Békés, 1922. (54. évfolyam, 1-104. szám)
1922-05-13 / 38. szám
2 Békés 1922. május 13. rene is, aki az egyik németvárosi összejövetelen meleg szavakkal üdvözölte Lukács Györgyöt. Hogy pedig a parlament mire értékelte egyéniségét, bizonyítja az, hogy tagja lett a delegációnak s a ház 1 egfontosabb bizottságainak: a feliratinak, közigazgatásinak, közoktatásügyinek, a házszabályreviziós bizottságnak, az összeférhetetlenségi jurynak s elnöke az ország zárszámadását vizsgáló bizottságnak. Mint képviselő a munkapárt tagja volt mindaddig, migaz általános választójog miatt, amelynek mindig hive és harcosa volt, ki nem lépett, azonban onnét egy más párthoz sem csatlakozott. A nagy összeomlás túlhaladottá tette az általános választójog kérdését és Lukács visszalépett a munkapártba, amely akkor a közóppárt nevét vette fel. A párt akkori szélsőségek között állván, a forradalmi légkör hatása alatt álló tömegeknél semmi eredményre sem számíthatott és így minden tagja önzetlenül, minden politikai érvényesülés remóuye nélkül lett a párt tagja. A párt mint ilyen az első nemzetgyűlési válasz • tásokban részt sem vett és tagjai szabad elhatározására bízta, hogy fellépnek-e mint pártonkivüliek, vagy sem? Lukács György talán egy pillanatig gondolt arra, hogy fellép, de amikor látta, hogy a terror és a téveszmék hatása még nem múlott el, anélkül, hogy bármi választási tevékenységet fej tett volna ki, a gondolattól is elállt. Egy szó sem igaz azonban abból, hogy keresztény vagy más párti programmal lépett volna fel. Bethlennek, az ország konszolidációját célzó felhívása változatlanul, a napi politikától visszahúzódott középpártban találta Lukácsot és erre a hívásra a megszűnt közóppárt zömével együtt belépett az uj, egységes pártba. Már most ezek után minden józan ember megítélheti, változtatott-e Lukács György pártokat, vagy sem? adhatott fel a nemzet jogaiból semmit, ellenkezőleg megnyitni kivánta az utat a nemzeti élet teljességének intézményes biztosítása felé. Ap- ponyi volt az, aki ezt a gondolatot a legteljesebb erkölcsi alapon képviselte és azt a legpregnán sabban és legprecízebben formulázta. Ferencz József élete végéig nem tágított attól a felfogástól, amit a kiegyezés betüszerinti értelmezése alapján alakított ki magának Helyesebben mondva, engedett volna változtatást a 67-es alapon is, de csak ÖSszbirodalmi irányban. A nemzet és vele Apponyi ellenzékiségének alapja tehát adva volt, a két szembenálló felfogáshoz való ragaszkodás azonban Apponyi politikai érvényesülésé, lehetetlenné tette. Ezek megállapítása után még két kérdés merül fel. Nem engedhetett volna e Apponyi a saját álláspontjából, hogy elnyerve a hatalmat, a kormánypolcról igyekezzék megvalósítani a nemzet ideáljait: a dinasztiával és Ausztriával kapcsolatban a nemzeti élet teljességét, ez az egyik kérdés. Nem lett volna e az uralkodó meghódítható a nemzeti politikának és nem lett volna-e meggyőzhető arról, hogy a 67-es alapnak nemzeti alapon való fejlesztése nem veszélyezteti, sőt erősiti a dinasztia és a monarkia hatalmi állását ? Mindkét kérdésre felelet foglaltatik annak az audenciának történetében, melyen az uralkodó Apponyit a Wekerle kormány bukása után, 1894. telén fogadta Az uralkodó hőn óhajtotta az önmagát lejárt szabadelvű pártot egy más, nagyobb erkölcsi tekintéllyel rendelkező párttal felcserélni. A szabadelvű párt korrupt belső politikájával torkig volt az uralkodó. „Olyan ítéletek hangzottak el — írja Apponyi — a király szájából a szabadelvü-párt egész politikai habitusáról, me lyeknél keményebbeket ellenzéki ajkakról sem hallottam“. Szinte kérte Apponyit a király, hogy vegye át a kormányzást és szabadítsa ót fel a A másik támadási alap az, hogy Lukács György nem helybeli. A Gyula és Yídékének csak az helybeli, aki véletlenül itt született. Aki 8 évig volt itt vezető állásban, aki a kulturális és humanitárius intézmények egész sorozatának létesítésével véste be kitörölhetetlenül nevét a város történelmébe — az nem helybeli ? Aki újabb 8 évig volt a város képviselője és úgy a városnak, mint egyeseknek minden igazságos kívánságát teljesíthetni és boldogulását elősegíteni igyekezett, az nem helybeli? Helybeli az, aki itt született, de alaptalan cikkeket ir ? Lukács György érdemeit, a helyi kereteken túlnövő nagyságát nekünk itt Gyulán, ahol azt számos kőbe- vésott alkotás hirdeti, hangsúlyozni nem kell, de hire-neve elterjedt az egész országban is. Hogy mennyire ismerik, és mennyire becsülik az egész magyar társadalomban és milyen hasznos munkása a társadalomnak, ennek bizonyítására elég ha felemlítjük, hogy elnöke a József kir. herceg Szanatóriumi- Egyesületnek és a Gyermekért országos gyermekegészségügyi társulatnak, amelyeknek szanatóriumaiban és goudozóiutézeteiben a múltban a harctéri tüdőbeteg katonák, ma a munkások és azok gyermekeinek százai ápoltatnak és nyernek gyógyulást. De elnöke Lukács György az L/ránia magyar tudományos egyesületnek, a Magyar fajegészségügyi társulatnak, a Magyar Közgazdasági társulat többtermelési szakosztályának, amelynek hasznos munkáját az egész magyar gazda- táradalom megbecsüli. Tagja a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának, amely társaság a közelmúltban Genfben, most Münchenben végzett óriási munkát elnyomott testvéreink érdekében. Alelnöke a Magyar Képzőművészeti Társulatnak s ebben a minőségben a társulat 60 éves jubileuma alkalmából ép most üdvözölte egy gyönyörű szabadelvü-párt nyűge alól. Apponyira és a nemzetre is sorsdöntő óra volt ez. Apponyi kifejtette a politikát, melyet szerinte követni kell, különösen kiemelve a nemzetnek közjogi és katonai kívánságait. Őfelsége nagy figyelemmel, gyakran jegyezgetve hallgatta végig Apponyi fejtegetéseit és mikor ez befejezte, ezt mondotta: „amit Ön a belügyi kérdésekről mondott, szivemből van elmondva, de viszont vegye tudomásul, hogy a közjogi és különösen a katonai követelményekkel soha, mig élek, megbarátkozni nem fogok“. A király most azt várta, hogy erre a határozott uralkodói nyilatkozatra Apponyi kijelenti, hogy félreteszi pártjának közjogi és katonai követeléseit, vállalja a kormányt, hogy megmentse az alkotmányosságot és megvalósíthassa a belügyi reformokat. Apponyi ebben a percben hirtelen átgondolta az összes lehetőségeket, mérlegelte a nemzeti követelmények jelentőségét és habozás nélkül kijelentette a királynak, hogy bármennyire óhajtana is segítségére lenni, azoknak a lemondásoknak árán, amelyeket ő követel, erre nem vál lalkozhatik; kifejtette, hogy nem csak politikai becsülete van kötve a nemzeti követelményekhez, de a nemzeti élet fejlődése is, különösen pedig az Őfelsége által felpanaszolt erkölcsi bajoknak megszüntetése, melyek mind egy forrásból ered nek, t i. abból, hogy az alkotmányos formák megtartása miatt a nemzeti akarat látszatával kell felruházni olyan politikát, melyet a nemzel nem akarhat, tehát erőszakkal és korrupcióvat kell dolgozni. Azzal pedig sem a király, sem a nemzet nem nyerne semmit, ha ezt mások helyett ő, Apponyi csinálná. A király a neheztelés minden jele nélkül bocsátotta el Apponyit, aki később annyit mégis megtudott, hogy az uralkodó a leghatározottabban azt várta Apponyitól, hogy a kormányvállalással segítségére lesz a 67-es politika válságának megoldásában. A király helyzete természetesen jóval könybeszéddel Horthy Miklós kormányzót. A köz- oktatásügy érdekében kifejtett nagyszabású működéséért a Magyar Pedagógiai Társulat tiszteletbeli tagjának választotta, amely kitüntetés csak keveseknek jut osztályrészül. A háború utáni idők által tönkretett kereskedelmi kapcsolatok újbóli megteremtésében is sokat fáradozott s emiatt lett elnöke a Magyar-Török kereskedelmi kamarának, amely intézmény nagyban hozzájárul a Balkánnal való kereskedelmünk élénkségéhez. Nagy szónoki képességét a sajtó is mindig elismerte . . Amikor 1917. február 23-án egyik nagy beszédét tartotta a képviselő- házban — beszélt azóta gyulai képviselő a Dunaparti gyönyörű palotában ? — akkor a Budapesti Hírlap másnapi száma Lukács György cimii vezércikkében ezeket irta: »A képviselőház mai ülésén Lukács György beszédet mondott a nemzet szociális feladatairól, amelynek napszámosa lett s melyekről illetékesen szólhat is az ország közönségéhez. Fegyverbe szólítja a nemzetet a nagy népártalmak ellen. A gyermekhalandóság, a tuberkulózis, a vérbetegségek és az alkoholizmus ellen. Ez megannyi hétFejü szörny s bizonyos nagy boldogság lenne egy Szent György lovag, aki letudná a poklot és dögletet okádó sokszoros hét-fejét kaszabolni a szörnyeknek. Ez lenne Lukács György lovag szerint a nemzet szociális feladata. Meg kell ez irányban vívni a csatát a lakásügy rendezése terén : a jó ivóvíz biztosítása érdekében artézi kutakkal; a kórház kérdésének országos szervezésével; a hazai fürdőkről kívánatos törvényhozási intézkedésekkel; a szegénység és az egészség egymásba fonódó ügyének illetékes és hivatott kezelésével és igy tovább.« Folytatta azután a Budapesti Hírlap s befejezte cikkét ekkép : >Ezekkel és más dolgoknyebb és kényelmesebb volt, mert hiszen a nemzeti követelésekhez egy ellenzéki vezér, a kisebbség vezére ragaszkodott. Az uralkodónak csak le kellett küzdenie azt az ellenszenvét, melyet egy neki nem tetszőén liberális, a közélet tisztaságára éppenséggel nem féltékeny többséggel szemben érzett és a válság meg volt oldva, a 67-iki kiegyezés érinthetetlenségének bástyájával körülvett pozíciója sértetlen maradt. Miként döntött volna azonban az uralkodó, ha azokat a fejtegetéseket, melyek Apponyi ajkáról elhangzottak, 20 évvel előbb és a parlamenti többség vezérének szájából hallja ? Aligha ragaszkodott volna olyan kérlelhetetlenül a nemzet igényeinek visszautasításához. A kiegyezés megalkotóiban meg volt a képesség, hogy a király és a nemzet között a megértést oly bensővé tegyék, hogy a 67-iki törvényeknek a nemzeti élet teljességét bénító intézményei lassanként átalakíttassanak, kiküszó- böltessenek. A később uralomra jutott kormányférfiakban azonban ez a képesség teljesen hiány zott, amit csak az magyarázhat meg, hogy benső érzéseikben ezek a politikusok nem is 48-as, hanem 49-es politikusok voltak. Attól tartottak és ezt veszedelemnek vélték, hogy a kiegyezés nemzeti irányú kifejlesztése a legtu'zóbb függetlenségi elemeket is megfogja barátkoztatni a dinasztiával és Ausztriával való közösség gondolatával és ezért óvakodtak a 67-nek nemzeti irányú fejlesztését követelni. Háborús kifejezéssel élve, közjogi állóharcot folytattak a dinasztia és Ausztria ellen, természetesen leplezetten, amelyben mindenik fél megtartani és megerősíthetni vélte pozícióját, amelyben azonban tönkrement a nemzet akaratereje, a szabad önelhatározáshoz szükséges bátorsága és elszántsága. „Rideg betű- kultusz lépett az élő fejlődés helyébe, még pedig olyan betűé, melyet kétfélekép értelmeztek : kerülni kellett tehát a dolgok mélyére, a lényegbe
