Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)

1922-08-05 / 62. szám

LIT. évfolyam 63. szám. Szerda dynla, 1922. augusztus 2 £16fizetési árak: Egész évre . . . 280 K Félévre .... 140 K Hirdetési dij előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. POLITIKAI. TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDÁSZAT! HETILAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dobay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 3 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton. Hiszek egy Istenben, Hiszek egy Hazában Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen A polgármester ügye. A községi választások felfüggesztése folytán keletkezett gyulai polgármester-kérdés még min­dég nem jutott megoldásra és nyugvópontra. A minap egy nagyobb küldöttség járt a vármegye főispánjánál azzal a kéréssel, hogy tétessék vala­mely módon lehetővé, hogy a város képviselő­testülete uj polgármestert választhasson. Most vasárnap pedig egy ellenküldöttsóg kereste fel a főispánt, mely a város jelenlegi polgármesteréhez való ragaszkodását fejezte ki és állásában való megmaradását kívánta. A küldöttséget dr. Ladies László vezette; réBztvettek benne gróf Almáey Alajos, dr. Zöldy János, Hirmann József és a város polgárságá­nak minden rétegéből mintegy százhuszan. Dr. Ladies László beszédében rámutatott arra, hogy dr. Lovich Ödön alaptalan üldöztetése 1918. év novemberében a forradalmi tömegek részéről kezdődött, ennek az üldözésnek csak folytatása az, amelyet most egy érdekcsoport folytat ellene és a polgármesternek állásából való távozása a közérdek szembetűnő sérelme, a rend­bontás szelleme és a különleges érdekek előtt való meghódolás lenne. A küldöttség azt is akarja demonstrálni, hogy a polgármesterhez a város széles rétegei igenis ragaszkodnak és igen egyol­dalú az a beállítás, mintha dr. Lovich Ödön nem bírná a város polgárságának bizalmát. A főispán válaszában örömét fejezte ki a vároB lakosságának társadalmi különbség nélkül való összetartásán, amit a küldöttség összeállítása demonstrál, köszönetét fejezte ki, hogy az eddig megnyilatkozott iránnyal ellenkező oldalról is in­formálják és azt mondotta, hogy alaposan meg fogja vizsgálni, mennyiben felel meg a valóságnak az az állítás^ hogy dr. Lovich Ödön nem bírja a város lakossága túlnyomó részének bizalmát és ha e tekintetben majd megalkothatja a maga vé­leményét, akkor a kérdést közmegelégedésre meg fogja tndni oldani. A küldöttség a főispán és dr. Lovich Ödön éltetésével oszlott szét. HX I BE K. A gazdák gyűlése az ellátatlanok érdekében. Vasárnap délelőtt a városkázán a gyoliai gazdák népes gyűlést tartottak, mely gyűlésről szóló részletes tudósításunk, illetőleg „A téli kenyér“ cimü terjedelmes cikkünk lapunk jelen számában helyszűke miatt elhelyezhető nem volt. Olvasóink szives elnézését kérjük azért, hogy ezen közérdekű nagyobb cikket, mely már kiszedve készen állott, csak szombati számnnkban közöljük. Halálozás. Vámos Imre gyulai gyártulajdo­nos és szesznagykereskedő, a gyulai Weisz Mór és Társa cég tulajdonosa, mint lapunk zártakor értesülünk, Budapesten augusztus 1-én, munkás életének 37. évéban hosszas szenvedés után elhunyt. A vármegyei közigazgatási bizottság szoká­sos havi ülése augusztus 14-én délelőtt 9 órakor kezdődik a vármegyei székház kistermében. Csnra Miklós távozása Mint sajnálattal ér­tesülünk, a gyulai róm. kath. főgimnázium nagy- tehetségű és kiváló poéta-tanára a jövő tanév kezdetével megválik itteni állásától. Az eszter­gomi városi főreáliskolába választották meg a magyar nyelv és irodalom rendes tanárának. Távozása nagy vesztesége