Békés, 1921. (53. évfolyam, 1-105. szám)

1921-02-12 / 13. szám

Sorsdönté órákban. A. magyar nemzet sorsát évszázadokra elhatározó események játszódnak le ezekben az órákban. Lejátszódnak anélkül, hogy a nemzet közvéleményének ezekben az életbe­vágó kérdésekben megnyilatkoznia lehetne. Nemcsak a sajtó van gúzsba kötve, de. még a nemzetgyűlés sincs együtt. Csak az az egy­oldalú, ellenőrizhetetlen igazságu vélemény juthatott szóhoz, hogy a koronás király trón­foglalása végső veszedelembe döntheti az or­szágot. Ámde lehet és vau más vélemény is. A nemzet széles rétegeinek, kiváló férfiai egész sokaságának meggyőződése az, hogy az ország mai halálosan gyógyíthatatlan helyze­tében a feléledéshez- való egyetlen ut a ko­ronás király trónra helyezésével nyílik meg ; hogy az ország elszakított és mindjobban el­idegenedő területeinek visszaszerzésére a leg­első és leggyorsabb módként annak az ural­kodóháznak restaurálása kínálkozik, mely iránt minden nemzetiség részéről a -legtelje­sebb bizalom nyilatkozik meg, mely évszáza­dokon át oly sok különböző nemzetek felett annyi dicsőséggel uralkodott. Az a meggyőződés is eltölt nem keve­seket, hogy ebben a mindenféle betegségek­kel beoltott, . halálra száut országban az annyira óhajtott rend, belső békesség, jólét,- konszolidáció, osztályok érdekein felülemel­kedő szociális építés első feltétele a legfőbb törvényes tekintély, az uralkodó hatalmának visszaállítása. Ezek mellett a meggyőződések mellett nagyon is alárendelt jelentőségű az az ellen (érzés, melyet a magyarság egy része a Habsburgokkal szemben táplál. Vájjon nem szövetkeznék-e minden magyar ember még a Belzebubbal is, ha attól az ország épségé­nek helyreálltát remélhetné. Még kevésbbé szabad most helyet engednünk lelküukbeu a bosszúnak, melyre talán sokan gondolnak. A bosszuallás az egyének életében is többnyire veszedelmet hoz a bosszúállóra, a nemzetek életét a bosszúvágy szerint intézni botorság és esztelenség. És minő férfiatlan, uudok bosszú az, mely a gyűlölködő ellenség segít­ségét veszi igénybe. A magyar férfiasság, a magyar önérzet, mely ezer ev óta legértéke­sebb és legszebb kincsünk, felháborodva til­takozik az ellen, hogy dinasztiánktól, ha épen kellene, ne a magunk erejével, ha­nem halálos ellenségeink segítségével szaba­duljunk meg Azok számára, akik a fent kifejtett meg­győződésben vaunak, minden tiltakozás, mely az antantok részéről a Habsburgok ellen el­hangzik, egy okkal több arra, hogy ragasz­kodjanak hozzájuk, ménnél idegesebb és mennél fenyegetőbb ez a tiltakozás, annál erőteljesebb indok számukra a király vissza- hozatalához. Vannak azután igen tekintélyes szám­ban Csonka-Magyarországon, még többen a megszállott részeken, akik abban a kettős meggyőződésben vannak, hogy egyfelől az antantok az üres fenyegetésen kiviil semmit sem akartak és semmit sem tudtak volna tenni a király trónra ültetése ellen, másfelől pedig minden esetleg megteendett beavatko zás csak életet adó megmozdulást jelentett volna számunkra mai halálos dermedtségünk­ben, és alkalmas lehetett volna arra, hogy ellenségeinknél az összhangot megbontsa. Mindezen véleméuyek egyszerű elfojtá­sával a kormány cselekedett. Cselekedett me­részen és véresen, vakmerőén a nemzettel, gyáván az ellenséggel szemben. Hogy meg-' tartson egy csonka nemzetgyűlés által hozott tavalyi törvényt, elnézett évtizedes törvények felett, elnézett az évezredes magyar alkot­mány legsarkalatosabb tételei felett. Veszély­ben érezve a saját és a nemzetgyűlés életét, reáfogta, hogy az a nemzet végső veszedelme. Ragaszkodva a saját hatalmához, odadobta a ko­ronás magyar királyt az ellenség önkényének. Az antant előtt való gyáva megbunyászkodásban sokkal messzebb ment, mint annak idején a Károlyi-kormány. Megfosztotta ezt a szeren­csétlen országot belátható időben egyetlen reménységétől, az elszakított országrészeket együttartaui alkalmas egyetlen kapocstól. De talán még nem késő. Talán még helyrehozható az az irtózatos bűn, melyet a nemzet ellen meggondolatlanul, vóuasszonyos ijedtségben, elhirtelenkedve cselekedtek. Még helyrehozható. De tiltakozunk az ellen, hogy ez a kormány egyetlen további lépést tegyen még a királykérdés megoldása körül ; tilta­kozunk, hogy ez a kormány tárgyaljon az antanttal a koronás királv sorsa felől. Ehhez elvesztette a uemzet bizalmát, azét is, melyet -itthon 5 szőrit a cenzúra béklyóiba, azét is, melyet a vonalakon túl az ellenség nem hagy szóhoz jutni. Tiltakozunk atf ellen, hogy kormány és nemzetgyűlés ebben az életbevágó, történelmi kérdésben a nemzet törvényes kép­viseletének tartsák magukat és az uralkodás és a dinasztia kérdésének bármiféle végleges megoldásába belemenjenek. Tiltakozunk az ellen, hogy osztályok, pártok vagy frakciók a nemzet szánalmas letargiájának kihaszná­lásával, a közvéleménynek a legféktelenebb abszolutizmusra emlékeztető elnyomásával és az ellenség bosszuszomjas és gyűlöletes se­gítségével valósítsák meg a nemzet érdekéi­vel ellentétes, saját külön céljaikat és rej­télyes sötétségbe burkolódzva, titkos homály­ban merészeljenek dönteni a nemzet élete és halála fölött. Az évezredes magyar alkotmány, a ma­gyar uemzet legdicsőbb erényei nevében utolsó lehelletünkig elszántan tiltakozunk az ellen, hogy a koronás magyar király személye' a kormány és az ellenség között alku és meg­egyezés tárgya lehessen.

Next

/
Oldalképek
Tartalom