Torkos László főispáni titkárnál. A közigazgatási bizottság november 13 iki üléséről szóló tudósításunk egyik fontos részét — a rendelkezésünkre állott idő rövidsége miatt — hiányosan közöltük. Azt az indítványt ugyanis, hogy a közélelmezési miniszter a liszt árának a kétszeresére való felemelésével szemben a vármegye ellátatlanjai részére kétszer annyi liszt kiutalására kéressék fel, mint amennyi eddig kiutaltatott, nem dr. Ladies László bizottsági tag, hanem maga az alispán tette, azt a célt óhajtva elérni ezen indítványával, hogy a jogosított ellátatlanok valamennyien hozzájuthassanak a megállapított teljes fejadaghoz. Dr. Ladic3 bizottsági tag csak az alispán indítványának támogatására szólalt fel. A Szociális Misszió Társulat folyó hó 25-én este a Király Mozgószinházban egy műkedvelő’ előadást rendez. Színre kerül két egy felvonásos vígjáték és egy film Részletes műsort a falragaszokon talál az érdeklődő közönség. Elöljáróság! ülés. Vasárnap folyó hó 19 én délelőtt 10 órakor az ipart6stület elöljárósága ülést tart. A Földbirtokrendező Bíróság kiküldöttje Gyulára jön Azoknak a visszásságoknak a megbeszélése és orvoslása érdekében, melyeket a főispán a házhely- és földbirtokigénylések és azok elintézése tekintetében tapasztalt, személyesen felkereste Tóth János nyög. minisztert, a Föld- birtokrendező Bíróság elnökét. A tanácskozás eredményeképen külön vizsgálóbíró fog a vármegyébe érkezni november 20-ika táján, aki a fő- ÍBpáni hivatalban fogadni fogja úgy az igénylők, mint az igénylendő földbirtokok tulajdonosainak megbízottait, hogy közvetlenül is intézkedhessék az eléje kerülő ügyekben. Jótékonyság. A gyufagyári munkásság tánc- mulatsága alkalmából a gyufagyár igazgatósága 3000 K-át adott a mulatság jótékony céljára. Az összes tiszta jövedelemből a hadiárvák gyulai csoportja 4500 koronát kapott. Az Újvárosi Olvasókör választmánya f. évi november 19-én, vasárnap, délelőtt 11 órakor ülést tart, melyre a t. választmányi tagokat ezúton is meghívja az elnökség. A fflszerüzietek vasárnapi zárása Alig két hete, hogy a gyulai fűszeresek többsége és ezekhez csatlakozva az összes fűszeresek határozatilag kimondották, hogy vasárnap egész napon ki nem nyitják üzleteiket. Ezen határozat az alkalmazottak körében nagy örömet keltet. Különösen a tanoncok őrültek, hogy heti egy szabad naphoz jutottak. Most arról értesülünk, hogy a közösen hozott határozaton egyes kereskedők rést ütöttek, üzleteiket kinyitották, igy ezt a többiek is kénytelenek voltak követni s ma már ismét nyitva vannak Gyulán a füizerüzletek vasárnap délelőtt 10 óráig. Íz bizony igen szomorú és sajnálatos jelenség. A munkásság által rendezendő Uránia elő • adások iránt széles körben nagy az érdeklődés. Az első sorozat: »A föld csodái* szombaton, 18 án este 7 órakor, a második sorozat: >i sarkvidéki utak* vasárnap, 19-án d. u. fél 5 órakor kezdődő előadáson lesz bemutatva. Tekintettel arra, hogy az előadásoknak népnevelési célja van, a belépő dij tetszés szerinti. Mindkét előadás a népkerti pavilion fűtött nagytermében lesz megtartva. Városunk derék munkásai méltán megérdemlik, hogy e hazafias és kulturális célú fáradozásaikat a közönség minél nagyobbszámu látogatásával honorálja. Eljegyzés Tárnái/ Ferenc cipészmester eljegyezte Müller József aütőipiros leányát Annuskát. Karácsonyi segélyakció. Az Ipartestület a karácsonyi segélyakciót — nemeslelkü kezdeményezőjének 2000 koronás adományával — az idén is megkezdette. Az ez évben még nyomasztóbb nélkülözés enyhítésére az Ipartestület elnöksége az iparosság közismert humánus érzéséhez fordul és úgy pénzbeli, mint természetbeni adományokat már most elfogad. A dohányárak A felemelt dohányárakról szóló múlt heti tudósításunk kiegészitéseképeu közöljük, bogy a Hizai pipadohány és a Kapa- dohány ára 100 grammos ciomagokban 64 kor., 25 grammos csomagokban 16 kor. A Magyar pipadohány 25 grammos csomagja pedig 12 K. Korlátozzák a Máv. forgalmát. A Magyar Államvasutak igazgatóságától vett értesítés szerint a személyforgalomban a téli időszakban korlátozás fog életbe lépni, mely azonban kisebb mértékű lesz, mint volt november 5 -ike és 12-ike között. A korlátozást a nehéz szénhelyzet, a téli időjárás, a több szénfogyasztással járó és növekedő áruforgalom teszi szükségessé, mely utóbbi egyelőre nem szenved korlátozást. A személyforgalom korlátozása november 20-án lép életbe és általában azokra a vonatokra terjed ki, amelyek kellően kihasználva eddig sem voltak. A korlátozás időtartama a szénhelyzet mikénti alakulásától függ. A tisztviselői és egyéb kedvezményes utazásokban korlátozás nincsen. A beszüntetett vonatokról az állomásokon kifüggesztett hirdetmények nyújtanak tájékozódást. A gyulai kórház államosítása Bákésvár- gye gyulai nagy kórháza hazánk legnagyobb ilynemű vidéki intézménye, melynek létesítésére b vármegye és Gyula város közönsége évtizedeken át nagy áldozatokat hozott s amely a modern gyógyászat minden kellékeivel és segédeszközeivel fel van szerelve, amellett mindé a időben kiváló orvosi kapacitásokkal is dicsekedhetett. A kórháznak oly kitűnő hírneve volt, hogy az egész tiszántúli részen ritkította párját, sőt Budapestről és Felsőmagyarországból is sűrűn utaltak az orvosok ide betegeket, különösen a műtőosztályra. A kórház beteglétszáma a román megszállás idejét megelőzőleg 1200—1300-on felül is volt, most azonban ennek egy harmadával megcsappant. A kórház szinvonalon tartása ujabbi időben igen megnehezült, ez okból szükségesnek látszott, hogy a hatalmas emberbaráti intézmény az állam kezelésébe vétessék. Az állammal kezdett tárgyalások sikerre vezettek s e héten szerdán és csütörtökön megjelentek a népjóléti minisztérium kiküldöttei dr. Gyulai József miniszteri osztálytanácsos és Majorossy Zoltán miniszteri műszaki tanácsos Gynlán s a kórházban a leltározást elvégezték. Rövid idő múlva egy szakbizottság is leutazik Gyulára, mely a reszortjába utalt ügyekre nézve eljár s ezzel az átadás és átvétel ügye véglegesen rendezvelesz. Holtnaknyilvánitások Juhász Mátyás gyulai földmives, aki 1888 ban született, Jahász János és Kocsis Erzsébet fia, Cionka Mária férje, a 101. gyalogezredből orosz fogságba esve, Stockojeban hősi halált halt. — B illa Lajos gyulai napszámos, aki 1888 ban született, Bállá Lajos és Szilágyi Julia fia, Laczkó Mária férje, a 39. gyalogezredből 1918 junius havában az olasz harctéren eltűnt. Holtnaknyilvánitásuk iránt az eljárás a gyulai kir. járásbíróságnál megindítva. Haláluk körülményeire, vagy esetleges életbenlétüktre vo • natbozó bizonyos tudomások a nevezett bírósághoz bejelentendők. Ki lehet detektív ? A hivatalos lap mai számában kormányrendelet jelent meg, amely az államrendőrségi defcektivpályáu lévőknek b'zonyos vizsgákat ir elő. A rendelet szerint csak az lehet detektív, aki a 24. évét betöltötte, megfelelő iskolai előképzettséggel bír és további vizsgát tesz. A detektivjelölteket detektivtaafolyamon képezik ki, mely után detektivvizsgát kell tenniök. Detek- tivfelügyeiői vizsgára csak az bocsájtható, aki már legalább 15 év óta teljesített detektivszolgálatot, detektivfőfelügyelői állásra pedig megfelelő szolgálati idő ntán, főfelügyelői vizsga letétele jogo si t. A szöllöskertek vagyonváitsága. A termőföldek vagyonváltságáról szóló, eredetileg a Hege- düs-féle törvénytervezet alapján a szántóföldek vagyonváltságát múlt évben a földtulajdonosok legnagyobb része 1000 koronás búzaárban lefizette. A törvény C3ak később lett szentesítve és erre vonatkozólag most jelent meg a pénzügyminiszter rendelete, moly részletesen intézkedik a szöllőte- rületek vagyonváltságáról is. Ez a vagyonváltság ez év végéig fizetendő éspedig nsm buzaalapoD, hanem meghatározott készpéaztételekben. Eszerint a szöllők vagyouváltsága 1 kát. holdig 2000 K, 2 kát. holdig holdsnkint 2500 K, 3 kát. hold nagyságnál holdankint 3000 K. A szöllő és borkezeléshez szükséges felszerelések külön vagyon- váltsággal adóznak, éspedig 1 hold szöllőig 100 K, 1 holdou felül 200 K. A szántóföldek vagyon- váltságával kapcsolatosan most már esedékes a mezőgazdasági felszerelések vagyouváltsága is mely 20 kát. holdig 125 K, .50 holdig 150 K, 100 kát. holdig 175 K, azonfelül 200 K holdan- kmt. Aki a főldvagyonváltságot a mait év végén be nem fizette, ha újévig befizeti, most kilónkiut 50 koronájával számítva teljesítheti. A rendelet végül felhívja az illetékes hatóságokat, hogy a vagyonváltság kedvezményes fizetési lehetőségére hívja fel a vagyonváltságot fizető községek figyelmét. Felhívás Tisztelettel felkérem mindazon közszolgálati alkalmazottakat, akik a cukorutalvány elvesztése miatt a cukorilletményeiket a helybeli »Köztisztviselők Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezetétől* meg nem kapták, ezt hozzám (Gyula, Román-utoa 1. sz.) bejelenteni szíveskedjenek. D. Kiss András. Újból drága! a vasai. A Yasuti és Hajózási Közlöny november 15-iki száma részletesen közli az Államvasutak uj tarifáit, amelyek november 20-án lépnek életbe. A személyforgalomban a menetdijak 100 százalékkal, a podgyász és kutyák viteldija 200, az exprasszáruk viteldíjai 300 százalékkal emelkedtek. Ugyancsak 100 százalékkal emelték a személyzeti és tisztviselőjegyeket, a tanuló havi bérletjegyeket és a munkások heti jegyeit. A vasutak tarifaemelését a Máv. vezetősége a kormány utasítására készítette. Walkó Lajos kereskedelmi miniszter kijelentette, hogy az Államvasutak díjtételeinek emelése elkerülhetetlen volt, egyszerűen azért, mert a Máv, a szén és egyéb nyersanyagok, valamint a vasutak személyzetének közszükségleti kiadásainak megdrágulása folytán akkora kiadásokkal kénytelen számolni, amelyeket a Máv. eddigi tarifáival nem lehet fedezni. Megjelent a Színházi Élet »Bajadér* száma. Az idei operettszezon slágeréről, a Bsjadér-ről ad külön számot e héten Incze Sándor népszerű hetilapja. Fedák Sári, Rátkaí Márton és a többi szereplő pompás képei, az operett ismertetése, a legnagyobb sikerű kották tarkítják a 72 oldalas számot, mely a Szép Heléna reprizéről is nagyszerű fényképfelvételeket hoz. Azonkívül rengeteg cikk, kép, regény, színdarab, érdekes mellékletek vannak az uj számban, melynek ára 50 korona, negyedévi előfizetés 500 K. Kiadóhivatal Budapest, Erzsébet-körut 29. Rendelet a kéményseprési dijakról. A kereskedelmi miniszter rendeletet adott ki, hogy a megyék és városok a kéményseprési dijakat a rendelet alapján azonnal emeljék fel, mert ellenkező esetben az emelés tekintetében a miniszter saját hatáskörében fog intézkedni. Most már azt várjuk, hogy az illetékes minisztérium a lakásbéreket is felemelje olyan arányban, amint a kéményseprési dijakat felemelte. Az Intim-Kabaréba (Budapest, Teréz-körut 46) esténkint özönlik a közönség. Jól megy e kedves kis színház, mert nagyszerű és nívós dolgokat játszanak ott elsőrendű, jó színészek. Aki Budapestre megy, ne mulassza a divatba jött Intim-Kabaré remek előadásait megnézni, mert azok nemcsak szórakoztatnak, hanem a legfejlettebb művészeti igényeket is kielégítik. 5* Dr. Káilay Zoltán jogi szemináriama Budapest, Andrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicini-u. 3. felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyefem és jogakadómia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzet- bérlet 1 Rekapituláció I Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. 1294 8—15 Az Ea Újságom gyermsklap legújabb számában folytatódik Gaál Mózes Suli cimü regénye. Scossa Dezső: Csekélykoma cimü elbeszélése. Ezenkívül közöl több tanulságos mesét és szép verset. Előfizetési ára negyedévre 100 K. Mutatványszámot kivűnatra ingyeu küld a kiadóhivatal YI. Andrássy-ut 16.