gimnáziumunknak, amelyet nem lesz könnyű pótolni. A békéscsabai iparkiáiiitás elmarad. Hirt adtnnk arról a törekvésről, mely Békéscsabán iparos és tanoncmunkakiáilitás rendezését célozta. A rendező bizottság most azzal az indokolással, hogy a mostani árviszonyok mellett, amikor az összeomlás fenyegeti a kisipart is, nincs meg a lélektani alkalom egy nyugodt és teljes ipari erőt mutató kiállítás megrendezéséhez, lemondott a kiállítás rendezéséről. A felfelé rohanó anyagárak és munkabérek a kalkulációt lehetetlenné teszik és semmi remény sem kínálkozik egy értékkel bíró ipari kiállítás sikeres megrendezéséhez. Minden árucikknek ki kell Írni az árát a kirakatokban. Az Országos Központi Arvizsgáló- Bizottság felhívja az érdekeltek figyelmét arra, hogy az áraknak a kirakatokban való kötelező kiírásáról szóló kormányrendeletek hatályban van­nak és azoknak úgy kell eleget tenni, hogy a közönség tudomást szerezzen arról, hogy a kirakat­ban levő bármelyik cikknek mi az ára. Ennek pontos betartását az Országos Központi Átvizsgáló Bizottság ellenőrizteti és a mulasztók ellen a bün­tető eljárást haladéktalanul megindítja. A Katolikus Kör közgyűlése. A gyulai Ka­tolikus Kör vasarnap Kukta István elnöklete alatt közgyűlést tartott, melynek egyedüli tárgya volt a Kör II Kákoczy Ferenc-utcán levő saját házá­nak esetleges eicserélése a róm. kath. hitközség­nek Városház-utcai kántorlakásával. A két ház értéke az épületeket illetőleg körülbelül egyenlő. A esete esetén mindkét cserélő félnek bizonyos átalakításokat kellene végeztetni, hogy a helyisé­geket célszerűen használhassa. Az indítványt élénk vitatkozás követte, melyben a régi helység meg­tartása mellett Démusz József, Géczy Mátyás, Góg Péter, Nóvery Antal Stefanovics Jakab ér­veltek, viszont a csere mellett Székely Lajos, Szabados Antal, dr. Megyesy Ágoston, Kocsis Ferenc, Matuska Gusztáv, Ludvig József stb. ál­lottak. A kör vezetősége is a csere mellett nyi­latkozott. Az összes tagok lakásuk szerint átvizs­gáltatván, a közgyűlés úgy találta, hogy a tagok kétharmad részének kedvezőbb, ha a Kör helyi­sége a város központjába kerül, azért a csere határozatba ment. Mindenesetre C3ak nyerne ez a Gyulán legrégibb olvasó- és társaskör, ha a csere Bikerül, sót saját céljain kívül itt egyéb nemes emberbaráti és művelődési célnak is nagy hasz­nára lehet, mert helyiségeiben azokat összponto­síthatja. A mezői munkák. A gabona cséplése és nyomtatása az egész gyulai határ minden részé­ben folyamatban van. A gazdák közül igen sokan visszatértek a régi rendszerre és szérűn nyomtat­ják a gabonát, részint a esáplőréaz megtakarítása céljából, részint amiatt, mert a nyomtatott guz állattakarmáuyozásra alkalmasabb, mint a csépelt szalma. 20—25 holdas buzavetésekhez is már ál­talában részes aratók voltak alkalmazva, kik átlag 6 q szemet és a munka végéig tartó ellátást kap­nak. A tartósan száraz időjárás kedvezett a be­takarításnak és elcséplésnek, de azért a termés túlnyomó része még keresztekben, kévékben, kaz­lakban áll. A termés közepes, 3—6 q között vál­takozik általában holdankint. A szemek egészsé­gesek. A kukorica eddig jói állja a tartós száraz­ságot, szép zöld, részben már csövedzett, szűk termést igér, tartós esőzés még nagyot segítene rajta. Nem lesz bő termés burgonyában és hüve­lyesekben sem. A szöllő eddig jól daeolt a szá­razsággal, de ha hamarosan kiadós esőt nem kap, a szemek aprók maradnak. Gyenge lesz a dinnye, zöldség, paradicsom és káposztafélék termése is, szóval az idei nyár nem váltotta be a hozzá fű­zött reményeket. Bán Piroska énekművésinő és Domokos Irma zongoraművésznő augusztus 14-én a Kom­ló'szálloda éttermében együttes hangversenyt rendeznek. Bán Piroska fővárosi bemutatkozásakor az összes napilapok zenekritikusai az elragadtatás hangján írtak a művésznő gyönyörű, lelkekbe markoló drámai mezzosoprán hangjáról. A kisass­zony — ki énekmnvésznő és zongoratanárnő — azzal a gondolattal foglalkozik, hogy Gyulán ze­neiskolát nyit. Legutóbb Gyöngyösön tartott hang­versenyt s az ottani lapok művészi felkészültsé­géről, gyönyörű hangjáról Írják, hogy a közön­ség minden figyelme másfél órán keresztül a művésznőé volt. Jegyek elővételben Dobay János papirkereskedésében kaphatók. Egy személyjegy ára 70 K. Felhívjuk olvasóink figyelmét már most erre a rendkívüli eseményt képező dalestélyre. A gyulai »Erkel Ferenc* Sakk-kör házi­versenye vasárnap angnsztns 6-án délután 3 órakor veszi kezdetét. A versenyre 12-en neveztek be. További nevezések a sorsolás megtartásáig (vasár­nap délután fél 3-ig) elfogadtatnak. A verseny a szabályok pontos betartásával sakkórák mellett fog történni. JátékidőkHétköznapokon eate 8—11-ig, vasárnapokon délután 3—7-ig. Érdeklő­dőket szívesen lát a verseny rendezősége. A házassági hirdetés alóli felmentésekért a következő dijak fizetendők: 1. A kihirdetés alóli felmentést kérő beadvány után 100 K. illeték. 2. Ugyanezen beadvány minden egyes melléklet* után ívenként 2 K. illeték. 3. A kihirdetés alól adott felmentésért 100 K. dij. 4. A kihirdetés alól adott felmentés ntán 200 K. illeték. Az illetéket bélyegben, a dijat készpénzben kell leróni. Igazolt szegénység, úgy az illeték mint a dij fizetése alól mentesít. A kivételes hatalom. A háború kitörésének első napján a kormányra rnházott n. n. kivételes hatalom a folyó évi július hó 26-án megszűnt, A hivatalos lap pénteki száma nem kevesebb mint 1975 olyan rendeletnek címét közli, melynek ha­tálya a kivételes hatalom megszűnése folytán szintén megszűnt. A teljes állampolgári szabadság ezzel helyreállott, a sokat emlegetett jogrend biztosítva van, csak élni is tudjnnk vele a haza javára. Járványszerűen dühöng ai ebveszeitiég. Az egész országban járványszerűen terjedt el es lép fel mind veszedelmesebb mértékben az eb­veszettség, emberek és állatok egészségét komo­lyan veszélyezteti. A budapesti Pasteur-intézet szorongásig tömve van védőoltásra járó betegek­kel, a forgalom a normális idők forgalmának öt- százszorosára emelkedett. Az ország egyes közsé­geiben kivétel nélkül, az összes kutyák kiirtását elrendelték már. A Dunántúl, egyik községében négy tehén kapta meg a veszettséget. A vesze­delmes kór elfojtására és továbbterjedésének meg­akadályozására most a főváros tanácsa is lépése­ket tett. Mindenekelőtt elrendelte ugyanis, a ra­gályos állatbetegség elleni védekezésre előirt rend­szabályok szigorított betartását. Különösen utasí­totta a tanács a kerületi elöljáróságokat, hogy a veszettség elleni óvintézkedések betartása körül tapasztalt bármely mulasztás miatt az ebbirtoko­sokat szigora pénzbüntetéssel sújtsák és védjegy­gyei el nem látott ebeket irtsák ki. Elrendelte a tanács azt is, hogy a gyepmesteri közegek a kó­bor ebek befogására naponként délelőtt és délután tartott portyázás alkalmával nemcsak a gazdátlan kóbor ebeket fogják be és irtsák ki, hanem az olyanokat is, amelyek ebzárlat idején szabadon járnak, ha védjeggyel és szájkosárral el is vannak látvs, úgyszintén az olyan ebeket is, amelyeknek ebvédjegyük nines, ha szájkosárral el ia vannak Szépség, fiatalság, ftdeség hármas egységét mindenki megszerezheti Brázay Najád krém, púder, parfüm hármas egységének rendszeres használata révén. topánk mai száma a oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom