Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-05-28 / 43. szám

1921. május 28. Békés 3 A sarkad! országos vásár junius 4-én tar- tatik meg, amelyre kivétel nélkül mindennemű állat vészmentes területről felhajtható. A Gyulai Közalkalmazottak Beszerzési Cso­port vezetősége értesíti tagjait, hogy az . priia hóra járó fehár liszt most már megérkezett, s mindazok akik azt még ezideig át nem vették, folyó hó 128-tól naponként délután 2—6 óráig a kiosztó helyen átvehetik. Továbbá értesíti mindazokat, akik zsirhiányban szenvednek, hogy a múlt hóról visszamaradt szalonnából, amig a készset tart, május havi ellátási jegyeik 19. számára fejenként 1 kgr. 10 dgr. számítva f. hó 28-tól naponként délután 2—6 óráig részesülhetnek. Felhívás Gyula város tanonetartó iparosai- KOZ. A gyulai általános 'ipartestület elöljárósága arra való tekintettel, hogy a háború alatt iparos tanoncainknak nem volt alkalmuk szakbeli tudá­sukat gyakorlatilag is bemutatni, — elhatározta, hogy e célból az idei évzáró vizsga alkalmával mely most junius hó végére esik, tanonc munka- kiállitást is rendez. A kiállítás nyilvános lesz és az ipartestület helyiségében fog megtartatni. A kiállítás előkészítésére a tantestület bevonásával egy bizottság küldetett ki, amely bizottság ha­tározatából folyólag felhívjuk az összes tanonetartó iparosokat, hogy taconcaiknak, kik magukat kiállí­tási munka készítésére elhatározzák, erre nekik alkalmat és módot adjanak, hogy tudásukról ipa- rukbani elhaladásukról tanúságot tegyenek. Azt hisszük szükségtelen erre iparostársainkat külön is serkenteni, anélkül is meg fogják érteni, ennek — bárcsak tanonc-munkakiallitásnak — a maguk szempontjábóli közgazdasági jelentőségét. A kiállí­tási munkákat junius hó 25-ig kell a tanoncoknak elkészíteni, szigorúan szem előtt tartandó, hogy ezen munkák a tanoncok által készíttessenek. A munkák a kitűzött napon a testület helyiségébe szállitandók, ahol a jegyző veszi át és ad róla elismervényt. Egyéb részletes tudnivalókat későb­ben közlünk. Az előkészítő-bizottság. Elveszett egy barnára fényezett bambusz sétabot a Komlóban. Becsületes megtaláló a Komló főpincórénél adja át, hol illő jutalom­ban részesül. 1176 l-i Mancsuk nyelű szemüveg elveszett. Becsületes megtaláló a vármegyei főjegyző irodájában magas jutalomban részesül. SAM, e j a 3 32 SE h a m SK a 29. számit feladvány. Pártos K., Újpest. (Eredeti.) Mai két lépésben. Sakk hírek. A gyulai Sakk-kör által a nyár folyamán megtartandó -.sakkverseny ügyében az előkészítő munkálatok folyamatban vannak. A verseny rendezésére alakított bizottságban, amelynek élén dr. Csete József ur városunk helyettes polgármestere, dr. Schriffert Ferenc ur nemzetgyűlési képviselő és Dobalj Ferenc ur a sakk-kör elnöke állanak, a megbeszélések oly irány­ban folynak, hogy miután a versennyel kapcsolatos ünnepség keretében leplezi le a sakk-kör Erkel Ferenc arcképét is nem e lehetne ezt a versenyt országos jellegűvé tenni. A ver­seny méretei természetesen a majdan rendelkezésre álló összeg­hez fognak igazodni. Végül tekintettel arra a lassanként ki­bontakozó mozgalomra, amely a Magyar Sakkszövetség meg­alakítását tűzte ki célul, megbeszélés tárgyát fogja képezni a bizottság ülésén az is, hogy nem volna-e lehetséges ezt a szövetsé­get szintén ezen verseny keretében megalakítani. A testvér­körökkel ezirányban is megindittatnak a szükséges tárgyalások. ifi- Bakos József amat. sakkozó, a gyulai sakk kör agilis titkára sikerült szimultánt rendezett a múlt vasárnap a gyulai Sakk-körben. A szimultánban 13-an vettek részt s az eredmény -(-11—2. A sikerült délutánra tekintettel értesítjük sakkozóinkat, hogy május 29-én (vasárnap) d. u. 3 érakor ifj. Bakos József ismét szimultán előadást fog tartani a városháza melletti Központ kávéházban. Felkéretnek az abban résztvenni kívánók, hogy sakk készletüket magukkal hozni szíveskedjenek. SPORT. GyAC: Mezőberényi Törekvés = 8:0 (5:0) Fölényes győzelmet aratott a GyAC mezőberényi ellenfelén. Annyira fölényben volt csapatunk, hogy a II. félidőben már szinte unalmassá vált az egy kapura való játék s — látszott — a mi embe­reinket sem ambicionálja az egyenlőtlen küzdelem. A gólokon Horváth (5), Kocsis (2) és Sipos II. (1) osztoztak. Vasárnap folyó hó 29-én igen érdekesnek Ígérkező mérkőzésre hívjuk fel sportközönségünk figyelmét. A GyAC ellenfele ugyanis ez alkalom­mal a Körösvidéki football-kerület bajnoka a Csa­bai Atl. Klub I. csapata lesz. E mérkőzésen al­kalmunk lesz fogalmat alkotni arról, hogy csa­patunk környékbeli viszonylatban mily játékerőt képvisel. A GyAC vezetősége ezúton kéri azon t. tag­jait, akiknél taggyüjtöiv van, hogy azt a cBékésc kiadóhivatalában haladéktalanul beadni szíves­kedjenek. HYILT-TÉR. E rovatban közlőitekért felelősséget nem vállal a szerkesztőség. Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen jó anyánk, illetve testvérem, özv Sz .Vagy Jánosné teme­tésén megjelentek s ezzel fájdalmunkban osz­toztak, fogadják ezúton köszöuetünket. Gyula, 1921. évi május hó 26 án. 1161 í—i A gyászoló család és testvére. Köszönetnyilvánítás. Mindazoknak, kik felejthetetlen jó atyánk temetésén megjelentek és fájdalmunkban osz­toztak, ezúton is köszönetét mondunk. Gyula, 1921. évi május hó 27-én. 1168 í-i Oroveez Jenő és családja Köszönetnyilvánítás. Mindazok, kik felejthetetlen jó férjem temetésén megjelentek s ezzel bánatunkban osztoztak, ezúton is fogadják köszonetünket. Gyula, 1921. évi május hó 27-én. 1173 í-i Özv. Somogyi Jánosné és családja felismerés mindazoknak a gazdáknak, akik eddig a köz­ellátás céljára a felesleges búza és rozs kész­letüket a kormány részére beszolgáltatták. Miután most már az a meggyőződés, hogy a gabonabeszolgáltatásból kifolyólag senkinek semmiféle kellemetlensége nem volt, de nem is lesz, felkérem mindazon gazdákat, akiknek még gabonafeleelegük van, bogy a még rövid ideig tartó búza 1300 koronás és rozs 1000 koronás ár mellett szolgáltassák be, annál is inkább, mert uj búzát máris 650 ko­ronáért tömegesen kínálnak. A gabona bevásárlási helye Mayer Z§igmondaái 1172 1—2V Gyula, Part-utca 6. szám (Körös alatt, Mihalik festő házban). Egy járandó főid Oláhréten eladó. Cim: Juhász Mihály Nagyváradi ut 31. szám. 1163 l—i „A BÉT“ szerkesztősége ezennel pályázatot hirdet feltétlenül irodalmi értékű novellára, az első dij 3000 K, második dij 2000 K, harmadik 1000 K. A novella terjedelmét az iró tetszésére bizzuk; azzal az egyetlen kikötéssel, hogy a novella „A HÉT“ egy számában közölhető legyen Pályázóink müveit gépírással a szerző nevét rejtő (jeligés levéllel) kell beküldeni junius 1-óig. A pályanyertes novellákat „A HÉT“ jo­gosítva lesz minden külön irói tiszteletdij nél­kül leközölni. Ugyancsak fenntartja „A HÉT“ magának a jogot, hogy a pályadijon nem nyert novellákat a szokásos tiszteletdij elle­nében leközölje. A pályabiróság tagjainak névsorát a pá­lyaművek beérkezése után fogjuk közzé tenni. A pályabiróság ítéleteit junius 1 én megjelenő számunkban fogjuk közzé tenni. Tisztelettel „A HÉT“ szerkesztősége 3—8 Budapest, V., Országház