Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-07-16 / 57. szám

Lili. év ilyam SV» szál Szombat Gyula, 1021. július 16 Elifizetési árak: Egész évre . . 120 K — f Fél évre . . CO K - f Hirdetési díj előre fizetendő. Nyilttér sora 5 korona. r r . POLITIKAI, TÁRSADALMI ÉS KÖZGAZDASZATI LAP. Szerkesztőség, kiadóhivatal: Gyulán, Templom-tér Dohay János könyvkereskedése, hova a lap szellemi részét illető közlemények, hirdeté­sek és nyiltterek intézendők. Kézirat nem adatik vissza Egyes szám ára 2 korona. Felelős szerkesztő: DOBAT FERENC Megjelenik szerdán és szombaton A parlament. A naiv tájékozatlanság azt hiszi, hogy a nemzet véleménye nyilatkozik meg az or­szággyűlés tanácskozásaiban és a nemzet aka­rata nyilvánul meg határozataiban. Az elmé­leti politika azt állítja, hogy a nemzet több­sége uralkodik a parlamenten keresztül, az objektiv, elfogulatlan tapasztalás kénytelen konstatálni, hogy mindkét megállapítás na­gyon messze jár az igazságtól. Az első annyi­ra nem igaz, hogy azt még a parlament ra­jongói sem merik már állítani, ök is csak azt mondják, hogy a nemzet többsége akara­tának kell a parlament utján érvényesülnie és szerintük érvényesül is. Mindkét felfogás alapos balhiedelem. Először is nem igaz, hogy a többség akaratának kelljen érvénye­sülnie a parlament utján. Szó sincs róla. A nemzetre, az egész nemzetre üdvös és hasz­nos dolgok megvalósulása nem lehet ahhoz a véletlenhez kötve, hogy az illető eszme kap-e többséget, vagy sem. Ha egy társaság­nak valamit határoznia kell, ami a társasá­got céljához közelebb viszi, hol van a bizto­síték, hogy amit esetleg épen csak egyetlen egy szótöbbséggel elhatároznak, csakugyan olyan cselekvés lesz-e, mely valóban köze­lebb viszi céljához a társaságot és nem az lenne-e épen a helyes, talán egyedül helyes cselekedet, mely egy szavazattal kisebbség­ben maradt. Azontúl, ami a többségnek a célja és akarata és azontúl is, ami minden­féle, a legjelentéktelenebb kisebbség célja és akarata, van valami más, valamennyi, felett álló cél és kell lenni egy mindezek felett álló akaratnak, a nemzet céljának és akara­tának, mely nem összege, nem is szorzata a többség és kisebbség akaratának, hanem egy, egészen különnemü cél, mely semmiféle ma­tematikai művelettel, a választásnak és sza­vazásnak semmiféle furfangos, komplikált mesterkedéseivel elő nem állítható a külön célokból és külön akaratokból. A nemzet nagy céljai nem élhetnek elevenen sem a többségnek, sem a kisebb­ségnek törekvéseiben, nem élhetnek és nem élnek tehát a parlamentekben sem, akár­minő általános választójog alapján alakulnak is meg. Az általánosságra való fokozatos törekvéssel elérhetjük ezt, hogy többségi vélemény mindig nehezebben és nehezebben fog kialakulni, elérhetjük, hogy mindenfajta, a legjelentéktelenebb kisebbségi vélemény is szóhoz jut és esetleg módosítja a többségi véleményt, de hogy igazán az a törekvés győzedelmeskedjék, amely az egész nemzet érdekében van, mely nemcsak a nemzet élő összeségónek, de a jövő nemzedékeknek cél­jait és érdekeit is a legjobban szolgálni alkalmas, arra épen semmi biztosítékunk, semmi reményünk, semmi feltevési alapunk nincsen. _ A nemzet nagy céljai, mint ezt a történelem is igazolja, csak egyes kiváló férfiakban élhetnek, azokat tisztán csak egye­sek láthatják olyanok, akik felül tudnak emelkedni állapotuk, helyzetük, foglalkozásuk, egyéni és családi érdekeik következményein és a jövő nemzedékekre is egyaránt üdvös és boldogító eszméket látják maguk előtt és azok értelmében tudnak minden mellék­tekintet nélkül cselekedni. Amig ilyen férfiak nem támadnak és ha támadtak, mig szóhoz és korlátlan cselekvési lehetőséghez nem juthatnak, addig egyetlen nemzet sem vár­hatja, hogy mai nyomorúságából és züllött- ségéből újból a haladás, a fejlődés és boldo­gulás útjára juthasson. A vármegyei közigazgatási bizottság ülése. £192! junius S3). A vármegyei közigazgatási bizottság folyó hó 13-án megtartott üléséről röviden az alábbi­akban számolunk be: A felolvasott alispáni rend­szerinti havi jelentés szerint a ránk kővetkező gazdasági évben az ellátatlanok gabonaszükséglete a vámmalmokban egybegyülő gabonából lesz rész­ben biztosítva. Az ezenfelül szükséges gabona mennyiséget a kormány — a szabad forgalom keretében — bevásárlás útjáig fogja beszerezni, amire egyeseknek már megbízást is adott. Az aratáBi munkából kimaradt munkások összeirattak s azoknak munkaalkalmakhoz való juttatása érdekében a munkásközvetitők szigorú utasítást kaptak. Ezenfelül a földmivelésügyi kor­mányhoz is felterjesztés tétetett, hogy a munka és keresetnélkül maradtak foglalkoztatása iránt más vidéken felmerülő munkaalkalmak során intéz­kedés történjék. „ Az ármentesitő társulatok is megkerestettek ily irányban, sajnos azonban a társulatok anyagi erő hiányában nem képesek mnnkát adni. Az országos földbirtok rendező bizottság mű­ködésének megkezdésével remélhető, hogy a ház­helyek kiosztása gyorsabb tempóban fog megtör­ténni. Az e körül felmerült késedelmek miatt a közigazgatási hatóságokat felelősség nem terheli, mert a vonatkozó iratok minden egyes esetben további intézkedés kérése mellett felterjesztettek a földmivelésügyi miniszterhez, mely az intézke­désre átmenetileg jogosítva volt. Bejelenti az alispáni jelentés a vármegye portómentességének megszűnését is, mely intéz­kedés a közigazgatás jóságát hátrányosan befolyá­solja, másrészt igen nagy terhet ró a vármegyére, melyre fedezettel nem rendelkezik. A pénzügyminiszter által kiutalt 495 hekto­liter szeszből a szesz elosztó bizottság eddig 195 hektolitert vett át, amelynek szétosztása a legkö­zelebb megtörténik, a többi átvétele folyamatban van. Morvay Mihály szerint az ellátatlanok ka­taszterének összeállítása tárgyában kiadott rende­let nem elég világos s e tekintetben az összeíró ható­ságok alig tudnak eligazodni. Pedig annak összfe- áiiitása igen nagy körültekintést igényel, mert ha kevesebbet mutatnak ki, mint amennyi tényleg van, akkor el lehetünk rá készülve, hogy kevés lisztet utalványoznak ki s az ellátás körül óriási zavarok lesznek. Látta p. n. azt, hogy a katasz­terből olyan emberek is ki vannak hagyva, akik­nek egy kis házuk van s egyéb vagyonuk nincs. A báz pedig még nem jelent vagyont, amply nem biztosítja az illetőt arról, hogy évi gabona szük­ségletét be tudja szerezni. Kéri ide vonatkozólag a községeket részletes utasításokkal ellátni. Elnöklő alispán válaszában kijelenti, bogy az ellátatlanok kataszterét 8 napra közszemlére kell kitenni s az ellen első fokban a főszolgabíró­hoz, másod fokban az alispánhoz kell felebbezni; s biztosítja a bizottságot, hogy nagyon indokolt esetekkel szemben a legmesszebbmenő méltányos elbánást fogja tanúsítani. Ladies Lászlónak a házhelyek kiosztása kö­rül tapasztalt késedelmek miatt tett interpelláció­jára vonatkozó , .g az .lispán utalt a jelentésében foglaltakra, amely szerint további késedelmek a földbirtok rendező bizottság működésének megkez­désével meg fognak szűnni. Ladies László,. valamint Ambrus Sándor indítványt terjesztettek elő a hivatalok portómén- tes8égének megszűnése miatt, indítványaikat azon­ban áz alispán felvilágosításai után visszavonták. Tőrök Gábor ismételten sürgette az adóki­vető bizottságok működésének megkezdését. A tisztviselők igazolása céljából kiküldött bizottság javaslatának meghallgatása után újabban a békéscsabai városi és szeghalmi járás községei­nek tisztviselőit igazolta a bizottság néhányj ki­vételével. Belpolitikai hírek. A nemzetgyűlés legutóbb az őrlési és for­galmi adóról szóló javaslatot folytatólag tárgyalta és Hegedűs javaslatát kritizálta. Hegedűs minisz­ter kijelentette, hogy a gabona szabadforgalmának ellenfeltétele volt az őrlési adó és az ingatlan vagyonváltság. A szabadforgalom feltételéhez akkor minden kisgazdapárti miniszter hozzájárult, míg most a két ellenfeltételt kifogásolják. így ped'g ő nem tudja beváltani valutajavitó Ígéretét. Ma­gyarország a trianoni békeszerződés szerint köte­les olyan magas adókat behozni, mint a szomszé­dos államokban hoztak, ott pedig ezek az adók mind megvannak már, sőt a mi' forgalmi adónk enyhébb mint a szomszédoké. A húsz százalékos vagyonváltság után jön a háborús vagyonváltság és ő elveszi az egész háborús vagyont. A.tárgya­lás berekesztése után nagy vihart keltett gróf Bethlen István miniszterelnöknek egy interpellá­cióra adott válasza, melyet két szenvedélyes vi­tatkozó akadékoskodása után a nemzetgyűlés végül is tudomásul vett. A vihar iámét meg­újult midőn napirendre került a mentelmi bizott­ság jelentése, bogy a szombathelyi királyutazár- sal kapcsolatban egy katonai szervezet megsértette Friedrich István mentelmi jogát. A nemzetgyűlés most rövid nyári szünetet tart és a napirenden lévő több fontos javaslat tárgyalását a szünet utánra halasztotta. Külpolitikai la írek. Amerika. Az amerikai szenátusi határozat kimondja a békeállapot visszaállítását Németország­gal és Ausztriával, mely utóbbinak régi gyűjtőfo­galmába Magyarországot is beleérthette, de kife­jezetten rólunk nem emlékezik meg. Ez azonban minket ne aggasszon, mert Amerika tudvalevőleg egyetlen békeszerződést sem irt alá. Most egy vi­lágkonferenciát kezdeményez, mely novemberben lesz és célja az általános lefegyverzés kérdését eldönteni. Amerika több államában a magyarság nagy tiltakozó gyűléseket tartott a magyar területek erőszakos elszakitása ellen, mely gyűlésekről ki­733 20—2 Udvari (á la pilseni) Góliát Maláta (á la Salvator) Csak viszoisleladüknak! fmL íj. palackozva békebeli minőségben kapható epP az Első Magyar Részvény §erfőződe főraktárában: Mőr és Társa céginél* Cí-yitláa. Lapnak mai száma 4 oldal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom