Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-10-18 / 83. szám

1922. október 14 Békés 3 M X UM K* Szentkereszthy kir. tanfelügyelő Gyulán marad Mint annak idejen közöltök, Szentkereszthy Tivadar tanfelügyelő Gyuláról Kecskemétre tör­tént áthelyezésének hire sorompóba állította a vármegye tanítóságát, mely felekezeti és iskolai jellegre való különbség nélkül tömörült, hogy ezen áthelyezés ellen demonstráljon és annak hatálytalanítását kérelmezze. A mozgalom nem maradt eredmény nélkül, mert vármegyénk főis­pánja, aki ez ügyben a minisztériumban is eljárt, távirati értesítést küldött a tanitóegylethez, mely­ben értesíti, hogy a tanfelügyelő áthelyezésére vonatkozó határozat fel van függesztve, Brandt Yilmos főispán különben erről a vármegyei köz- igazgatási bizottság legutóbbi ülésén is hasonló értelemben referált. Katholikus Misszió. Mint korábban jeleztük, Gyulán az anyat6mp lomban és a Szent József templomban misszió tartatik, melyre vonatkozó- lag a következő felhívás küldetett szét a hívek­nek : Felhívás. Katholikus hívek! Missziós atyák érkeznek Gyulára okt. 17-én, hogy egy héten át a sz. igét hirdessék köztetek, hogy a bűnösöket bánatra és jobbulásra, az ingadozókat kitartásra, a jókat tökéletes életre serkentsék az Ur Jézus Krisztus sz. nevében. A mai viszontagságok közt lesújtott társadalmat csak az eleven hit, a tiszta erkölcs s a vallásos élet képes felemelni. A ke­gyelem szava előtt senki se meneküljön, az Isten malasztjának ez értékes napjait ne mulassza el. Ott legyetek mindannyian kezdettől végig s hoz­zátok el magatokkal rokonaitokat, ismerőseiteket! Bevezető előadás okt. 17-én, kedden délután 6 órakor az anyatemplomban. A többi napokon reg­gel 8 órakor és este ő órakor lesz sz. beszéd. A józsefvárosi templomban okt. 18 tói kezdve na­ponta este 6 órakor lesz sz. beszéd. — B. hath, plébánia. Értesítés. A belvárosi róm. kath. elemi nép­iskolában két hét óta működésben levő nyelvtan- folyamra még egyenkint mindig jelentkeznek a tanulók felvételre. Tekintettel arra, hogy ez káros hatással van a haladók előmenetelére, értesítjük a tisztelt szülőket, hogy az I. a) évfolyamra e hó 20-ika után már senkit sem veszünk fel. £ napig még 10 tanulónak tudunk helyet adni. A később jelentkezőkkel csak abban az esetben nyitjuk meg az I. b) évfolyamot, ha megfelelő létszám jön össze. A vezetők. Dalestély. Az Erkel Ferenc dalkör ma, szombaton este tartja dalestélyét a Polgári Kör helyiségében. A dalkör régebbi és újabb hazafias dalokkal fogja a megjelenőket szórakoztatni. Be­lépődíj nincs. A műsor este fél 9 órakor kezdő­dte, a dalkört Endrész József karmester fogja vezetni. A kör tagjai által bevezetett vendégek szívesen láttatnak. Eljegyzés- özv. Danszky Károlyné kedves leányát eljegyezte Szabó Ferenc Sarkadról. Hogyan lehet pénzszűkéről Imi ? Hát így: Csonka-Magyarország békebeli pénzforgalma te­gyük fel egy milliárdot tett, ez eloszlott nyolc millió ember között, tehát abból bár senkire sem esett sok, de. elég volt; csak kevesen gyüjthettek belőle átmeőetileg tőkét. Ma ugyanennyi lakosra — mondjuk — 60 milliárd esik. A baj ott kez­dődik, hogy végeredményében minden pénz a termelőhöz jut, de a legnagyobb baj, hogy ott megragad és elül, további forgalomba nem jut. Az állam tehát a hitelélet akadálytalan ellátására kénytelen njabb bankjegy kibocsátáshoz nyúlni. Ez növeli a drágaságot. így még nagyobb ösz- Bzegek jutnak a termelőkhöz és még nagyobbak iszapolódnak ott le. A drágaság miatt még na­gyobbak lesznek a hiteligények, mert a 10 ezer koronás vaggon fa kifizetéséhez most már 100 ezer korona, a régi 20 aranykoronás vaggon búza ki­fizetéséhez 2000 korona helyett ma egy millió kell bankjegyekben, ami megint a termelőknél ragad le, meg a külföldön halmozódik a drága rizB, kávé, szövet, vászon, selyem, bársony, kesztyű, üveg, poroellán, benzin, petróleum, fa stb. stb. árában. Pénzszűke tehát azért van, mert a foly­ton kibocsájtott uj bankjegytömeg nem jön gyors körforgalomba. A belföldön összegyűl, mert a milliók ráülnek, a külföldön azért, mert nino3 mit exportálnunk, hogy visszakapjuk. Egyedüli leosapoláni módja a fokozott nagy adók és pedig a vagyonváltság, a forgalmi adó, a fényűzést adó, az uj földadó, az uj jövedelmi adók és még egy tucat újabb adó. Az adók pontos fizetése eddig nem volt magyar erény, de most magyar köte­lesség kell, hogy legyen. Mert el fog az idő jönni, hogy ha a kisujjunkat sajnáltuk levágatni,később az egész karunkat kell áldozatul hozni. És ez az idő már ninos is olyan magyon messze. A nyoworenyhlíő mozgalomra Pnrgiy Emil Csanád- és Arad várm.főispánja a reá eső 600 ezer K inségadón felül egy évi fizetését is felajánlotta. Méhészkedők figyelmébe. A folyamatban levő méhészeti tanfolyamra, mely az iparosok részére tartatik, részt vehetnek bármilyen foglal­kozásúak is. Felhivatnak mindazok, akik a tan­folyamon résztvenni óhajtanak, hogy ebbeli szán­dékukat az ipartestületben mielőbb jelentsék be. Bomán határzárlat. A budapesti román kon­zulátus további intézkedésig a vízumkiadást (út­levelek láttamozása ás érvényesítése) beszüntette, mert a Gyulafehérváron október 15. végbemenő koronázás“ miatt széleskörű elővigyázati intéz­kedéseket tettek, nehogy az ünnepség megzavar- tcssék. Október lő-ig idegen állampolgár nem utazhat be Romániába, sem ki nem jöhet. A koro­názási ünnepségek biztosítására Gyulafehérváron és környékén 200 ezer katonát helyeztek el, kik­nek nagy tömege a rósz vonatszolgáltatás miatt oda gyalog vonult be. Az erdélyi románok nem­zeti pártja és a parasztpárt vezetősége kimondotta, hogy nem veszt részt a koronázáson. Egy Ifjú ember halála. Kiss László orosházi fiatal ember szívbaja miatti elkeseredésében a vo­nat elé vetette magát, mely bokán felül elvágta mindkét lábát. A gyulai kórházban hétfő délutánig szenvedett nagy sérülésével. Az amputálás sem tudott rajta segíteni és nagy kínok között ki­szenvedett. Időjárás. A meteorologiai intézet jelentése szerint: Enyhébb idő várható, nyugaton még esővel. A (eitilplao árait a szakma legfrisebb híreit közli minden számában az összes textilszakmák ipari és kereskedelmi lapja, a »Textilt. Az októ­ber elsejei szám gazdag tartalmából is kiemelke­dik az »eladás művészetet című érdekes és tanul­ságos vezércikk. Pontos és megbízható üzleti je­lentések hazai és külföldi hírek kereskedelmi és ipari cikkek teszik változatossá ezt az uj számot is. A »Textilt előfizetési ára 800 korona. Mutat­ványszámot szívesen küld a kiadóhivatal Budapest, VII., Rákóczi-ut 22. szám. Dr Kállay Zoltán jogi szemináriuma Bu­dapest, Andrássy-ut 8. és Szeged, Pallavicini-u. 3. felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira ós az ügyvédi vizsgára. Jegyzet- bérlet I Rekapituláció I Minden felvilágosítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. 1294 5—15 Országos vásárok a környéken. Az eleki országos vásár október 14. és 15-én, a békéscsabai pedig október 20., 21. és 22 én lesz. A békés­csabai vásárra mindenfajta állat, szabályszerű járlatlevéllel felhajtható. Schenk mester elit estélye. A Donnert-cir­kusznak Orosházára átköltözködésével előállott egy napi szünetet Schenk Emil, a Gyulán népszerű­ségre és tekintélyre emelkedett hipnotizőr és szug- geráló mester — többoldali kérésre — felhasz­nálta egy elitestély rendezésére, mely a Komló termében hétfőu folyt le szép, jobbára intelligens közönség jelenlétében. A produkciók igen érde­kesek voltak és gondolkozóba ejtették azon szkep­tikusokat is, akiket a korábi mutatványokkal még nem sikerült híveivé avatni. Megkéselt tirnár. Brachna Sándor, Gyulán is ismert szarvasi 41 éves timármestert egy hara­gosa élfcs timárkéssel verekedés közben megszurta. Elmérgesedett sebével a békéscsabai közkórházba szállították, ahol kedden meghalt. Az Intim-Kabaréba (Budapest, Teréz-körut 46) esténkint özönlik a közönség. Jól megy e kedves kis színház, mert nagyszerű és nivóa dol­gokat játszanak ott elsőrendű, jó színészek. Aki Budapestre megy, ne mulassza a divatba jött Intim-Kabaré remek előadásait megnézni, mert azok nemcsak szórakoztatnak, hanem a legfejlettebb művészeti igényeket is kielégítik. 3* Csáky Antal társulata Kecskeméten. A tár­sulat Gyuláról Kecskemétre pontosan megérkezett, de a díszletek és ruhatár a vonatszállitás késedel­me miatt a Hunyady László első előadásáról le­maradt. Ez zavart okozott a műsoron és a közön­ség körében is. Csáky gondos utánajárása foly­tán az összes díszletek és felszerelések már beér­keztek s az előadások már zavar nélkül folynak. Az eddigi jelentősek szerint a társulatnak jó sze­zonra van kilátása, amit a vidéki színművészet derék bajnokainak őszintén kívánunk. Füzesgyarinati Takarékpénztár Részvény­társaságnak a m. kir. kereskedelemügyi miniszter megengedte, hogy az 1920—21 üzletiévekre vonatkozó évi rendes közgyűlését 1922, december 31-ig elhalasathassa. Bécsi levél. Egyik ismerősünk levelet kül­dött hozzánk, melyen 480 koronás levélbélyeg van felragasztva. Ismerteti benne az ottani piaci árakat Ezek: 1 liter tej 2000 K, és nem lehet kapni, tehát egy kecskét akart vásárolni, de en­nek az ára 200.000 K. Van egy sertése ezt meg­hizlalná, de egy kg. kukorica 7—8000 K. Bur­gonya kilója 1500 K, liszt kg.-ja 10.000 K, cu­koré 30,000 volt, most visszament 15.000-re. Marhahús 22.000, élő baromfi kg -ja 20.000, ser­téshús 26—30.000, zsír 45.000, vaj 40.000, búza­dara (gríz) 12.000, egy orsó cérna 10.000, egy pár cipő 20—40.000-ig stb. A kommunizmus tehát | jól ^gazdálkodik Ausztriában. A levélbé­lyegeken középen egy buzakalász áll »Österreich* felirattal. A Nemzeti Tanács javaslatot tett, hogy 100 koronáson aluli bankjegyeket ne is nyomtas­sanak, mert az előállítás többe kerüi, mint maga a bankjegy értéke. Különélő házasfelek. A gyulai'kir. törvény­szék felhívja Frank József volt gyulai lakost a házassági életközösség visszaállítására. Hasonló felhívást tett közzé Alb János volt gyulai lakost illetőleg is. Kéményseprők munkabeszüntetése- A békés­megyei kéményseprő munkások mint már röviden megírtuk vasárnap értekezletet tartottak, kimon­dották, hogy amíg eddigi heti 1000 koronás fize­tésüket 4500 koronára fel nem emelik, nem dol­goznak. Ha pedig kérésüket rövid időn belül nem teljesitik, más vármegyébe távoznak, ahol a meg­élhetésükhöz szükséges fizetést megkereshetik. Minthogy a munkaadók a most érvényben levő 6 koronás kéményseprési dij alapján a kért fizetést megadni nem tudják, a segédek a vármegyei köz­gyűléshez beadváuyt intéztek, amelyben a kémény- seprési díjnak 30 koronára való felemelését kérik. A segédek kérvényükben előadják, hogy a vár­megyében lévő 48 segédnek családonkint heti 4500 koroua kell élelmezésre lakásra, tűzifára stb. és utalnak arra, hogy ezen összeget más vár­megyében pl. Zala, Heves, Borsód, Hont, Bihar, Arad, Csanád stb. ahol a 30 koronás dijak érvény­ben vannak már megkereshetik, holott a meg­élhetési viszonyok a felsorolt j vármegyékben könnyebbek mint nálunk. A munkaadó mesterek kijelentették» hogy ha a törvényhatósági bizottság a seprési dijakat felemeli, a segédek kérését ellen­vetés nélkül teljesítik. A dijak felemelése iránti kérelmet illetőleg a vármegye a szombati köz­gyűlésen fog határozni. Szenzációs nyeremények: Két millió, há­rom millió, sőt öt millió koronát is nyerhet az uj m. kir. osztálysorsjátékon. Hivatalos árak: egész 2G0 kor., fél 100 kor., negyed 50 kor. Rendeljen levelezőlapon november 12-ig, mert a sorsjegy készlet a nagy kereslet foly­tán húzás előtt elfogy. A rendelt sorsjegyet ós hivatalos játéktervet azonnal küldi Benkő Bank részv.-társ. Budapest, Andrássy-ut 60. 1484 1-4 A Pesti Tőzsde uj számának vezető helyén báró Szterényi József a várható tőzsdei helyzet­ről nyilstkozik. Nagyérdekü cikkek számolnak be a fiumei magyar vállalatokról és pénzintézetekről, a bankjegynyomás jelenlegi stádiumáról, a márka sorsáról, a Hova részvények tőzsdei bevezetéséről, a Kóburg-iészvényesek veszteségéről, uj tőzsdei tranzakciókról s közli a lap Papp Károly nyilat­kozatát az uj bajai fóldgázforrásróí. A szenzációs bel- és külföldi hirek és tőzsdei jelentések egész sora teszi teljessé a Pesti Tőzsdének legújabb számát. Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, VI., Izabella-utca 43. A szerkesztőség minden­nemű sorsjegy és értékpapír ügyben díjtalanul ad felvilágosítást és mutatványszámot is szívesen küld a kiadóhivatal. Előfizetési ár egy érre 1000 K, félévre 500 K, negyedévre 2öO K. Példányon- kínt kapható az itteni ujságárusitóknál, egyes szám ára 20 korona. Szerkesztett üzenetek. Földadó búzában. A búzamennyiségben ki­vetett földadó után általános jövedelmi és orszá­gos betegápolási pótadót kivetni nem lehet. Vávosi pótadó és útadó a kataszteri tiszta jövedelem két­szeres összege után vethető ki. Az uj földadó már fizetendő. Cukorrépaszedők. A mezőhegyesi répasze- dési munka tartama körülbelül hat hét. Fizetés lánconkint (100 □ öl) 500 korona, azonfelül he- tenkint 1 kg. szalonna, naponta 1 kg. kenyérliszt és 8gy hétre 3 kg. burgonya és hozzávaló só. Az útiköltség megtéríttetik. A munkakönyvét min­denki vigye magával és vasárnap reggel legyen a mezőhegyesi vasúti állomáson.

Next

/
Oldalképek
Tartalom