tér 16. Legjobb minőségű, saját gyártmánya cementcserép, cement kntgyärä és mindennemű eemeníárn kapható Mogyoróssy Sándor szobrász kőfaragó és cementáru ipartelepén Gyulán, Br. Wenckheim Bóla-u. 10. | 1126 2-* I Van szerencsém az igen tisztelt hölgy­közönséget értesiteni, hogy lakásomat Haj­nal-utca 36. szám alól Vad-utca 17. szám alá helyeztem át és prakszisomat jelenlegi lakásomról tovább is folytatom. Szives pártfogást kér (Imréne) Kátay Uajosné oki. szülésznő. Hííegfoivó a Békésmegyei Villamossági R T. 1921 éri június hó M-én délután 5 órakor a társaság gyulai irodahelyiségében (Ruca-utca) meg­tartandó 111, rendes közgyűlésére. Napirend: > 1. Az igazgatóság 1918. és 1919. évi üzleti jelentésé­nek, a zárószámadásoknak és felügyelőbizottság jelen­tésének előterjesztése és a határozathozatal ezek meg­állapítása és a tiszta nyereség hovaforditása tárgyában. 2. Az igazgatóság és felügyelőbizottság részére adandó felmentvény feletti határozathozatal. 3. Igazgatósági tagok választása. 4. Felügyelőbizottság választása. 5. Az igazgatóság jelenléti dijának és a felügyelő­bizottság tiszteletdijának megállapítása. A közgyűlésen jogait személyesen vagy meghatal­mazott által gyakorolni kivánó részvényes köteles rész­vényeit a nem esedékes szelvényekkel együtt 8 nappal a közgyűlés megtartására megállapított nap előtt a Magyar Vasúti Forgalmi Részvénytársaságnál (Budapest, V. Sas-utca 1.) letenni. A letett részvényekről elismer­vényt nyer, mely a közgyűlésen való részvételre jogosító igazolványul szolgál. (Alapszabály 13. §.) Mérleg. Vagyon: gyulai Villamosmüvek, telkek, épületek, gépek, műszerek, ingóságok és szerszámok 699.867 K 73 f, gyulai Villanytelep pénztárkészlete 18.202 K 40 f, értékpapírok 130.706 K 25 f, biztosítékok 5.970 K, anyagkészet 16.480 K 27 f, olajkészlet 9.590 K, Szénkészlet 69.551 K 40 f, adósok 382.011 K 11 f, összesen 1,332.379 K 16 fillér. Teher: Részvénytőke 3750 drb. részvény á 200 K 750.000 K, tartalékalap 3260 K 43 f, részvénytőke törlesztési tarta­lék 67.822 K 87 f, hitelezők 393.553 K 33 f, átmeneti tételek 63.271 K 34 f, nyereségeayenlegül az 1918. évre 11.795 K 39 f, nyereségegyenlegül az 1919. évre 39.675 K 80 f, nyereségegyenlegül összesen 54.471 K 19 f, összesen 1,332.379 K 16 fillér. Gyula, 1919. december 31. Az igazgatóság. , Tisztelt Közgyűlés! Tisztelettel jelentjük, hogy az 1918. és 1919. évekre vonatkozó társulati üzletkezelést, könyvvitelt, valamint a mérleget és a zárószámadásokat a kereskedelmi tör­vény és alapszabályok érteleiében megvizsgálván meg­állapítottuk, hogy azok az 1918 december 31-iki, valamint az 1919. december 31-iki állapotokra vonatkozó fel­vételekkel teljesen megegyeznek s minden tekintetben helyesek és szabályszerűek, minélfogva az igazgatóság­nak a nyereség hovaforditására vonatkozó javaslatához hozzájárulunk és kérjük, hogy úgy nekünk, mint az igazgatóságnak a felmentvényt megadni méltőztassék. Budapest, 1919. december 31. A felügyelóbizotíság. Jókai Mór-utca 7. szám alatti trafik- üzlet berendezéssel, a beépített kirakat, ajtók és vasajtók, villanyfelszereléssel folyó hó 29 ón, vasárnap délután 3 órakor önkéntes árverésen el fog adatni Kikiáltási ár 17,000 korona. 1166 1—1 Keskeny-utca 8. szám alatt egy fél ház­hely nagy sertésóllal, kilenc darab épület fenyögerenda és egy üvegajtó tokkal eladó. Megtudható ugyanott. • 1127 2—2V Zöldág-utca 19. számú ház folyó hó 29 ón délután 3 órakor önkente,* árverésen el fog adatni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom